Ebben hosszasan előbeszélli a nótárius, miképpen csúfolta
magokviseletekért minden rendből lévő magyarokat.
Módom egyszer lévén, a hídon megálltam,
Egy deli iffiút jönni felém láttam,
Talpától tetéig őtet hogy vizsgáltam,
Maskara köntösét felette csodáltam.
Fordított kapáju sarú vólt a lábán,
Hátról csat rávarrva mind kettőnek szárán.
Mint két újj, olly széles sarkantyú bokáján,
Elől vólt hasadék gombokkal plundráján.
Kurta vala az ő alsó haczukája,
Rövid rojt vólt körűl felvarrva reája,
Melyén ki vólt vonyva ingének tarája,
Egy kis csat vólt ezen, ánglusnak munkája.
Felső ruhájának egy araszszal alja
Hosszabb vólt és ránczos, nem vólt az asszalja,
Tarka vólt, mint tarka a héjusznak mállya,[21]
Szűk vólt, szorítását láttam, alig állja.
_Verd dragon_ szín posztó[22] Marseelbe szövetett
Sok veres pontokkal vala pettyegetett,
Két sorral aczél gomb vólt rá helyheztetett,
Párisba ez _fraknak_ megkereszteltetett.
Mint malomkő, olly nagy kalap vólt a fején,
Tarka barka tollból bokréta tetején,
Karimája vólt majd hátának közepén,
De szélbe, nem tudom, hogy állott meg helyén.
Csigásan a haja vólt felfodorítva,
Egy font hajpor vala czofjába szorítva,
Melly is pántlikával vala béborítva,
Úgy tetszett: _salám_[23] van hátára hagyítva.
Megesküdtem vólna, hogy vagyon golyvája,
Ha ez nem: lesz mégis valami hibája,
Gondoltam: torkának tám van _anginája_,
Vagy keléssel tele van nyakacsigája.
Mert hogy tekíntettem ennek a nyakára,
Egy asztalkeszkenőt borított ő arra,
Háromszor keríté ennek a hátára
A nyakravalóját, mint egy garmadára,
Melly szélesen szokott zsidó _rabinernek_
Galléra állani, szint úgy állott ennek
Négy újjnyira felűl gallérja ingének;
Szép volt ez: mind örve a juhász ebének.
Ollyan, mint szakácskés, függött az oldalán,
Egy horgon akasztva felűl bugyogóján,
Ez fegyvernek neve becsűlettel mondván –
_Kutó_ és próbálni lehetne ezt békán.
Hozzám érvén őtet szépen köszöntöttem,
És meghajtott fővel őtet üdvözlöttem.
Csodáltam: hogy az ő feleletét vettem,
Mert viszont magyarúl tőle tiszteltettem.
Mondám néki! Uram! szabad-é szóllani,
Talám nem hibázom, ha fogom mondani:
Hogy az úr kötélen fel s alá ugrálni
_Theatrumon_ szokott drótokon járkálni.
Mert tudom: a két csat csak azért van lábán,
Hogy két szíj ezekről nyúljék lába szárán,
Lábait kötélhez csatolják szaporán,
Szent-Istvány tornyán is tánczolhat azután.
Kalapja széle is, tudom, hogy segíti;
A levegőégbe nagyon emelíti.
Köntösse ugrásban meg nem melegíti;
Mert elég hasgatott, sőt inkább hűsíti.
Ha eltalálja is az úr törni lábát:
Azt tudom, hogy soha ki nem töri nyakát,
Mivel olly vastagon a nyakravalóját
Kötötte, mint kötik gyermekek pólyáját.
Mondá: Te gazember! tudod, kivel beszélsz?
Született magyar gróf vagyok, tőlem nem félsz?
Akarod: mutassam, hogy csak estvélig élsz?
Avagy ollyan érjen, mellyet érni nem vélsz?
Tudjad, te goromba! köntös a barátot
Nem teszi barátnak, s ki illyet nem látott,
Olly ostoba mint te: nem esmér világot,
Nagy városba nem járt, hanem fövényt hágott.
Módi ez, és minden gavalér most így jár.
Tekintsd őket itten, tekintsed Bécsben bár,
Te ehhez nem értesz; mert vagy ökör, szamár!
Érted-é! elmehetsz. Vigyen el a tatár!
Mondám: Azt gróf uram nagyságod! jól mondja,
Nem csinál barátat köntös, mellyt ő hordja,
De ha nem mind ánglus, kin van ánglus rongyja,
Ki tehát ez? úgy-é, csak világ bolondja?
Az egész világon aztat minden nemzet
Megvallja, hogy legszebb a magyar őltözet:
Ki magyar s nem hordja, más módon nem lehet:
Hanem, hogy illy magyar nadragulyát evett.
Módi? s csak azért jár így minden gavalér,
Olly szeles, mint Nagysád, kibe nincs magyar vér?
Kiben korcsosodva meg vagyon minden ér,
Ez mind módis bolond; más név rája nem fér.
Gróf uram! hogy ökör, ökröt a szarváról
Lehet megesmérni, madarat tolláról,
Ez török, ez lengyel látom gúnyájáról,
Hogy ez magyar légyen, tudom ruhájáról.
Nagyságod, hogy magyar, kétségem szavában
Nincsen: de nem tudom, mért jár illy ruhában:
Ha azt le nem veti és jár illy tarkában,
Bécsbe bézáratik bolondok házában.
Hazánkban nemzete vólt mindég tündöklő,
Híre neve fénylett, mint fénylik gyémántkő:
Légyen nagyságod is eleit követő,
Azt ha nem cselekszi, üsse meg a mennykő.
Ezt mondván elmentem, őt a bitófánál
Hagytam, és sétáltam a Duna folytánál.
Megállottam ennek éppen a malmánál,
Czövekekhez kötött sok erős lánczánál.
Érkezett ide is hamuszínű _frakkba’_
Egy rendes iffiú nagy fejér kalapba’.
Pálcza vólt kezében: de _spádé_ vólt abba:
Felűl vadkecske-szarv foglalva aranyba.
Láttam, hogy négy óra vala négy zsebjében,
Kékes papirosba foglalt könyv keblében,
_Papirmasé pixist_ tartott a kezében.
Ollykor egy _kapriólt_ vetett ő léptében.
Szóltam hozzá: talám kegyelmed itt molnár,
Mivel ollyan színbe s fejér kalapban jár,
De illy czifra köntöst bélisztezni nagy kár,
Öltsön vászonykitlit, úgy is most vagyon nyár.
Felindúlt szavamon, s kezdett ebattázni,
Dúlt, fúlt s morgott, mondá: hogy meg fog pálczázni,
Vice ispány fia, hogy merem gyalázni,
Úrfiból molnárrá tenni s lealázni?
Tudjad, tökfejednek nincsen ítélete,
A pápának Bécsbe ez vólt viselete,
Gavalérok között azólta kelete
Van ennek, s _ala Pap_ az ő nevezete.
Mondám az úrfinak: fogja bé a száját,
Vesse el pokolba e bolond ruháját,
És ne mérészelje emelni pálczáját,
Mert lengyel nemesnek teszem a pofáját.
Jó úrfi! a pápa _infulát_ is visel:
Az úrfi fejére mért hát azt nem tesz fel?
A fején a fejér kalap csak ollyan jel:
Hogy az úrfit ma vagy holnap kötözni kell.
Hogy látta, hogy kardom markolatját kaptam,
Megnémúlt, és én is néki békét hagytam.
A Dunának partján tovább elballagtam,
Ez úrfit nevettem s magamban kaczagtam.
A császárfördőnek valék eránnyában,
Látom, egy férjfiú jön csúfos gúnyában,
Mint pantallér függött nagy korbács nyakában,
Ollyat, mint a sonkoly, tartott a markában.
Zőld felső ruhája vala varrva kurtán,
Szűken lévén szabva állott rajta nyalkán,
Sem német, sem lengyel ruha, láttam nyilván.
Mi teremtés légyen? nem tudtam igazán.
Hozzám elérkezvén, azt mondá: hogy _bon zsúr_,
Én ezt nem értettem, véltem, mondja: megszúr,
Magyarúl feleltem: hogy ha megszúr az úr,
Majd úgy feltaszitom, hogy orra főldet túr.
Ne haragudj főldi! rosszat nem szóllottam,
Francziául néked jó napot mondottam.
Magyar szavát hallván, azon álmélkodtam,
Ez is mind a többi, olly bolond, gondoltam.
Mondám: bocsásson meg ő is, ha vétettem,
Szántszándékkal semmit ellene nem tettem,
Franczia szavait hogy balúl értettem,
E nyelvet nem tudván, azzal nem véthettem.
Kértem, hogy mondja meg nékem úri nevét,
Honnan való légyen, születése helyét,
És hol tanúlta meg francziáknak nyelvét,
Melly nemzetnek hordja ő az öltözetét?
Kértem, az mi légyen, a mit tart kezében,
Süveg-é? vagy vagyon korona fejében?
Herczeg-é? vagy légyen pósta legénységben?
Mivel van nagy korbács testkerűletjében.
Felelt: Kevés varjút láttál főldi! karón,
Nem neveltek téged zsemlén, csak vakarón,
Pokróczon hevertél, nem bársonytakarón;
Azért kérdéseid hangzanak illy aprón.
Az én nevem Törő: vagyok unokája
Híres Törő Pálnak, kinek vólt hazája
Túr várossa; egész nagy Kunságnak tája
Tudja, hogy ő ki volt, s ki familiája?
A melly két franczia szavakat szóllottam,
Többet én nem tudok, többet nem mondhattam,
Így köszönni módi; hallottam és láttam,
Néked is módisan jó napot kívántam.
A mi kezembe van: neve csokoládé,
Ha gyomrom meggyengűl, ebből eszem: ládd-é!
Ollykor fröstökömöm a téjfeles kávé,
A nagy melegekben enyhít lemonádé.
Kurtának nevezik az én köntösömet,
Kaskétnak pediglen hívják süvegemet,
Csak azért keríti e korbács testemet,
Hogy azzal pattogván, lássák jó kedvemet,
_Bravo!_ Törő uram! kegyelmed szolgája,
Ama nagy Törőnek hát kend unokája?
Most látom: urfi kend; mert vagyon kurtája,
Kaskétja, korbácscsa és csokoládája.
Meg kell azt vallani: nagy kend nemzetsége,
És nagyon kiterjedt annak dicsősége,
Nemzetének tetszik kenden fényessége,
Főkép Törő Pálról jött rá díszessége.
Mert ő hóhér által kerékkel töretett,
E _diploma_ utánn négy felé metszetett,
Túrnak négy szegletén kerékre tétetett.
Egri György mestertől arra szegeztetett.
Hogy kend is így járjon, aztat nem kívánom;
De ha homlokára sütik, azt nem bánom,
E szót: _Bolond!_ Éppen semmit sem sajnálom,
Ha kendet Iloknál hajót húzni látom.
Kurta helyett bundát jobb vólna viselne,
Nem káskétet, csákót fejére feltenne,
Korbácscsal szántani hat ökrökkel menne,
Csokoládé helyett zőld sáshagymát enne.
Hogy üres gyomorral ne menne mezőre,
Lemonádé helyett jobb vólna a lőre.
Megérem még aztat, jut kend olly időre:
Pálinka, nem kávé lesz fröstökömére.
Hallván Törő tőlem szép _elogiumát_,
Familiájának _panegyricumát_:
Irúlt-pirúlt, többé nem hallottam szavát,
Elfutott, szaladott, hordta a sátorfát.