tébolydában tudakozódott Dávid apja hogyléte felől. Mondták neki, hogy
az öreg úr – a körülményekhez képest – egészséges. Szobájában van és
olvas. Beeresztették hozzá.
A mint az öreg úr meglátta a fiát, azzal a gyanakodással, a mi az
őrülteket jellemzi, kérdezé tőle:
– Hát te megint itt vagy? Mi hozott fel ilyen hamar? Beszólítottak tán
mint tartalékost? Az nem lehet; mert a hadsereg létszámát épen most
szállították le. Bizonyosan szerelmi história. Olvastam a hirlapokban
szép kalandodat. Egy leány miatt pénzt pazalni, verekedni. Most meg már
bizonyosan el akarod venni a leányt. Ne légy bolond! A mint
megházasodol, vége van annak, hogy repülj. Le vagy kötve állati jólét,
testi eudymia, renyhe euarestasis által a sárhoz. A csókolózás vágya még
az Isteneket is lehúzza az égből, hát még téged! Egy gyerek sírásától
ostoba fogsz lenni. Vagy nem azért jöttél? Találtál fel valamit?
– Igen. Találtam. Szólt Dávid, jobbját atyja elé nyujtva. Mutató ujján
egy kigyóalakra tekerült gyűrű volt, valami kék zománczfényű; s a
kigyófej közepében egy ragyogó gyémánt «hatszegletű» hegygyel;
borsónagyságú.
– Szerencsétlen! Kiálta fel az öreg, eltaszítva fia kezét maga elől; én
arra bocsátottalak el, hogy találd fel az üveg hajlósságának titkát, s
te a helyet feltaláltad a gyémánt készítés titkát.
– Nem. Ez üveg, mondá Dávid, s öltönyéhez dörzsölve a gyűrű fejét, egy
hirlap leszakított szegletéhez közel vivé azt. A papir felszökött a
közeltartott gyűrűfejhez s hozzátapadt.
– Lehet, hogy üveg, de azért mégis gyémánt, minő a bórgyémánt, melyet
magam is állítottam elő, sugártörése az, a mi a gyémánté, csak a színe
sárga. A te gyémántod szine kék. A bórgyémánt is vágja az üveget, sőt a
gyémántköszörülésre is alkalmas. Készül bórsavból, natriumból és
konyhasóból.
– Ez más, szólt Dávid s azzal lehúzva ujjáról a gyűrűt, megfogta a kigyó
fejét és farkát és széthúzta az egész gyűrűt egyenesre, aztán meg
levetette azt a márványasztalra, a mikor az, üveg pengést hallatva,
ismét gyűrű alakba összekunkorodott.
Az öreg Tatrangi erre hirtelen odaugrott a fiához s ép kezével ijedten
fogta be annak a száját.
– Ne szólj tovább!… Egy szót se szólj… Ki ne mondd a nevét! El ne
beszéld itt hogyan találtad fel? Miben rejlik a titka. Néma légy. Fuss
innen! Nekem se szólj többet semmit. Dugd el ezt a gyűrűt; ne mutogasd!…
Vagy miért jöttél?… Fel akarod ajánlani a találmányodat a kormánynak,
hogy létesítse általa a hadi repülő gépeket? Szerencsétlen! Hiszen épen
most alkuszik a kormány százötven millióig, hadi léghajók készítésére,
kaucsuk ballon rendszer mellett. Mindazok, a kik ezen a százötven
millión osztozni fognak, egyszerre a torkodat ragadják meg, a mint azt
kimondod, hogy te feltaláltál valamit, a mi által ez az országos kiadás
fölöslegessé lesz. Ide csuknak be rögtön mint őrültet, még pedig a dühös
bolondok közé, a kiknek kezük lábuk zsákba van varrva, hogy kárt ne
tehessenek.
– Tudom apám, mondá Dávid. Mister Severus czimzetéért jöttem hozzád.
Amerikába megyek.
– Ah, jól van, jól van. Megállj. Nincs nálam leirva. Csak emlékemben
tartogatom. New-Yorkban lakik. Mikor meglátogatott, elmondta, hogy hol
találhatom fel, ha keresem valaha. Üzlete van Waall Streetben; az csak
fél mértföld hosszú, könnyen rátalálsz; csupa bank, kontor és
alkuszüzlet az egész utcza végtül végig. Ha ott nem kapod, keresd
palotájában: az van az 5-ik Avenueban. A melyiken legtöbb aranyozás van.
Ha ott sem jutsz hozzá, rátalálsz minden bizonynyal a merchant
exchangeben s ott mindenki beszélhet vele. Okosan szólj vele! Ne beszélj
neki idealis dolgokról: ez pénzembere! Üzlethez ért. Nagy dolgokat mer
elvállalni. Ha érzelmeket árulsz el előtte, kidob az ajtón. Ez amerikai,
– és bankár – és néger. – Bátor, gazdag, de érzéketlen. Ha koldulsz
tőle, egy pennyt sem ad; ha meggyőzöd, számlálatlan milliókig áll érted.
– De rögtön akarsz-e indulni? Gondold meg, hogy most dühöngnek a
passatszelek a tengeren. Ha elvesznél, a fölfedezett titok elsülyedne
veled a tenger fenekére. – De nem, nem. Én nem féltelek. Ha vihar fogja
elő a hajót, mondd a hajósnak: «Cæsarem vehis!» s tartsd fel az égre ezt
a gyűrűt. Nézd, még nevezni sem tudom, miaz? Új elem? Igen? – A
hatvanötödik elem. – Adtál már neki nevet? Csak az elem nevét tudjam!
Hisz ez az én unokám! Az unokám nevét.
Dávid fölvett egy poharat az asztalról s annak a fenekére a gyűrű
gyémántjával e szót irta:
«Ichor».
– Ah! ez jó név neki. Az olympi istenek «fehér vére» az ichor. Te az
istenvért fedezted föl… Csitt… Hallgass… Ne ragyogjon az arczod… Ne
mutasd, ne áruld el szemeddel, mi lakik benned. Tartsd titokban addig, a
míg el nem jön az az idő, a mikor egyszerre kihirdetheted a kerek
világnak, hogy mi az ichor! – Eredj! Nem féltelek a tengerektől!…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Dávidnak keserves utazása volt a nap-éjegyen viharai között: hanem a
kalorigépek steamerei nem sülyednek el könnyen. Most már ebonitból és
kamptulikonból építik a tengeri hajókat, s azok nem törnek össze.
Legfeljebb az a baj van velük, hogy az ellenkező szelek miatt később
jutnak el a czélhoz.
Dávidnak volt elég kemény szive, hogy nekimenjen a napéjegyeni viharnak
az Oceánon, de ahhoz nem volt elég erős szive, hogy mikor atyjától
eltávozott a budai indóházhoz, fel ne kerüljön a vezérhalomra, s ott
abban a kapuban le ne üljön, melyről a sárga zászló leng. Féléve volt,
hogy idehozta Rozálit, – azóta arája meg is halhatott.
Tusakodott magában. Megrázza-e a csengetyűt s megkérdezze-e a
kapusnőtől, hogy mi hír Rozáliról? vagy tovább menjen?
Az Ichor azt mondta, ne kérdezze azt most: siessen! hanem az emberi
meleg piros vér azt mondta, hogy kérdezze és várjon…
Becsengetett. – A kapusnő kidugta a fejét az ablakon s azt kérdezé tőle,
hogy mit akar?
– Jó asszony. Nem mondhatna ön nekem hírt egy itt levő hajadonról, kinek
neve Szentivánfai Rozáli.
– Nem! Mordult vissza mérges arczczal a kapusnő s becsapta Dávid orra
előtt az ablaktáblát.
És ezzel győzött az ichor; mert ha felelt volna a kapusnő Dávid
kérdésére, úgy Dávid nem ment volna el Amerikába.
Hogy miért utasították el így Dávidot az Alhambrától, annak is van
története, a mit majd elmondunk, ha rá jön a sor. Volt ideje törni a
fejét e talányon a Manhattan szigetig.
Reggel korán érkezett meg New-Yorkba s akkor rögtön belekeveredett abba
a nagy emberfolyamba, mely a világváros utczáin folytonosan jár fel s
alá, mint a «golf-strom», s ragadja magával, a ki úszni nem tud. Egy
olyan nevezetes személyiséget, mint Severus bankár, még a kőrengetegben
is könnyű volt feltalálnia. – De annál nehezebb volt a hozzájuthatás. A
reggeli órákban kereste őt a kontorában, ott azt mondták neki, hogy itt
van, de épen eszik. Nem akarta háborgatni.
Délután fölkereste a palotájában: ott nagy nehezen eljutott az
előszobáig. Megint azt a választ nyerte: hogy itthon a mister, de épen
eszik.
Este a kereskedők gyüldéjében kereste föl; ott is jelen volt mr.
Severus, épen evett. És sehol sem lehetett végig várni, míg az étkezését
elvégzi; sokat evett.
Dávid pedig feltette magában, hogy ő még az első nap akar vele
találkozni.
Éjszaka (t. i. a naptár szerint, mert valósággal New-Yorkban soha sincs
éjszaka) mr. Severus egy szörnyeteg hangversenyre ment el egyik óriási
zenecsarnokba. Dávid oda is utána ment. Rátalált mr. Severus páholyára.
Épen akkor jött ki onnan egy pinczér, üres tányérokkal. Mr. Severus
megint eszik.
Itt azonban szerencsés volt Dávid: a pinczér német volt és mint német
«kedélyes». Látta, hogy Dávid milyen savanyú képet csinál s megszánta és
adott neki utasítást.
– Soha se törődjék ön azzal, hogy a mister falatozik: kitünő étvágya
van, s minden üzleti ügyét evés közben szokta végezni. Ha sürgős dolga
van vele, beküldheti hozzá látogató-jegyét a páholyőrtől.
Dávid megköszönte szépen. Ezt bizony a másik három helyen is
elmondhatták volna neki s most nem kellene háromszáz trombita s ötven
öreg dob kisérete mellett értekeznie a bankárral.
Kivett tárczájából egy névjegyet s azt átadta a páholyőrnek, hogy vigye
be mr. Severushoz.
Az a névjegy egy vékony üveglap volt, melybe gyémánttal volt
belekarczolva a Tatrangi D. név.
A páholyőr visszajött és mutatta a nyitott ajtót. Dávid belépett rajta.
Odabenn siketítő zene tombolt lenn a szinpadon; a tágas páholyban pedig
egyedül volt mr. Severus; egy gömbölyű asztal állt előtte, rakva
sültekkel és süteményekkel, és minden alakú pohárral.
Mister Severus valóságos Bisbariba néger typus volt, mely a többi néger
fajoktól elüt. Arczvonásai a kaukazi jelleget megközelítők, míg
arczszine a legsötétebb fekete. Hozzá erős fekete szakálla van; fajának
kiváltsága a többi néger fajok fölött: ajkai duzzadtak, de nem vastagok.
Testalkata is inkább karcsu, mint tömör; egész tekintetében valami hideg
nyiltság mutatkozik.
Mikor Dávid belépett páholyába, mr. Severus a beküldött látogató-jegyét
hüvelyk és mutató ujja között tartá olyan formán, hogy azt két szélénél
fogva összenyomva meggörbítette.
– Ön mr. Tatrangi D.? ezt mondá neki beléptekor. Tatrangi M. et Son?
Nemde?
– Igen, uram.
– Legyen szives leülni és tartson velem. Én az ön atyját jól ismerem.
Egyenesen azért utaztam Európába, hogy előre hiresztelt repülését
megnézzem. Láttam, rosszul ütött ki. Összetört gépét én vettem meg. –
Akkor kérdeztem tőle valamit. – Ez rá a felelet?
E szónál az eleresztett látogatójegyet tányérjára ejté. Az pengve esett
le.
– Ez. Felelt Dávid.
– Mi a neve e találmánynak?
– Hyalichor. Görög név: [Greek: hualos] ὑαλως: üveg, [Greek: ichor] ιχορ
pedig egy új elem, a mit én fedeztem fel.
– Tehát a fődolog az ichor. Egyedül az ön titka ez? Beszélhetünk itt
bátran; a zenétől nem hallja semmi szomszédunk, mit beszélünk.
– Nem csak titkom, de kizárólagos tulajdonom is. Az egész földön egyedül
egy helyen nyerhető az ichor, s az a hely az enyim.
– És van belőle sok? Nagy mennyiség?
– Kiszámíthatatlan mennyiség. Önnek van tudomása a kaliforniai Napavölgy
taváról, a «Kaysá»-ról?
– Igen, voltam ott. Mi Borax-lake-nak nevezzük s ez a tó még
Kaliforniában is kincs, mert többet ér az aranynál.
– Pedig «csak» bórt terem. A Gyilkos tó Erdélyben épen oly nagyságú,
mint a «Kaysa» és ebben van az «Ichor». Tíz gallon vízből fél kilogramm
ichorjegecz választható ki. Mikor a mellékposványok forró nyárban
kiszáradnak, fél méternyi ichorüledék található fenekeiken! a mi még
nagyobb rétegre enged következtetni magában a tóban. S ha a szükséglet
egykor oly nagy lesz, hogy a meglevőt mind felemészti, mesterséges
«soffionékat» furatunk, s azontúl csak tőlünk fog függni, hogy az
ichortermelést hány millió kilogrammra emeljük? Az ichorjegeczek, mik
természetben találhatók a posványüledék között, 12–15 centimeter
hosszúak; a velem hozottakat be fogom önnek mutatni, a midőn kivánja.
– Jó. És már most mi üzletet lehet az ön felfedezésére alapítani?
– Többfélét. Sokat. És nagyot. De alant kell kezdenünk és csendesen.
Mert minden új találmány nagy ellenszenvet költ, midőn egy más meglevő
iparágat megtámadni látszik. A varrógépek a szabók mesterségét, a
szövőgépek a takácsokét látszottak kezdetben végveszedelemmel
fenyegetni. A gyapot fenyegetőleg lépett versenyre a leniparral és
gyapjuval, a petroleum az európai olajgyártásnak tette torkára a kést, a
kaucsuk a bőrgyártásnak izent hadat; a talmi, az alfenide az ötvös
kenyerét vette el, a villany a fagygyú értékét nyomta le, ezért
mindegyiknek nagy küzdelmei voltak a féltékenységgel a «piaczon». Hát
még egy olyan találmánynak, mely nem egy piaczon, de egyszerre
valamennyin kihívó támadással lép föl: – és végre nemcsak az árupiaczon,
hanem más piaczokon is.
Mr. Severus fölkelt, és bezárta a páholya ajtaját.
– Beszéljen ön. Eddig társa vagyok. Tovább!
– Tehát legelőször is szorítkozni fogunk egyedül a hyalichor-gyártásra,
mint a legközönségesebb napi szükségletre. Üvegedény, ablaküveg, mely
nem törik el; rögtön piaczára talál.
– S az valóban nem törik el?
– Egy hyalichor cső huszonötszörte nagyobb feszítést áll ki, mint az
aluminium, s ötvenszerte nagyobbat, mint az öntött vas. Egy ablaktábla
hyalichorból száz lépésnyiről rálőtt puskagolyótól el nem pattan,
keresztül sem lyukad. Ime lássa ön látogató-jegyemet.
Dávid összegöngyölíté az üveglapot, s aztán összeszorítá azt a
diótörővel. A szabadon eresztett üveglap ismét kiegyenesedett s nem
mutatott még horpadást sem.
– Beszéljen ön, mondá mr. Severus, s most már páholya rácsozatát is
felhuzta; hogy a közönség be ne lásson oda.
– Tehát legelőször igyekezzünk a hyalichort népszerüvé és közhasznuvá
tenni: s csak ha azt megnyertük, akkor jelenünk meg a piaczon a magasabb
üveggyártás terményeivel, a miben ismét végtelen fölényeink lesznek.
Tükör- és kristály-üveg készítésre, az üveg metszésére, beedzésre,
színfestésre a hyalichor alkalmasabb, mint a többiek. A «szőtt üveg»-ek
titka ismét fel van benne találva, minő szőtt üvegserlegeket a Louvreben
láthatni. A látszerészi téren pedig az elérhetetlent fogják vele
megközelíteni, mert a hyalichor még egy méternyi vastagságban is oly
tiszta, mint a nyugvó víz.
Mr. Severus kezébe fogta öblös serlegét, de nem ivott belőle, a serleg,
kezének szorítása alatt összetörött. Tán arra gondolt, hogy ime ezzel az
egész világ eddigi üvegiparát agyonnyomjuk.
– Sőt még mellékesen a pierre de Strass gyáraknak is támaszthatunk
versenyt: a mennyiben az ichorból készített gyémánt az igazit mind
sugártörés, mind keménység tekintetében megközelíti. Az ékszerészetben
mindenesetre nagy alakulást idézhet elő: mint tette azt a múlt században
a Capföldi gyémánt megjelenése.
Mr. Severus egészen elfeledte, hogy terített asztal áll előtte. Ott
hagyta a leszelt vadkanfőt porczellántányérán.
– Hát azután?
– Azután jön egy nehezebb versenyünk. Versenyzés a vassal.
– Ah.
– Igen. Az uralkodó érczczel, mely jelenleg minden gőz, hőlég és
gázgépnek egyedüli uralkodója. Ezt kiszorítja találmányunk. A hyalichor
gőzkatlanok, hengerek, csövek nem pattanak el, nem oxidálódnak, nem
vesznek fel üstkövet, végtelenül nagyobb feszítő erőt kiállnak, mint a
kovácsolt vas. A hyalichor gépkerekek nem kopnak, nincsenek törésnek
kitéve. A hyalichor fegyverek négyszerte könnyebbek, mint a vas csövűek
s lőkamaráik háromszorta erősebb lőportöltést megbirnak, annálfogva
biztosabban és távolabbra lőnek, mint emezek.
A bankár nem tudta tovább rejteni izgatottságát, felkelt a helyéről.
– Menjünk innen fiatal ember, odalenn vár a hintóm. Jőjjön velem, ott
beszéljünk a többiről.
Azzal megfogta a karját Dávidnak s vitte őt magával. A kik találkoztak
vele, azt hihették róla, hogy veszedelmes embert fogott, a kit nem akar
a körme közül kiereszteni, míg a rendőrségnek át nem adhatja.
A bankár egész háza lépcsőzetéig hajtatott hintajával, kapualja úgy volt
elkészítve, hogy a mint a lovak berobogtak, egy szemközti üvegfal
felemelkedett előttük, s a mint a hintó begördült, az ismét lecsukódott,
hasonló történt az átelleni üvegfallal a kijáratnál: úgy hogy kocsival
érkezők, kivált lenge ruhákba öltözött hölgyek, egy perczig sem
érintkeztek a kül légvonattal.
Mr. Severus nem vezette most végig Dávidot pompás termein, muzeumán,
képtárán; sietett vele elérni dolgozószobáját. Ott kényszeríté, hogy
gyujtson szivarra; s maga meggyujtá a nélkülözhetlen samovar alatt a
borlélt.
– Már most mondja el ön azt, a miért tulajdonképen ide jött.
– Ön sejtené?
– Hogyne? Ön apja repülő gépéről akar nekem beszélni. A miket eddig
mondott, azok elég jók voltak arra, hogy érdekemet felköltsék. S ha az
lett volna önnek a szándéka, azt mondanám: hát jól van, állítson ön
össze egy consortiumot; én beleállok ennyi meg ennyi millió dollárig;
aztán menjen ön haza s kezdjen hozzá. Majd az évi számvizsgálatkor
meglátjuk, hogy mire mentünk? De ön nem azért jött. Ön engem testesül
lelkestül el akar fogni; házaimmal, kontoraimmal, az utolsó filléremmel
egyűtt magával akar vinni át Európába, ki Erdély szélébe, le a pokol
torkolatába, fel a felhőkbe és magával együtt be a bolondok házába, az
apja mellé. Hát kezdjen ön hozzá.
– Ugy van, uram. Az üzlet, melyet önnek falajánlottam, nemcsak biztos
nyereséggel, hanem a mellett erős koczkáztatással és kitartó türelemmel
is jár, mert ahhoz képest egy egész világátalakítást igér. Apám gépe az
ön kezében van. Szemtanuja volt működésének. Egy hibája volt főkép: az
anyag tehetetlensége. Ez most ki van igazítva. Ugyanazon gép szárnyai
nem csak nem törnek el többé, sőt nagyobb terjedelemben alkothatók
levén, az eredeti gépnél tervezett emelő erőnek 40–50-szeres hányadát
fogják elérni s ezáltal az eddigi közlekedési viszonyokban tökéletes
revolutiót idézhetnek elő. A lég villanyossága többé nem veszélyezteti a
gép működését, ellenkezőleg végtelen gyorsaságot fog neki köcsönözni,
mely képessé tehet bennünket egy nap alatt átrepülni az Oceanon, az új
világból az ó-világba s termékeinket szállitási költség nélkül, vagy
eltünőleg csekély költséggel, kicserélhetni.
– Barátom. Az pokolbeli zűrzarvart fogna okozni valamennyi kereskedelmi
piaczon. – De megálljon ön. Ki állit meg azután egy ilyen Jupiter
kegyelméből repülő szörnyeteget, mikor aztán le akar szállni?
– Egy igen egyszerű készülék a minek villanykiüritő a neve. Ezt apám
kifeledte; de könnyű lesz alkalmazni, a kormányzó egy kéznyomására a
légből elvont villany elszikrázik.
– Tehát mennydörögni is fog a gép. Villámlással, dörgéssel fogja hírül
adni, mikor megérkezik? Jupiter tonans!
– Az én föltételem tehát az, hogy ön koczkáztasson egy összeget, mely
egyelőre ötszáz ilyen repülő gép előállítására elég.
– Mennyibe kerül egy?
– Ötezer dollárba. – Valamennyi két millió ötszázezer dollár.
– S meddig kellene ennek az összegnek gyümölcsözetlen heverni?
– A míg a legelső európai háboru kitör.
– S mit akar ön abban a háboruban?
– Hazámat megvédelmezni.
Ennél a szónál végig nézett a bankár a fiatal emberen s nagyot
nyujtózott, kezeit fejei fölött összerakva.
– Hazáját? Hát az micsoda? Hát ápolnak még ilyen gyöngeségeket a XX.
században? Önnek specialis hazaszeretete van? Mint a minőben az
izlandiak szenvednek. De azt már régóta nem hiják virtusnak, csak
nostalgiának. S ha ez a baja van önnek, azt ne mondja egy financiernek,
hanem egy orvosnak s gyógyítassa magát. Különösen ne mondja én előttem,
a ki afrikai vagyok, fekete bőrü, és Amerikában lakom, s őseim tabuja és
bálványai iránt nem tudok lelkesülni.
– Igaza van önnek uram; a nostalgiai tünetek nem tartoznak üzletünk
keretébe, ámbár egyszer, ha ismeretségünk tartós lesz, majd arról is
fogok önnek beszélni, hogy mi «hasznot» lehet még abból meríteni, ha
egyszer a «mivelt» néger el akarná foglalni az Afrikában számára
kinálkozó tért: mert ön mint magasról széttekintő financier, tudni fogja
azt, hogy óriási alvókincsek hevernek még a pihenő földben, s a pihenő
embertömegekben.
– Jól van! Nem volt rossz! Hahaha! kaczagott a néger. Argumentum ad
hominem.
– Azonban én most nem akarok itt a magán honszeretet, mondjuk:
nastalgiai, mondjuk: költői tüneteiről beszélni. Gyakorlati téren állok.
Az én ichor-telepem ott van Oroszország határszélén. Ha mi oda egy
költséges világhirű telepet rakunk le, nagy gondunknak kell rá lenni,
hogy azt tőlünk erőhatalommal el ne vehesse valaki. Vállalatunknak
valamely állam oltalmára szüksége van. Azt sem kell kifelednünk a
számításból, hogy a midőn a repülő gépek rendszerét gyakorlati térre
alkalmazzuk, egyszerre és egy időre valamennyi nagyhatalom haragját
felköltjük ellenünk; különösen a legnagyobb hatalomét, a tőkepénzét.
Minden állam alterálva fogja látni külkereskedését, a tengeri hatalmak
hajózásuk megrontását fogják rettegni. Anglia előtt keletindiai
kereskedelmének hanyatlása fog rémledezni, s maga a szabad Amerika, ha
megtudja, hogy miben töröm a fejemet, engem meglyncholtat: hisz ez által
minden vám lehetetlenné válik, a levegőben nincsenek sorompók, s
Amerikának legfőbb bevétele a vám. Legdühödtebb ellenségre számíthatunk
végűl az összes pénzhatalmakban, miknek milliárdjaik feküsznek
vasutakban, ők ezeknek bukását fogják látni a légi út miatt: a mi egyéb
iránt nem lesz úgy. Én oltalmat, megtüretést egyedül attól az államtól
várhatok, mely viszont az én találmányomnak fogja köszönhetni saját
megoltalmaztatását, fenmaradását. Ez az én saját hazám. Ez tehát nem
nostalgia; ez spekuláczió.
– Önnek a bolondságában rendszer van. Menjünk tovább. Ön tehát titokban
akarja tartani, hogy nekünk egész flottánk van olyan gépekből, melyek a
háboruban döntő befolyással lesznek. Ötszáz géphez legalább két embert
számítva egyre, kell ezer ember. Hogy áll ez elő?
– Gyárunknak több mint kétezer ember munkásra lesz szüksége; ugyanazok
fognak betaníttatni a repűlő gépekkel bánásra s mikor szükség lesz
rájuk, helyt állanak.
– S hiszi ön, hogy a mit kétezer ember tud, az titokban marad?
– Azok székelyek. Tartottak ők már ennél nagyobb dolgokat is titokban.
Azután az ilyen dolgokban mi nem értjük a tréfát. Talán olvasta ön is
Labarte középkori ipartörténetében, minő szigoru törvényt tudott a
velenczei köztársaság fentartani? A «tizek törvényszékének» rendelete
szerint, ha a muranói üveggyár valamely munkása a velenczei üveggyártás
titkával idegen földre beszökött, annak legközelebb álló családtagjai
börtönre vettettek; ha erre nem tért vissza a szökevény, halálitélet
mondatott fejére s azt rajta, bármely országba menekült, végre is
hajtották. Ezt mi is tudni fogjuk.
Mr. Severus teste kétszer is végigborsózott e merész szavaknál.
Hanem most már egészen tetszett neki ez a fiatal ember, a ki átevezik
egy darab üveggel az Oceánon, s abból az üvegből igérkezik mindent
csinálni, milliomokat, égi háborút, földi békét; ha kell, még orgyílkot
is.
– Jól van ifju barátom. Idáig tehát már megvolnánk. Ötszáz légben járó
és a hozzá való személyzet. – De hogy lesz még ebből hadviselés?
– Még nem mondtam el mindent. Igaz, hogy még több kiadás is várna e
tekintetben üzletünkre. Az én tervem: a háboruviselést absurdummá tenni.
A jelenkori hadi készülődések így vannak összeállítva: Nagy tömegek,
milliókra menő hadcsapatok öszpontosíttatnak: a hadjáratok működési
alapját kiterjedt erődítmények képezik. Messzehordó, szétrobbanó lövegű
ágyúk alkalmaztatnak. Azonkívül pusztító szertelövők. A lovasság tömege
döntő hatásra tartatik fenn. A hátultöltő puskák ellenében minden
hadviselő fél újra behozta a pánczélt, nemez és vulkanizált kaucsukból;
a mi ugyan közelből nem véd meg tökéletesen, de a puskatűz pusztítását
mégis korlátozza, a mennyiben a hatezer lépésre hordó fegyvert nagyobb
távolban ártalmatlanná teszi. Valamennyi hadsereg mind hátultöltő, saját
rendszerű fegyverrel van ellátva. – Már most ha én nekem sikerül
egyszerre, – véletlenül meglepve, csak egy éjszakára kezembe keríthetnem
egy hadviselő ellenfélnek azt a stratégiai góczát, a hol lőszerraktárai,
élelmiszerei felhalmozva vannak, hogy én azokat megsemmisíthetem, vége
van a háborunak. A megsemmisített töltényeket nem lehet rögtönözve újra
pótolni, mint a régi fegyvereknél lehetett, s a milliónyi nagy tömegeket
nem lehet requisitióval élelmezni, a hogy a harmincz esztendős háborúban
a kis csapatokat lehetett. – A melyik féltől elveszi valaki a kenyeret
meg a töltényt, annak a hadserege, ha millióra megy is a száma, fel van
bomolva. Azonkívül pedig az egész rémségesen nagyszerű, de ügyetlen hadi
léggömb stratagema teljesen tönkre van gyors gépeink által téve.
– Ez eddig nem rossz terv. Ön az ötszáz légjáróval könnyen leszállíthat
akármely ponton tízezer embert. De hol veszi azt a tízezer katonát?
– Az három nap alatt együtt van a Székelyföldön.
– De ki fogja azt élelmezni, ki viseli a költséget?
– A költséget előlegezi az üzletünk s meg fogja téríteni 100%
nyereséggel a vesztett fél.