Hiszen ez az igazi fényoldala Alcsuthnak, a haszongazdaság. Ménei,
merinó juhai, tehenészete világszerte hiresek az uradalomnak s az idén a
szántóföldein 82 fontos a buza.
De meg is látszik a gazda szeme a gazdaságon.
Épen a nagy vihar után való napon mentem oda, olvasom azóta, látom is
szememmel, milyen károkat tett a lábon álló gabonában a zivatar, de nem
az alcsuthiban; az már akkor be volt takarítva, csépeltek is rendre.
Szép jelenet volt az, mikor a fiatal ispán jelenté az urának, hogy az
idén kétötöddel erősebb a termés, mint tavaly s az egész biztos helyen
van már s arra a főherczeg megemelte előtte a kalapját: «ön derék ember,
látom, hogy értelmes, szorgalmas; megérdemelte a bizalmat; kinevezem önt
ezennel kasznárrá». (Ha mindenütt ilyen hamar érné az érdemet a
jutalom!)
S ilyen emberekből áll az egész gazdatiszti kara. Valamennyien mind
magyarok, régiek, kiket az atyja nevelt, szoktatott munkára s azoknak a
sarjadékai. A hajdani hetvenkedő bothősöknek munkában megnemesített
ivadéka. Ez a két Józsefnek, a nádornak és fiának a műve.
«Meg akarom mutatni, hogy a magyarnak mindenre van esze, minden jóra
képes, hiába rágalmazzák.» (Arany szavak.)
Főtisztek, ügyvezetők mind a hajdani alcsuthi parasztokból kerülnek ki.
Beutazzák a külföldet, hazajönnek ismeretekkel gazdagon, de olyanok is
vannak, a kik külföldön találnak megbecsülést; a híres Le Roy Louisnak
főkertésze alcsuthi növendék, a derék Bárányos. A hirhedett méhész,
Parti Károly, alcsuthi molnár fia, a méhészeti kiállításon új
kaptárjával az első pályadíjt nyerte el s találmányával elhódította
Dzirdzon elől a méhek birodalmát. Hirlapokba is ír s úgy magyaráz, mint
egy professor. De azért most is ott molnár az alcsuthi «Kis Svájcz»
patakmalmán.
A templom és a könyvtár pompás kiállításában csak alcsuthi lakatosok,
asztalosok remekeltek versenyt.
Hát a hires verekedők? a dobozi nemes urak? Azok most a legjobb aratói
az uradalomnak. Ha némely évben rosz az aratás, József főherczeg gondol
ki valami új dolgot: csatornát huzat, tavat ásat, sziklákat hordat össze
fiók alpesekké, a miken havasi növényeket honosít meg, ezt mind a nemesi
karok (nem «és rendek» többé) hajtják végre. Igen jó munkások és a
mellett nagy a becsületük.
A hol nyolczvan év előtt az átutazónak még a rúd mellé kötött lova sem
volt biztos, most nyitott ajtó, ablak mellett alszik éjjel földesúr és
gazda.
A legutolsó hős a «régi gárdából» nehány éve halt meg. Persze Illaváról
került haza. Rózsa Sándor bandájában volt nagy ember. Mikor haza
szabadult az utolsó capitulatió után, szétnézett: látta, hogy oda az ősi
erkölcs! itt most minden ember dolgozik, rosz világ van! Elbusulta
magát: megivott egy liter pálinkát s azzal kifeküdt a gyepre s reggelre
megfagyott. Szép tárgy egy ponyvaköltőnek!
A falvakban kitünő iskolák oltják az új nemzedékekbe az ismereteket;
egyet a főherczeg tart fenn, másikat a kálvinista hivek. A kisdedóvó, a
nőipariskola Klotild főherczegnő alkotása. S hogy a nép védve legyen az
uzsora ellen, fel van találva számára az önsegélyző takarékpénztár. Nem
szórják itt az ingyen ajándékot sápitozó szájnak, hanem megtanítnak
minden embert megélni a maga keze, esze után.
Hanem a nyugdijazott cselédek hivei már egész telepet képeznek.
És in fine fináli, ez a legfőbb facitja a dolognak: 70 év előtt volt a
tiszta jövedelme ennek az uradalomnak holdankint 8 váltó krajczár, most
pedig 8 ezüst forint. Ez ám a honfoglalás!