Képzeljenek kegyetek egy beesett, fonnyadt arczot, mellynek sürü redői
közt két apró szem, üregébe sülyedve élesen villog, az arczon
sötét-vörösbe átmenő kék foltokat, egy rezes tompa orrot, torz bajuszt,
keskeny sápadt ajkat, s ezalatt sötétlő fekete fogsort, keskeny
homlokot, s őszbe vegyülő zilált hajat, s mindezekhez kiaszott hosszú
testet vagy csontvázat, – és fogalmuk lehet Uhlrich tőkepénzes
külsejéről, ki e pillanatban szennyes szobájában bankjegyei és váltói
közt a kamat felrugtatásáról elmélkedik.
Kopogás. Uhlrich roppant zavarban rejté el ezreseit, s szánandó
bágyadtsággal mondá – szabad!
Az ajtón egy alacsony, de annál terjedelmesebb kétlábú alak lógatá magát
Uhlrich felé; ajkán szemtelen mosoly, és szemeiben aljas bizalom ült.
Ismerjenek rá kérem szépen; hisz láttuk már őt, János urfi szerint – a
becsületes derék Dávidot, ki sajátságos fejbillentéssel üdvözlé
Uhlrichot.
– Nos, jó barátom – megszólamlott Uhlrich – mi hir? – igen közönséges
megszólitás, de azért ne botránkozzanak meg rajta, hisz köznapi lélekhez
illik.
Dávid összecsapván cserepes kezeit, s kóczos fejét emelkedő vállai közé
sülyesztvén, keserü mosollyal lehellé a – semmit.
– Az nem sok – viszonza Uhlrich, s a társalgás rövid időre megszünt.
Dávid burnótszelenczéjébe markolt, s egy éles sohajjal helyet foglalt, a
nélkül hogy megkináltatott volna.
– Nincs pénz, – panaszkodék Uhlrich – az emberek nem fizetnek.
– Azt mi szegények érezzük legjobban; pedig nekem most pénzre, sok
pénzre volna szükségem, és nincs; arany gescheft van előttem és nem
birtam többet beszedni 300 forintnál.
– Sok kellene? – kérdé Uhlrich egyik kezével hervadt ajkait csipdesvén,
másikkal pedig fültövét vakarván.
– Mintegy két ezer forint, – lőn a válasz.
Uhlrich gondolkozott, Dávid tenyerét vakarta.
– Én nem idegenkedném az emlitett pénzt kiszoritani, ha a hely biztos.
– Biztos, hiszem azt; ah! ha pénzem volna vagy ha beszedhetném: örökre
meg volna alapitva szerencsém.
– És mintegy mennyit irna két ezerért?
– Négy ezeret.
– Neve.
– Nem mondom meg előbb, mig meg nem igéri, hogy háromszáz forintocskámat
a kétezer fthoz csatolandja, hadd legyen nekem is utánna hasznom.
Uhlrich örvendett az ajánlatnak, meg lévén győződve, hogy Dávid fukarabb
semhogy 300 ftot csak úgy véletlenre kidobna; kétségtelennek tartá tehát
a pénznek igen biztos helyre leendő kiadását, s egész készséggel fogadá
az ajánlatot.
Dávid elment, s alig félóra mulva Viola Jánossal tért vissza. Uhlrich
átjáró pillantást vetett Violára, kezeit görcsös ökölre szoritá s
elfojtott epével susogá: – gazemberek!
Dávid Viola Jánost, mint tehetős urat mutatá be; Uhlrich örömet
szinlelt. Rövid társalgás s még rövidebb ellenvetés után, a kivánt 2000
ft. ki lőn olvasva, s a betöltött váltó aláirás végett előterjesztetett.
János szerelmi tekintetet szórt a pénzre, a nélkül hogy keztyűjét
lehuzná, gyönyörü nevét lemázolá s a pénz után akart nyulni.
– Megáljunk, – mond az uzsorás mutató-ujját homlokára illesztvén: –
Dávid, ön ezen urat jól ismeri?
– Mint magamat, – viszonzá széles tenyerét mellére terjesztvén; s
Uhlrichnak titkon sugá – különben 300 frtot nem adtam volna bele.
– Jó – jegyzé meg az uzsorás, tehát ön nem fog vonakodni a jótállástól.
– É...é..n? – hebegé Dávid, s oly lankadt lőn, mint a légy őszkor.
– Ön, ön, – erősité Uhlrich; Viola pedig az ajtó felé kaczérkodott.
Rövid szünet lön mialatt Uhlrich arczán káröröm, Violáén némi jelei a
nyugtalanságnak, s Dávidén tökéletes gondolkozás mutatkozék.
– Azt is megteszem, – szakitá meg Dávid hirtelen a csendet tollat
ragadván, Uhlrich jóváhagyást intett fejével Violának, ki Dávid szavaira
újra éledett, s a pénzt kezdé átszámlálni. Ez alatt a hajhász gyorsirói
ügyességgel recsegteté a tollat, az irást beporozá, s midőn Uhlrichnak
sápadtan s remegve átnyujtá a váltót, a porzó teljes kéjében rajta
ragyogott „elfogadom“: Wisz Dávid.
Uhlrich elégült mosollyal rejté a váltót szekrényébe, Viola és Dávid
pedig iparkodtak minél elébb magukat ajánlani. A friss levegő jótékony
hatását nagyobb mértékben tán sohasem élvezték. Félórával később a
pénzen barátságosan megosztoztak. Dávidnak természetesen sokkal több
jutott.