Az ördög. Parancsol!
László. Ez aztán a derék ember, már mindenki elment, ő még mindig
mulattatja a háziasszonyt.
Az ördög _zsebre dugja a levelet_. Ilyen kedves társaságban, mint a
méltóságos asszony, nem csoda, ha elfeledkezem mindenkiről.
László. Megiszik velünk egy pohár cognacot? Így kedélyesen… en famille.
Az ördög. Köszönöm. Nekem holnap korán reggel fontos látogatást kell
tennem. _Meghajol_. Méltóságos asszonyom… _Kezet nyujt Lászlónak_…
nagyon örültem, hogy ebben a vendégszerető házban tölthettem egy estét.
Köszönöm.
László. Részemről a szerencse. Remélem, máskor is megtisztel.
Az ördög _némán meghajol, indul a télikert felé_.
Jolán, _mikor látja, hogy az ördög el akar_ _menni a levéllel,
felcsuklik, halkan sikoltva._
_Az ördög sarkon fordul._
Az ördög. Parancsol!
Jolán _halálos rémületben, de mosolyt erőltetve, mintha semmiségről
volna szó_. Itt az asztalon… egy… cédula volt… véletlenül… nem vette
magához? _Nagyon sírhatnék._
Az ördög _az íróasztalára mutat_. Ott? Valami reklámcédula volt… De ha
talán László urat érdekli… _Hirtelen a belső zsebéhez nyúl._
Jolán _hirtelen, halálos rémületben_. Nem! _Hirtelen elcsöndesült
hangon_… hacsak az volt… _halkan, keservesen nevet_.
Az ördög _nagyon halkan_. Kezét csókolom. _Hirtelen elmegy a télikerten
át._