_Viktor gróf, László gróf, Mihály gróf, Ferenc gróf._
_László gróf:_ Kivel beszélgettél itt Viktor?
_Viktor gróf_ (nagy zavarban): Annával.
_László gróf:_ Mit beszéltél vele?
_Viktor gróf:_ Ah, semmi nevezeteset… vadászatról… fegyverekről…
_László gróf:_ Hová ment?
_Viktor gróf:_ Bement a szobájába.
_László gróf_ (bosszantja ez a hír, türelmetlenül csettint): Vajjon soká
marad bent? Vagy hamarosan kijön?
_Viktor gróf:_ Nem tudom… De… mintha… nem érezte volna egészen jól
magát… kis fejfájás talán.
_Mihály gróf_ (jobbról sietve): Hát mi ujság? Mondd el gyorsan.
Csakugyan meglesz ma?
_László gróf:_ Nem jön még Ferenc?
_Mihály gróf:_ De igen, ő is jön… bekopogtatott Annához… (Hátrafordul.)
Már jön is.
_László gróf_ (gyorsan): Menj Stefihez; ő majd elmondja. Kürtöt az
asszonyok ne eresszék el egyelőre.
_Mihály gróf:_ Jó.
_Ferenc gróf:_ Ah, itt vagytok. Nem mentek ki?
_Mihály gróf:_ De igen. Megyünk… Jössz, ugy-e, Viktor?
_László gróf_ (Ferenchez): Nem jönnél te is ki egy kicsit? Lesétálnánk a
nagy alléba…
_Ferenc gróf:_ Nem, én itt maradok. Megvárom Annát. Itt kellett volna
rám várnia. Azt hittem, itt lesz, de bekopogtattam a szobájába… nem érzi
egészen jól magát…
_László gróf:_ Igen… Viktor mondta… egy kis fejfájás.
_Ferenc gróf:_ Én megvárom. Itt. Ti csak menjetek…
_Mihály gróf:_ Igen… (Viktorral elmegy.)
_Ferenc gróf_ (Lászlóhoz): Te nem mégy?
_László gróf:_ Nem. (Lassan.) Ha nem volna terhedre, szeretnék veled
egyről-másról beszélgetni.
Ferenc (nem is igen hallotta, mit mondott): Mi baja lehet vajjon?… Csak
nem valami komoly dolog?
_László gróf_ (lassan): Nem… nem lesz semmi komolyabb baja.
_Ferenc gróf:_ Igen; azt mondta, hogy pár perc mulva kijön.
_László gróf:_ Úgy? No hiszen akkor bizonyosan…
_Ferenc gróf:_ Jó volna mégis az orvost fölhivatni.
_László gróf:_ Hiszen azt majd meglátod…
_Ferenc gróf:_ Igen. Ha kijön. Megvárom. (Leül.) Te mondani akartál
valamit.
_László gróf:_ Szívesebben elhalasztanám. Ez nem alkalmas hely…
megzavarhatnak… Nem jönnél föl inkább a billiárdszobába?
_Ferenc gróf:_ Nem. Itt akarok maradni az Anna közelében. Hátha szüksége
van valamire. És ki zavarhatna itt? Legföljebb Anna jöhet és az nem baj.
_László gróf:_ Éppen ennél a beszélgetésnél az ő jelenléte sem volna
kivánatos.
_Ferenc gróf:_ Ő minden beszélgetésnél jelen lehet, amelyet én
folytatok.
_László gróf:_ Éppen ennél a beszélgetésnél az ő jelenléte az, amely
legkevésbbé kívánatos.
_Ferenc gróf_ (föláll): Mi?
(Szünet.)
_László gróf:_ Hm… igen… róla akarok veled beszélni.
_Ferenc gróf_ (megvetően elmosolyodik, végtelen lenézéssel legyint egyet
a kezével; azután visszaül a helyére. A gesztusa azt jelenti: tessék, de
ez nemcsak hiábavaló, hanem rossz és megvetni való dolog is).
_László gróf:_ Én érzem, milyen nehéz az a feladat, amelyre vállalkozom.
De az irántad való tisztelet és szeretet, a nevünk és a becsületünk
féltése kötelességemmé teszi, hogy vállaljam.
_Ferenc gróf_ (megvetően): Csak egyre figyelmeztetlek: magának árt
mindenki, aki én nálam Annának ártani akar.
_László gróf:_ Tudom. Az iránta való vonzalmadnak, ragaszkodásodnak és
különösen korlátlan bizalmadnak minden jele azonban csak sürgősebbé
teszi, hogy veled közöljem azt, amit közölni akarok.
_Ferenc gróf_ (egy kelletlen, fanyar gesztussal fölszólítja, megengedi,
hogy beszéljen).
_László gróf_ (lassan, óvatosan, időről-időre aggódva átpillantva a
jobboldali folyosóra, nem jön-e Anna). A… mikor… te közölted velem azt
az elhatározásodat, hogy Galambos Annát a menyasszonyoddá választod,
magad mellé emeled, akkor én egyetlenegy kétségemnek adtam kifejezést,
annak, hogy az elhatározásoddal áthidalt nagy társadalmi különbség
vajjon csakugyan áthidalható-e. Hogy egy… végre is más világból való
lány a… legjobb akarata mellett is… tud-e méltóvá lenni ahhoz a helyhez,
amelyet te juttatsz neki… hogy nevelés, megszokás, öröklött és szerzett
hajlandóság nem vonja-e újra meg újra… a legkülönbözőbb… sokszor reánk
majd bizonyára kínos módon vissza ahhoz a társadalmi réteghez, amelyet
elhagyott…
_Ferenc gróf:_ Ostobaság. Annának egy királynő rangja sem volna sok.
_László gróf:_ Minthogy te így gondolkoztál, nekem a kétségeimmel vissza
kellett vonulnom. Minthogy te a menyasszonyod nyíltságában,
őszinteségében, gondolkozásának előkelőségében föltétlenül megbíztál,
nekem… nekünk hallgatnunk kellett.
_Ferenc gróf:_ Hallgatnotok kellett! Anna őszinte, becsületes és
előkelő.
_László gróf:_ A kétségeink, a féltő… a szerető aggodalmaink azonban
természetesen megmaradtak. És megdöbbenve, elszomorodva, lesújtva
kellett konstatálnunk, hogy az idő – alig pár hét – nekünk ad igazat,
igazolja a kétségeinket és fájdalmas bizonyossággá teszi az
aggodalmainkat.
_Ferenc gróf_ (föláll; halk, komor, fenyegető): Mi? Hogy mered ezt
mondani? Ez nyílt gyanusítás. Ez vád. Ez rágalom.
_László gróf:_ Négy hét óta van itt egy – a mi körünkben szintén
szokatlan – vendéged: ez a Kürt, akit mi meg akartunk nyerni a mi
ügyünk… a mi gondolkozásunk számára.
_Ferenc gróf:_ Kürt!… Én… úgy láttam… hogy a gondolkozása nagyon helyes
átalakuláson ment át.
_László gróf:_ Igen… te is megkedvelted. Nem tehetségtelen ember.
Hasznát lehetne venni. Az átalakulása azonban csak látszólagos volt és…
ahelyett, hogy őt megnyertük volna egy előkelőbb gondolkozás, egy
magasabb társadalmi réteg levegője számára… a helyett, – úgy látszik, –
az történt, hogy ő nyerte meg Annát mindkettejük öröklött szokásai,
lazább erkölcsi fölfogása, hiányosabb becsületbeli nézetei számára.
_Ferenc gróf_ (nagy, egyre fokozódó aggodalommal): Miből következteted
ezt?
_László gróf:_ Mi mindnyájan, – anélkül, hogy különös figyelmet
fordítottunk volna rá, – azt vettük észre, hogy ez a két idegen
környezetbe került, de kétségtelenül közös gondolkozásu ember… itt
közöttünk… egymásra talált. Mi, – anélkül, hogy észleleteinket egymással
közöltük volna, – egy titkos és egyre bensőbbé váló egyetértés jeleit
véltük fölfedezni közöttük.
_Ferenc gróf_ (elfojtja, legyűri, lenyeli a kételkedését): Lehetetlen!
_László gróf:_ Egyre nagyobb nyugtalansággal szemléltük ennek az… az
egyetértésnek a titkos, alig észrevehető megnyílvánulásait; végre is
lehetetlen volt egymás előtt elhallgatnunk a félelmeinket és mikor
megfigyeléseinket összevetettük: nem lehetett többé kételkedni benne,
hogy az aggodalmaink jogosak. Nem lehetett benne kételkedni.
_Ferenc gróf:_ Hát én kételkedem benne. És én bizonyságot szerzek.
_László gróf:_ Hogyan?
_Ferenc gróf:_ Megkérdezem Annát: ha így van, amint mondod, ő azt fogja
mondani igen; és ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nincs így, ha százszor
összevetettétek is a megfigyeléseiteket.
_László gróf:_ Ez a te nagylelkü bizalmad és előkelő nyíltságod jogos
volna és célravezető volna akkor, ha itt nem eltörölhetetlen társadalmi
különbségekről, vérbe is átment megszokásokról volna szó. Ha a mi
körünkhöz tartozó nőről volna szó, én beszélnélek le minden más
kisérletről… ellenőrzésről… próbáról.
_Ferenc gróf_ (tépelődve, komolyan): És így?
_László gróf:_ Így más módot kell ajánlanom, annyival inkább, mert a
bizonyosság megszerzésére egy, fájdalom, nagyon is meggyőző alkalom
kínálkozik.
_Ferenc gróf:_ Miféle alkalom?
_László gróf_ (óvatosan): Mi… egy óra mulva… fölmegyünk a vadászlakba…
_Ferenc gróf_ (remegve): Csak nem akarod?… Ne merd azt mondani, hogy…
_László gróf:_ Én ma akaratlanul tanuja lettem egy beszélgetésnek, egy
siető, halk hangu, izgatott megállapodásnak.
_Ferenc gróf:_ Anna?… Nem hiszem. Nem igaz. Hogy Anna?
_László gróf_ (állandóan figyelt jobbra; gyorsan): Vigyázz. Anna jön.
Kérlek, ne szólj neki.
_Ferenc gróf:_ Szólok. Igenis, szólok…
_László gróf_ (gyorsan): Mindnyájunk érdekében, a nevünk érdekében… a
bizonyosságért. Utólag, ha akarod, minden elégtételt megadhatsz neki.
_Ferenc gróf:_ Nem. Én megkérdezem.
_László gróf:_ Akkor sohasem szerezhetsz bizonyosságot. Soha.
_Anna_ (jön jobbról).
_Ferenc gróf_ (feléje indul, de útközben megáll. Félig elfordított
arccal áll).
László (a szoba másik végében, erőszakolt mosolygással).
(Nagy hallgatás.)
_Anna_ (látja, hogy milyen beszélgetést zavart meg, Ferenchez): Csak azt
akarom megmondani, hogy semmi komoly bajom nincs. Múló rosszullét…
(Szünet.)
_Ferenc gróf:_ Igen… köszönöm…
_Anna:_ Beszélgettek? Nem akarom a beszélgetést megzavarni… (Lassan,
mint aki várja, hogy talán szólnak neki, kimegy a terraszra.)
_Ferenc gróf_ (fölindultan, mintha vissza akarná hozni, az ajtóig megy,
visszafordul): Én most hazudtam neki. A hallgatásommal hazudtam. Ha te
engem hazug módon kényszerítettél erre a hazugságra, akkor… (a fölemelt
két ökle fejezi be a mondatot).
_László gróf_ (nyugodtan): Az az izgatott hangu megállapodás, amelynek
én akaratlanul tanúja lettem, ez volt: miután mi elmentünk, miután az
itthon maradtak visszavonultak, Anna idejön. Visszajön. Kürt itt várja.
Addig, amíg valami meglepetés veszedelme fenyegetheti őket, itt
maradnak, – ez ártatlan hely, – azután visszavonulnak… bizalmasabb
beszélgetésre… talán (balra) a Kürt szobájába.
_Ferenc gróf_ (lélegzet nélkül, a torkát fojtogató indulattal hallgatta
ezt a közlést: a keze fölemelkedik, a levegőt markolja meg kegyetlen
szorítással): Ez?… Ezt?… (rettentő indulatában egy másodpercig még
céltalanul rázza az öklét, azután megfordul, a fegyverállványhoz megy és
levesz, leránt egy fegyvert. Megragadja.) Akkor én… én… (megrázza a
fegyvert és fölszegi a fejét).
(Szünet.)
_Ferenc gróf_ (leül, csendesebben): Én ítéletet tartok.
_László gróf:_ Ahhoz, hogy a letagadhatatlan bizonyosságot megszerezzük,
el kell mennünk. De nem megyünk föl a vadászlakba.
_Ferenc gróf_ (magát emésztve, halkan): Nevetségessé tettek.
_László gróf:_ Megállunk a kerti háznál, – onnan át lehet ide látni, –
amikor innen elmennek, – amikor itt homály támad, – akkor…
_Ferenc gróf:_ Hazudtak nekem.
_László gróf:_ Akkor átjövünk.
_Ferenc gróf:_ A becsületem… megbosszulom. (Úgy fogja meg a fegyvert,
mintha el akarná törni.)
_László gróf:_ Addig óvatosságra van szükség… hallgatásra… úgy kell
tennünk, mintha elmennénk… (A terrasz felé.) Jön valaki… kérlek…
bizonyos óvatosság kell… a haragodat addig…