Cinka. Nem baj. Én a kórusban voltam, a Népszinháznál, és az volt a
bajom, hogy megismerkedtem egy gyógyszerésszel, egy főhadnaggyal meg egy
szerkesztővel. A szerkesztő nagyon édes ember volt. Úgy hítták, hogy
Zrínyi.
Elza. Szép név.
Cinka. De Adolf.
Elza. Az már baj. _Szünet_.
Cinka. Én ismerem ám kegyedet.
Elza. Honnan?
Cinka. Csak úgy névről. De én tudom hogy… kegyed kicsoda… Én itt modell
vagyok. A házhoz tartozom. Én adom mosásba a fehérneműjét.
Elza. És… nem lop a mosóné?
Cinka. Nem, kérem. Csak tépi a ruhát. Én tudom a festőnek a dolgait.
Elza. Érdeklik önt az ő dolgai?
Cinka. Oh igen. De most már nem leszek nála modell.
Elza. Miért?
Cinka. Mert megnősül.
Elza. Amért megnősül, festő marad továbbra is. Akkor is kell neki
modell.
Cinka. Na ja, de… az egészen más. Egy legénymodell az más. Nekem nincs
szivem az ilyenhez. Tetszik tudni… én… én a fehérneműjét adtam mosásba…
aztán most menjek… csak festeni… az a szívire megy az embernek. Nem
mondom, hogy bánom, neki jobb, hanem… minek egyem le a májamat.
Elza. Kegyed szereti a festőt?
Cinka. Oh, nagyon jó fiú.
Elza. Festi önt most?
Cinka. Nem. Most mindig vagy tájat fest, vagy udvari tanácsost.
Elza. Hát akkor ön most nem mint modell van itt.
Cinka. Én mindig mint modell vagyok itt. Mink mindig mint modell megyünk
a festőhöz. Ő az oka, ha ő nem mint festő viselkedik.
Elza. Kérem, kérem. Kisasszony olyasmiről akar velem beszélni, amihez
nekem semmi közöm.
Cinka. Oh, kérem, ha én őszinte vagyok nagysádhoz, a nagysád is lehet
velem őszinte. Én a nagysádot nem akarom sérteni.