A sötétben János csipte fülön az elsurranót, s mihelyt a gyertyafény a
tárgyakat különböztetni engedé, a szerepek a nevetségig nagyot
változtak. János bocsánatesdések közt engedé szabadon foglyát, de most a
jogász állott fölebb, s mellen ragadván Jánost, egyszer kétszer jó a
falhoz simitá.
– Hah, gyönyörü mákvirág! – mond a jogász, – nem fohászkodám hiába,
balsorsod kezem közé vezetett – s kiáltozásai közben Jánost emberül
megrázogatta.
– Kedves barátom! – védé magát a különben országos szájhős, – hisz
gondolatom sem volt önt…
– Semmi gondolatom;… én önt megfojtom, – s elébbi műtételét folytatá.
– Hát vétettem ön ellen?
– Egyebet nem csak megraboltál. Azt hiszed nem tudom mit cselekvél
délután? Aljas kalandor! rendőrök kezébe adnálak, ha a játékban nem
forogna egy nő, kinek neve… – itt látszólag fájdalom ragadta meg az
ifjut, – igen, kinek neve az öné által beszennyeződnék. Elégtételre
hivnám önt, de arczátlan, – gyávának ismerem, s e szerint tekintélyem
alatt áll önnel vívni, hanem boszút állok igy, – s arczon csapá Jánost,
hogy a villanyozás által fürtei mind a légbe repültek, – és – folytatá
indulatosan az ifjú, – ha még egyszer csak pillantani is mersz házunkra,
hitvány ebként lelőlek.
– Nem, esküszöm soha! – mond a nyárfalevélként reszkető János.
És Róza, Róza egykedvüen sülyeszté ölébe kezeit, közönyösen várván a
harcz végét.
János örvendett szabadúlhatásán, s oly mohón rohant a lépcsőkön le, hogy
Róza gúnykaczaját sem hallá. Egyébiránt kalandorunk annyira megszokta
már az efféle bánást, hogy hazaérkeztekor tökéletesen feledvén a vele
történteket, fáradt tagjait nyugalomra hajtá.
A nap már kellő fényben ragyog, s Viola úr még is alszik. Ne háborgassuk
hát őt. Hisz délbe is elég korán ébred rosszat cselekedni! Nézzük addig
nemes czimboráit.
Vilhelmi sohajt szitkozódik, őrjöng, mert erszénye meglapult. Földi
Endre Ronkolyval bizonyos irományok kiséretében bérkocsiba ült, mert
János szép tanácsa fogott Ronkoly pajtáson s nem késett soká czélszerüen
intézkedni.
És most szerencsés utat kivánva a vándoroknak, kövessük Viola János
nyomdokait, ki a Dávid zsidó izenetére nagy gyorsan ágyából felkelvén s
felöltözvén, szokott feszengések közt egy bérkocsiba veté magát.