László _siet_. Fiam, én csak idehoztam az asszonyt. Szaladok vissza az
irodámba.
Jolán _körülnéz_. Hát magánál ilyen?
János. Úgy-e furcsa? Cifra szemétdomb.
László. Előbb azt gondoltuk, hogy ne ma kezdd meg festeni az arcképét.
Ha hat évig tudtunk rá várni, ráért volna még holnapig. De az asszonyt
oly idegessé teszi a készülődés erre a mai estélyre, hogy idehoztam.
Tudod-e, hogy ez a házszentelő az első estélyünk?
Jolán. Muszáj volt. Fiam, annyi revánssal tartozunk.
László. Bár már túl lennénk rajta. Nem szeretem a flancot. Én
Freebodynál tanultam az üzletet, Londonban. Annak kilencven milliója van
és még sohse adott estélyt. Csak ezen a nyomorult Pesten kell. Mikor
jőjjek az asszonyért?
János. Korán sötétedik. Háromnegyed óra mulva már nem lehet pingálni.
László. Tehát?
János _órájára néz_. Négy óra körül.
Jolán _egy aktra mutat_. Ez a kép kicsoda?
János. Egy modell.
Jolán. Meg mertem volna rá esküdni. Az, aki most jött le a lépcsőn.
László. Ja, a Selyem Cinka? Ezt meg kell nézni. _Indul a kép felé._ Azaz
nem is kell megnézni, minden perc drága. Remélem, most már végzel az
ilyen Cinkákkal! Te is oka vagy, hogy ezt az estélyt adjuk. Ugy-e?
Jolán. Bizony. Ma fog végleg beleszeretni Tóth Elzába.
János. A legjobb akarattal megyek. Visztek a vágóhídra. Nősülni!
Nősülni!
Jolán. Mily boldog lennék!
László. Hát még én. Meg a lány is. Meg te is. Mindenki.
János. Adja Isten. A lány nagyon kedves.