merész terv forrt az agyában: lovasságát a léggömbökkel végig bocsátani
Stirián; onnan Horvátországba becsapni, a magyar alvidéken a szlávokat
felkelésre bírni, s ez által az osztrák-magyar hadseregeket köröskörül,
mint egy ostromlott várba bezárni. E czélból lovasságának előhada,
mintegy nyolczezer lovas, már Gráczig nyomult, roppant zavart idézve elő
a dunántúli táborban, mely, ha a nihilisták a trieszt-fiumei vonalat is
kezükbe keríthetik, s ha a szerb és román oldalon a távirdákat
elronthatják, teljesen meg lesz fosztva a többi Európával lehető minden
közlekedésétől, a hogy jó részt már eddig is meg van fosztva; mert az
senkinek sem jut eszébe, hogy Berlinben egy táviratot via Livorno,
Konstantinápoly, Galacz, Brassó, Temesvár küldjön le Pestre, pedig ezen
a csigavonalon kivül már semmi más úton tudósítás Magyarországra nem
jöhet; úgy hogy a Dunántúl, a Krakkó és Czenstochowa alatt történtekről
még akkor sem tudnak semmit, a mikor már azokkal Európa minden hirlapja
tele van. Ők be vannak zárva.
Ezt a tervét Sasza asszonynak egészen megzavarta a czenstochowai epizód.
A kárpáti hadsereg lovasságával nem hajthatta végre ugyanazon
megkerülési tervet a Duna és Tisza között, mert az ki lett volna téve
annak az esélynek, hogy az osztrák-magyar lovasság oldalba fogja. Most
már az ellenfélnek is voltak repülő lovasai. A magyarok is találtak egy
fajt, mely kiállja a versenyt odafenn az égben a samojédokkal. A czigány
volt az. Héj, nagy becsülete lett egyszerre a szegény czigánynak. Minden
vályogvetőt bundába öltöztettek s úgy küldték fel a mennyországba. – Az
is figyelembe veendő volt, hogy egy hét óta nyugati szél uralkodik.
Tehát a nihilisták a Duna-Tisza között az osztrák-magyar sereg
léggömbjei alatt állanak, oda nem szabad előnyomulniok.
Sasza asszony azonban nem hagyott fel a tervével. Azt belátta, hogy
repülő lovas seregének nagy részét fel kell bocsátania Czenstochowa alá,
mert hadikészleteit nem hagyhatja ellenséges kézben, azokat vissza kell
venni, ha minden sánczárkot saját halottaival tölt is meg. Azonban a
horvát, dalmát expeditióra használható volt a gyalogság is; az előre
tolt lovas dandár folytatta küldetését, hanem a nyomában haladó lovas
hadsereg kicseréltetett a gyaloggal, úgy hogy a nyolczvanezer főnyi
lovasságból hatvannégyezer visszaküldhető volt északra. A roppant
hadsereget Czernoff tábornagy vezette, kinek hirét megalapította az a
lovas hadjárat, melyet tíz év előtt az Amurtól a Yancse-Kiangig merészen
és vitézül hajtott végre, China veszedelmével.
Czernoff erőltetett napi járatokban haladt végig Ausztrián,
Csehországon, oldalt hagyva az ostromolt Olmüczöt; Teschennél,
Bialicznál portyázó szárnycsapatai találkoztak a német határon
felállított előőrseivel a németországi figyelő hadtestnek, melynek zöme
Kosel vára körül táborozott. Mikor azután Krakkó közelébe értek, az a
meglepetés várt reájuk, hogy Krakkó déli részét a Visztula-oldalon
egészen megszállatlan találták: közeledtükre a honvédhuszárok előörsi
csapatai vonultak vissza, a nihilista hadsereg táborhelye ez oldalon
üres volt. Azoknak védcsapatait csak Bendzinnél találták. Itt
találkozott Czernoff Schertsinszkoi szárnysegédével, ki őt az eddig
történtekkel megismerteté. A megszálló sereg, hogy Czenstochowát
sikerrel ostromolhassa, kénytelen volt Krakkó körülzárolásával
felhagyni, s egy erős figyelő hadsereget az északi oldalon felállítani,
miután a krakkói sereg a czenstochowaival repülőgépe segélyével
értekezhetik s annálfogva a várból folytonos tömeges kitöréseket rendez.
Czernoff, mint minden olyan hadvezér, kit a győzelmek elkényeztettek,
túlszigorú volt azok iránt, a kiknek a szerencse nem kedvezett, s
mindent tudott rosszalni, a mihez szerencsétlen vezértársa kezdett.
Mikor összejött Schertsinszkoival, első dolga volt azt táborkara előtt
válogatatlan szavakkal lehordani eddigi rosz intézkedéseiért; azután
tudatta vele, hogy a főparancsnoksággal ő van megbízva, Schertsinszkoi
pedig hátra fog menni a figyelő hadsereghez s ott várja el az ő további
intézkedéseit.
Schertsinszkoi igazi orosz volt. Megnyugodott a parancsszóban, s ha a
felhatalmazott Czernoff azt mondta volna neki, hogy üljön fel egy
léghajóba samojednek s ott működjék, abba is belenyugodott volna.
Czernoff erélyes katona volt, kiméletlen az ellenség iránt úgy, mint
saját emberei iránt. Az igaz, hogy a roham élén szokott lenni maga is.
Ménest tenne a lovak száma, miket kilövöldöztek alula, s a teste egy élő
albuma a minden csatákból elhozott sebhelyeknek. Ő nem is szokott
tanácsot tartani, mikor haditervet készít; kigondolja egyedül és aztán
parancsol és előlmegy.
Az ő terve volt a bochniai támadás is, mely az osztrák-magyar
tartaléksereget a földre gázolta. Akkor is megmutatta, hogyan kell egy
ellenséges csillagsáncz cavalierejének a tetejére lóháton felnyargalni.
Most ugyanazon győzelemittas «molodczi»-k tábora jő utána.
Ily vezér és ily sereg mellett a csataterv természetesen csak ez
lehetett:
A nyugati szél az orosz ærostatokat csak Czenstochowa nyugati oldaláról
teszi hasznavehetőkké. Ez pedig olyan közel esik a német határszélhez,
hogy a Jaszna Gora halmairól, melyekről a rohamnak indulni kell, a német
előörsök szuronyainak villogását lehet látni Lublinicz körül.
Közönséges talentumu hadvezér nem merné azt megkisérteni, hogy ily szűk
helyen befúrja magát, a hol ha meg találják futamítani, egyszerre a
semleges ország területére fogják visszavetni, a hol azután le kell
raknia a fegyvert. De erre Czernoffnak nem lehetett gondolni. Ki
futamítaná meg az ő legyőzhetlenjeit? Hatvannégyezer lovas egy tömegben,
mely a dombokról alárohan. Előttük repül, kedvező széltől ragadva ötezer
ærostat, mely bombákat ont.
Hogy az ellenfélnek repülő gépe van, talán több is egynél, Czernoff azt
is számításba vette. Az pusztítani fog az ærostatok közt. Nem tesz
semmit. A léghajósok közt van még csak fegyelem; azok nem futhatnak el a
csatatérről, nincs a ballonjaikon szellentyű. Ha százat, ha ezeret
összetépnek is közülök a repülőgépek, de az egész tömeget föl nem
tartóztathatják, villámaik azokon nem fognak, a selyem és gyantaburok
miatt, s elvégre a repülőgépek is úgy fognak járni, mint az alligatorok,
hogy a nagy tömeg közt belekeverednek szárnyaikkal a ballonok köteleibe,
s megfogják magukat.
Czernoff, hogy még biztosabb legyen a döntő csapás eredménye, azt a
parancsot adta ki, hogy a megszálló sereg összes lovassága csatlakozzék
a repülő lovas sereghez.
Az alvezérek szerényen figyelmeztették a bajra, mely ebből támadhat:
azoknak a lovai «félnek!»
«Félnek!» Ezt a szót nem akarta hallani Czernoff. Félni még a lovasnak
sem szabad, nem hogy a lovának. Mire való a sarkantyú? mire való a
kancsuka? Nehány erélyes tiltakozót főbe lövetett a hadsor előtt, s
aztán nem beszélt senki arról, hogy a lovak félnek.
Augusztus tizenharmadikán reggel zendült meg az orosz nihilisták
marseillaisének népszerű kardala a Jaszna Gora fenyőerdőiben:
«Megyünk, hogy megigyuk borod;
Megyünk elvenni aranyod;
Megyünk ölelni asszonyod;
Hurráh!»[3]
És azzal elkezdtek alászállani a kibontakozó csapatok, s ott, csaknem a
czenstochowai sánczok lőtávolában rendezkedtek támadó hadoszlopokba.
A léggömböket csak ekkor töltötték meg a helyszinén, magukkal hozott
gázfőző gépekkel. Ez a készület eltartott délután négy óráig. Elég
hosszú a kutyacsillag napja.
A czenstochowai sánczokról egy ágyúlövés sem háborította
készülődéseiket.
Czernoff terve igen világos volt.
Egy hadoszlopot állított össze, melyben keverve voltak az általa
vesztésre itélt Krakkót megszállott lovasezredek. Azokat tolta maga
előtt a bochniai győztesek pánczélos hadserege. Tizezer ember és ló
talán elég lesz a polygonum caponiérejeinek árkait betemetni, azoknak a
hulláin aztán átzudulhat a feltarthatatlan ár, elgázolva maga előtt az
ellenséget, ha mind vasból van is.
A szerencsétlen, kipéczézett ezredek sorsa meg volt pecsételve. Őket
elől a lovaikhoz kötött léggömbök vonják, hátul a rohanó ezredek
taszítják, meg kell tölteniök azokat a hosszú sírokat ott maguk előtt.
Hanem aztán a várt elfoglaló ellenség itélete is alá volt írva. A
molodczik nem hagynak maguk után sem foglyokat, sem sebesülteket. A mai
napon a Varta folyamnak meg kell áradni a párolgó meleg vértől.
Négy órakor délután hangzott a jeladó három ágyúlövés, mire minden
ponton megszólaltak a trombiták s az egész rettentő lovas tábor
megindult várat ostromolni.
A czenstochowai ágyúk mégis hallgattak.
Mikor aztán a trombita újra hangzott, gyorsabb ügetésre adva jelt, akkor
a sánczok mögül egyszerre fölrepült ötszáz olyan fehér sas, a milyen
eddig csak egy mutogatta magát.
A stymphalidák elfogadták a centaurokkal az ütközetet.
A sedáni ütközetet (a franczia irók szerint) nem az emberek nyerték meg,
hanem a gépek, – a czenstochowai ütközetet nem az emberek vesztették el,
hanem a lovak.
A mint az első hadoszlopban ügető paripák megpillanták a szemközt repülő
szörnyetegeket, egyszerre visszatorpantak és az egész arczvonal
elkezdett «flottirozni».
Legbomlottabbak voltak a vak lovak, a kik nem látták azt a rémet, csak
közeledtének hangját hallották és arra egyszerre megbokrosodtak.
A végitéletnapi hangok voltak e soha nem hallott suhogó mély zúgásban,
melyben egyesülve van a sebzett viziló bőgése, a gőzmozdony puhogása és
a vihar üvöltése; a mint az egyre közeledett s keresztül hangzott az
ezernyi ezer paripa földrengető robogásán.
Az aërodromonok félhold alakú sorban közeledtek a lovas tábor felé,
annak északi szárnyát megkerülve.
A mint ezer ölnyire értek a lovas arczvonalhoz, egyszerre leszálltak
csaknem a földszinig, s akkor aztán vizirányos vonalban rohantak ismét
előre.
Ezt a támadást nem várta be semmi négylábú állat.
A jelenés, mely e rohamot követte, csak Farao hadseregének bomlásában
leli párját, mikor azt a Vörös tenger hullámai megrohanták.
Minden ló megvadult, nyerítve, hánykódva fordult oldalt s tört az utána
jövők soraiba vissza. S a lovak rémülete ragályos. Egy megijedt paripa
agyonijeszt százat; és mind a száznak, mind a tizezernek ott jön a réme,
huhogva, fütyülve, szárnyaival csapkodva.
Pillanatok alatt összebomlik az egész hadirend. A felzavart tömegek az
utánuk jövők közé rohannak s azokat is összebomlasztják.
Az aërodromonok terv és vezényszó szerint látszanak működni. Minden tíz
között van egy hosszabb hajójú, mely a többinek parancsol. Jelkiáltásaik
hangzanak odafenn a légben. Négyen-négyen összefognak egy-egy tömeg
lovast s azt egymásra terelik. A megriadt mének, mint a birkanyáj,
tódulnak egymásra, egyik ló a másik hátára ágaskodik patáival. Nyerít,
harap; embert nem ismer többé. A megszorult méntömeg vadállati
ordítással tölti meg a léget, mely az emberi káromkodás hangját is
elnyomja. És a lovasság még nagyobb veszedelmére hozzá van kötözve a
légben uszó ærostatokhoz, minden tizenkét lovast egy közös ballon tart
fogva. Az ádáz zürzavarban most a ballonok kötelei összekeverednek; a
zilált csoportok ballonjai egymáshoz ütődnek, köteleikkel
összetekergőznek; odafenn idomtalan gomoly támad belőlük; egy-egy ballon
a szorítástól elpukkan, akkor annak a hajója leesik; a lehulló
Orsini-bombák a tömegek között pattognak szét, mire az összetódult raj
ismét szétriadva töri magát a tömkeleg minden része felé.
Vezényszó nem hangzik többé.
A felkavart porfellegben nem láthatja senki, mi történik fenn és alant.
A legszélről eső tömegek látják a feléjük rohanó légi gépeket, a mik ott
zúgnak el fejeik fölött. A távolabb álló ezredek csak olyankor
pillantják meg azokat, mikor hirtelen fölemelkednek, hogy egyet
fordulva, ismét lecsapjanak.
Czernoff látta, hogy az aërodromonok az egész első arczvonalát zavarba
hozták, visszafordították. Nem akarta elhinni, hogy meg van verve. Nem
akarta elhinni, hogy a mai naptól fogva vége van a lovassági harcznak.
Nem akarta elhinni, hogy annyi sok szép huszárnak, dzsidásnak, kozáknak,
cserkesznek mától fogva le kell szállnia a lováról, s a dicső mén nem
fog többé soha a csatatéren nyeríteni, hogy ezentúl csak ekét és boronát
húzni van hivatva. Hogy vége a háboruk költészetének! a kivont karddal
harczoló hősöknek, az ellenség vérében fürdő daliáknak! Hogy mindez
olyan mese lesz mától fogva, minők a mythosz centaurusai.
Czernoff egyik válogatott ezredét a másik után küldé azon porfellegek
feltartóztatására, melyek minden oldalról közeledtek feléje. Azt
parancsolta, hogy a futókat, ha másként meg nem állnak, aprítsák le.
Azok alászegzett dárdákkal rohantak előre, mint érczfal; és azután még
nagyobb lett a porfelleg, azokat is magával ragadta az, mint a
forgószél.
Czernoff napbarnította arczán csorgott a köny, szürke szakállát áztatva.
«Előre! Előre! Kutyák!» hörgé. (Nem «molodczi» többé, hanem «kutyák!»)
Mire való a sarkantyú? mire való a kancsuka? Ágyukat hozzatok!
Söpörjétek el a futókat!
De nem volt ideje azokat az ágyukat előhozatni.
Száz aërodromon emelkedett ki egyszerre a többi közül minden oldalról s
azok találkozót látszottak egymásnak adni azon halom felett, melyről
Czernoff nézte a csodaromlást.
«Átkozott gépek!» kiáltá öklével fenyegetve az ég felé. Hát mégis van
valami az égben, a mitől félni kell? Mit hányjátok magatokra a
keresztet? barmok! Nem istenek azok ott, hanem égi kutyák! Halljátok,
hogy ugatnak!
Valóban az aërodromonok csunyául tudtak ugatni.
És egyre szükebb kört vontak Czernoff és válogatott lovascsapatai körül.
Ah! ezek voltak azon hősök (ember és ló), a kik megszokták az ágyúdörej
közepette moczczanatlanul megállni, kik közül ha az ágyúteke egész
utczát vágott, nyugodtan zárták össze a támadt rést dönthetlen
tömegükkel. A győzhetlen, a félelmetlen sotniák voltak azok.
Most a földi rémrobajon, mely a porfellegek között egyre közelebb vonul,
egy égi dördület hangzik keresztül. Pedig hiszen derült az ég.
Két szemközt jövő aërodromon villámlott össze. A villanyterhelt
detonatorok egymásnak küldözék üdvözleteiket. Következik a többi; majd
mind a száz összevissza czikázik villámsugaraival a légben; a
mennydörgés szakadatlan.
E rémtünemény megtört minden emberi és állati bátorságot.
Még Czernoff kedvencz ménje is horkolva ágaskodott fel e
rémhangversenyre s nyakán egyik oldaláról a másikra vetette sörényét.
«Hát te is?» ordítá rá Czernoff, lovas korbácsával végigvágva a nemes
mén fején. De az nem volt többé az ő alázatos szolgája. Megfordult két
hátulsó lábán, megrázkódott s azzal szügyébe vágva fejét, elkezdett
vágtatni az erdő felé; nem érzett sem sarkantyút, sem korbácsot, sem
dicsvágyat többé.
Erre általános lett a jelszó.
«Az erdőkbe!»
Az egész összezavart lovasseregnek egyedüli menedéke volt a háta mögött
levő fenyőerdő.
S az jó menedék is lett volna, ha egy végzetes körülmény e
legtermészetesebb oltalmat meg nem rontja.
A repülő lovasságnál a fegyelem legelső parancsa az volt, hogy a
terhelőikhez kötött zsinegeket, mik az aërostatok kötelét tartják, soha
semmi esetben el ne vágják, akármi történjék is. E parancs ellen véteni
halál! És e kemény parancsnak alapos indoka volt. Hogy e sok veszélylyel
járó stratagemára bizton számítani lehessen, a léghajóban ülő samojédra
nézve lehetetlenné kelle tenni az önkénytes leszállást. Az először is
lábánál fogva oda volt békózva a hajókosár fenekéhez; azután a
léggömbjének a szellentyűjéhez nem volt zsinór kötve. Ilyenformán az sem
a hajó köteléhez nem érhetett, hogy azt elvágja, sem a ballonra fel nem
mászhatott, hogy azon rést repeszszen. Kénytelen volt menni a hová
viszik. Ha tehát a lovasok eltépték volna maguktól a visszatartó
zsinegeket, az az aërostat a benne ülő samojéddel együtt elment volna a
világtalan világig, s egy olyan léggömb hétezer rubelbe kerül.
A lovasság tehát a léggömböket is magával vontatva rohant az erdők felé.
Ebből támadt azután a legnagyobb veszedelem. A mint egy csoport lovas
benyargalt a magas fenyőszálak közé, az egész magával czepelt
léggömb-gomolyt is vontatta, s akkor annak a kötelei a fák ágaiba
akadva, alárántották a léggömböket; azoknak a ladikjai tele voltak
robbanó lövegekkel, a mik a fákhoz ütődve könnyen elpukkantak, s arra a
gázzal töltött léggömb is meggyuladt, s attól meg tűzbe borult az erdő.
Egymásra tíz, húsz, százhelyen gyuladt ki a rengeteg.
Most azután a természetadta menedék maga lett a legnagyobb veszedelemmé.
A fenyőerdő gyantás lombozata végtől végig lángba borult, kiűzve maga
alul a menekülőket; a meggyuladt gázfőzők robbanása nyomta el néha a
rémzajt.
Ekkor győzött az emberi természetes ösztön a fegyelmen. A még kinn levő
lovasság hirtelen elvagdalta a léggömbök zsinegeit s arra a sok ezernyi
léggömb, mint egy kisértetes felhőtábor kezdett el szabadon repülni
kelet felé, egyre magasabbra emekedve a légben, tehetetlen hajósaival.
Azok tán fennakadnak majd az Ural hegyein, vagy ha megkapja őket a
Monsun, leviszi valamennyit Chinába és Thübetbe.
Az elszabadult lovasságnak most azután csak egy jelszava volt:
«Futni!»
Rettenetes egy szó! Futni nyolczvanezer derék vitéznek! Futni a világ
legbátrabb lovas katonájának! Futni a nélkül, hogy egy ellenséges arczot
látott volna! És futni oly szilaj rohammal, a hogy ló és lovas kibirja.
Egyedüli szabad tér volt, merre nyitva a menekülés, Bendzin felé.
Mindenki arra tartott.
Az egymásba omló, az egymáson keresztül-kasul gázoló tömegek előtt nem
volt akadály, mely rohanásukat feltartóztassa. Fejük fölött huhogtak
egyre szárnyas üldözőik – a gépek.
Nem hadsereg volt az már, hanem egy vízözöni állattömeg, melyet a
tengerár tol maga előtt; a hol megtorlott, ott egymásba keveredve, mint
egy rémjelenet a cæsarok czirkuszaiból; a hol utat törhetett, omolva,
mint a prairie-égés elől futó bölényhorda. Az ár ragadta magával
Czernoffot is.
A Jasna Gorán alól volt egy nagy terjedelmű bozót, gondosan bekerítve
rókák számára, azt a rajta átrohanó had pozdorjává taposta.
A bozóton túl következett egy pocsolyás lapály, mikor azon keresztül
omolt a vad futam, a süppedék szárazzá volt gázolva.
Útba eső kertek palánkjai, sövényei ledöntettek; a rónán egy birkanyáj
legelészett, azt eltiporták, a juhász a csordakútba ugorva menekült meg.
Egy felriasztott gulya ridegmarha bömbölve nyargalt a lovasok előtt,
ijesztő előhirnökül.
Azután következett egy nagy futóhomokos fenyér, a mi tele volt törpe
nyirfás buczkákkal, nyaktörő «angyalhullásokkal», rosz talaj a
futtatásra.
Az üldöző rémek közül száz folyvást ott suhogott fölöttük, összeterelve
a kitörni akarókat, mintha kényszeríteni akarná őket, hogy az átkozott
versenytéren maradjanak, a mire még egy körülmény is szorítá őket: a
czenstochowa-bendzini vasút. Ennek mértföldekig tartó magas töltése és
mély vízzel telt árkai egy folytonos bástyát képeztek, mely a rohanó árt
mintegy szűk mederben tartá össze.
Az eszeveszett riadalban egyedül Czernoffnak volt feje, rágondolni, hogy
mi lesz ennek a vége? Ez az állati lávatömeg egyenesen ráomlik a Bendzin
és a Pilicza közt álló gyalog hadseregre s azt is magával sodorja.
– Fel a vasútra! kiálta a hozzá legközelebb állóknak.
Erre az a tömeg, mely őt körülvette, neki vágtatott a vasúti töltésnek.
Annak volt először is egy tíz öl széles árka, tele iszappal, azután egy
három öl magas töltése, alant fenyősövénynyel eltorlaszolva, felül
keresztbe rótt czölöp mellvéddel ellátva.
Az orosz lovasság a gondolat sebességével vágtatott fel e töltésre. A ki
beledűlt a mocsárba, az jó volt hidnak az utána jövők számára s a ki
hanyatt bukott a meredélyről, az lesodorta az utána jövőket, de azért a
sáncztető el lett foglalva. – Így rohantak volna fel bizonynyal
Czenstochowa földsánczaira is.
Czernoffnak az volt a szándéka, hogy az egyenes, akadálytalan vasúti
töltésen telivér paripájával megelőzi a rohanó lovas tábort s elébb
odaérve a gyalogsági táborhoz, Schertsinszkoit értesítheti a helyzetről
s parancsot adhat ki, rettenetes parancsot, mely égő agyában fő.
Hanem azután, hogy megmutatta, miként lehet a vasúti töltésre felkapni,
ezzel példát adott másoknak is, kik a töltés mentében előtte futtattak,
úgy hogy nemsokára el volt lepve a töltés lovasokkal s ő ismét nem
tudott sebesebben előre haladni; hasztalan vágta az előtte futók fejeit
kardjával s mikor kardja összetört, egy elkapott dárda nyelével; a
gátoló tömeg egyre nőtt előtte, teletömve az egész vasúti töltést.
Mikor aztán a Zorki melletti állomáshoz jutottak, ott állt egy befűtött
mozdony. Czernoff leugrott lováról, fel a mozdonyra.
– Ereszd meg a zsilipet! kiálta a mozdonyvezetőre. Teljes gőzerővel!
A gőzmozdony aztán fütyölve robogott a vágányon előre.
A lovasság, mely ellepte a töltést, egymás hegyén-hátán omlott le
kétfelől az árkokba; a ki nem menekült, azt legázolta a gép s átrobogott
rajta, perczenként egy angol mértföldnyi sebességgel, míg a myskowi mély
útnál sikerült elhagynia a menekülő tábort.
Mikor a két oldalt felmeredő palarétegek közül kijutott a mozdony,
Czernoff maga előtt látta, a mit gyakorlott hallása a mély útban a
mozdony robogásán keresztül is tudatott már vele: – az ütközetet.
Reggel óta foly az a krakkói honvédsereg és Schertsinszkoi tábora
között. A fehér füsttől követett villanások, a lemenő nap fényében
csillámló szuronysorok azt jelzék, hogy Schertsinszkoi hadserege a
Bendzin, Sambkovicze, Laszi, Pilicza vonalban képez csatarendet: szemben
a Chrzanow, Olkusz, Paremba vonalt elfoglalt honvédsereggel. A két
csatavonalt egy hosszan elnyuló erdőség választja el, melyet az
ágyutüzelésből itélve, a honvédség tart megszállva. S annak a megtartása
és elfoglalása az ütközet kölcsönös czélja.
A mozdony Laszinál találkozott Schertsinszkoi tartalékával.
– Adjatok egy lovat! kiálta Czernoff, a mozdonyról leszökve.
Hoztak neki egy szekerész-lovat. Más nem volt. De azt is két embernek
kellett fogni, míg lovagja a nyeregbe vethette magát, mintha már ennek a
lónak is sugtak volna valamit a fülébe.
Czernoff nem kérdezett semmit; éles szemével messziről kivette már a
dombot, a hol a vezénylőnek kellett állni táborkarával együtt s
egyenesen oda vágtatott.
Schertsinszkoi nagyot bámult, mikor a fővezért meglátta és így látta,
sárosan, füstösen, tépetten, kard nélkül.
– Mit csináltok? e kérdéssel előzé meg őt Czernoff.
– Látod: verekedünk. A magyarok kijöttek Krakkóból; reggel óta ágyúzunk
egymásra; ők az erdőben vannak, de mi előrenyomultunk Modrzejowig s ha
most lovasságunk volna, elvágnók az útjokat a Krakkóba visszatéréshez.
– Majd lesz lovasságod mindjárt elég! Minket tönkretettek. Az ördög van
ellenünk; – pedig nincs is. Egy legió repülőgép szállt fel fejünk fölé
Czenstochowából, minden ló megvadult, a mint azokat a repülő kutyákat
ugatni hallotta. Most fut minden barom és egyenesen te reád fut.
– Parancsolj hát mit tegyek? mondá keserű gúnynyal Schertsinszkoi.
– Legelőször is – lövess engem főbe. Aztán vedd át a fővezérséget.
Összpontosíts négyszáz ágyut a lapályon uralgó dombok fölött s akkor azt
a rád rohanó lovas tömeget, mely félóra mulva itt lesz, söpörd el magad
elől; különben az gázol el téged.
Schertsinszkoi hidegvérrel felelt:
– A magad ügyét végezd el majd a hadi törvényszék előtt. Addig pedig,
míg itt vagy, főparancsnok vagy; intézkedjél, a hogy tetszik.
– Tehát intézkedni fogok! szólt Czernoff, dühtől támadt
hagymáz-deliriumában s azonnal elkezdett parancsokat osztogatni az
alvezéreknek, rettenetes szándéka kivitelére. A tartalékágyúkat azokra a
halmokra kell felállíttatni, a honnan a futó lovassereg közelít s
learatni az egész tömeget.
Hanem ez az intézkedés nem volt kivihető.
Azok a lovasok, kik a vasuti töltésen menekültek, elkezdtek már mint egy
szakadatlan sötét zuhatag omlani elő a myskowi mély útból. Azt már semmi
kartács vissza nem tartóztatta többé. És a mint ezek megérkeztek, a
táborban levő ágyús és szekerész lovak egyszerre megvadultak, nem
akartak indítani.
Schertsinszkoi arra a végzetes gondolatra jött, hogy ő elfogja puszta
kézzel ezt a veszedelmet; eddig még nem volt az nagy; a százanként
érkező lovakat meg lehetett ragadni és zablán tartani.
– Mit csináltok? kiálta dühösen Czernoff. Kést az oldalába minden lónak,
soha sem szelidül az meg többé! Elfogtok százat, ezeret; de ott jön
egyszerre ötvenezer-hatvanezer egy gomolyban. Hogy állsz az elé? Az egy
lavina!
És már lehetett látni a távol síkon azt a felmagasló porfelleget, mely
úgy közeledett, mint a Samum! És lehetett hallani azt a rémséges
ordítást, a mit e vihar maga előtt küld. A halálrémülettől kínzott lónak
vadállati vészkiáltása ez, mely úgy hasonlít az emberi jajszóhoz.
Mikor aztán ezt az ordítást meghallották, egy szekerészló sem akart a
hámjában maradni többé.
Schertsinszkoi még mindig nem veszíté el nyugodt hidegvérét.