Hát Matyi hol jár most? vátig keresék, de az éjnek
Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,
És már új módon gondolkozik a mi urunknak
Más izrombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb
Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
Szolgált (hajdann ez valamely külföldi seregnél
Felcser volt). Minthogy híven szolgálta, bizonynyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja: ez úgy lett.
Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,
Olly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak
Czifra nevére, haszonvehető fűvekre, porokra,
Érvágó, köppöly, kristély, lánczéta, borotva,
S más borbély-szerszám hasznára, sebekre való szer,
Fördők s párgolatok készítésére, kenőcsre
Oktatná őtet. – Feje jó volt a mi Matyinknak
S egy-két hét csak alig múlt, hogy vagy római nyelven
Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elő tuda bölcsen
Mondani, mellyek azon században műbe valának;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett. –
Elkéré ekkor doctor Scorbuntzius úrtól
Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bőr bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
Hadd csapjon velek egy farsangot földesuránál.
Ráállott az öreg, minthogy jó zálogot ígért. –
Felveszi hát a vén haczukákat; doktori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka,
Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntzius úr is
Megfogván a hasát, majmát majd hóltra nevette.
Ő meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadúlt az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani szörnyű
Igéretje szerént. Hijjába keríti magát bé
Puzdrás és láncsás hajdúkkal: nincs neki annyi
Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerűlje husángját. –
A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt érte,
Ott a bírótól katonás hangon kalaúzt kért,
_Mert ő menni muszajn szakkerment a generális_,
_Quartély a ki betegh._ (Hihető, abban az időben
Történt volt e’ meg, mikor a sokféle keresztes
Ponyva hadak szanaszét kóborlották be hazánknak
Nagy részét.) Bíztatja Matyit szóval, hanem elsőbb
Földesurához fut bíró uram, és bejelenti,
Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi fűhöz
Fához kapkoda, és a kit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.
Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent
Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak egy-két
Pillantást szánjon megnézésére; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a kocsijában
Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az egymást
Felváltó posták elvitték csaknem erővel.
(Bárha nem említném, lehet elgondolni csak úgy is,
Hogy Matyi a képét okosan bé tudta vakolni
És különös módonn elváltoztatni beszédét.)
A mi urunk, ki szegény, még vagy három daganattal,
Mellyek a hátáról nem akartak eloszlani, ágyban
Kornyadozott: hogy vélt orvossa felé közelített,
Majd kirepűlt szedres bőréből; kéri az égre
S földre, hogy ily nyomorúlt sorsán, ha lehetne, segítsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevűlést
Érez megromlott vérében; hogyha azonnal
Fördő nem készűl, és köppöly, még ma bizonynyal
A szívére megy és –. Ekkor vállat von az álnok.
Kéri az úr minden szentekre, hogy a mit az Isten
Értésére adott, rendeljen. – Doktori módon
Harmadik újjával megbökvén homloka búbját:
«Fördő-viz szaporánn, – úgymond, – és fűvek!» Ezeknek
Elszámlálja külön neveket; száz erdei, réti
Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, békacseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, macskatövissek;
Hát meg az angyal-, szent- s ördög-gyökerek (mivel akkor
A fűvek neve csak barom, ördög, s szent vala; Fűvész-
Könyv még nem lévén). Nosza ispán, szolga, poroszló,
Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-, konyhaleányok,
Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
Egyszóval minden, valamely’k csak elől vagy utól volt,
Fusson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen alatta.
A nép mind kirohant, egyedűl egy sánta banyára
Hagyvánn a tüzelést; hanem a szemfűl Matyi ettől
Így szabadúla meg: a paphoz küldé, hogy az Istent
A fűveknek erőt szerző mennybéli malasztért
Kérje a hívekkel. – Maga megvizsgálja az úrnak
Vak szemeit; kendőt vesz elő s addig simogatja
A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. «Uram! – úgymond, –
Nem felcser vagyok én, hanem a Lúdas Matyi, kit kend
Megveretett s lúdját elvette; de hasztalan a szót
Nem szaporítom; elég hogy most másodszor adom meg,
A mit megmondtam; főkép hogy kend is a hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak essünk
Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,
Harmadszor se fogok majd késni.» Előveszi osztán
Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútúl.
Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,
«Lúdjaim árát és költségemet elveszem,» – úgymond.
Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára felugrik;
S illa berek. – Haza jő a fűvészcsorda rakottan:
Bészalad egy szobalyány, meglátja az úr csuda képét;
Elsikkantja magát, kifut, öszve rikoltja az udvart.
Egyik kérdi, mi baj? másik, hogy hol van az orvos?
Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki az ördög
Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
Óldjuk meg szaporánn. – A félholt Döbrögi ekkor
Már csak alig szuszogott, és minden pontba’ elájúlt,
S csak lassan nyöghette ki, hogy Lúdas Matyi volt az,
És hogy agyon kínzá. – Mind lóra kap, a ki csak ülhet,
Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszontalan, ő már
Tudj’ Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa örömmel
És degesz erszénynyel tért meg Scorbuntzius úrhoz.