_László_ és _Ferenc gróf_. _Galambos_, azután _Anna_.
_Galambos_ (fegyver van nála): Gróf úr, jelentem, hogy negyedóra mulva
indulunk.
_Ferenc gróf_ (nem bír a dühével; föláll és mintha minden haragját rá
akarná ontani erre az emberre, rádördül): Galambos, a maga lánya egy…
Csalt! Hazudott! Kidobom… visszaröpítem a maga nyomoruságába… a
szemétbe… ahonnan fölemeltem.
_László gróf_ (rémülten): Kérlek… hiszen így mindent kockára teszünk…
Nézd, itt jön.
_Ferenc gróf_ (Galamboshoz): Galambos, egy szót se merjen erről Annának
mondani. Érti? Ha csak egy szót mer!… (Az ökle a levegőbe emelkedik.)
_Anna_ (bejön a terraszról).
_László gróf:_ Hm… igen… hát: indulhatunk!
_Ferenc gróf:_ Galambos, rögtön indulunk. Fogasson.
_Anna:_ Nincs még korán az indulásra? A hold még nem kelt föl.
_Ferenc gróf_ (nem néz rá): Nem. Éppen ideje. Nekünk elég világos lesz.
Megyünk. (Nem tud az Anna szemébe nézni; megfordul, jobbra elmegy.)
_László gróf:_ Én hivom is a többieket. (Megy a terraszra.)
_Anna_ (gyötrődve megáll, az apjára téved a szeme): Apám… mit mondott
magának a gróf?
_Galambos_ (rémülten, összezúzottan): Semmit… én nekem semmit sem
mondott.
_Anna:_ Apám… rákiáltott magára… kihallatszott… nem mondott én rólam
valamit…?
_Galambos_ (nagy lelki harc után): Nem, nem, semmit. Csak azt mondta,
hogy indulhatunk már… itt az ideje… lehet fogatni… egyebet nem mondott.
_Anna:_ Egyebet nem?
_Galambos_ (gyötrődve): Egyebet nem.
_Anna_ (elfordul tőle): Jó. Menjen.
_Galambos_ (kétszer is visszafordul, hogy mindent elmondjon, azután
összetörten, gyáván kilopódzik).
_Anna_ (leül egy karosszékbe és maga elé mered).