semmi olyan istent nem hisz, a kinek eleje és vége van; a kit ha
megharagítanak, haragszik; ha kibékítik, kibékül; ha jó szót adnak neki,
ajándékoz; s a ki lelkes teremtményeinek kilencztizedrészéről nem akar
semmit tudni. (Látni való, hogy milyen maniacus bolond.) Hanem az még
csak hagyján, hogy ily általánosságban atheista; de még azonfelül abban
a hírben áll, hogy a szombatosokhoz tartozott, tehát Messiás-váró. Ezt
meg már az ifjabbik tagja a hármas egységnek speczialis önérdeknél fogva
épen nem tudja neki megbocsátani. Ketten együtt pedig leginkább azért
törnek ellene, mert az ő theoriája a repülőgépről mindkettőjük
alkotásait teljesen semmivé teszi, összelapítja, szétrombolja.
S ez a három ember, a ki ennyire gyűlöli egymást, a ki boszankodik a
collectiv gúnynévért, melyet a másik kettővel együtt visel, azért mégis
mindig egymást keresi; a mint belépnek a közös társalgási terembe, a
mint összetalálkoznak a kert útjain, rögtön egymásba kapaszkodnak és
aztán vitatkoznak vége-hossza nélkül, kiki a maga számításait védve s a
másikét ostromolva.
Veszekesznek, perlekednek; de nem tudnak egymás nélkül élni.
… Mikor Dávid a haditörvényszéki esete utáni reggel fölkereste a
lipótmezei tébolydát, akkor is épen együtt találta az apját a másik két
őrülttel. A kertben volt egy hatoldalú filagoria; a «körül» szokott a
három őrült tudós vitatkozni. Azért nyomtuk meg a szót: «körül», mert
mindegyiknek a zsebében volt rendesen nagy mennyiségű kréta, mindegyik
kiválasztott magának egy oldalt a deszkaépületből s azt azután
tételeinek bebizonyítására úgy teleirta valamennyi algebrai képletekkel,
hogy estefelé mind a hat oldala a hexagonnak tarkállott az arithmetikai
jegyektől, a kertész alig győzte azokat este lesikálni; morgott is
eleget, hogy hogyan tud valaki ilyen bolondokat firkálni a falra.
Akkor is a kezében volt mind a háromnak a kréta, mikor Dávid fölkereste
az atyját. Élénken el voltak foglalva. Mind a háromnak ragyogott az
arcza. Nagy tűzben voltak.
Tatrangi Mózes, mikor meglátta a fiát közelíteni, messziről intett neki,
hogy ne zavarja meg az érdekes vitát; erre aztán Dávid megállt,
nekivetette a hátát egy platánfának s várta, hogy mikor kerül rá a sor?
Most épen a vörösképű öreg magyarázott.
– A léghajózásnál semmi sem egyszerűbb. A levegőég soha sem nyugszik,
annak mindig van áramlata, még pedig kettős: egyik réteg a másik fölött.
A léghajós feladata csupán az, hogy abba az áramlatba emelkedjék vagy
szálljon alá, melylyel tovább akarja magát vitetni. Hogy minő áramlatok
vannak fölötte és alatta? ezt megtudhatja a felbocsátott Reichard-féle
kémlőlabdák és Aswood leeresztett hullóernyői által. Ha a kedvező ár a
feje fölött van, kihányja a hajóterhet s felszáll; ha alatta van,
kiereszt a könenyből s lebocsátkozik.
– S ha aztán megint feljebb kell mennie? akasztá őt meg a mechanikus
őrült.
– Van róla gondoskodva a Clay-féle könenykészítőgép által.
Kőszénparázson átvezetett vízpárából lesz szénéleny és szénsavany; ezt
mésztejen átvezetjük; az felszüri a szénsavat s a fenmaradó gáz a
legalkalmasabb a léggömb újra töltésére.
– Tehát az ön léghajójában tüzelni is szükséges szénnel; ott égő szénnek
kell lenni. Feje fölött pedig könenynyel telt léggömb. De arra nem ülök
rá.
– Értsük meg egymást! Az eddigi léggömbök tökéletlensége miben ált?
Kisszerűségükben. Ugyan mit mondanának arra az emberre, a ki egy
csónakon nekiindulna az atlanti oczeánnak, hogy átvitorlázzék rajta
Amerikába? Azt, hogy bolond. Hát erre a nagy oczeánra itt, hogy mer
valaki felhágni egy csónakon? Pedig úgy-e, egy ötezer tonnás
vitorláshajó milyen szépen körüljárja minden gép nélkül a föld minden
tengereit? Gálya kell erre a magas oczeánra, nem csónak. Egy Great
Eastern. Az én légjáró gályám egy óriás, mely ezer mázsát emel a
magasba. A talapja Petin rendszere nyomán van összeállítva, csak hogy az
enyimnél a középvitorlák helyett, melyek az oldalszeleket, akár a Lee,
akár a Louw oldalról jövőket, az egyenes irányra felhasználni hivatvák,
oldalredőnyök vannak alkalmazva s a négy kaucsuk léggömb, mely az
egészet fölemeli, nem a hosszú hajótest hosszában, hanem a két végére
van alkalmazva. A hajótest közepén tehát tüzelni lehet, sőt kell is, a
rajta utazók végett. A nyitott léggömbből a köneny magától le nem jön,
mert az 14-szerte könnyebb, mint az atbmosphærai levegő; hogy pedig a
fütőgépből ne mehessen föl hozzá szikra, arról gondoskodik a szikrafogó.
– De elvégre is az ön léghajója akármilyen óriás lesz is, csak oda megy,
a hova a szél viszi. Mi hasznát veszszük annak így a háborúban? Ezt veté
ellene a mechanikus őrült.
– Nem oda viszi a légáramlat, a hová ő akarja. Tervem egyesíti mindazt,
a mit Herson föltalált, az oldalszárnyakat s a legyező-alakú kormányt,
melylyel ha akarom, körben fordítom meg a léghajót, mint pedig Partridge
Pneumodromonát. Léggömböm kaucsukból van, tiszta könenynyel töltve, nem
világító gázzal, mint az eddigiek. Minthogy pedig a köneny a magasban,
hol ritkul a lég, erősen kitágul, nehogy a gömböt szétrepeszsze, ebben
egy második gömb van, athmosphæriai léggel töltve. A mint a köneny
feszít, ezt a léget egy szellentyün át kiszorítja s magának helyet
csinál. Fütő gépemmel egész 60° Celsiusig hevíthetem a gázt a
kaucsuktömlőn át s nevelhetem tetszés szerint az erejét. Elhagytam
azonban az egész repülő gépezetet, a mivel Partridge csak magát csalta
meg. Az ő spirálszélkerekei s fekmentes szélkelepei, mik a hajónak hol
verticalis, hol horizontalis irányt adtak volna, mathematikai
képtelenségek. A gőzgép által hajtott szélmalomszárnyak forogtak ugyan,
de azoktól a hajó sebesebben nem ment, épen úgy, mintha egy lapátkerekű
gőzösnek az egész kereke vízben volna: mert a mit a hátracsapó lapát a
légen taszít, azt az előre csapó másik lapát épen olyan erővel
visszataszítja, 1−1=0; 0+0 ez is =0. 1×1 mindig =1. Ez ellen erőszak nem
segít. Az a terve pedig Partridgenek, hogy majd ő neki egy nagy hengerbe
illesztett szélmotollája a szelet úgy fogja irányozni, hogy azzal a
kormányvitorlára szeglettörésben hasson, tisztán képtelen számítás;
azért, mivel hogy léghajón nem érezni szelet. Az együtt úszik a
légáramlattal s a legvadabb orkánban úgy érzi a bennülő, mintha
tökéletes szélcsendben volna. Gép nem visz minket a légben soha! Hogyan
viszi hát a madarakat a szárnyuk? Arra könnyű a felelet. Először is a
fölemelt szárny a supinatió perczében a léget élével hasítja, lecsapva
pedig a lapjával üti. Másodszor, ha tudnánk is hasonló fordulatokat adni
egy fel és lecsapó gépszárnynak, külömbségül marad fenn az, hogy az
izomerő, mely a madár szárnyát öntestének fölemelésére képesíti, minden
eddigi, ember által feltalált gép mozderejéhez képest úgy áll, mint
1:01-hez. És harmadszor az, a mivel a madár repül, a szárnytoll, a
hatalmas «panne» semmi ismeretes anyagból elő nem állítható. Ez szilárd,
ruganyos, törhetlen és könnyű. Hol van ilyen anyag az eddig ismeretes 64
elem és annak összetételei között? Az aczél szilárd, ruganyos, de
törékeny és nehéz, az aluminium könnyű és ruganyos, de nem szilárd,
elhajlik; a molybdenezüst ruganyos és könnyű, de törékeny. A wallosin
képlet ruganyos és könnyű, de nem szilárd; az ebonit, ez a neme a
vulkanizált kaucsuknak, a miből fésüket, botokat, sőt hintórugókat is
készítenek, volna még legalkalmasabb a madártollat helyettesíteni; de
veszedelmes volna őt a légben röpülésre használni negativ idioelectrikus
tulajdona miatt, a minek hatását nem lehet előre kiszámítani. Azért nem
marad és nem is lesz soha más megoldása a légben járásnak, mint az én
rendszerem, mely e három tényen alapszik: a föld vonzereje, a különböző
légrétegek ellentétes áramlatai s a különféle súlyú légnemek folytonos
felhasználása és végül az egésznek nagy mérvekben alkalmazása.
Itt megpihent az első őrült.
A másik két bolond végig hagyta őt beszélni. Arról lehetett megismerni,
hogy bolondok és nem igazi tudósok, mert ha igazi tudósok lettek volna,
régen belekiabáltak volna az előadó kalkulusába s össze-vissza
szamarazták volna egymást.
Csak azután, hogy rákerült a sor, fogott a szóhoz a legifjabb őrült,
kettős szakálát gondosan kétfelé simítva s haját hátravetve.
– Uraim! Van-e a fecskének a hátán léggömb? Ugy-e, nincs? Könenynyel
van-e töltve a vadkacsa bőre? A kik valaha vadkacsát ettünk, tudjuk,
hogy nem azzal van töltve. Azonban én nem kértem tanácsot a madaraktól,
hanem a halaktól. Ez a tisztelt úr azt állítja, hogy először is egy
gépnek, mely minden emeltyüjével ugyanazon elemben van elmerülve,
lehetetlen előmozdító erőt kifejteni; másodszor, hogy a
szárnymozdulatokhoz, még ha a supinatiónál a kettős fordulat
alkalmaztatnék is, nem lehet találni oly megfelelő mozderőt, mely a
mozdító gépet magát képes legyen helyéből fölemelni. Mindkét állítását
megczáfolja nem a madár, de a hal. A halnak a farka egy propeller, mely
egészen el van merülve a vízben és mégis úszik vele és kormányoz;
úszszárnyainak izmai aránylag igen gyöngék. Ha egy vízzel tölt hólyagot
kötnénk egy halnak a derekára, könnyebben tudna-e azzal úszni? Nem. Mert
még egy nagy csomó vizet is kellene magával vontatnia. Ha tehát lehető
olyan gép, mely a légnyomást felhasználva, repülésre képesít, annak a
ráakasztott léggömb csak kölöncz, mely ha hátrább marad, mint a gép, azt
feltartóztatja; ha előtte jár, akkor nem adhat neki a gép irányt, ha
pedig másfelé viszi a légáramlat, mint a gép iránya, akkor az «erők
parallellogrammja» elméleténél fogva, a léghajó mindig az ismeretlen
cathetusok hypothenusáján fog járni, azaz nem tudja, hogy hová megy? – A
léggömbhajózás az egész hadviselésben nem egyéb, mint egy igen kétséges
koczkajáték. Sikerülhet olyankor, ha egy nagy ostromló sereg egy másikat
egy városba beszoríthat, mint azt Moszkvában láttuk az orosz forradalom
alatt; a hol az ostromlók ezer léggömböt eresztettek fel, ők maguk
tetszés szerint választhatták a helyet, a honnan felbocsátják a ballont,
e léggömbök mindegyike több mázsányi nytroglycerinnel töltött
pokolgépeket vitt magával; tempirozott gyujtók abban a perczben
felgyujtották a könenyt, mikor a gömb a város fölött lebegett s a
pokolgép aláhullott s a várost rommá zúzta. Hanem, hogy hasonló művelet
a nyilt mezőn is sikerüljön, a hol nem választhatja az ellenfél tetszés
szerint a fölemelkedési pontot, sem elég nagy támadási tárgyakat maga
előtt nem talál, azt nem hiszem. Mint ballon captif, kötélre kötve, a
vár falán talán használható, elfogni az ostromló ballonokat; még az is
lehető, hogy kedvező széllel minden ezred előtt egy pár ballont
bocsássanak előre, melyet idelenn egy csoport katona tart és bocsát
előre, míg odafenn kettő a csónakból robbanó lövegeket hajigálhat le az
ellenfélre, különösen annak álczázott ütegeire; de ennek is megvan két
igen nagy akadálya: az első az, hogy az ilyen léggömbnek, hogy az
ellenség röppentyüi el ne érjék, igen magasra kell eresztve lenni, mely
távolból biztosan czélozni alig lehet. A második meg az, hogy a ki
próbálta már, mit tesz léghajóba ülni, mikor az még kötéllel van
csatolva a földhöz, az tudni fogja, hogy abban egy olyan folytonos
rázkódás megy véghez csak húsz méternyi kötélen is, hogy az embernek
majd a lelke szakad ki. Hát még majd egy ötszáz méternyi kötélen! Hiszen
azt semmi tengerész nem fogja kiállani; az az ötszáz méternyi kötélen
hánykódó ballon hajósa ott nem hogy a bombavetésre gondoljon, de elájul,
elszédül és megbolondul. A háboruviselő léggömbökről tehát ne beszéljünk
többet. Meg kell térnünk a mechanikai ærostatok elméletéhez. Melyik
gyermek nem ismeri azt az egyszerű repülő gépet, a mely alakjára
hasonlít a szélmalomhoz és a propellerhez, ezt egy fogas korongra
csavart zsinor segélyével sebes pörgésbe hozzák s arra az magától
felrepül a levegőbe. Ez az én repülő gépem elmélete is, propeller
szélkelep, melyet egy korongnál fogva egy calori gép (nevezzük «hő
léggépnek») folytonos pörgésben tart. Épen száz éve annak, hogy Ericson
a hőléggépet mozderőül alkalmazta. Húsz évig küzdött a kisérletekkel,
míg gépe hibáit, akadályait kiismerte, legyőzte, végre egy kétezer
tonnás hajót mert egy hőlégmozdonynyal a tengerre bocsátani. Később
Lehmann e gépet még tökéletesebbé tette a hideg- és hőlég kölcsönösen
ellenható s egymást felváltó müködtetésével. Végül Laubroi és
Schwarzkopf tökéletesítették. Mai nap már ez a rendszer csaknem
mindenütt kiszorította a mult század gőzgépeit a használatból. Hanem
fűteni a hőlégmozdonyt is kell, csakhogy tizedrésznyi fütőszer elég
hozzá, mint a gőzgépekhez kellett. Tüzelőgéppel azonban repülőgépet
összekötni nem lehet; a légben repülő gépnek oly gyorsasággal kell
mozogni, mely a tüzelést szertelenül fokozná; én tehát széntűz helyett
használtam az alkarsint. Tudjuk, mi ez. Más néven cacodyloxid.
Mirenytartalmu nedv, mely a víznél súlyosabb s annak a fenekére leszáll
s a mint levegő ér hozzá, egyszerre forrni, bugyogni kezd, áthevül s
lassankint 200 fokú melegséget fejt ki. Hivják «Cadet égő vizének» is.
Ez volt repülőgépem fütőszere. Kisérletem a legszebben sikerült. Gépem
45 fok alatti hajlásba helyezve, a mint a gép a hátulsó szélkelepet
mozgásba hozta, perczenkint 50 méternyi sebességgel indult meg fölfelé.
A gép orrára volt alkalmazva egy Cœhorn-féle «amusette»; mint tudva van:
kis kaliberü ágyu, melyből én ugyanazon hajtó gép erejével, gépem harczi
czélokra alkalmas voltának bebizonyításául két első percz alatt 20
röppentyüt bocsátottam a Balatonba. Hallottam a partokon körülálló nép
tapsolását, éljenriadóját. Akkor az eddig haránt repülő gépnek fekmentes
irányt szándékoztam adni s ezt egy halfarkalakú kormány mozdulatával
véltem elérhetni. És itt, itt kellett valami hibának lenni a
számításomban. A félvonalra számított mozzanat egyszerre mértényi
külömbséget vetett s az elhibázott hajszál, mely gépem elejét a
horizontalis vonalon alól nyomta, már a következő perczben ötven lábnyi
lefelé haladást okozott. Propellerem kelepe, mely addig fölfelé
taszított, épen oly erővel kezdett hajtani lefelé. Szerencsém, hogy a
Balaton volt alattam. A kik nézték repülésemet, azt mondják, hogy az nem
egy parabolát képezett, a hogy kilőtt lövegek szoktak, hanem tökéletes
derékszöget. Fölment 45 fok alatt, egyszer megállt s onnan megint 45 fok
alatt lejött. Itt megáll minden mathematikai számítás. Tagadhatatlan,
hogy a gép működése okozza ezt a tüneményt. De hol van hát a hiba? Ezt
nem tudom. De meg fogom tudni. Számítok és újra számítok; s ha innen
kiszabadulok, ismét megkisérlem a gépemet és hiszem, hogy rátalálok a
hibájára.
Az őrült egész felmagasztaltsággal beszélt rögeszméjéről, mely az égbe
felvitte, onnan ledobta s eszét veszítteté vele.
A harmadik, Tatrangi Mózes, csendesen mosolyogva nézte a beszélőt, kinek
kezei idegesen reszkettek és ajkai tajtékoztak, a míg szólt.
Akkor aztán ő szólalt meg.
Mélyből hangzó csodálatos hangja volt, mint a hasbeszélőkké; bizonyosan
mellcsontját horpasztotta be a légi esés.