teveszőr-zsineg, a mik aztán egy összetekert kötélben egyesülnek; ez a
kötél tart egy fejük fölött libegő léggömböt, annak a kosarában ül egy
gyakorlott tengerész, ki nem szédül a hánykodástól. A kötél hossza 200
arschinra bocsátható, s ha egy ily ezred a kedvező szelet elfoghatja s
akkor azzal a száz léggömbbel együtt megindul, az minden hadsort
keresztültör; a tengerészek a léggömbökből előre szétrobbantják
gránátjaikkal az ellenséget, ha tömör hadsorokban, ha négyszögekben áll
ellent, ha pedig csatárlánczra van szétosztva, lekaszabolják az utána
jövő lovasok; az ellenfél álczázott ágyutelepeit a magasból felfedezik s
lövegeikkel szétrombolják. Víz, árok, sáncz ezeket fel nem tartja. A
kedvező széltől irányzott léggömbök átsegítik a lovasokat a legszélesebb
folyamokon, nem állhat azoknak ellent semmi…
… «Mesebeszédek!» mondák mindezekre a bécsi haditanács tapasztalt urai.
Jobban ismerik ők mind a diplomatiai viszonyokat, mind a hadtudomány
fejlődményeit, mint hogy az ilyen hirek által nyugtalanítva éreznék
magukat.
A Nihil országnak nincs csataképes hadserege: mert a régi hatalmas orosz
ármádia a forradalom által szétbomlasztatott, s újat alkotni nincs se
szervező talentum, se pénz; a nagy hadtömegek összevonása csak lengyel
phantasia szüleménye; a pánczél: nevetség; a repülő lovasok a repülő
hollandival, meg a garaboncziás diák sárkányával egy birálat alá esnek;
s elvégre, ha volna is kedve Sasza asszonynak haddal megtámadni a békés
Magyarországot, s ezzel az európai egyensúlyt megháborítani, tapasztalni
fogná, hogy azt a többi nagyhatalmak nem tartanák közönyös kérdésnek, s
nem bujna el senki a dunnája alá a repülő lovasok hírére: valamint hogy
mi sem fogunk elbujni. Ha olyan nagy kedvük van jönni, hát csak
jöjjenek, majd beszélünk velük.
Annyit meg kell adni, hogy az osztrák-magyar tüzérség azon időben
elsőrangú fegyvernemnek volt elismerve Európa valamennyi hadtudósai
által, s erre méltán büszkék voltak az akkori osztrák-magyar hadvezérek.
Azonban az önbizakodás mellett sem maradtak azért az osztrák-magyar
hadügyvezetők tétlenül. Itt is behozattak a gyalogság számára a gyapot
pánczélok, még pedig a sokkal czélszerűbb Muratori-félék, mik csak vízbe
áztatva lesznek golyójárhatlanokká, és ennélfogva három fonttal
könnyebbek száraz állapotukban, mint az orosz pánczélok, mik gyantával
beitatvák. Egyelőre csak a sorezredek első zászlóaljai láttattak el
ezekkel, a honvédségnél pedig épen nem hozattak be. A robbanó
puskagolyókat ugyan nem vették át ellenfeleiktől az osztrák hadvezérek,
hanem a lövész-zászlóaljak fegyvereihez aczélvégű hegyes golyókat
alkalmaztak, a mik hatezer lépésnyiről a pánczélt is keresztül furják.
Tüzérség dolgában első helyen állt a birodalom hadserege; vetlövegeik,
miket a bécsi arzenálban készítettek, nem golyók voltak már, hanem
megannyi pokolgépek; minden ágyugolyó külön egy ágyu maga, mely ott sül
el, a hova küldve van, az ellenség homloka előtt. Egy séta a bécsi
arzenál golyótermein végig, fejszédítő kábulattal hat a laikusra; mennyi
öldöklő gép! és milyen halomban! Gömbalakú ágyugolyó nincsen többé. E
boltozat alatt mind hosszukás csúcsban végződő hengerek vannak gulákba
rakva: félig aczélból, kívül ólomburkolattal, mely lövéskor az ágyu vont
rovátkaiba tömődik s belül apró vasgolyókkal vannak töltve, miket
kénöntvény tart mereven, míg a golyót a belül alkalmazott lőpor el nem
robbantja, a kilőtt henger akkor sem reped szét, csak golyóit szórja
előre: egy repülés közben elsülő ágyu maga is! És e lövegek mindegyikére
egy gyujtógép van alkalmazva, oly finom szerkezetű, mint egy zsebóra;
ennek a körületén egy fokokra osztott millimeter, melynek
tetszésszerinti fordításával egy harmadpercznyi pontossággal lehet a
gyujtót úgy igazítani, hogy a löveg például egy 1500 lépésnyi távolban
álló ellenséges tömeg előtt süljön el s onnan lője ki újabb 800 lépésnyi
horderővel a magával hozott kartácszáport. – A másik boltteremben vannak
felhalmozva az ugorka-alakú shrapnell-lövegek. Ezek a vegytan elvei
szerint vannak alakítva. Ez a löveg abban a perczben szakad száz
darabra, melyben valami szilárd darabhoz ütődik. Ha pedig az ellenség a
síkon hasrafekve akar lövöldözni, hogy kevesebb czélpontot adjon a
golyóknak, vagy sánczot hány, s a mögül puskázik, akkor is tudnak
segíteni rajta, akkor előveszik a vetágyúkat, s ezeknek a lövegei már
azután a chemia és a mechanika összekötött szabályai szerint vannak
alkotva. Az ilyen odvas lövegben egy közbedugott szeg, egy lengő
golyócska, mely a belső gyutacsot az elrobbantó tűhegytől elválasztja,
gátul szolgál annak, hogy a hengerlöveg magától elsülhessen a kezelés
alatt; de a mint ki van a golyó lőve s elkezd tengelye körül forogni, a
centrifugál erő kilöki a közbedugott szeget, s a lengő gyutacs és a szeg
között nincs többé akadály. Ámde míg a golyó felfelé száll, a gyutacs,
az önsúly elmélete szerint nem eshetik rá a tűre; csak abban a perczben,
midőn a golyó a parabola végén lefelé rohan, hull rá a gyutacs a
pattantyútűre, a kanócz meggyulad s a bomba onnan magasból szórja alá az
ellenség fejére a pokolbeli üdvözletet. Egy másik boltozat a tetejéig
van rakva carcasseokkal, gyujtógolyókkal, mik nem pattannak szét, hanem
oldallikaikon fujják tíz felé a romboló görögtüzet. – Hát még a hadászat
szörnyetegei: a kétmázsás ostromlövegek, miket önsurlódásuk tesz izzóvá,
mikor a falba furódnak, úgy pukkannak széjjel, a mik keresztül szakítják
a kaszamáták tömör boltozatait! – Hát a kézi gránátok dynamittal töltve,
miknek küldetésük a léggömbökből alászóratni! s aztán ismét a
congreve-röppentyűk, mik az ellenséges léggömbök felgyujtására vannak
szánva! Hát a rémséges torpedók, folyamtorkolatok és tűzaknák számára
alkotva! Hát e lövegeknek hajítógépei: az arsenál térein orgonasíponként
egymásmellé rakott ágyucsövek, ezer számra! a félelmes revolverágyúk; a
Maxim-féle mitrailleus-ök, mikből szakadatlan vaszápor esik! Valóban,
mikor ez ország hadvezérei végig sétálnak ez irtóztató vaskincstár
termein, s aztán hallják, hogy a legutolsó megszólított köztüzér hogyan
tud pontos válaszokat adni mindezen csodagépek szerkezetéről, s felel
chemiából, mechanikából, mértanból, mint egy rigorosandus: akkor méltán
ragyog az arczuk ettől a gondolattól: «hát csak hadd jöjjenek azok a
repülő lovasok!»
Az is előre látható volt, hogy a legközelebbi európai háboru leginkább
várharcz fog lenni.
Az osztrák hadászok siettek kipótolni a mult század mulasztásait, s a
birodalom északi részét megerősítették.
A Krakkótól Czernoviczig vezető vasutvonal hosszában az orosz «Samarai»
váracslánczolat lett utánozva. Sambor város táborhelylyé alakíttatott
át, egyelőre csak harczmezei erődítéssel; az egyes és kettős redánok, a
hosszú courtinák, bastionok lettek nagy kerületben felhányva, miket
ismét előretolt csillagsánczok védelmeztek; a fürészalakú bástyák árkai
a Dnieszter vizével megtöltettek; sánczkarózat futott végig a belső
partokon, miken alacsony «poternek» buvajtói vezettek be; a mellvédek és
contreescarpok földalatti utakkal voltak összekötve; a belső redoutok,
kettős glacis-k a legszakavatottabb terv szerint úgy voltak berendezve,
hogy azokban egy kétszázezer főnyi hadsereg kétszerte erősebb
ellenséggel szemközt sikerrel védhesse magát; a védmüveket a
farkasvermeknél és fladdermináknál jobban védte északról egy
átgázolhatlan mocsár (a mikor nem volt befagyva). Kiegészítették az
erődítvényeket a bejáratokat őrző tuskóházak, lunettek és bombamentes
tárházak, a lőpor és élelmi szerek raktárai.
Ez a turás-furás belekerült húsz millió forintba. (Nem is sok!)
S ezek még csak mezei erődítmények.
De már azután Krakkó valóságos várerődítmény.
Miután történetünknek legközelebbi része, mely az egész mese
fordulópontját képezi, ezen a helyen folyik le, szabad legyen ezt kissé
körülményesebben leirnunk, viszont nagylelküen megengedve az olvasónak,
hogy mikor unalmasnak kezdi találni a sok bástyát és épületet, fordítson
három-négy lapot, mindaddig, míg a szabadban találja magát: nem veszt
vele semmit.
Tehát a Jagellók hajdani koronázási városa egészen más a XX-ik
században, mint a minek a XIX-ikben ismerték. Akkor is voltak ugyan már
körüle egyes detachirozott váracsok, melyek rövid ideig tartó védelemre
képessé tették, s a Wawel hegyi királyi várnak ágyúkkal fölszerelt
bástyái voltak; palotáját, mint kaszárnyát használta egy ezred, rendesen
magyar, gyalog sorkatona: hanem történetünk korszakában már Krakkó
elsőrendű erősséggé van emelve, a mit indokolva találunk abban a
körülményben, hogy a tőle alig öt mérföldnyi távolban eső orosz-lengyel
város Czenstochowa szintén egy megerősített táborhelylyé alakíttatott
át; a honnan az orosz hatalom egyformán fenyegethette Németországot és
Ausztriát.
Krakkó hetven templomából még a mult században valami harmincz
látogatható állapotban volt, a várrá alakulás korszaka alatt azonban
ezeknek nagy része áldozatul esett. S csak a monumentalis egyházak
hagyattak meg, mint az Ulászló építette wawelhegyi vártemplom tizenhat
kápolnájával, aranylapokkal fedett boltozatával, melynek hajójában négy
tömör ezüstből vert Cherubin tartja szent Szaniszló vértanu koporsóját,
míg kriptájában hajdani lengyel királyok, és a nemzeti hősök,
Szobieszky, Ponyatovszky, Kosciuszko hamvai nyugszanak márvány
koporsóikban. De már a Péter-Pál-templomból observatorium lett, s
építészeti kincsei áldozatul estek a hadépítészet rideg alakításainak. A
Visztula szigetén fekvő Kazimiercz városnegyed egészen kisajátíttatott
erődítvényi czélokra; a Broniszlawa hegyet egy hatszögű védmű takarja,
befödve azt a dombot, melyet a lengyelek Kosciuszko emlékére hordtak
össze, mindazon csatatérek földeiből, a miken a dicsőült hős harczolt. S
a bielani hegytetőt, hol egykor a camaldulensisek kolostora állt, most
egy fellegvár koronázza; s a szép mulató erdő köröskörül ki van irtva.
Az eltünt nevezetességek helyett köröskörül várépítészet polygonumai,
mindenféle combinatiókban, szögletsánczok, előreugró orillonjaikkal; a
mély árkok a vízvezetők zsilipeit rejtő, batardeaux tornyokkal ellátva.
Az erődítvények kősánczaikkal, földváraikkal, mindig nagyobb
terjedelemmel tolattak előre; a mérnöki számítás az előretolt védmüvet
megint egy másik védművel látta jónak fedezni. Huszonöt év óta
folytonosan mérik, építik, ássák a tenaillonokat, a contrefaceokat, a
lunetteket, a ravelinokat; – tanulmányozzák a «holtszegleteket», mikben
a sánczágyúk az ostromlót nem érik, huszonöt év óta tiltják a környék és
a város lakóinak a mind nagyobb területet elfoglaló enceintek,
magistralék felé közelítést, miknek mértani egyenességű vonalain az
őrtálló katona sétál naphosszant egyedül alá s fel, a felmeredő
villámfogók jelölik szerteszét a lőporraktárakat, s a rettenetes
«támadási homlokzat», koronázott szarvműveivel, mint egy bonyolódott
abracadabra terjeszti előre északfelé rejtélyes zegzugait.
Minden negyedik évben jött egy-egy új erődítési főnök, a ki elődének
intézkedéseit jónak látta tökéletesíteni, más beosztást tenni, az
árkokat faussebrayékkel ellátni, az egyik Breisach rendszerét követte, a
másik Landauét, a harmadik földalatti folyosórendszert kisérte meg; a
negyedik Montalembert emeletes casamatait vette alkalmazásba, az ötödik
Chasseloup cavaliereit hozta be, mik a sánczokat még réstörés után is
bevehetetlenné teszik, az ötödik Carnot tana után indult, egész sor
redánokat állítva egymás mellé.
A legutolsó időkben aztán, hogy be legyen fejezve a védmű, a külső
redánok kőfalait négyhüvelyes vaslemezekkel burkolták be, a miken az
ágyugolyó át nem törhet.
De még itt sem volt vége. A lengyel paraszt gyakran hallja, mikor meleg
nyári délután fekszik a földre pihenni, hogy odalenn úgy dobog, úgy
zuhog valami és ételhordó üres szilkéjében a beletett czinkanál magától
tánczol. Ott tűzaknákat ásnak! A föld mérföldnyi távolban alá van
aknázva, s a hol fenn a szép aranyszínű árpa között a fürj
pitypalattyol, ott alant a halál kutyái ugatnak. Azt rebesgetik, hogy
valamennyi tűzaknától egy-egy villanysodrony fut össze a wawelhegyi
várig, hol a kormányzónak egy földalatti rejtekszobájában van az a
zongora alakú mű, melynek egy billentyüje megnyomásával az a tűzakna
felrobban, a hol épen az ellenség áll. A föld alatt is készül a harcz.
És még azonfelül az égben is készül.
Valamennyi redánnak van egy-egy serostatja, melyet kedvező szélben az
ostromban résztvevésre használhat.
És még ez mind nem elég találmány. Az újkor hadjáratában főfeladat nagy
tömegeket rövid idő alatt egy pontra vethetni. A hadviselés idegei a
vasutak. A hadtudomány talált fel pánczélozott vonatokat, mik mint egy
utazó bástya, vágtatnak egyik helyről a másikra sérthetlen lövészeket
tolva az ellenség hadoszlopai elé; sőt alkotva vannak oly golyóokádó
gőzmozdonyok, mik a sineket magukkal hordják, maguk előtt lerakják s így
út nélkül is előreroboghatnak, az ellenséges hadtömegek
keresztültörésére szánva.
S hogy a folyamokon átjárás meg legyen nehezítve, ott leskelődnek a
Rudawa torkolatánál, a hol az a Visztulába ömlik, az úgynevezett
«alligatorok». Ezek víz alatt járó buvárhajók, miknek feladata az
ellenség által vert hajóhidakat szétszaggatni, hajóit elsülyeszteni.
És végül… húsz évestől ötven évesig minden férfi katona és tartozik
fegyverbe állani. Ez is két millió harczos!
A poesis egészen eltünt már a harczból, nincsenek többé hősköltemények.
Nagy tömegeké a csata eldöntése; a személyes vitézség semmi többé; ki a
csatában elesik, nem is látta az ellenséget, nem hogy hősi módon küzdött
volna vele, s a ki győztes maradt, csak másnap tudta meg a napi
bulletinből, hogyan jutott hozzá? Az éposz hősei most a gépek.
Épen a gépek tökéletesítése tartja vissza már évtizedek óta az európai
nagyhatalmakat a háboru-indítástól. A dicsvágy lelohadt minden
nemzetnél. Hanem azt mindenki látja előre, hogy egy hatalom el van
szánva, sőt kénytelen a hadviselésre vállalkozni: az orosz. A forradalmi
hadsereg odahaza alkalmatlan savanyú kovász, annak tért kell adni
valamely idegen földön, a hol túlhabzó vitézségét kiönthesse. Az erőszak
kormánya csak külhadjáratok diadalaival tarthatja fenn magát odahaza.
Hogy a kiszemelt áldozat az osztrák-magyar birodalom, azt is jól tudta
mindenki. A lapok egész terjedelmesen közölték Kuraszin leveleit a
berlini külügyminiszterhez, herczeg Nordenauhoz, melyben a Nihil állam
cancellárja azon esetre, ha Németország nyugodtan nézné el az
osztrák-magyar monarchia erőszakos szétbontását, viszont ráadná a
helyeslését a német-osztrák tartományoknak Németországba
kebleztetéséhez, kivéve Csehországot, mely az orosz birodalom öröksége.
Németország minisztere az ajánlatot határozottan visszautasította,
kijelentve, hogy minden megtámadását az osztrák-magyar birodalomnak
casus belli gyanánt fogja tekinteni a maga részéről s a megtámadó ellen
fordul. Németország becsületesen állt a szövetségek mellett. S volt oka
rá. Katonai hatalma legnagyobb volt Európában, kincstára tele,
kereskedelme, ipara, földészete virágzó, népe nagy és elégült és művelt.
Könnyű ilyenkor becsületes politikát űzni. Nekik jó volt a status quo;
mert Francziaország nyugton volt ugyan, de a revanche-ról még nem
feledkezett el.
Másként kellett tehát Németországot megkerülni.
Amerika felől.
Merész, bizarr gondolat. A Nihil ország urasszonyának agyában főtt az;
asszonyi cselszövény. Mi köze Németországnak Amerikához?
Valami köze van.
Először is az, hogy az északamerikai Egyesült-Államokban kezd a német
elem önálló nemzetté tömörülni. A tizennyolczadik század közepe táján,
1742-ben, mikor még az Egyesült-Államoknak csak 1.700,000 lakosuk volt,
a németek abból 100,000-et számítottak, s már akkor így írtak az
amerikai hivatalos tudósítások: «a német csapatok nemsokára német
államot fognak itt alkotni, olyant, minővel az ötödik században
ajándékozták meg a szászok Nagy-Britanniát». Később még hangosabb lett a
lamento: «a németek nemsokára olyan sokan lesznek idebenn, hogy
törvényeket hoznak nekünk, s ránk erőltetik a nyelvüket». A németek
pedig folyvást szaporodtak Amerika földén. Száz év mulva már 24 millió
lakosuk volt a Szabad-Államoknak, és abból hat millió a német. Az
1870-ki népszám kimutatásánál pedig 32 milliónyi lakosszám mellett
nyolcz millió nyolczszázezerré ment a német faj; azonkívül volt fajrokon
hollandi és svéd másfél millió, ki velük számított, az ötödfél millió
néger ahhoz tartozott, a kivel együtt élt, harmadfél millió volt a
franczia és spanyol, háromszázezer a rézszinű indián, úgy hogy az angol
faj csak tizennégy milliónyi számmal tartotta fenn tizenkilencz millió
más nemzetbeli fölött a hegemoniáját. Ez arányt követve, miután a
statisztikai számlánczolatok szerint évenkint százötvenezer német és
százkilenczvenezer angol vándorol át Amerikába; tehát az 1954-ki
népszámban 29 millió angol mellett husz millió német foglal tért a
Szabad-Államokban. S ez már «nemzet szám». S a német faj az angol fajnak
minden jó és rossz tulajdonát birja s versenyez vele: rosszabb az
ellenségnél, mert atyafi! osztályos rokon, ki az első szülöttség felett
verseng. A mult századbeli nagy európai diadalokból a nemzeti
büszkeséget is magával hozta át a tengeren; s kezd jogokat követelni új
hazájában, mely követeléseknek hangos kifejezést ad a választásoknál, a
congresszusban; a legközelebbi választásnál csak a spanyolok
abstinentiáján mult, hogy az angol jelölt helyett nem a német került az
elnöki székre; de már a senatusban feles számmal vannak a németek.
Ámde ez még mind nem baj se Amerikára, se Németországra nézve. Mundus se
expediet! különösen az «új» világ.
Hanem itt jön a «Nihil» cselszövénye.
Van Európának egy szerencsétlen állama, melyet megvert az Isten azzal,
hogy nem adott neki ellenséget: annálfogva kénytelen szüntelenül maga
magával verekedni. Ez Spanyolország. Ez egy század alatt huszonnégyszer
változtatott kormányalakot; sorba próbálta Európa uralkodó házait
királynak, Bourbont, Savoyát, Coburgot, Bonapartét, Izabella és Carlos
utódait, egy se tetszett neki, választott saját patriota királyt, az sem
volt jó: mind elkergette; megkóstolt egynéhány dictaturát,
triumviratust, szelid köztársasági elnökséget, katona-uralmat és
parlamenti kormányt. Egygyel sem volt megelégedve. Természetesen: se
király, se diktátor, se szabadsághős pénz nélkül kormányozni nem tud, s
mikor aztán arra került a sor, hogy már most «fizessünk adót», akkor azt
mondták: hisz ez is olyan rossz ember, mint a másik, s elkergették.
Egyszer aztán került egy ideális poéta-féle ember a kormányra, a kit
azért, hogy lelkesítő szabadságdalai népszerűségre emelték, megtett a
madridi forradalom elnöknek. Ez azzal akarta rendbe hozni az ország
financziáit, hogy elbocsátotta a hadsereget, a közkormányzati
hivatalnokokat, azt mondta, hogy védje a hazát a nép, kormányozza magát
a nép. Ezt a jó embert aztán hat hónap mulva letették a helyéből a
Nihilisták, nem is kergették; csak úgy egy szép délután sakkozás közben
adta tudtára az ellenfele, mikor schach mattot adott neki, hogy ne
menjen már többé a palotájába vissza, mert oda ő hurczolkodik be ma
este. Így kivánja a nép. Ez az «Ő» volt Manuel Estremos; egy kalandorból
lett pártvezér, ki a Nihilisták eszköze és megbizottja volt
Spanyolországban.
És még mindig nem Spanyolországról van szó, hanem. Németországról, s
azután az osztrák-magyar monarchiáról.
Manuel Estremos azon kezdte az uralkodását, hogy proklamálta a Nihilt.
Nem fizet senki, nem adózik senki. Minden vagyon az államé.
Csakhogy ez az elv nem olyan jó Spanyolországban, a hol minden kincstár
üres s az állam senkitől sem vehet el semmit, mint Oroszországban, a hol
van mit elvenni.
Manuel Estremos úgy találta, hogy ha ő egész nap nem vesz be egyebet,
mint a nép csókjait, a mivel az utczán elárasztják, abból ő nagyon
soványan fog megélni, nem tartotta pedig mintaképének sem Cincinnatust,
sem Abdolonymus királyt, kik maguk mentek szántani, hogy a kenyerüket
megkeressék. Kölcsönt nem adott már senki, bankót nyomatni pedig már
egészen hasztalan fáradság lett volna.
A szükség – meg a Nihil ország főnökének jó tanácsa – rávette az új
államfőt az utolsó segédeszközhöz folyamodásra.
Ez: «Cuba szigetét eladni az éjszak-amerikai Egyesült-Államoknak».
A mit husz megelőző kormány közül egynek sem volt bátorsága a legnagyobb
inség közepett is szóba hozni, hogy adja el Spanyolország Cubát, az
«Antillák gyöngyét», a gazdag szép szigetet, melynek területe
Spanyolországnak egy negyedrésze, melynek húsz millió reálnyi évi
jövedelme Spanyolországnak egyedüli biztos bevétele; hogy ezt két
milliónyi spanyol lakosával együtt eladja valaki! Eladja Spanyolország
dicsőségének utolsó maradványát, eladja a büszkeséget minden spanyol
férfi homlokáról, eladja a fátyolt a lenyirott hajjal együtt minden
spanyol asszony fejéről: nem, ehhez nem volt bátorsága semmi zsarnoknak,
semmi forradalomnak. Cubáért még mindig kész volt minden spanyol az
utolsó gombját is odaadni mellényéről, s a fejet is ráadásban. Hasztalan
igértek érte az amerikaiak két, háromszáz millió dollárt nem nyultak
hozzá. Hasztalan küldöztek reájuk hódító expeditiókat, azokat megverték,
elfogták, felakasztották. Nem volt Cuba eladó se aranyért, se vasért.
Pedig az Unióra nézve «életkérdés» volt Cubát megszerezni. De
Spanyolországra nézve meg «halálkérdés» volt Cubát odaadni.
No hát Manuel Estremos mert az élet-halál kérdésben határozni,
megalkudott az Unióval 330 millió dollárban az «Antillák királynőjeért».
(Az a 30 millió alkalmasint «provisio».)
Manuel Estremosnak nem volt parlamentje. Neki csak népgyülései voltak, s
a népgyülés választotta junta vitte a kormányt. Ez értesíté ismét a
népgyülést a megtörtént intézkedésekről. Mikor aztán egy ilyen népgyülés
előtt a legszájasabb szónok előadá, hogy ime, milyen örvendetes
események történtek: hogy a világ két leghatalmasabb respublikája, az
orosz és az észak-amerikai, szövetkeztek a spanyol republikával; hogy a
nép a katonáskodás terhe alól végkép felmentetik, hogy adót ezentúl nem
fog fizetni senki, mert Északamerika évenkint harmincz millió dollár
subsidiumot fog adózni, és még azonfelül magára vállalja a Cuba-sziget
kormányzatának terhes költségeit is, hát ez a tudósítás valódi
frenetikus örömzajt költött a gyülekezetben: kivált miután a szónok nem
mulasztá el az alkalmat egy szabadelvű kitörésre a szegény elnyomott
rabszolga négerek érdekében; mivelhogy ez idő szerint egyedül Cubában
volt még a rabszolgakereskedés, Spanyolországnak e szennyfoltja, mely
ime a legszabadelvűbb kormány által le van törölve, A lelkesült nép
vállain vitte a Plaze de Torostól a Buen Retiroi palotáig bálványozott
elnökét.
Hanem aztán reggelig kialudta mindenki a lelkesültség mámorát, s mikor
nyomtatva kezdék olvasni a szerződés hivatalos szövegét, akkor jött rá
mindenki, hogy hisz ennek fele sem barátság, hiszen e szerint az utolsó
spanyol szigetgyarmat két millió spanyollal együtt lovastól, ökröstől el
van adva örök időkre az idegennek.
A felébredés általános volt és irtózatos.
Nem kellett itt már forradalom.