János, az ördög, Jolán, majd László.
_Jolán nyitva hagyta az ajtót, úgy, hogy most nagyon fojtott, halk zene
hallatszik. Valami fájdalmas keringő._
Jolán. Még ma nem is beszéltem magával János.
János _mereven nézi a köpenyt_. _Halkan az ördöghöz._ Mi ez?
Az ördög. Ez egy belépő. _Fölényesen mosolyog és szorosan Jolán mellé
áll._
Jolán. Úgy látszik, az estélyünk mégis sikerült. Az emberek jól érzik
magukat. A fiatalság olyan bolondul táncol, mintha a lányoknak mindnek
ez volna az első báljuk, a férfiaknak meg az utolsó.
Az ördög. Csupa mámor a levegő. A jó pezsgő gőze száll. Furcsa, hogy
ebben a mulató milieuben János ilyen szomorúnak látszik.
Jolán. Szomorú?
János. Nem! Jól mondta, csak annak látszom. Belül e pillanatban olyan
víg vagyok, amilyen még nem voltam soha életemben.
Jolán. Ennek örülök.
János. Húsz éves vagyok, gyerek vagyok, szamár vagyok.
Az ördög _vígan_. Na-na-na.
János _Jolánhoz_. Higyje el. Tombol bennem valami vad vígság. Ilyet még
nem hallott tőlem, de szeretném magamat leinni a sárgaföldig.
Jolán. János! Maga mondja ezt? Soha életében nem ivott egy korty bort.
János. Ma csupa olyan dolgok történnek velem, amik soha életemben nem
fordultak elő. Például még soha életemben nem nősültem.
Jolán. És ma nősül?
János. Feltétlenül.
Az ördög. Én már gratuláltam is neki. Vérbeli kis lány.
János. Ő is csak bálvány, amit faragok magamnak, hogy a magam szívét
szeressem benne. Ezért szép. A bálvány maga kő, fa, kóc, csepű vagy
pláne rongy. Minden rongy.
Az ördög. Mégis csak keserű vagy belül is.
János. Ez a legénybúcsú keserűsége. Az ember kiadja magából az utolsó
epét és aztán jön a tiszta, derűs élet, a nyugalom, a szent boldogság, a
szűz lány és a szűz szerelem.
Jolán. El vagyok ragadtatva magától.
János. Undoritó, hogy ma mindenkinek tetszem.
Jolán. Úgy látom János, maga már ivott. Legalább a tónusából dűl az
alkohol.
János. No végre, hogy nem tetszem.
Az ördög. Ma kötekedő hangulatban van. Hozzám is szigorú volt.
János _nem tudva magát türtőztetni_. Meg fog hűlni. Miért nem veti le a
belépőjét.
Az ördög. Valószinűleg, mert fázik.
Jolán _összébb vonja magán a belépőt_. Fázom.
Az ördög. Ha nem tudnám, hogy az ilyen kicsinyesség távol van öntől, még
azt hinném, hogy azért nem veti le, mert szép és drága.
Jolán. Ne foglalkozzunk annyit evvel a belépővel. _Jánoshoz_. Láttam,
nagyon jól érezte magát a kis lánnyal.
János. Nagyon.
Az ördög. Mulatságos volt, hogy hogyan beszélt egymással ez a két
különböző ember. Én szeretem az ilyen pikantériákat.
Jolán _körülnéz_. Én nem tudom… Maguk nem fáznak itt? Mintha hideg
volna.
Az ördög. Én is azt akartam mondani az előbb.
János. Olyan meleg van, hogy… valóságos forróság.
Jolán. Tudja isten, én mégis fázom.
Az ördög. Talán nincs elég melegen öltözve. Ez meggondolatlanság.
Jolán. Előbb-utóbb rájön az ember, hogy ami ezen a világon édes, az mind
meggondolatlanság.
János _izgatottan_. A vakmerőség is édes?
Jolán. Mit érdekli ez magát? Volt már maga valaha életében vakmerő?