Lefeküdvén a nótárius a szobájába, éjtszaka az útczán lármát hall,
felkelvén regvel, látja tele lenni néppel az útczákat és mindeneket lát
nyughatatlanságba lenni. Béjövén a cancellista a szobájába, szomorúan
jelenti nékie, hogy török háború vagyon: erre ő a Duna hídjára fut,
itten egy nagy úrra akadván, e megbeszélli nékie, mért vagyon a török
háború. Leírja, mit látott a Duna hídján. Megijedt, haza készűl. Eladja
zsufa fakó lovát egy kapitánynak. Aztat is leírja, mint viselte magát,
hogy a kapitány próbáltatta.
Ezzel én főldimnek mondék jó éjtszakát,
A mellyben én háltam, bézártam a szobát,
_Morpheus_ bocsátván szemeimre álmát,
Aludtam; de néha hallék mégis lármát.
Más nap látván, _Títán_ feljött szekerével,
Bélepte a főldet ragyogó fényjével,
Felkeltem ágyamból: hát város népével
Az útczák megtöltek, s nem vóltak békével.
Főldim béjött hozzám, láttam hogy szomorú,
Ijedve ezt mondja: Háború! háború!
Jön a török sűrűn, mint égen a ború,
Majd viszi a népet, légyen bármely korú.
Illy hírtelen dolgon nagyon álmélkodtam;
Azért a Dunának hídjára futottam,
Ottan egy nagy úrra hogy reá akadtam,
Örűltem, hogy tőle mindent megtudhattam.
Mondá: Uram, tudjad, a fényes portának
Azólta szűneti nincsen haragjának,
Miólta a _Mosqua_ czárné _Krimiának_[53]
Asszonyja lett egész _Tauritániának_.
Ez országba _Cherzon_ várát építtette,
Sőt koronáztatni magát itt hírdette,
_Bessarábiát_ is szultántól kérette,[54]
Mondván: ha nem adja, fegyvert fog érette.
Azért is a czárné most tőlti bosszúját,
Izente ellene tenni háborúját,
Konstántzinápolba Mahomet zászlóját,
Országja határin kitészi lófarkját.
A héttornyos várba követjét záratta,
Bassáknak tudtokra háborúját adta,
Jancsárjai számát megszaporítatta,
Spahiság[55] kész légyen, megparancsoltatta.
Egyfelől ezeket gyűjti a nagyvezér,[56]
Másfelől ama nagy bassa seraskier,[57]
A vad jancsárokba úgy felbuzdúlt a vér,
Hogy ágájok nékik szólni keveset mér.[58]
Utban van számtalan égyiptomi török,
Többnyire szerecseny, fekete a bőrök,
A fejeken éles apró bodor szőrök,
Fegyvere ezeknek kard és hegyes tőrök.
A tatár kán siet számos tatárival,[59]
Jön tegezzel s tőltött nyilas puzdráival,
Végein méreggel megkent szigonyival,
Testnek hogy nagyobban ártsanak annyival.
A _kaputzi_ bassa sok hadihajókkal[60]
A tengeren uszkál, küszködik habokkal.
Francziaországból jött pattantyúsokkal.
Ütközni kíván ez _mosqua matrószokkal_.[61]
A nagy _Mosqua_ czárné felséges urunkkal
_Alliáncziába_ vagyon czászárunkkal,
Készen kell hát lenni egész táborunkkal,
Pogányság rosszúl bán máskép országunkkal.
Így beszélvén láttam, eggyik kurir Bécsbe,
A másika pedig sietett Berlinbe,
Párisba egy gárda veres öltözetbe,
Bécsből kűldetett, űlt pósta szekerébe.
A másika méne sebesen Londonba,
Harmadika nyargalt Petroburgba nyomba,
Gondoltam: udvarunk van most nem kis gondba;
De a burgereket csodáltam azonba.
Egész nap hallottam csak _projectumokat_,[62]
Belgrádot megvenni hogy kell, _plánumokat_,
Itt Budán törökkel sok tőltött halmokat,
Nevettem e téntás vitéz bolondokat.
Sok közzűlök megjött már Jeruzsálemből,
Az Úr koporsóját a török kezéből
Kivette; de láttam a Jordán vizéből
Sokat ivott, részeg: tetszett beszédjéből.
Mi lész a dologból, még öt nap itt vártam,
Délelőtt, délutánn a hídra sétáltam,
Ezt mindenkor néppel én tele találtam,
Számtalan sok hajót Dunán jönni láttam.
Terhelve közöttök sok vala lisztekkel,
Sok pattantyúsokkal, sok pedig pékekkel,
Sok inzsenérekkel, sok regementekkel,
Ágyúkkal bombikkal s más hadiszerekkel.
A faispitályt is, mellyt Bécsbe csinálták,
Elszedték egymástól és hajókra rakták,
És így ezt is Dunán az ácsokkal hozták,
Péterváradjára innét leúsztatták.
Mint mondám: a Duna fedett vólt hajókkal,
Mellyekben sok fegyver villogott, zászlókkal,
Látszott granatéros süveg kaskétokkal,
A szép muzsikálás, sípolás, dobokkal.
A Dunának partján lovas regementek,
Szűneti nem vala, lefelé mint mentek,
Ezek pallost, s kardot még quártélyba fentek,
Trombiták harsogtak, a réz dobok zengtek.
A mezőkben hol itt, hol amott a huszár
Nyargalván úgy tetszett, hogy száll sólyom madár,
Kócsagtollas tisztje úgy ment, mint páva jár;
Ha ezek töröktől vesznének, lenne kár.
A vasasok vóltak elől s hátról vasba.
Fejök is borítva vala vas sisakba,
A föld ezek alatt rengett, lévén _marsba’_
Tart fene jancsárság ezektől a harczba’.
Az ország szélein a mérész horvátság,
Kiállott a székely s oláh katonaság:
Így folynak a dolgok, látom a barátság
A törökkel bomlik, bomlik a szomszédság,
Hallottam _Mosqua_ is népe nagy számával,
Kiszállott mezőre három armádával,
Próbát akar tenni a török csalmával,
Már is _kolit_ kiált kozákja[63] lármával.
A _Mosqua_ felette erős nemzet s kemény.
Hideget nagyon bír, bár süssön verőfény,
Mindkettőt szenvedi, nincs benne semmi kény.
Hogy török hódolni fog nékik, van remény.
Jól _exerczírozott_ infantériája,
Első karban vagyon _artilleriája_,
Mint töröké könnyű _cavallériája_,
Hinni kell: részekre fordúl Márs koczkája.
Sőt azt is hallottam, hogy már megmérkeztek,
És Oczakóv táján törökkel ütköztek,
Hol törökök közzűl sokan vízbe vesztek,
Kiket le nem vágtak, rabszíjjakra fűztek.
Mindezeket hallván nagyon megszeppentem,
A nagy készűletet látván megrezzentem,
De mint nótárius kardomat nem fentem,
Hanem a szállásra főldimhez elmentem.
Mondám néki: Sógor! rosszúl van a dolog!
Eddig Temesvárnál tám az ágyú morog!
Ládd-é: katonaság mint őgyeleg s forog,
Jön a török! e nem sánta, nem tántorog.
Az ország is adja a sok rekrutákat,
Béreskocsisokat és vonyómarhákat,
Szénát és abrakot, a sok gabonákat:
Levisznek pálinkát, sert, bort, szalonnákat.
Tudja Isten: hogy van otthon feleségem!
Talám rekruták már fiam és cselédem?
Ha elfogyott, mennyit hagytam, eleségem,
Nem török: de éhség lész én ellenségem.
Hogy ezeket mondám, az ajtót nyitotta
Egy lovas kapitány, magát meghajtotta,
Rám nézvén, kérése vólna, azt mondotta,
Nálam, és beszédjét imigyen folytatta:
Uram! az úré-é azon paripa ló,
Mellynek szőre, a mint láttam, zsufa fakó?
Ha nem hibás s nem vén, katonának való,
Megveszem az úrtól, hogy ha az eladó.
Mivel a serfőző aztat jól tartotta,
Mindennap háromszor megabrakoltatta,
Kocsissával kétszer egy nap vakartatta,
Bizonyos órákra meg is itattatta, –
Felvette ő magát és megkövéredett,
Csikó lévén felnőtt, tizenöt markos lett,
A sok jó abraktól meg is tüzesedett,
Napfényen a szőre, mint az arany fénylett.
Egy katona eztet udvarra vezette,
Kapitány vizsgálta, körűl nézegette,
Agyarát és körmét mind megtekíntgette,
Hány marok fog lenni, kétszer méregette.
Katona felűlvén hátára megállott,
Megindúlván mindjárt nagyon fennyen hágott,
Megállván lábával főldet és port vágott,
Hogy megeresztette, szemével nem látott.
Futását végezvén jött vissza játszodva,
Ollykor eggyet szökött, tetszett, jön tánczolva;
Nyaka, mint hattyúnak, fent kőlt vólt s hajólva,
Két szeme fejére ki vala forogva.
Mintha dagasztana, hátrúljával úgy ment,
Egy bokát a máshoz nem ütött és nem fent,
Bokros hosszú farkát viselte mindég fent,
A színe mutatott ennek szép fejér lent.
Kapitány fakómat nagyon megszerette,
Hogy adjam el néki, kért igen felette,
Gondoltam: majd otthon mást vészek helyette,
Hatvan aranyakat letéve érette.
Sok szép áldásokat kívántam melléje,
Hol fog kelni, járni, légyen szerencséje,
Rajta a nagyvezért elfogja, elérje,
Szultán sok aranyját kalpagjával mérje.