Nyúgosznak immár a mai nap baján
Áttört vitézek, durva veszély között
Görcsökre vont képek vonásit
Hogy szedi rendbe az édes álom!
Lengj, lengj körűltök kellemes estveli
Szellő! legyezd el tőlök az érdemelt
Nyúgalmat is felháborító
Ostoba képzetek álmodásit.
Óh kedves élet legsanyarúbb neme!
Ugyan mi szükség volna reád, ha hogy
Az ember e jó kis világot
S benne magát okosan szeretné?
Ha a kevélység hírt nevet éhező
Lelkét nem a vér szomja hevítené
S a kárhozandók útja hellyett
Égre vivő nyomokat keresne.
Az érdemesnek hogyha segítsz ügyén
Hatalmas ember! szebb nevet érdemelsz,
Mint a ki felfúvalkodásból
Százezer atyjafiát levágat. –
Vitéz barátim! mink pedig úgy veszünk
E sullyos élet sok bajain erőt,
A vérpatak tengernyi árvák
S özvegyek átkai közt kerengő
Örvénye közt is, hogyha vitéz karunk
Patvarkodásból nem tesz erőszakot,
S tettünk jutalmát tiszta szívünk
Helybehagyó örömin keressük.