ichor-gyárat. A hegytetőről midőn letekintett ön, mistress, láthatta azt
a sok kalimpázó gépet, szivattyút, kankalékot, meg a füstölgő
kemenczéket, kádakat. Ezek mind az ichortermelés eszközei. A tó vize is
azt tartalmazza, fenekén erős réteg lerakodványokban találjuk ugyanazt;
de üzletünk óriási arányban haladó szükségletéhez mindez nem elég,
kellett mesterséges soffionekat furatnunk, le egész odáig, a hol a papok
szerint a pokol, a római költők szerint Plutó országa van; tudtunkra
azonban a földkebel tüze gázokat készít. Így nyerjük mi a föld mélyéből
az ichort, mely tisztelt barátom, mr. Tatrangi korábbi nézete szerint
akkép jött létre, hogy e hegytömegben nagy mennyiségű
kénichor-rétegeknek kell lenni, a mik a fennakadt tó vizével lassankint
érintkezésbe hozatva ichorsavvá és kénkönenynyé válnak, míg későbbi
meggyőződése szerint ezt maguk a földalatti vízgőzök eszközlik, miknek
hatása alatt az ichorfojtany ichorsav és ammoniakká oszlik szét. –
Mindezeket mr. Tatrangi jobban és korrektebbül tudja önnek elmondani,
mint én; de tökéletesen meg vagyok felőle győződve, hogy mr. Tatrangi
mrs. Tatranginak ez idő szerint sokkal okosabb dolgokról fogna beszélni,
mint arról, hogy száz rész nyers ichorsavban hány rész kristályvíz,
kénsav, kovasav, manganoxydul et cetera græca található. Azért fogadja
mrs. ezuttal a magyarázatot tőlem laicustól. Igyekezni fogok magamat a
népszerű előadás mellett tartani. Tehát mi mély soffionekat furattunk az
ichor nagyban termelése végett. Maga ez a gyár is egy ilyen soffione
fölé van építve, a minek az a haszna, hogy igen sok tüzelő-szert
megkimélünk vele. Az artézi kutfuróval ásott gőzvolcán annyi meleget
küld fel számunkra, hogy ez ingyen fütőszerrel végezhetjük az egész
lepárolást s nem kell messziről hozatnunk a kőszenet hozzá. Ezért látta
ön mrs. mintegy füstbe burkolva ez épületet. Mi igazán elmondhatjuk, ha
egyszer bált adunk, hogy «volcánon tánczolunk».
Rozáli kedélyesen nevetett; de azért, hogy mr. Severus előadására
figyelt, arra is maradt gondja, hogy mikor az amerikai Dávidra
példálódzik, férje kezét titkos gyöngédséggel megszorítsa.
Mr. Severus folytatta:
– Mint látja ön: Pluto, vagy Belzebub, vagy nem tudom ki viseli most a
firmát? igen coulant hitelező. – Először ad ichort eleget, azután ád
elég meleget, a mivel azt lepároljuk. És mindezért nem kiván vért; azt
nem: hanem csontot. Mindegy neki: embercsont, vagy állatcsont; nem
válogatós. Mert lássa mrs., a nyers ajándékban nincsen köszönet. Ennek a
mi soffionenknak a vize különösen tele van sok konyhasóval. Azt el kell
választanunk az ichortól, mert különben ezt sem használhatjuk a magunk
czéljára. Aztán a sónak is tudjuk hasznát venni. Köszönet érte a
szabadalomnak, mely megtiltja a kormány pénzügyőreinek az ichorgyár
palánkjain belől megjelenést. Nekünk annyira meg kell tisztítanunk az
ichort, hogy abban 2 százaléknál több idegen alkatrész ne maradjon:
akkor azután tökéletesen bizhatunk benne. Már most azután látni fogja ön
azokat a készülékeket, a mikben a kincsünket megtisztítjuk; először a
lepároló ütegeket a soffionetól fűtött katlanokkal, azután az ólommal
bélelt jegeczítő kádakat, a lugzó kasokat, s a szárító kemenczéket.
Azokból ujra az olvasztóba kerül a kristályosult ichor, s most
következik a csontáldozat; az ichor folyadék égetett csontszénporral
vegyíttetik össze. Az már egy kicsit kellemetlen illatot terjeszt,
szabad lesz a flaconhoz nyulni; de nem árt az egészségnek. Szerencsések
voltunk itt a közelben egy barlangot felfedezni, mely tele van
állatcsontokkal, valószinűleg olyan hely, a hova századokon át vonulnak
a rengeteg minden vadai, mikor halálukat érzik. Ez nekünk nagy segítség,
mert a spodiumért sem szorulunk külföldre.
E közben mr. Severus vezette Rozálit a pinczelépcsőkön és kivilágított
folyosókon át a finomító műhelyekig, miknek nagyszerű készülékei
meglepték a nőt, ki mentől tovább haladt e mesterségesen összeállított
géptömkelegben, annál kevésbbé volt hajlandó Dávid kezét kiereszteni a
kezéből. Minden katlan, minden edény, a téglafal, a nagy tapasztott
siskák, a roppant rézüstök sugárzották a hőséget; a gőz dudolt a
rézkürtőkben, a katlanok üstjei fortyogtak, a hordóalakú körben
forgatott hengerek zummogtak, valami sebesen forgó szélkelep, melynek
szárnyait a sebes mozgástól nem lehet látni, úgy búgott s
egyszer-egyszer nagyot füttyentett egy biztonsági szelep.
– Nézze ön, szólt mr. Severus, Rozálit egy átlátszó üsthöz vezetve; ez
itt már réz helyett hyalichorból van készítve, ebben látható a mi
földalatti szellemünk, a hogy egyenesen feljön s aztán keresi a
kijárást, mikor látja, hogy meg van fogva. Ni, hogy erőlködik, hogy
gomolyog, hogy bugyborékol, míg kénytelen megadni magát s lerakni a
kincseit az üst fenekére.
Hanem azután, mikor a finomító gépek bonyolódott szerkezetét kezdte el
magyarázni mr. Severus, abba csakugyan belesült. A műhely felügyelője
ott állt háta mögött, azt felszólítá, hogy magyarázza meg, hogyan van.
A felügyelő rideg hangon felelt:
– Nekem esküm tiltja idegenek és asszonyok előtt gyárunk titkairól
beszélni.
– Damn’! kiáltá mr. Severus. Ez udvariatlan yankee!
– Székely, székely! igazítá őt rendre Dávid, s ezzel megveregeté a
felügyelő vállát. Áron, neked igazad van.
Azután ő maga magyarázta meg Rozálinak, hogy az a gép az octaëder-ichor
előállítására való. Rozáli nem ügyelt a tudományosan bonyolult
magyarázatra. S alig volt figyelme a Dávid által kezébe adott gyönyörű
nyolczszögű kék kristályra, csak arra gondolt, hogy mikor a felügyelő
azt mondá «idegenek» és «asszonyok», éles tekintetét az első szónál mr.
Severusra s a másodiknál ő rá emelte.
– Ez tehát az a nyolczszögű ichor, mely a hyalichor előállításához
szükséges, mondá mr. Severus, midőn az ichorfinomító műhely másik
oldalán Rozálit a lépcsőn felvezette. Most következik a
sziksógyár-műhelyünk. Annak a gőzeit már nem ajánlhatom. Oda is el akar
ön jönni, mistress?
Rozáli szelid kedélylyel felelt:
– Ha elfogadnak önök «csendes C°nak», akkor nekem is meg kell
ismerkednem üzletünk minden ágazatával.
A néger milliomos arczán valami gúnymosoly vonaglott végig.
– Ez nekünk szerencsét fog hozni mindenesetre. Azonban ha a
szódagyárunkat akarja ön megtekinteni, engedje azon elővigyázati
rendszabályt felerőltetni, hogy arczának alsó részét bekössük eczetbe
mártott kendővel: mert ennek a műveletnek olyan légköre van, hogy a
hasonlóval foglalkozó gyárakat, daczára a tökéletesített Gossage-féle
kemenczéknek s Gamble elzáró kürtőinek, még Amerikában sem tűrik meg
sehol a városokban.
– Köszönöm, sir. A hol más lélekzetet tud venni, tudok én is. Nem
undorodom én itt semmitől.
Hanem azért Dávid jobbját csak nem eresztette ki balkezéből.
Abból állt az egész titka, hogy ha Dávid kezét foghatja, akkor azután
másik kezét akár Belzebub karjába öltve, le mer szállni a poklokra is.
A mi a hasonlatosságot illeti, ez nagyon közel jár.
Két emeletnyi lépcsőn le a föld alá, hol tömör alacsony boltozatok alatt
kormos kemenczék, négyszögű kokstornyok párolják le a konyhasóból a
szódasulfatot, közé vegyített kénsavany segélyével, míg más termekben az
angol working furnaceok főzik ki a sulfatból a nyers szódát, elkülönítve
azt a kéntől; s az Elliót-féle vastűzhelyek fekmentesen állítva,
csendesen forognak tengelyeik körül, vörösen izzó hengereikkel, az
utolsó termekben végre harántos teknő ütegek lugozzák ki a tiszta
szódát; amott fojtó hőség, korom, emitt mesterséges légvonat, nyirok,
lucsok és mindenütt orrcsavaró bűz kitünő változatokban: Belial
parfumeös boltja!
És Rozáli nyugodtan engedé magának magyaráztatni a bódító légkör
közepett mr. Severus által az egész vegytani műveletet; hogyan lesz a
sóból sziksó, hová lesz a sulfatból a kén, mi szükség van az egyikre és
másikra? És figyelmesen nézett folyvást a magyarázó szeme közé, mintha
fogadás volna közöttük, hogy ő állja-e ki tovább, vagy a szerecsen? s
egy rezzenése szempilláinak nem árulta el, hogy idegei mit szenvednek
itt. Csak Dávid érzé a kezét szorító ujjakon át, hogy az asszonynak nagy
lelki erejébe kerül itt lenni.
– Menjünk tovább, szólt Dávid.
Mikor aztán ismét napvilágra kerültek, mr. Severus nem állhatta meg,
hogy le ne vegye sipkáját, egyrészt azért, hogy homlokáról letörölje az
izzadtságot, másrészt, hogy Rozálinak elmondja hódolatát.
– Mistress! Ön valóban tiszteletre méltón tartja nászbevonulását. Ezt nő
nem csinálja önnek utána. Én is voltam egyszer abban a helyzetben, hogy
megnősüljek. Jegyesem szegény leány volt. Akkor épen a nagy
petroleum-üzletem után láttam. Féléven át éjjel-nappal ott kellett
tanyáznom a petroleum-kutak mellett. Oda hölgy nem jött férje után soha.
Ott nem hagyhattam a petroleum-kutaimat, mert millióim feküdtek bennük;
s a mit az ember maga nem néz a két szemével, az el van veszve. A
millióimat kikaptam a földből, hanem a jegyesem ott hagyott. Nem
állhatta ki a petroleum-szagot. Pedig a petroleum-illat a
szódasulfatéhoz még eau de Cologne! És most menjünk át az üveggyárunkba.
Ez a főbejárás tulsó oldalán eső szárny földalatti osztályát foglalá el
egészen.
– Lesz most «öntés»? kérdezé Dávid.
– Épen ez órában. Felelt mr. Severus.
Dávid ujjai önkénytelenül szoríták össze Rozáli kezét, mintha vissza
akarná őt tartani: egy perczre megállt, gondolkozott, azután azt mondta:
«jó, mehetünk».
A legelső ajtó, melyen beléptek, egy hosszú, sötét folyosószerű
csarnokba vezetett, melybe felülről szürődött alá lapos ablakokon át
valami világosság. A csarnok egyik oldalát csupa kemenczék képezték,
miknek téglafala valami intensiv, rőt izzó fénytől volt áthatva. Azokban
iszonyú tűznek kellett égni. Ez a rőt pirkadás nem enyhíté a terem
sötétségét.
A kemenczesor előtt sima padok voltak, mik csiszolt üvegből látszottak
készülve lenni. Azok összeköttetésben álltak a kemenczecsapok pőczéivel.
Két sajátszerű maszk járta sorba a kemenczéket. Mindegyiknek fényes
mellvértje és sisakja volt, azok koronkint fel-fel nyitottak egyet
azokból a kemenczelyukakból, miket «galambházak»-nak neveznek. A
gömbölyű nyilás, mint egy földalatti rémóriás tűzszeme, világított bele
a sötétségbe, egy-egy perczre láthatóvá téve egy átelleni hosszú
emelvényt, melyben sorban feküdtek az üveggyár munkásai – és aludtak.
Övig fedetlen alakok. E rövid percz alatt a fölügyelők egy benyujtott
vaspálczával, mit asbestkeztyükben tartottak, megvizsgálták az olvadó
üvegfolyadékot, s ismét becsukták a galambházakat.
Az egyik álarczos alak oda jött a belépők elé, s szótlanul (a sisak
zárva van, csak alulról kap levegőt) odahozott számukra három hasonló
sisakot, a minőt maga viselt.
– Ezt fel kell tennünk, szólt mr. Severus Rozálihoz. Ezek nélkül a hőség
és a fény kiégetné szemeinket, mikor valamennyi kemencze száját
kinyitják s az olvadt üveg kezd omlani.
Mikor Rozáli fejére feltették a sisakot, azt hitte, hogy megvakult. Nem
látta többé a mellette levő alakokat. Az a sisak sötétkék üvegből volt.
Azonkívül mind a hárman kaptak egy teknőalakú paizst, szintén üvegből,
fafogantyuval, ezzel egészen takarva voltak.
Emberhang nem hallatszott itt.
Hanem egyszer mély, kongó óraütés tört át az üvegharangtól süketített
csendben, mit éles fütyülés követett s arra dörgő tam-tam ütések adtak
jelt az ébredésre.
Az alvók állványa egyszerre megelevenült. Száz férfi ugrott talpra, kiki
felölté mellvértjét, feltette sisakját s valamennyi sietett a kemenczék
elé.
Mikor az első sípfüttyentés hasítá a levegőt, egyszerre felnyílt a
huszonöt kemencze galambház ajtaja s egy egész sor fényes tűzszem adott
világítást a boltozatos teremnek.
Rozáli most már látott a sötét üvegen át. De valami szorongó érzést
költött benne, hogy e sisakok alatt Dávid feje is csak olyannak látszik
mint Severusé: nincs különbség az emberek között.
A munkások kimért, betanult pontossággal siettek feladatuk elé. Nagy
munka az: gyorsaság, testi erő, biztos kéz, józan ész, betanult ügyesség
kell hozzá. Beszéd nincs. Parancs szó nem igazít. Mindenkinek
mondatlanul kell tudni, mihez nyuljon, hova lépjen? Egy balfogás, egy
tévedés, egy szeles mozdulat, és egyik tagját egy pillanat alatt
elveszítheti, s a másik pillanatban három más embert tehet nyomorékká,
halottá s az egész munkát kárbaveszetté.
Ezért az ütenyre betanult, kimért összeműködés.
A tamtam utolsót kondul. A férfiak a kemenczenyílások előtt állanak
égetett agyag tégelyeikkel, mik két mázsányi olvasztott üveget fogadnak
be. A kemenczék alsó szájai megnyílnak egyszerre s akkor egy túlvilági
látvány lepi meg Rozálit, mely még a sötét üvegharangokon keresztül is
vakít. Egyszerre huszonöt tűztorok okádja elő az olvadt hyalichort. Egy
átlátszó kristálytömeg, mely mint a nap úgy tündököl, ömlik alá zengő
zuhatagban. Puszta szemmel belenézni e fénybe annyi volna, mint
megvakulni. A hőség, mely megolvasztotta, ezer kétszáz fokú volt. A
gömbölyű tégelyek, mik egy percz előtt még sötét tömegek voltak, egy
pillanat alatt tűzgolyókká alakulnak át, miket a munkások által hajtott
emelő daru lassan felvesz a légbe. A kemenczeajtók bezárulnak, az emelő
darugép meghajtja a tégelyeket, s arra azoknak gyémántfényű tartalma
végig omlik a sima padokon. Akkor egy hengergép végig fut rajtuk, s a
padokon elsimítva maradt ott a még mindig ragyogó hyalichor-lemez, mint
egy tündöklő folyam.
És ekkor a felügyelő, lehúzva kezéről asbest keztyűjét, odamegy s a hol
buborékot, egyenetlenséget lát a tükörlapon, azt puszta kézzel
lenyomogatja. Az olvadt, a fehéren izzó tömeg nem égeti meg a kezet a
percznyi érintkezés alatt. Az ujjhegyek hüset éreznek az érintkezéskor.
És Rozáli teste végig borzad e látványtól.
Azzal a néma munkások az öntött üveget az alátett lappal együtt rudakra
emelve áttolják egy-egy nyíláson az oldalfal üregeibe s azután ismét
sötét lesz a csarnokban, a kemenczeszájak bezárulnak, a munka elől
kezdődik.
Mr. Severus levette Rozáli fejéről a sisakot, s sietett a magáét is
levenni.
– Nos: él-e ön?
Rozálinak valóban alig volt felelni való hangja, de mégsem árulta el
félelmét.
– Ez nagyszerű munka volt, suttogá. S hová lett most az az olvasztott
üveg?
– Ez most a pároló kemenczébe került, ott még olajgőzökben lesz kifőzve
három napig; mert különben az ichor az üveget vízben könnyen olvadóvá
tenné; ezért a hirtelen hűtött ichor szálkái, ha az emberi testbe
hatnak, egyszerre felolvadnak, s előbb ájulást, aztán meg üdvös
tályogokat idéznek elő. Ha felmegyünk a földszinti gyártelepbe, ott már
fogjuk látni az izzasztóból kikerült hyalichort, mely még mindig egy pár
száz fokra fel van melegítve, a hogy azt a gépek fúrják, faragják,
szabdalják, mintha bádog volna.
Rozáli még egészen el volt kábulva a látványtól.
– Holnap is lesz üvegöntés? kérdezé mr. Severustól. Szeretném azt holnap
ismét megnézni.
– A két szememre mondom: amerikai asszony! kiáltá fel mr. Severus.
Rozáli egy mindentmondó tekintetet vetett Dávidra, a miben ki volt
fejezve az a gondolat, hogy «minden erőm te benned van».
(«Szegény asszony!» gondolá magában mr. Severus; még nem tudott felőle
mindent, hanem annyit már tudott összevetni, hogy az ő hajdani
eszményképe is amerikai nő volt; de az már a petroleum-illatnál
elmaradt; pedig az még eau de Cologne!)
– No asszonyom, most már a poklokon szerencsésen keresztül jutottunk, a
mi ezután következik, már mind magasabb régió, a hol semmi sincs többé
arra kiszámítva, hogy önt visszarettentse.
Rozáli figyelő bámulattal járta végig az egymásután következő
műhelyeket, az emeletek raktárait, megfigyelve okosan, hogy lesz az
üveglapból csiszolt tükör, a fuvott hengerből palaczk vagy ablaküveg?
hogy gombolyítja az üveg-motolla az olvadt üvegből a selyemszálnál
vékonyabb fonalat, miből tündérszép csipkéket, fátyolokat szőnek: hogy
edzik, köszörülik, festik az üveget; ámulva járta végig a roppant
termeket, mikben az üvegalkotás remekművei lépcsős állványokon voltak
felhalmozva. Néhol ajtók álltak előtte, miken nem volt semmi nyoma a
zárnak, kérdésére, hogy azok hova vezetnek, azt a választ nyerte mr.
Severustól, hogy azt majd megtudja később.
De mindezen termekben rendkívüli volt a hőség és az a nem kellemetes
szag, mely a kapun beléptekor fogadá, mindenüvé üldözte. És hát ez lesz
az a ház, a hol neki férjével együtt kell élni majd holtig!
Mr. Severus figyelmesen vizsgálta Rozáli arczkifejezéseit: nem találta
bennük azt, a mit keresett.
Most végre egy tömör üvegajtóhoz értek, mely egyetlen darabból volt
öntve. Ezen sem volt se zár, se sark; csupán a közepén egy gömbfogantyú.
Mr. Severus megfogta ezt a gombot s egyet huzott rajta. Arra az
üvegtábla, mint egy ív papír hajlott félre, utat nyitva Rozáli és férje
előtt. Mikor mr. Severus belépett utánuk, elereszté az üveglapot s arra
az magától visszacsapódott előbbi helyére. Az innenső oldalon is hasonló
fogantyúja volt: lehetett egyformán ki- és befelé nyitni.
– Most más világrészbe léptünk, mondá büszkén mr. Severus, s Rozáli
valóban elbűvölve érezé magát, mintha tündérmese volna az.
A hyalichor-gyár hő légköre, nehéz szaga egyszerre elmaradt, hüs enyhe
légű folyosó tárult elé, melyet édes fűszerillat töltött el, s egy
tekintet a folyosó arkádjain keresztül magyarázatát adta az illatnak. A
roppant épületnégyszög másik osztálya volt ez, melynek üveggel boltozott
udvara egyetlen termet képezett, s ez a terem egy virágos kert volt.
Csodaalakú növények, minőket Rozáli soha sem látott, voltak festői
csoportokban összeállítva, kövér, izzadságtól ragyogni látszó levelek,
vérpiros lombú fák, czifrázott levelű plánták, oly fehérek, mintha
ezüsttel és hajporral volnának behintve, virágágyak, miket pillangósereg
látszott ellepni, azok az orchidæák csodaszép bokrétái, fiatal
phoenixpálmák, ficusok, miknek két éves sarjain meglátszik, hogy ez mind
egy évi hajtás, bibor sarraceniák, miknek minden hosszú levélhegyén
egy-egy nedvdús kehely van, egy kerek tavacskában a nuphar sárga rózsái
s a lotus nymphæa-alakú fehér piros tulipántai úsznak széles
tányérleveleik között; egyrésze a kertnek buja czukordinnye-növényzettel
van belepve, száz meg száz érett gyümölcs gömbölyödik elő földborító
lombozata alul, némelyik felfut az épület karcsu oszlopain,
belekapaszkodik a vasrácsokba, s onnan csüggnek alá tojáshoz, kígyóhoz,
tarka almához hasonló melopepói, kivirítva a clematisok lilaszín piros,
fehér koszorúi közül, másutt sötét guirlandokat huzva az aristolochiák
lángszőnyegén keresztül. E növényzet összesége árasztja azt az illatot,
mely az épület minden folyosóját betölti. És egy szögletben van egy
szökőkút, mely egy jéggrotta közepéből veti föl kristálytiszta vizét, a
lehulló víz jégcsapokat képez a medencze szélein, s egy téli képet állít
oda a tropicusok climája alá. Mindez Rozálinak oly álomszerű, oly
megfoghatatlan.
– Asszonyom! szólt mr. Severus. Mindez az én tisztelt társamnak a műve.
Ő tanulta el Planitzon Geitner utódaitól ezt a mesterséget, kik a
századok óta égő kőszénréteg forró felszinére üvegházat építettek,
délnövények tenyésztésére. A mi kertünk még csak egy éves. És nézze ön a
csodákat, miket a természet és az emberi tudomány egyesült ereje egy év
alatt létre tudott hozni. Ez a föld itt alattunk minden növényzetet
kiölt felszinéről, gázaival, hőségével. Ez az ember kényszerítette
ugyanezt a földet, hogy ugyanazon elemekkel a japáni és braziliai florát
tenyészsze fel! A föld melege pótolja az æquator alatti napot, a
szűzerdők televényföldét helyettesítik a gyárunkból kikerült salakok; az
a bűzös sár, mely oda alant mellünket elfojtotta, adja a cantaloupoknak
azt az édes ámbraillatot, a salétrom tette ily buja sötétzölddé a
phoenix leveleit, s annak a biborvörös virágcsoportnak sardanapali
dobzódása van a konyhasóban. A salmiak illó szesze képezi a jégcsapokat
ama szibériai grotta szélein; ez hűsíti kellemes egyforma mérsékletüvé
lakhelyünk termeit, s az a víz, a mit az a szökőkút fellövell, az
ichorral saturált tó vízéből való, mely keresztül ment gyárunk üstjein,
retortáin, minden szivattyún és paternosztergépen, viselt magában
ichort, chlort, timsót, magnesiát, ként, s most, mikor asztalunkra
kerül, a granitsziklák forrásvizénél tisztább. Semmi sem vész itt kárba,
mindennek hivatása van. A tündérmesék varázslói egy percz alatt tudtak
szolgaszellemeikkel paradicsomi kerteket alakíttatni: csakhogy ez mese.
A tudomány bűvészei tudják munkára kényszeríteni a szolgáló elemeket:
csakhogy ez való. Nézze ön e dél-amerikai fákat, mik öles hajtásokat
képeznek már. Ezekből egy-egy darab ágat a rajta levő rügygyel együtt
lefürészeltek otthon ős hazájában, a két végét collodiummal elzárták,
együtt fukus közé ládába csomagolták s úgy hozták ide hozzánk: a
lefűrészelt ágdarabok a hollandi üzdében életre keltek, az alvó rügyből
csirázó mag lett, s most a délnövény itt álmodik Mexico vagy Peru örök
tavaszáról. És ez mind önnek a tiszteletére történt, mistress.
Itt aztán Rozáli nem állhatá meg, hogy a hála, a szerelem, a gyönyör
elragadtatásával ne boruljon Dávid keblére s az idegen szemek láttára át
ne karolja annak nyakát, üdvözülése könyeinek engedve szabad folyást.
– Sír! Mistress! szólt mr. Severus. Most egyedül hagyom önöket. Egy
szerető házaspár menyegzőjének első napjai az egyedüli ünnepnapok,
mikről Istennek tudomása van. Ünnepeljük meg azokat. Egy hétig nem jövök
át az önök lakosztályába. Egy hétig ne gondoljon ön, sir, semmire másra.
Legyen igazán boldog. Egy hét mulva majd aztán beszéljünk arról, a mi
következik.
Ez utóbbi szavakat valami olyan dæmoni, mephistói szemvillanással
kisérte a szerecsen, hogy Rozáli teste végigborzadt bele. Hiszen ő
tudta, hogy mi következik? Az istenkisértés: a mennybemenetel a repülő
géppel.
Dávid néma kézszorítással üdvözlé mr. Severust, s azzal Rozálit karjára
öltve, a körülfutó folyosó ellenkező oldalán eltávozott saját
lakosztályába.
Más körülmények közt Rozálit meglepte volna a csín, jó ízlés és
kényelem, melylyel új lakása volt berendezve; talált volna bámulni valót
az üvegcsipkéken, mik ablakfüggönyeit képezék, s a tarka szőnyegeken,
miket székely asszonyok készítenek selyemfinom üveggyapjuból, minőből
egy saumuri zománczoló már a mult században készített csalódásig hűen
utánzott kitömött állatbőröket, sőt egyszer Napoleon Jerome herczeg
számára a legszebb hajat megszégyenítő parókát.
Mindezek számára nem volt most az ifju nőnek figyelme. Nem gondolt arra,
hogy mi van ma, csak arra, hogy mi lesz akkor, ha e hét letelik.
És Dávid olvasta Rozáli arczán azt, a mit szívében gondol.
Oda vette a kezét a kezébe, ujjaikat egymásba fonva, mintha imára
volnának kulcsolva, s azt mondá neki reszkető hangon: