Eladván a lovát a nótárius megbúsúlt, hogy miképpen megyen haza. A
cancellista tanácsot ád nékie, hogy menjen által Pestre; mivel éppen
vásár vala, ott fog találni szathmári görögöket, vagyis szigethi
őrményeket, a kikkel haza fog mehetni. Meg is alkudott és leírja, a
serfőző miképp bocsátotta el, melly reménységgel. Leírja búcsúzását és
útját, míg Szathmár várossába ért.
Bú érte fejemet, eladván lovamat,
Nem tudtam, hogy haza mint tégyem utamat,
A gyalog menésre nem adom magamat,
Hogy a _bagázsiám_ nyomja a hátamat.
_Cancellista_, hogy bús vagyok, vette észre,
Vásár vagyon, mondá, menj által te Pestre,
Tudom, fogsz akadni szathmári görögre,
Avagy Mármarosból szigethi őrményre.
Azért a vásárba kimenni siettem,
A sátorok között tétól tekíntgettem,
Őket szerencsémre hamar fel is leltem,
Mivel sátorjokat már régen esmertem.
Hat forintba vélek mindjárt megalkudtam,
Előpénzt nékiek két forintot adtam,
Hogy hétfőn indúlunk azt nagyon akartam,
Gond miatt fejemet többé nem vakartam.
A vásárról vissza szállásunkra tértem,
Gazdánk templomból jött, őtet utólértem,
Ebédet hamarább ennénk arra kértem,
Ez utólsó dolgot cselekedje értem.
Ez utólsó dolgot? mondá; s csodálkozott.
Uram! tám valaki néked bajt okozott,
Én házamban miben lettél botránkozott?
Látom menni készűlsz, mondd, arra mi hozott?
Mondám: Drága uram! az anyám méhében
Olly jó dolgom nem vólt annak kebelében,
Mint te házadnál vólt; mert mindenfélében
Részes vóltam, s éltem javad bővségében.
Te én nékem szállást tisztességest adál,
Érdemeim felett asztalodnál tartál,
Legnagyobb jóltévőm e világon valál,
Akkor felejtlek el, mikor elvisz halál.
Itten Budán immár elvégeztem dolgom,
Tenéked is régen alkalmatlankodom,
Görögökkel menni vagyon most jó módom,
Házamhoz megtérni elég fontos okom.
Hiszem, tudja az úr, mivel már nem újság,
Hogy a törökökkel lészen háborúság,
Szemmel látjuk, miként megy a katonaság,
Szörnyű a készűlet, ez hát szent igazság.
Hitvesem s gyermekim meg fognak ijedni,
Illy lármás időbe’ nem tudnak mit tenni,
Szükségek van reám, otthon kell hát lenni,
Hétfőn korán reggel el is fogok menni.
A falunak is lész most gyakran gyűlése,
Lész a rekrútáknak fogása, szedése,
Mind én fejemen áll ezek rendelése,
A rekrutáknak is madzaggal mérése.
Beszédemre Frántzli lyányát szóllította,
Hogy útra kalácsot süssön, parancsolta,
Ehhez egy pár sódart főzessen mondotta,
Leánya is mindjárt kezeit mosdotta.
Gyorsan hozzá fogott a kalácssütéshez,
A szakácsné pedig a sódarfőzéshez,
Szarvashúst is sütvén, látott az _espékhez_,
Borjú czímeréhez és más pecsenyéhez.
Mindezeket maga rakta iszákomba,
Egy pinczetokot is megtöltött azomba
Jó budai borral, ezek utánn nyomba
Fínom somlai bort csapolt kulacsomba.
Másnap vasárnap vólt, adott jó ebédet,
Mellyhez magunk űltünk, nem hívott vendéget,
Tett az asztal felett sok tréfa-beszédet,
Ivott mindenféle verses egésséget.
Látta: hogy kedvem nincs, kérdé, mért nem eszem;
A mit ő cselekszik; azt én mért nem teszem?
Asztalról a pohárt mért hogy fel nem veszem?
Tám félek? Törökről gondolkodik eszem?
Mondám: A töröktől én éppen nem félek,
Katona nem vagyok, nem lész csatám vélek,
Mikor ők vágnak le, ha én addig élek,
Világ végezetig bennem lész a lélek:
Hanem drága uram; bánat bánt engemet,
Szomorúság árja borítja szívemet,
Nem is fogom nyerni hamar meg kedvemet,
Vajha még ne érje betegség testemet!
Majd hasad a szívem, hogy téged elhagylak,
Látlak-é valaha? vagy sohasem látlak.
Te valál gyámolom, azért méltán szánlak;
De sok jó tettidért halálomig áldlak.
Mondá: hogy csekélység az, mit ő nékem tett,
Hozza azt magával emberi szeretet.
Kért: arról ne tégyek több emlékezetet,
Sőt most utoljára mutassak jó kedvet.
Eléri azt: Budán fog még látni egykor,
Mert az urak engem emlegetnek gyakor,
_Prézesnek_ szájából hallotta már sokszor,
_A consiliumnál_ hogy lészek _janitor_.
Mondám: a mit egek felőlem rendelni
Fognak, azt kelletik nékem, nem mást tenni,
Ajtó sarkát ugyan úgy meg tudom kenni,
Hogy nem fog nyikorgást nyílásával tenni.
Új _systémáját_ is törvénynek felvettem,
Pontomra mint most foly, mindent följegyzettem,
Szent _Ivó_ képét is immár megszerzettem,
Mindenre magamat alkalmasnak tettem.
Hallom: _projectánsok_ közt ki _primárius_,
Abból válik legjobb _consiliárus_,
Törvényzavarókból lesz _cancellárius_,
Ha főldet jól méri, _proto-nótárius_.
Majd azt fogom tehát én itt _projectálni_,
Budának nem lehet, hol most áll, ott állni,
A tokaji hegyre kell néki felszállni,
Griff-madár-szárnyakat nékie csinálni.
Fogom _disputálni_: hogy _jus criminale_
_Est cum canonico ad punctum aequale_,
_Liquidum solvatur_, az vólna _fatale_:
Gyilkosnak fejéhez illik _gratiale_.
A föld kerekségét réffel fogom mérni,
Megmondom, búzaszem hány fog ebbe férni,
Hány szemet ád kalász, ha ez meg fog érni:
Hanem _diurnumot_ fogok ezért kérni.
De most mégis szükség útamat követni,
Otthon mint foly dolgom, meg kell tekinteni,
Ha hogy _decretumot prézes_ fog küldeni:
Egybe, higyje az úr, itt fogok teremni.
Délutánn mindenem rakták kocsijára,
Azutánn magam is felűltem én arra,
Görögöknek Pesten mentem szállására,
Ahhol is letettem azt egy garmadára.
A görögök mondák: gondjok lesz ezekre,
Mindent fel is raknak még ma szekerekre,
Kértek: nálok legyek idején reggelre,
Mert hálásra érni akarnak Gyöngyösre.
Visszatértem, űltünk hamar vacsorához,
Űltetett ő közel engemet magához,
Mutatta jó kedvét, mint illik gazdához,
Hogy felköltünk, közel vóltunk viradtához.
Itten búcsúzásom akartam kezdeni;
De lehetetlen vólt egy szót is ejteni;
Mert kezdték fájdalmak szívemet sérteni,
Szemeim könyveket mint záport önteni.
Zokogva borúltam a gazda nyakára,
Megcsókolván, húllott könyv az arczájára,
Néma vóltam, nézvén lyányára, magára,
Elmentem, meghajtván magam utóljára.
_Cancellista_ főldim Pestre által késírt,
De ő is magával bánat miatt nem bírt,
Mert a mint én sírtam, ő is szinte úgy sírt,
Egy levelet adott, mellyet atyjának írt.
Szekerekbe lovak bé vóltak már fogva,
Mindketten egymástól búcsúztunk zokogva,
Mondám neki: Frántzlit vegye el, susogva,
E szavamra láttam, hogy vólt mosolyodva.
Megcsókolván egymást, Pestről elindúltunk,
Már szekéren űltem, mégis kezet fogtunk,
Gyöngyösre estvére jókor béhajtottunk;
Igen jó út vala, azzal bóldogúltunk.
Nem vólt sehol bajom haza megtértemben,
Mint vala Budára való feljöttömben,
Sokan lévén, bátrak vóltunk mi mindenben,
Vígabb útam ennél nem vólt életemben.
Görög természetből fösvény szokott lenni,
Nem is láttam őket valami jót tenni,
Csak olajos babot láttam őket enni,
Én magamban mondám, nem fogok így tenni.
Mert én hol szarvashúst, hol meg sódart ettem,
Néha kulacsomat, néha czipóm szeltem,
Somlyai, budai borom elővettem,
A mellyikből tetszett, poharam tőltöttem.
Valahol átmentünk, minden helységekben
Muzsikát hallottunk zengeni ezekben,
Rekruták ugráltak, vóltak jó kedvekben;
De anyákat láttam sírni keservekben.
Ötöd napra délre béértünk Szathmárba,
Örvendeztem nagyon, hogy vagyok hazámba;
Képzeltem: estvére a falu nagy számba
Házamnál Peleskén mint köszönt szobámba.