_Voltak. Viktor gróf._
_Viktor gróf_ (fölhevülten bejön, Kürthöz udvarias gőggel): Bocsánat, én
Anna kisasszonnyal akarok beszélni. (Kürt elé áll.)
_Kürt_ (elébe lép): Én is. (Odamegy Annához, halkan, nagyon nyugodtan):
Csak ezt: mit szól ehhez a kis grófhoz Anna, most bujt ki a tojásból és
már olyan orrhangon beszél, mintha husz esztendeje ülne a főrendiházban
és olyan arrogáns, mintha negyven esztendeje volna tagja a Nemzeti
Kaszinónak. Egyébként átengedem neki. (Mosolyogva meghajlik Anna előtt,
kimegy.)
_Viktor:_ Mit mondott ez az ember magának, Anna?… Ne higyjen ennek az
embernek. Mit akar ez itt? Minek hozta ezt ide a papa? Ez… nem korrekt
ember, én érzem rajta, ez nem tisztességes ember… maga ismerte már
azelőtt is… ugy-e nem lehet benne bízni…
_Anna:_ Igen, ismertem.
_Viktor:_ És? És olyan ember, akiben…
_Anna:_ Nem… Nem olyan ember, akiben bízni lehetne.
_Viktor:_ Látja, én rögtön megéreztem. Ez gazember.
_Anna:_ Nem, Viktorka… az talán nem. Gazember…? Istenem, bízni nem lehet
benne, de azért nem gazember még. (Viktor szólni akar.) Mutassa mit
hozott?
_Viktor:_ Igen, hisz ezért jöttem. Nézze, most megjött a posta és
megjött ez a pisztoly is, amelyet rendeltem. Most megtanítom majd rá,
hogy kell vele bánni: a szerkezete nagyjában olyan, mint azé az ismétlő
puskáé, amelyet tegnap mutattam. (Mutatja.) Így nyílik… nem, nem úgy…
fegyvert mindig a föld felé kell fordítani, még akkor is, ha az ember
bizonyosan tudja, hogy nincs megtöltve. Mert a bizonyos sem bizonyos… és
maga nem akar embert ölni.
_Anna:_ Nem, Viktorka, azt én nem akarom.
_Viktor:_ Azon is fölháborodik, ha mi vadászunk.
_Anna:_ Én utálom az ölést Viktorka.
_Viktor:_ Hát miért akarja akkor mégis megtanulni, hogyan kell
fegyverrel bánni?
_Anna:_ Azért, Viktorka, mert ezt minden nőnek tudnia kellene. Minden nő
rá van szorulva, hogy néha maga védje meg magát… és a nők azért
tehetetlenek, mert nemcsak gyöngék, hanem olyan gyávák is, hogy fegyvert
sem mernek fogni a kezükbe.
_Viktor:_ És… és volt már úgy, hogy maga szerette volna, bárcsak lenne
töltött fegyver a kezében?
_Anna:_ Volt úgy Viktorka.
_Viktor_ (mutatja a fegyvert): Nem, nem, nem úgy záródik. Így. Látja… az
első patront kiveti a robbanás és automatikusan jön a helyébe a másik…
És… és… hiszen maga nem tudna egy élőlényt megölni, Anna!
_Anna:_ Egy őzet nem. Egy gyönyörü fácánt nem. De embert, igen.
_Viktor:_ Nem.
_Anna:_ De igen. Viktorka maga még nem tudja, de látja, vannak árulások
a világon… tőrbe csalások… olyankor ölni is szabad… olyankor annál
inkább kell ölni, minél jobb és minél becsületesebb az ember.
_Viktor:_ Maga… maga jó Anna.
_Anna:_ Igen, Viktorka, én azt hiszem, jó vagyok.
_Viktor:_ Én… én… (gyorsan, elszántan:) én szeretem magát, Anna.
(Megöleli.) Én szeretem magát.
_Anna_ (védekezik, ki akar bontakozni, meglepetten): De Viktorka, na…
nézze…
_Viktor:_ Anna… én szeretem… Nem tűröm, hogy mással beszéljen… már egy
hete meg akarom mondani…
(A veranda felöl megjelenik Emma grófnő. Mögötte Margit grófnő.)
_Anna:_ De kérem… hát hagyjon… hát ez mégis… (Kitépi magát.)
_Viktor:_ Anna…
_Anna_ (meglátja Emma grófnőt, felindultan, szinte sírva): Kérlek…
kérlek, mondd meg a fiadnak, hogy… hogy… nem jól viselte magát.
(Kimegy.)