Miután megkisértém a lehetőségig rövid vázlatban kimutatni a forrást,
honnan bizonyos fővárosi uracsok pénzeiket szerzik, a felhozott többi
személyzet érdekében nem lesz felesleg a történtek után egy hónappal
később körültekinteni.
Kelendyné ujra tükör előtt áll, fényt üz, piperézi magát, sohajt; e
pillanatban nincs imádója; Jánost már rég feledé, s fonnyadt szivét az
vonja fájdalmas görcsökbe, hogy azóta uj lovagra szert nem tehetett,
pedig a napok mulnak s bizonyos korban egy nap is sok idő.
Róza pénzéből pipereboltot nyitott; a kis jogász most is hű imádója,
hogy egyedül-e? azt aligha maga is merné álítani.
A külvárosi vendéglős, hol uraink vigan lakomáztak, busúl, a nyakára
tolt váltót fele áron kinálgatja; de javaslom, még negyedáron se vegye
meg senki. –
Vilhelmi, – kivéve azon egyetlen esetet, ha tömérdek adóság sujt ád, –
oly könnyü állapotra jutott, hogy egy léggolyó is haza röpithette volna,
de ő még is csak gyorskocsin mászott az alföldre.
Ronkolynak nincs többé adósága, ő ismét ur, új adóságokat csinál,
lovagol, kivéve a *–kávéház előtt, mert a minap sok hölgy sétálván ott,
ő szokása szerint lóháton arszlánkodván, midőn ajtaja megnyilt,
zsidócsapat özönlött ki, s egyhangú felkiáltás volt: – nézzétek a
nyomorultat, lovagol, uraskodik a mi pénzünkön! – Ő sarkantyút adott
lovának és eltünt.
Kérem a türelmes olvasót, sziveskedjék még egy hosszú lélekzetet venni,
s azonnal bevégzem életképemet, de Uhlrichnál kissé mulatnunk kell, hogy
bizonyos tényt megfejthessek.
A drága uzsorás váltói között keresgél, rátalál Viola Jánoséra. – Meg
van – morgá sajátszerü vigyorgással – ez lejárta, be kell hajtanom.
Dávid kezembe kerültél, hahaha! – s kaczaja ördögi volt. A váltót
szétbontá; de oh rettenetes! oh, megfoghatatlan!! szédülve rogyott
vissza székébe s ha több vér csergedez vala ereiben, tagadhatlanul
megütötte volna a guta, mert, – de csodálkozzanak hát önök is – az
érdéklett váltóról a jótálló Dávid neve elenyészett. Sokan, valamint
Uhlrich is – itt valami bűvöset képzelnek, ámde én megmondom, hogy az
ügyes Dávid eltalálta téveszteni, s tollát nem kalamárisban, hanem bünös
szájában nedvesíté meg, s a rögtön ráragadt porzó okozá a tévedést.
Kell-e emlitenem, hogy a pénzszomjas ur kimerithetlen fájdalmára az
összeg örökre veszve lőn.
És Viola János a halhatlan iparlovag? ő él és uralkodik, naponként a
Dunasoron és a váczi-utczában teszi Földi Endrével, kenyeres pajtásával
sétáját, s néha azon gondolkoznak, kit kellene ismét befonni.