volnának. Egyik nap eltörölték a cœlibatust, másik nap megszüntettek
minden nemességet, harmadik nap az állandó hadsereg kötelmét mondták
fel, behozva helyette az általános nemzetőrséget; egy nap behozták a
progressiv adót, a gazdagokat aránylag jól megnyomva vele; s egyidejüleg
confiskálták a lakástalan szegénység számára az üresen hagyott főúri
palotákat. Majd meg az adósokat örvendeztették meg egy kis
moratoriummal; határoztak a gyármunkások bérfölemelése iránt; a suffrage
universelle keresztülvitele egy délután munkája volt, s nagy hiba lett
volna, ha a rá következő éjjeli ülésben a nők szavazatjoga is törvénynyé
nem vált volna. A papi jószágok secularisatiója általános felkiáltással
fogadtatott el. A Nagynémetországhoz való csatlakozás indítványát csak
egy annál erősebb indítvány buktatta meg, mely szerint Bécs a háború
bevégezte után «szabad város»-nak és «Reichsunmittelbar»-nak lesz
kinyilatkoztatva.
A publikumnak tetszett ez a tréfa. Mulattak rajta és énekelték, hogy
«was kommt dort von der Höh’?»
Egy napon pedig elfogadta a parlament a nihilisták által megkedveltetett
római házasságot: a polygamia successivát. Ez is nagy tetszésre talált.
Kivált mikor aztán még azt a jót is összekötötték vele, hogy a
törvénynek visszaható ereje is legyen. Minden nőnek joga legyen azon
férfi nevét viselni, a kinek élettörténete az övében valami tényleges
epizódot képez. Ebből némely férfira és hölgyre nézve valóságos
«embarras de richesses» támadt. S miután akadtak olyan bornirt férfiak,
kik messze elmaradva századuk szellemétől az ilyen névkisajátítást
«brevi manu» nem voltak hajlandók akárkinek megengedni, tehát az ebből
támadt vitás kérdéseket egy polgárokból és polgárnőkből alakult
esküdtszék döntötte el sommás úton, nyilvános tárgyalás mellett rendesen
az alperes elmarasztalásával, mely igen érdekes, változatos és
mulatságos időtöltést nyújtott a közönségnek. A karzatok mindig tömve
voltak különösen a szépnembeli hallgatókkal.
Egyszer aztán megtörtént az az érdekes tréfa, a mit a világvárosban
«Hauptjuxnak» neveznek, hogy egy phantasta delnő az esküdtszék elé
idézteté magát a bécsi herczegprimást, a ki ugyan nem tartá komoly
méltóságával összeférhetőnek, hogy az esküdtszék előtt megjelenjék vagy
magát képviseltesse; hanem azzal azt nyerte, hogy makacsságban
elmarasztaltatott, s nem lévén többé az egyházi fogadalom házassági
akadályok egyike, formaszerint odaitéltetett a férjkövetelőnek. A
kedélyes bécsi nép két napig nevetett és élczelt rajta, harmadnap aztán
elfeledte. Jött más mulatság.
Sasza asszony magával hozta a szentpétervári operája kedvencz tagjait, s
azokkal adatott elő egy új operát a nagy dalműszínházban. Az opera czíme
volt «Czár és Czarina». E műben összepontosítva volt minden, a mi a
közönség érzékeit csiklandozza, minden, a mi meglepő, a mi kápráztató. A
meséje is nagyon felizgató. Egy orosz czár története, kit czárnéja
megcsal, trónjáról letaszít, megölet; oly erős színekkel festve, a
minőket csak a saját nemzete nagyságait gyűlölő önvér tud használni, oly
keserűen gúnyolni az oroszt nem tudná más, mint maga az orosz.
Sajátszerű izgalmas látvány ez; mikor egy ellenséges város operaházában
a színpadra hurczolt czári nagyság kigúnyolt tragœdiájának a nézőtért
megtöltő orosz egyenruhák «bravó, bravissimo» kiáltással tapsolnak! De
még a kiállítás is valami rendkivüli volt. Előjött benne a Neva
felszentelés, pompás egyházi menetel is volt a jégen: Szent-Pétervár
ünnepi kivilágítása, igazi műtűzjátékkal; fejedelmi szánkázás
hózivatarban; egy török hárem a képzelem egész melegségével alakítva, a
dodolatáncz, melyet a czárok szigorúan eltiltottak, volt okuk rá, a
leányok, a kik azt tánczolták (az utczán) csupa virágokba voltak öltözve
és semmi egyébbe. Ezt itt igazi cserkesz bayadérek tánczolták. Be lett
mutatva benne egy egész orosz zenekar, a hol minden zenésznek egy olyan
kürt van adva, mely csak egyetlenegy hangot ad, s csak az üteny szerint
fujja mindenik a maga hangját, mikor rá következik a sor (emberekből
alkotott orgona) és aztán egy utczai harcz, a hol igazi ütlegek
osztatnak ki, valódi verekedő kozák comparseriával, s végül a solovetski
szent kolostor nagy mirákuluma, a megelevenülő szent képekkel. Különösen
elragadó volt az északfény természethű utánzása a színpadon
villanykészülékkel. A közönség nem győzte magát telenézni rajta. De a mi
a külpompát is elfeledteté, az az énekrészek bízarr beosztása volt.
Sasza asszony nagy birodalmában fölfedezett egy nőt, a kinek tökéletes
bassus hangja volt és egy férfit, a leggyönyörűbb női soprán hanggal.
Tehát a czárina primadonna énekelte a mély hangot és játszotta a férfias
jellemű nő szerepét hozzá, a primo amoroso pedig a női magas partiet a
gyöngelelkű Péter czár szerepében. Ez olyan bizarr ötlet volt, a mit a
világ egy színpadán sem fognak utánuk csinálhatni.
De volt is hatása a műnek. Mindennap azt adták, s mindennap fulladásig
tömött házak mellett. A csatatérről jövő vészhirek, a vesztett csaták, a
generalissimus Flankenbewegungjai, a meglepő capitulatiók, a krakkói
honvédsereg szorongattatása, a provinciális néplázadások rémjelenetei
mind háttérbe szorultak a Czár és czárina előadásai mögött, mind
elmosódtak az északfény ragyogása s az orosz oboák orgonajátéka mellett.
Sasza asszony adott diszebédeket és tánczvigalmakat is, s azokra
hivatalosak voltak a Bécsben szorult excellentiás urak és főuri
családok, vegyest a kormányon ülő becsületes hentesekkel és
korcsmárosokkal és azoknak feleségeivel, s a parlamenti celebritásokkal,
s a római házastársnőkkel; a ha valamelyik magasrangú úrhölgynek nem
tetszett ez a társaság s azt üzente a meghivásra, hogy migraineje van,
azt Sasza asszony másnap személyesen meglátogatá. Sasza asszony maga is
végzett doctrix medicinæ; ő maga felvette a meglátogatott patiensnél a
betegség diagnosisát, s elrendelte számára a követendő kurát. És Sasza
asszony orvosi rendeletei nem olyanok, a miket, ha akarom, beveszek, ha
akarom, ott hagyok; ő mindent prophylacticus rendszerrel gyógyított;
szabad levegő volt az orvossága. Leszedetett minden ablakot a beteg
szállásának minden szobájáról, mint egykor a græfenbergi nagy
gyógymester s elvitette azokat tőle. «A szabad levegő gyógyít meg
mindent.» Ez a hires Bürow orvosi rendszere volt, ki azt még az
amputátióknál is nagy sikerrel használta, s Sasza asszony oly csodamódon
kurált vele, hogy az ő estélyei elől aztán semmi herczegasszony sem
betegedett meg többé.
Sasza asszony valóban szaktudós is volt, ez oldaláról is bemutatta magát
a bécsieknek. Egy napon az orvosi egyetemen az egész facultás és az aula
hallgatói előtt egy remek műtétet vitt véghez, a minek a czíme
«Sangvinis transfusio».
Egy embert hoztak be, a ki öngyilkos szándékból felvágta az életereit, s
a kinek már annyi vére elfolyt, hogy folytonos ájulásban hevert. Most ez
emberen a vérátöntéssel csinált Sasza asszony kettős kisérletet: egy
pathologiait és egy psychologiait. A halálra vált egyén kiürült
véredényeit megtölté a Gauneaud-féle szivattyún át friss meleg vérrel;
de nem embertől, hanem báránytól való vérrel. És ime teljes siker
koronázta kisérletét. A haldokló föléledt; de nem tudott többé beszélni,
csak bégetett, mint a bárány. Ime tehát Sasza asszony ezzel bebizonyítá
a thesist, mely fölött concertált, hogy «az emberi lélek a vérben van; –
tehát az is anyag; az anyaggal együtt elváltozik»; – a mivel a
materialisták egész táborát rögtön meghódítá. Most már több lett a világ
előtt, mint uralkodónő, több mint hősnő: tekintély lett belőle.
Az aula hallgatósága a remek műtét után maga vontatta a hintóját a
Burgba vissza s az egyetem diszoklevéllel tisztelte őt meg; s egész Bécs
nem beszélt egyébről, mint a Sasza asszony által birkává tett emberről s
a kocsiját hazahuzó ifjakról, kiken pedig nem vitt sangvinis transfusiót
véghez ex arteria equina.
S azalatt odakinn szorongatták az osztrák-magyar hadsereget minden
oldalról.
Sasza asszony megtudta nyerni az alsó néposztályokat is. Ily mozgalmas
időkben a munka is szünetel, meg az embereknek sincs kedvük dolgozni.
Hozzájárul a bajhoz, hogy a hadmozgalom miatt élelmiszereket is nehezen
szállithatnak a fővárosba. Sasza asszonynak volt gondja rá, hogy a
szegény nép ne éhezzék. Maga szállíttatott élelmi szereket a fővárosba,
miket ingyen osztott szét a szükölködőknek; az mind hadizsákmány volt, a
mit az osztrák-magyar hadseregtől foglaltak el. Mennyi áldást kapott
érte? (Nem a katonáktól, a kik annyival többet koplaltak.)
Csupán egy osztály volt még, a mit nem tudott meghódítani: az újságírók.
Ez makacs egy had, ha a censor nem ül a nyakán. Felvásárolni nem
lehetett őket. Az olyan nagy lapok irói, a miket a közönség
elkényeztetett, megvehetetlenek. Nincs az a királyi zseb, a mit valaki
elfogadjon cserébe százezer ember zsebe helyett. Sasza asszony nem
nyomta el barbár hódítók szokása szerint a vele kötekedő hirlapokat:
hanem talált ki valamit, hogy az újságirók előtt azt a sok zsebet
bezárja. Mindenben azon törekedett, hogy a nők fölényét a férfiak fölött
bebizonyítsa. Most adatott ki egy olyan lapot, melyet csupa nők irtak és
szerkesztettek. A lap czíme volt: «Éva Almája», a főszerkesztő neve «Éva
von Adam, geborne von Adonai». Nyilván álnév. És aztán azt tette, hogy
minden hírt és tudósítást, a mi hozzá hivatalosan érkezett, ennek az egy
lapnak adott csak át; sőt miután a hadi zavar miatt minden közlekedés a
külvilággal félbe volt szakítva, a külhirlapokat és levelezéseket is
csupán ezen egy lap szerkesztőségének adatta ki, a többiek megrekedtek
valahol; úgy hogy külföldi ujdonságokat s hireket a csatatérről egyedül
az «Éva Almája» tudott hozni, a minek az lett az eredménye, hogy az
egész publikum «egy» Ádámmá változott, a kinek csupán Éva almájára volt
éhe, az lett egyszerre felkapva; azt háromszázezer példányban
nyomtatták; annak hordták négykézláb a keletkező vállalatok faiseurjei a
kincseket, pártolásáért esedezve, annak a lábaihoz feküdt le minden
syndicatus. «Éva Almájának» két hét alatt palotája volt a
Kolowratringen, s a nagy férfilapok küszöbein elkezdett nőni a fű, Az
«Éva Almája» lett a börzén az irányadó lap: az egyedül jól értesült
organum.
Ah, a börze, az volt még csak az olympi látvány! Vakon lehetett
játszani. S játékos volt elég. Maga Sasza asszony legnagyobb részt vett
ügynöke Mazrur által a szédítő játékban. Mindenki tudta, hogy Mazrur
hallgatag társa a nihilista államfő (tették azt a Napoleonidák is),
annálfogva minden ember azt leste, hogy mihez nyul Mazrur? annak
egyszerre rohantak a nyomába. Az aranybánya volt. Soha annyi új
vállalat, alapítás nem jött létre Bécsben, mint azon hetek alatt, a
midőn a nihilisták által volt megszállva.
Kivált midőn el lett törülve az a börzetörvény, mely által a nőknek nem
szabad a parquetten és a coulisse-ban megjelenni. A nők beleszabadultak
a börzébe! Akkor szállt azután csak új lélek az arany borju templomába;
de nem szentlélek. A pénz orgiái voltak azok. Az aranynak és ezüstnek
bőszült saturnáliái! Nem volt olyan képtelen vállalat, a minek rögtön
részvénytársulata ne akadt volna. Koczkáztatás, szédelgés, képtelen
üzelem, szerencsekisértés, káprázat, nagybanrablás: mindez pyramidalis
magasságra emelkedett s a milliomosok úgy támadtak elő, mint a gomba, s
a Rothschildek és a hozzájuk hasonló inséges pénznagyságok kezdtek
aggódni jövendő existentiájuk miatt.
Egyszer Mazrur egy új vállalattal jelent meg a börzén. Ez a
Wertheim-féle régi hirű tűzmentes-pénztár-készítőgyárnak
részvénytársulat által megvásárlása. Alaptőke hat millió forint. A börze
nem értette, minek az Mazrurnak? hiszen jó hitelű iparvállalat, de mit
akarhat vele? Itt akar-e megtelepülni? Azért csak létrejött a
részvénytársulat; maga Mazrur egy milliót irt alá, s az alakító
közgyülésen megválasztatott elnöknek. Másnap aztán megtudta a börze,
hogy mire spekulált Mazrur? Sasza asszony elhatározá, hogy valamennyi
töltényszekerét átalakíttatja Wertheim-szekrényekké, a mivel az lész
elérve, hogy az ily töltényszekereket az ellenség granátjai fel nem
gyujthatják, azokkal egy égő városon is keresztül lehet szekerezni, s ha
az ellenség kezébe jutnak, az nem nyithatja fel azokat s nem lőhet az
elfoglalt ágyúkkal.
E czélból Sasza asszony rögtön rendeletet adott kétezer ilyen Wertheim
lőszertartó kiállítására az új társulatnak, két millió forint értékeig.
Erre a hírre természetesen, hogy felszökkentek a szekrénygyár részvényei
száz perczenttel a parin felül. Most vette már észre a börze, hogy hová
látott az a Mazrur?
Dehogy vette észre!
Egészen más oka volt Sasza asszonynak a Wertheim-gyárat Mazrur kezébe
juttatni.
Már ő akkor megkapta a hírt a krakkói és czenstochowai megrendítő
eseményekről. A vakon tánczoló Bécsben majd csak akkor tudják azt meg,
ha a nihilisták utolsó csapatja is kivonult onnan; addig senki sem kap
levelet, még a követek sem. Azokat elfogják a portyázók, s hasztalan
lármázni érte. Hja Messieurs: c’est la guerre.
Ekkor aztán Sasza asszony agyában egy régen érlelt terv mérge fakadt ki:
elhatározá, hogy ha mindent vesztenie kell, legalább ezt az egyet
megteszi.
Ha még nem találta volna ki valaki, hogy mi ez a terv, annak majd
elmondjuk rendén.
Sasza asszony nem jött Bécsbe «ingyen» játszani komédiát.
A NEMZETI BANK KINCSEI.
Három nap óta minden közlekedés megszünt Bécs és a külvilág között. A
nihilisták semmi hirnököt nem bocsátottak Bécsbe.
Az «Éva Almája» naponkint új meglepő diadalhireket hozott az anastater
borzasztó hatásáról, mely Krakkó egy negyedét egy percz alatt romba
döntötte; a honvédsereg alkudozásairól a fegyverlerakás iránt; azután
megint a másik anastater rombolásáról, – a repűlő lovasság megérkeztéről
Krakkó alá, – a honvédsereg kétségbeesett kitöréséről Krakkóból s a
német határon át megkisérlett meneküléséről, annak meghiusultáról a
repülő lovasság jókor megjelenése által; a Krakkóba
visszaszoríttatásról, mely után most már csak a föltétlen megadás
várható mindennap.
Senki sem kételkedett benne, hogy ezek mind így történtek meg. A
nihilistáknak volt gondjuk rá, hogy fenséges ellenfelüknek, a
generalissimusnak is juttassanak ezekből a jó hirt hordó lapokból.
Azokból meríté ő a leghitelesebb tudósításokat.
Mikor aztán a capitulatiót várta másnap reggel az olvasó közönség s
rohant az «Éva Almája» reggeli lapját mohón falni, talált a helyett egy
gonosz hírt a lap élén, melyet az előzmények után legkevésbbé várhatott
valaki.
– A mult éjjel a Burgban egy orgyilkos háromszor lőtt revolverrel
Alexandra elnöknőre. Az elnöknő megragadta a gyilkost s tőrével
leszúrta. Nem tudni, ki volt ez ember, mert meghalt. Nála levő iratok
nagy kiterjedésű összeesküvés nyomára vezettek.
Következtek az esemény természetes corollariumai.
Mától fogva a rendőrséget az orosz hadsereg főparancsnoksága fogja
kezelni. A parlament ülései megszünnek. Ostromállapot jön. Martialis
törvények és hadi törvényszék. A fegyvereket beadja mindenki. Két nap
mulva házkutatás. A város minden része katonai megszállással foglaltatik
el, s csak igazolvány mellett lesz megengedve a közlekedés. Este tíz
órakor minden kávéház bezáratik; a szini előadások megszünnek, s a tíz
órai hármas ágyulövés után csak lámpással szabad járni az utczán, a gáz
ki lesz oltva. Éjfélen túl mindenki elfogatik, a ki az utczára kilép.
No ez bizony elég kellemetlen átváltozás az eddigi «gaudeamus
igitur»-ból.
Mazrur is csak a börze-kávéházban olvasta a hírt. Rögtön vágtatott fel a
Burgba, és sietett Sasza asszonyhoz. Szabad bejárása volt hozzá minden
időben. Egyedül találta.
– Ki volt az az átkozott? kérdé, ajtóstul rohanva be hozzá. Lengyel
volt, ugy-e bár? vagy magyar? vagy emigrans bojár?
– Senki sem volt semmi sem volt! felelt rá ridegen Sasza asszony s a két
szemöld kérdőjele, s a homlokredő felkiáltó jele élesebben volt rajzolva
arczán, mint egyébkor. Koholmány az egész.
– Ah, haha! Mazrur elkezdett nevetni.
– Ne kaczagj! Te őrült! Kiálta fogcsikorgatva Sasza asszony, s öklével
mellbe ütötte a Herkulest. Tegnap agyonzúzták a Krakkó alatti
hadseregünket, az egész repülő lovasságunkat, átverték mind
Németországba s elvették tőlünk Czenstochowát.
– Kicsoda?
– Kicsoda? Az Isten, vagy az ördög; vagy mit tudom, kicsoda azok közül,
a kiknek létele lehetetlenség. Kicsoda? Egy ostoba fajankó, a ki megüli
a szombatot, nem issza a bort, s annak a nősténye, egy rózsaarczú
mosolygó báb; a te növendéked, ki tőled megszökött, s annak a hime, ki
téged megrugdalt. Ezek tiportak el minket. Kétszáznyolczvanezer ember!
Hatvanezer lovas! Minden ágyu, egész Czenstochowa minden készletünkkel!
Pokolbeli, égbeli (mindegy az!) repülőgépek dolgoztak ott. Ez a férfi s
ez asszony készíté nyiltan, mindenki tudtával s mindenkitől kikaczagva
azt a gépet, mely most egyszerre ezerével támad a fejünk fölé, s minket
a sárba gázol. Átok a fejedre, hogy nem tudtad őket megvenni, vagy
megölni; mikor a «médiumok» ezt már előre megjósolták neked.
(A nihilismus együtt jár a spiritismussal, a lélek anyag, s holta után
mediumok által közlekedik: ebben hitt Sasza asszony is.)
Mazrur tehetetlen tömegnek érzé magát e rémhirekre. Haja sok volt Sámson
fejének, de eszméje kevés.
Sasza asszony lábával toppantott s saját üstökét tépte az öt ujjával.
– Mit akartam én? Meg akartam alázni egy fejedelmi asszonyt, a kinek
apái az én apáimnak czárjai voltak; azt akartam magam előtt térden látni
és kegyelemért könyörögni hozzám maga és koronás porontya számára. És
aztán nem adni neki kegyelmet, hanem elvinni őt magammal, hogy legyen
egyedül rab, a hol mindenki szabad; a ki egyedül volt szabad akkor,
midőn mindenki rab volt! – Ezt a Junót, ezt a császárnét akartam
megalázni; elvenni tőle országait; népei szivét; asszonyi méltóságát; s
mikor a czélnál állok, akkor fölém kerül egy repülő féreg, egy méh,
megszúr fulánkjával és halott vagyok. Ah, csak asszony ne lett volna! Ha
az a férfi, a ki legyőzött, egyedül lett volna, odavetném magamat
lábaihoz, széttárnám előtte keblemet, s azt mondanám: ide lépj, taposs
rám; Isten vagy: imádlak! De nőt is hozott magával. Miért veretett meg
egy asszony kezével?
– Nincs segítség? kérdezé Mazrur.
– Segítség? Bolond! Azok repülnek, mint a sasok; a mi léghajóink
teknősbékák ellenükben. Nekünk haza kell mennünk. S azután nem tudom, mi
lesz? És még a pétervári banktól kivett igazi arany készletünkből is
elfoglaltak ötven millió rubelt. Mazrur! Nincs itt most siránkozni való
idő. Szégyenlem, hogy annyit fecsegtem hiába. Pfuj! Asszony voltam.
Legyünk férfiak; álljunk boszut. Ejh, nem kell nekem vér. Ma
megsiratják, holnap elfelejtik. Nem csinálok én romhalmot Bécsből; de
egy olyan sebet akarok rajta ütni, a mit ez az ivadék ki ne heverjen, a
míg él. Én elviszem a bécsi nemzeti bank kincseit.
– Hüh! szörnyedt el Mazrur, s atlétai termete egy megriadt gyermek
hunyász torzképe lett. Az lehetetlen! A bank kívül-belül lepecsételve a
nagyhatalmak követeinek czímereivel, a tresorok Brahma-zárral ellátott
betörhetlen vasajtóktól őrizve. Azonkívül van egy titkos gépezet,
melynek nyitja a bankkal átellenes házba van vezetve. Ott felváltva
őrködik egy bankhivatalnok éjjel-nappal; s annak az az utasítás van
adva, hogy ha bárminő gyanus zörejt hallana a banképületben, a gépezet
rúdját fordítsa el s arra az egy mozdulatra minden tresor földalatti
boltozata megtelik vízzel. Ha pedig erőszakkal viszszük el a kincseket,
ha az tudomásra jut, minden nagyhatalom egyszerre mi ellenünk fordul s
mielőtt Szentpétervárig jutottunk volna, már felmorzsoltak bennünket, s
zsákmányunkat is visszavették.
– Te hallgass! Nem kértem tanácsodat. Te teljesítsd, a mit én
parancsolok. Én úgy viszem el a bank kincseit, hogy azt maguk a bank
igazgatói sem fogják észrevenni; csak majd egyszer nagy későn, évek
mulva vezeti őket rá valami véletlen, hogy ki vannak rabolva. És akkor
sem fogják bebizonyíthatni, hogy ki által? Jegyezd fel utasításaimat. De
ne! Ne irj fel semmit. Tartsd a fejedben; a hol fennakadsz, kérdezd meg
újra. Tehát legelső dolog a pecsétek. Ez a legkisebb akadály. Te értesz
a technikához; hiszen tanítottad a Sabinádban. Az
orthoclas-porczellán-agyagból egy gyűrűnagyságú gyurmát rányomsz a
pecsétre, azt a fegyvertár kohójában kiégetteted, olyan lesz, mint az
eredeti carniolba metszett pecsétnyomó; akkor a felragasztott
papirszalagokat bizton letépheted; a pecsétnyomók birtokodban vannak.
Nehezebb feladat a bank udvarára való bejutás, mert a kapukon át nem
lehet; ott mindenki meglátná. De ez is kivihető. Egy léggömb elég, hogy
tíz embert fölemeljen, egy másik léggömb pedig utánuk viszi száz
kiürített léggömb hüvelyét. Ezeket teherszekerek viszik éjjel a
banképületig. A léggömbök mind fekete fátyolszövettel legyenek bevonva,
hogy a sötétben ne lehessen őket látni. A két első léggömböt ereszszétek
le a mondott teherrel a bank négyszög-épületének udvarára. Mind a tíz
ember a leggyakorlottabb æronautákból legyen válogatva, kik értenek a
légjárók megtöltéséhez, felbocsátásához és leszállításához. Az üres
léggömbhüvelyeket meg lehet tölteni a bank helyiségében levő gázvezeték
csőveiből. Most előttünk vannak a zárt ajtók. Mikor a bank helyiségeit
lezárták, az jelenlétemben történt; mert csak úgy vállalhattam
felelősséget azért, hogy minden kincs ott marad, ha előbb meggyőződtem
róla, hogy csakugyan ott is van minden. Tehát a következő ajtók
felnyitandók: első udvaron a főlépcsőről benyiló egyszerű ajtó I.
számmal. Ez az igazgatósági lakosztályba vezet. Strutt-féle zár, a kulcs
száma 15,282. Innen átjárás van a bank pénztárába, melynek ajtaján
Cotterol-féle négy oldalra csukó zár van; ennek a kulcs-száma 42. (A
számokat írd fel.) Mikor a pénztárba eljutottál, akkor ott találsz három
nagy vasszekrényt, melyek az egész falat elfoglalják, mind széltében,
mind magasságában. Az egyikben áll a forgalomra szánt arany- és
ezüst-pénz, tíz millió; a másodikban a tartalékbankjegy tízes, százas és
ezres csomagokban, száz millió; a harmadikban állnak a visszaváltott
bankjegyek. Ez már szemét. Mind a három szekrénynek Brahma-zára van, a
saját kulcsán kívül semmivel fel nem nyitható, valamint a földalatti
kincstartó boltozatoknak. Az első szekrény kulcsszáma 162,818, a
másodiké 38,001, a harmadiké 200,012. De a főkulcsokon kívül még
mindeniknek van egy a, b, c és x, y, z betűkkel megkülömböztetett közép
és kisebb kulcsa. A legkisebb kulcs nyitja ki a legbelső fiókot. Ebben a
fiókban nem áll egyéb, mint a földalatti tresor-termeknek fő- és
mellékkulcsai külön-külön. Egyik a bankigazgatónál, másik a
főkönyvvezetőnél, harmadik a pénztár-igazgatónál áll rendesen, most oda
vannak elzárva s csak a szekrények kulcsai adattak át a három
hivatalnoknak a lepecsételéskor. – Most figyelj jól. – Valamennyi
szekrényt és ajtózárt mind a régi Wertheim-czég készítette. Most ezt
részvénytársulat útján megszereztük. Te vagy a társulat elnöke. A gyár
ügykönyvének a nyomán a tudtodra adott számok segélyével valamennyi
kulcsot mind megszerezheted; lehet, hogy megvannak párban is készen,
hogy ha netalán elvesznének, megszerezhetők legyenek; de a rajzaik,
mintáik bizonyosan megvannak a mintakönyvben, s saját munkásaink azokat
utána készíthetik. És akkor megkapva a tresor-kulcsokat, azokkal minden
kincstár ajtaját sorban kinyitod egész kényelemmel.
Mazrurnak izzadság gyöngyeivel volt tele a homloka. Sasza asszony
folytatá: