_Viktor, Emma grófnő, Margit grófnő, azután Viktor nélkül voltak, László
gróf, Mihály gróf és Stefi._
_Emma grófnő_ (fölháborodottan): Viktor, meg vagy te őrülve?
_Viktor_ (magánkívül): Én nem vagyok megőrülve és előre is megmondom,
mama, ne leckéztess most engem. Ne tarts nekem most szent prédikációt.
_Emma grófnő:_ Viktor, hogy mersz így…
_Viktor_ (magánkívül): Soha többé áhitatosan velem ne beszélj, mert te
neked arra semmi jogod, sem neked, sem a papának.
_Emma grófnő:_ Viktor, te elfelejted…
_Viktor:_ Én nem felejtek el semmit, én most már tudok mindent. Ne
kívánd, hogy elmondjam, kínos és szégyenletes volna nekem is. De egyet
mondok: nem fogom tűrni, hogy ez a fráter, ez a Kürt, akivel legujabban
láthatólag kellemesen szórakozol, itt maradjon tovább is.
_Emma grófnő:_ Viktor, most rögtön hallgass…
_Viktor:_ Nem hallgatok. És én nem fogom tűrni, hogy a mamám
szórakozásai kedvéért tovább is kis fiu maradjak… Te én nekem
megengednéd már, – igen, – hogy Stefi bácsival elmenjek a Folies
Bergèresbe, de én nem akarok olyan házaséletet élni, mint ti és ezért
kijelentem neked, hogy feleségül veszem Annát.
_Emma grófnő_ (a felindultsága eltünt, inkább álmélkodik): Kit?
_Viktor:_ Annát. Galambos Annát. A Galambos lányát.
_Emma grófnő:_ Ah, _te_ is?
_Viktor_ (dacosan): Én… Csak én. Aki még akarná, azzal leszámolok.
_Emma grófnő:_ Viktor, én csak egy szót fogok neked szólni…
_Viktor:_ Ettől a szándékomtól el nem térít semmi.
_Emma grófnő:_ Csak egy szót mondok neked.
_Viktor:_ Ha nem engeditek, én majd megmutatom.
_Emma grófnő:_ Csak azt mondom meg neked, ki akarja még ezt a lányt
elvenni.
_Viktor gróf:_ Akárki akarja (mind a két kezét ökölbe szorítja és
fölemeli) _én_ keresztülmegyek rajta. Hát ki akarja?
_Emma grófnő_ (halkan, diadalmasan, de nem mosolyogva): Ferenc bácsi.
_Viktor gróf_ (összeomlik, a keze lehull): Fe… Fe…
_Emma grófnő:_ Ferenc bácsi. Ostoba!
_Viktor gróf:_ Ferenc…
_Emma grófnő:_ Ferenc bácsi. Szállj szembe vele. Tökfilkó.
_Viktor gróf:_ Ferenc bácsi…
_Emma grófnő:_ Igen. És most takarodj.
_Viktor gróf_ (egészen összeomlott, küzd a könnyeivel, a szeméhez emeli
a kezét, habozik, szólni akar, azután kirohan).
_Emma grófnő:_ Láttad! Ezt míveli ez a lány velük. Meg vannak
bolondulva.
_Margit grófnő:_ És Ferenc csakugyan elveszi?
_Emma grófnő:_ Igen, el.
_Margit grófnő:_ Ferenc! Ferenc! Éppen ő… Ilyen szégyen, ilyen
gyalázatosság. És nem lehet vele beszélni?
_Emma grófnő:_ Próbáld meg. Mered?
_Margit grófnő:_ Én megpróbálom. Én merem. Én megmondom neki.
_Emma grófnő:_ No erre kíváncsi vagyok.
_Margit grófnő_ (másról beszél): És hát nincs törvény, mely ezt
meggátolja? Egy hatvanéves ember… hát szabad ezt… Szabad annak
megházasodnia?
_Emma grófnő:_ Szabadni szabad, csak illeni nem illik.
_Margit grófnő:_ Hát lehet egy hatvanéves ember a férje egy húszéves
lánynak?
_Emma grófnő:_ Lehetni lehet.
_Margit grófnő:_ De micsoda férje lesz…
_Emma grófnő:_ Hja, az már az ő dolguk. A törvény ebbe nem szól bele.
_Margit grófnő:_ Mert a törvényeket is a fiskálisok csinálják. De hiszen
ez rablás. Te azt hiszed, ugy-e, hogy majd nem lesz gyerekük és Cserhát
mégis a tietek lesz?
_Emma grófnő:_ Hát Istenem… Ferenc hatvanéves…
_Margit grófnő:_ De az asszony húszéves. Tudod, az majd gondoskodik
róla. Tudok én olyan eseteket, amikor az asszony örököst akart és…
_Emma grófnő:_ És?
_Margit grófnő_ (haragosan): És szerzett magának.
_(László gróf, Mihály gróf és Stefi gróf jönnek. Mihály grófnak szakálla
van.)_
_Margit grófnő_ (elébük siet): Laci, én föl vagyok háborodva… én ezt nem
fogom türni… és nem értem, hogy viselitek el ti ilyen nyugodtan ezt a
szégyent, ezt a rablást.
_László gróf:_ Kedves Margit, mi megtettünk mindent, amit tenni
lehetett. Egyébként még semmi sem késett el. Ha ti tudtok valamit, most
rákerülhet a sor.
(Hallgatás.)
_László gróf:_ Nos?
_Mihály gróf_ (óvatosan): Számos példa bizonyítja, hogy az ilyen kései
föllángolások nemcsak az aggkor gyöngült akaraterejével, hanem teljes
fizikai… teljes szellemi leromlásával vannak kapcsolatban, és nem merész
az a következtetés, hogy az ilyen váratlan, egy egész életet
meghazudtoló elhatározások egy bomlott és a szolgálatot fölmondani
készülő agynak a szülöttei.
(Nagy hallgatás. Vizsgálódás, félénk pillantások, szemlesütések, senki
sem mer szólni.)
_László gróf_ (lassan): Vagyis… te azt akarod mondani, hogy az öreget…
jó volna… teljes gyógyulásig… egy… hm… alkalmas (suttogva)
gyógyintézetben elhelyezni.
_Mihály gróf, Margit és Emma grófnők_ (megkönnyebbülten, lelkesen): Úgy
van! Persze, hogy azt! Természetes, hogy azt! Hiszen ez a tiszta téboly.
Persze, hogy azt.
_Stefi gróf:_ Persze, hogy azt. Csukjuk be egy kicsit a bolondokházába a
család tiszteletreméltó fejét.
_Mindnyájan:_ Stefi, hallgass. Izetlen vagy. Ne beszélj.
_László gróf:_ Szóval, azt gondoljátok…?
_Mindnyájan:_ Persze, hogy azt. Természetes.
_László gróf:_ Hát – én is gondoltam már erre.
(Elhallgatás.)
_László gróf:_ Nagyon sokszor gondoltam rá.
_Margit grófnő:_ És?
_Mihály gróf:_ És?
_Emma grófnő:_ És?
_László gróf:_ És – próbáljátok meg ti, ha meritek. Menjetek, mondjátok
neki, hogy… megvizsgáltatjuk, elszállíttatjuk, vagy fogjatok hozzá
másképpen, – csak forduljatok egy orvoshoz és tudja ő meg. Csináljátok,
ha meritek. Én nem merem. A vége az volna, hogy ő csukatna be bennünket
valahová, arról nem is szólva, hogy akkor azután igazán vége mindennek.
Akkor azután búcsúzhatunk mindentől, ami Cserháti-birtok volt valaha.
Hát azért próbáljátok meg, ha meritek.
(Szünet. Elszomorodás.)
_Mihály gróf_ (méltóságosan): Ah… hát én nem… én ilyesmire nem is
gondoltam… én mindössze egy tudományos jellegü föltevést kockáztattam
meg, de távol állott tőlem az a gondolat…
_Stefi gróf_ (méltóságosan): Tá-á-vol állott tőle ez a gondolat…
_László gróf:_ Jó. Hiszen én nem mondom meg neki. A vége azonban, ugy-e,
az, hogy ti semmit sem tudtok, amivel ezt a házasságot meg lehetne
gátolni.
_Mihály gróf, Margit grófnő_ (szomoruan): Nem.
_Stefi gróf:_ Te azonban tudsz.
_László gróf:_ Talán.
_Mihály gróf, Emma, Margit grófnő:_ Mit? Mi az?
_László gróf:_ Nyugalom. Egyelőre terv az egész. Talán sikerül.
Mindenesetre pénz kell hozzá. Sok pénz.
(Hallgatás.)
_László gróf_ (Mihály grófhoz): Az a kérdés, hajlandó vagy-e áldozatokat
hozni arra a célra, hogy Ferencnek ezzel a… Galambos-lánnyal való
házassága meggátoltassék.
_Margit grófnő_ (határozottan közbeszól): Igen.
_László gróf:_ Sok pénz kell hozzá.
_Mihály gróf:_ Kérlek, én korlátlan mennyiségben hozzájárulok – addig,
ameddig te.
_László gróf:_ Korlátlan mennyiségben, – ameddig én? No így is jó.
_Margit grófnő:_ Járuljon hozzá Stefi is.
_Stefi gróf:_ Én? Eszemágában sincs.
_Margit grófnő:_ Hát te rendben levőnek találod azt, hogy ez a lány
Cserháti Ferencné legyen?
_Stefi gróf:_ Azt nem.
_Margit grófnő:_ No látod.
_Stefi gróf:_ Én nem találom rendben levőnek, mert sajnálom ezt a kedves
lányt, hogy közénk kerül. No jó helyre jut.
_Mindnyájan_ (a rendes fölszisszenés hangján): De Stefi! Kérlek! Már
megint!
_Emma grófnő:_ Hát ez a megszokott blague. De csak neked is érdeked,
hogy Ferenc el ne vegye ezt a lányt.
_Stefi gróf:_ Miért?
_Emma grófnő:_ No hallod… majd… majd gondoskodik ez a lány róla, hogy
gyereke legyen.
_Stefi gróf:_ Bánom is én.
_Mindnyájan:_ De Stefi… No hallod!… És Cserhát?
_Stefi gróf_ (unottan): Kérlek, engem egyszer és mindenkorra hagyjatok
békén ezekkel a dolgokkal. Az enyém már úgyse lesz a hitbizomány, ha
pedig nem az enyém, én nem bánom akárkié. Azt az éhbért, amit most
Ferenctől kapok, mindig megkapom. Még tőletek is, ha rákerül a sor. Mert
ha nem, akkor én Budapesten bérelek egy boltot és kiirom rá: „kis- és
nagycserháti, ompolyi, fegyverneki és poroszlai gróf Cserháti István, –
szatócs.“ „És… leánykereskedő.“ Ezt vegyétek tudomásul. A többihez nincs
közöm. Pénzt nem adok. (Ledől egy karosszékbe.)
_A többiek_ (fölháborodva, sértődötten, utálattal összenéznek,
vonogatják a vállukat, elfordulnak).
_László gróf:_ Stefi javíthatatlan. (Mihályhoz:) De veled rendben van a
dolog, igen?
_Mihály gróf:_ Igen. De szeretném tudni.
_László gróf:_ Később. Most…
_Margit grófnő:_ De általában miféle állapotok vannak itt. Kik jutnak
ide! Ki ez a Kürt például? Mi ez? Hogy kerül ez ide?
_Mihály gróf:_ Ki ez? Mi ez? Tolakodó egy fráternek látszik. (Emmához:)
Nem?
_Emma grófnő_ (vonogatja a vállát): De igen… meglehetősen tolakodó.
Szemtelen.
_Stefi gróf:_ Mulatságos egy ripők.
_László gróf:_ Tűrhetetlen.
_Mihály gróf:_ De már mért van akkor itt?
_László gróf:_ Várjatok egy percig. Mindjárt elmondom. Ne szidjátok
Ferenc előtt, inkább dicsérjétek. Előbb gyorsan megmondom (Margit
grófnőhöz) neked, mit kíván tőled Ferenc. Nemsokára idejön és bemutatja
neked a Galambos-lányt. Azt kívánja tőled, hogy – csókold meg, – tegezd,
– fogadd rokoni szeretettel és mondd neki, hogy reméled, jól érzi majd
magát a körünkben.
_Margit grófnő_ (minden kívánság külön kígyócsípés volt a számára): Hát
ezt nem. Hát ez mégis csak sok. Ezt – én – nem – teszem. Azt a luxust
nem engedem elvétetni magamtól, hogy ezzel a perszonával éreztessem, mi
róla a véleményem. Hiszen ez kétségbeejtő. Ez hallatlan.
_László gróf:_ Emma megtette.
_Margit grófnő:_ Emma megtehette, ha akarta, én nem teszem. Én nem
csókolom meg, én nem tegezem, én nem mondom neki, hogy örülök, hanem
megmondom neki, és megmondom Ferencnek, hogy mi a véleményem arról, ha…
_László gróf:_ Csönd! Itt jönnek. (Halkabban.) Én átadtam az üzenetet, a
többi a te dolgod.