János, az ördög.
Az ördög _szünet után_. Temperamentumos asszony. Szép asszony.
János _oda se néz_. Igen.
Az ördög. Kár, hogy nem szereti az urát.
János _hirtelen feléje fordul_.
Az ördög. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy mikor bajban volt, te jutottál
az eszébe.
János _a dohányzószerviszt bosszusan csapja az asztalra_.
Az ördög. Nem szereti az urát, tehát az ura vagy ordináré ember, vagy
lángész. Ezt a kettőt nem szokták szeretni. Az asszony nem szereti a
földszintet, mert fél, hogy valaki bemászik az élete ablakán. A magas
emeletre meg – nehéz feljárni. Az ő ideáljuk… _kezével mutatja a közepes
színvonalat_… a mezzanin.
János _az órájára néz idegesen és a műteremajtó felé megy_.
Az ördög _kényelmesen végigdől egy széken, nagy füstöt fuj és hidegen
mondja._ A vállát már másodszor látom.
János. Micsoda?
Az ördög. Először Párisban láttam a Louvre-múzeumban. Akkor egy
Aphrodite-szobor válla volt. Úgy-e, hogy olyan?
János _kelletlenül_. Nem tudom.
Az ördög _felül_. _Gonosz gúnnyal._ Melyiket nem láttad?
János. Az Aphroditéét – láttam.
Az ördög. Hát akkor hidd el nekem, mert én szerencsés voltam mind a
kettőt láthatni. Alkaménesz óta csak egy szobrászt tudok, aki ilyen
vállakat gömbölyít.
János. Kicsoda?
Az ördög. A jólét. Ilyen apró, puha vonalak csak olyan nők testén
vannak, akik nagyon finom ételeket esznek. Ez az asszony egy
milliomosnak a felesége.