Az ördög. Tudom. Pardon. Tudom, hogy ez önt csak annyiban érdekli, mert
öntől ered ennek a házasságnak a terve és szeretné, nagyon szeretné, ha
a dolog… izé… sikerülne. De épp ezért érdekli.
Jolán. Érdekel, érdekel.
Az ördög. Ő fogja megmondani, melyik volt komoly. A délutáni merénylet,
vagy ez a kivonulás. Jó?
Jolán. Hogyan… beszélni vele?
Az ördög. Nem.
Jolán. Csak nem hallgatózni?
Az ördög. Nem.
Jolán. Hát?
Az ördög. Mint minden nehéz csomót, úgy ezt is vágni kell. Van én nekem
egy módszerem erre. Már sokszor bevált. De ígérje meg, hogy nem kérdez
részleteket.
Jolán. Nos?
Az ördög. Ez egy kisérlet, az én találmányom. Ez a leghígabb
limonádé-oldatban is halálbiztosan kimutatja a férfit. A dolog meglepően
egyszerű. Az imént a lépcsőházban láttam önt egy hosszú, uszályos
belépőben.
Jolán. Igen.
Az ördög. Menjen és vegye ezt magára. Tűzze össze jól, hogy ne lássék ki
egyéb, mint födetlen válla, a nyaka, meg a cipője orra. Aztán jőjjön le
ide. Ő minden kérdés, célzás nélkül el fogja árulni magát. Méltóságod
mindent meg fog tudni, anélkül, hogy egyebet csinálna, mint hogy itt
van.
Jolán. Furcsán kezdődik a kisérlet. És maga olyan furcsán néz rám, hogy
kiváncsiskodás nélkül engedelmeskedem. Néha megvillan a szeme, és akkor
úgy érzem, mintha az egész emberiség minden esze a maga homloka mögött
volna.
Az ördög. Ilyen kevésre becsül?
Jolán. Most mindjárt menjek?
Az ördög. Most mindjárt. Ha valakinek feltűnik, mondja egyszerűen, hogy
fázik.