középponti formából a «pápaszemes» vagy «jármos» mintához; ilyenféle a
VIII. 5. is. A láncos hullámvonalnak csak egyik oldalán nő ki egy kis
majoránna s a nagy, élén álló négyszög közepét egy közömbös rózsa
foglalja el, jelezve az egész dísz középvonalát, tengelyét; ugyanilyen
rózsák vannak a két egymásfelé keskenyebb véggel fordított trapézekben
is; a XII. 11. XIII. 3. már felismerhetőbb módon «jármas»; a
hullámvonalnak a tengelytől számított domború és homorú része nincs
egyenlően betöltve; a megkeskenyedő homorú részbe, jól beillő, fölfelé
szélesedő majoránnaalak jut, a domborúakba, részben összefüggve a
hullámvonallal s körrel bekerítve, rózsaalak; vagy egész külön állva (X.
8. X. 10.) vagy ritka rózsás (VIII. 9. és X. 9.) ritkábban előforduló
szegéllyel. Az inaktelki X. 12. tömött varrottasban csak két elem van:
egy rózsa és egy majoránna, köztük a hullám – a két szimmetrikus részt
erősen hangsúlyozott díszített tengely választja el. A hullámvonal a
többieken három részből álló tagozatokban szakad meg. Még jobban
felismerhető ez az alakítás a körösfői «Tamás Erzsóké» felirású
párnacsúpokon (VIII. 1. VIII. 3.) míg egy zentelkei (X. 1.) varrottason
a hullámvonal domború részei visszakunkorodva végződnek rózsákban, s ez
a tipikusan jellemző formája a «pápaszemes»-nek, – a szegély dísze csak
bizonyos változata az «ötvirágú» dísznek, az alsó virágok egyszerű
alakja az előbbeni kettőnél kissé gazdagabb kiképzésű. A VIII. 11. és
VIII. 7. ritkább rózsáival és a tömött VIII. 4. az egyszerűbb
pápaszemesekhez tartozik széles szegéllyel. A X. 5.
magyar-gyerő-vásárhelyi párnacsúp is az egyszerűbbek közé tartozik e
csoportban. A szintén magyar-gyerő-vásárhelyi VIII. 6. és X. 4.
párnacsúpokon hiányzik a szegély s ezt helyettesíti az egyes motivumok
fölé varrott rózsák sora; ehez hasonló a VIII. 8. de tömöttebb és
gazdagabb. A magyar-bikali X. 11. párnacsúp szintén szegélytelen, a
szegélyt a szegletesen megtört hullámvonal homorú részéből kinövő
virágzat kiemelkedő és összeérő ágai pótolják; a bekunkorodó
csigavonalból különös ágszerű toldalék borúl az ágakra. A X. 6.
varrottason toldalékos ágról majoránna csüng le egyik oldalán, a másikon
csipkés levél. A X. 7.-en egészen fölfelé igyekvő ág nyúlik ki a magasra
kiszökő rózsa mellé. A VIII. 10. szinte a kivehetetlenségig gazdag
alakulása e formának; a X. 3. egyszerűbb, de ide tartozó. A VIII. 10.
szokatlan forma e csoportban, – a rendesen erősen kiképzett tengelyvonal
hiányzik, az alsó rész alárendelt kiegészítése része lett a felső
virággá alakított hullámvonalnak.
A «pápaszemes» formával rokon a «selyemkeszkenős»: két egymás felé
fordított hullámvonal ágai meghosszabbítva kereszteződnek, – e két
kereszteződő átlós vonal és a középpont kidomborítása s a tengely
elhagyása jellemzi e formát, amelyet egyszerű alakjában a XIII. 4.
példány mutat be. Az átlók láncszerű továbbképzése s a középnek négy
majoránnával való hangsúlyozása látszik a IX. 8. párnacsúpon, épúgy a
IX. 4.-en; tömött példányai ennek az alakításnak a IX. 3. 14. 12. és
15.; az átlók közei rózsákkal vannak kitöltve, maguk az átlók
virágalakban végződnek. Szép példányok a IX. 5. és XII. 7. átlátszó
tiszta szerkezettel s jól elosztott pontokkal.
Mint már említettük, van a varrottasoknak egy «abroszformá»-nak nevezett
csoportja, így nevezik, mert kiváltképp abroszra alkalmazták, de
előfordul párnacsúpokon is. Formai alapgondolatuk egy csigavonal, amely
magába zár egy rózsaféle virágot s ugyanilyen öt-hat virág nő ki belőle,
az egész pedig köralakúan zárt s külön álló díszítményt képez; jól
kivehető példánya ennek az alakításnak a negyedrészében ábrázolt XI. 7.
abrosz; ismétlődő, elszórt kisebb rózsák és ágas virágzatok váltakoznak
a fődísszel. Nagyon egyszerű, szegényes a XI. 8. közepütt nagyobb virág
van s körül kisebb a XI. 7. abroszon; a kalotaszentkirályi XI. 5.
abroszra körvonalon vannak varrva a tömött rózsák vagy inkább körték,
belül csillag a dísze. Párnacsúp a XIII. 8. abroszforma, különös
szegélylyel. Hasonló a X. 11. és 374. abrosz dísze, s a jákótelki régi
XI. 3. párnacsúp. Jól kivehető ez az ornamentum a zentelkei varrottason
is, ritka hármasvirágzatú szegélylyel, hasonlóan a XII. 16. párnacsúpon;
a kalotaszentkirályi (XI. 10.) magyar-gyerő-vásárhelyi (XI. 4. XI. 9.
XI. 1.) és zentelkei (XI. 2.) példányokon olyan tömött a varrás, hogy a
minta szinte belévész; a XII. 9-en a formai alapgondolat érthetőbb, bár
elég tömött ennek a varrása is.
Egyik ritkábban előforduló minta az úgynevezett «dorombos». Eme
elnevezésében homályos eredetű dísz elemei: egy majoránna vagy rózsa,
körülkerítve s fölül szokott módon kisebb majoránnaszerű bevégzéssel,
mellette hosszú «körte»-alak, – e kettő váltakozik egymással
oszlopszerűen, ami a tengely alatt lévő másik szimmetrikus rész révén
még feltünőbb: tömöttebbek, s ritkábbak, egymástól vagy jobban el vannak
különítve vagy pedig egymásba olvadva képezik az oszlopszerű ismétlődő
díszt. Jól kivehető ez az alakítás a IX. 8. párnacsúpon, szintúgy a IX.
11-en, ahol a rózsa mellett inkább levélfűzérnek, «cserelevélnek»
megfelelő alakzat foglal helyet. Kis változattal ismétlődik ez a XI. 7.
13. és IX. 1. párnacsúpokon; a IX. 1-en széles szegély is van. A IX.
9-en gazdagabb a minta de viszont kevésbé kivehető az oszlopos
elrendezés; a 375. szintén ide tartozik, bár a tengely alatti rész nem
azonos a felső részszel, – a cserelevél ugyanis alul kétfelé válik s
háromszögletű teret képeznek a szétvált részek; a köztük levő tér
egyszerűbb elemekkel van kitöltve. Új alakítás a XIII. 10. és IX. 2., –
félholdalakú mezőkben kerékre emlékeztető körbe foglalt rózsák s oldalt,
rajta majoránnák; vastag a tengely s a tengely alatt ismétlődik ez az
elem.
Szóljunk a szál után, amint ők mondják, a szálánvarrottakról, a
szedettesekről. A gazdagságról, ami az irásutáni varrottast jellemzi,
lemondhatunk. A varrás, illetve a díszítés, alkalmazkodik a varrás
módjához.[8]
[Illustration: EGERES FALUBÓL.]
[Illustration: SZÁLÁN VARROTT (SZEDETTES) MINTÁK. (378)]
A keresztöltés természetéhez képest, amivel e varrottasok készülnek,
szegletesek a formák; a vízszintes, a függélyes és a negyvenötfokos
irányban való kiterjedés a túlnyomó s e három iránynak folytonos
ismétlődése bizonyos egyhangu formaalakulást okoz és ez jellemzi a szál
után varrottast. Stilizált növényi formák mellett az egyenes vonalú
mértani alakítások is szerepelnek, sőt magukat a virág- s növényi
formákat is, gyakran egész mértani motivumokká változtatja az erős, a
kénytelen stilizálás. Varrási módjuk az általánosan ösmert keresztöltés,
mely a vászonhoz aránylag vastag szál alkalmazása által sűrűvé lesz és
némileg a sinyórhoz hasonlóvá. Ezzel töltik ki a formákat úgy, hogy csak
a vékony negyvenötfokú szárakon és a kis pontokon látszik meg jól a
keresztöltés.
Maga a tehnika befolyásolja a formai gondolatot és a díszítési elemeket,
amelyek közül sok magából a tehnikából folyik; mindamellett gyakran
tapasztalhatjuk a törekvést, hogy az irás utáni varrottas formáját
mintegy e kötöttebb tehnika nyelvébe vigyék át. Ily módon is, kis és
nagy törülközőket, lepedőt, abroszt, ágyfűtől valót, párnacsúpot
díszítenek leginkább; a szín szintén vörös, kék, fekete, néha fehér. De
bizony, ma már ezt a szép munkát se mívelik, régi holmi az mind, amit
bemutatunk, a leány hordja piacra anyja, néhai öreganyja munkáját. Más a
divat, ezt már nem is kedvelik.
Formailag e varrottasok tekintélyes része, épp úgy mint az írás utániak,
egyetlen ágból kinövő öt virágzatos mintával van díszítve. Lehet a virág
több is, levelek, levélfűzérek, kisebb virágok is kerülhetnek közéjük –
de a jellemző ág a rajta levő virágokkal megmarad; rózsa, tulipán,
majoránna, mák, különféle levél, szár, makkok, többé-kevésbé stilizálva,
adják a formai elemeket, akadnak négy- és sokszögek, hullámvonal, sőt
itt-ott madarak is. A legegyszerűbb alakításuak közül való a bábonyi
XIV. 21. – öt egyforma virág van a szárakon s üresen hagyott terecskék
sora adja a vonalat a virágok tagozásához, érthetőbbé tévén azokat; az
üresen maradt helyeknek, e nemleges formáknak, különben nagy szerepük
jut a szál után varrottaknál, nemcsak mint szétválasztó, de mint díszítő
elemnek is. Már valamivel gazdagabb a XIV. 16. és XIV. 8. inaktelki kis
kendők mintája, a szárakon kisebb-nagyobb levelek is vannak. A XIV. 9.
«kerekes tulipán»-nak nevezett példányon a nemleges formák könnyűvé
teszik a díszt, tömöttebb a XIV. 24. bikali «szegfűs», lefelé fordított,
madaras szegéllyel; a zentelkei XIV. 14. kis kendőn, valamint a XIV.
10-en tömött masszás formájú, míg a XIV. 15-ön a «szegfűs ág» ritka
csipkeszerű megoldás, két különös tömöttebb levéllel; a XIV. 4. nyárszói
példányon hat egyforma rózsa van, a hatodik a törzsön tör keresztül; a
nagyalmási XIV. 11. «makkos» dísze kisebb alakban megismétlődik a
szegélyen is. Erősen stilizált alakítás a XIV. 5. 19. 6. 13. – a három
utolsó, valószinűleg az írás utáni majoránnás minta utánzása; ilyen a
XIV. 2. párnacsúp és a XIV. 3. is, amelyen élére állított négyszöggé
szélesedett ki a szár, belül virággal. A XIV. 12. példányon váltakozik a
levélfűzér és virág, sok lecsüngő virág is van rajta. A nagyon régi
(1752-ből való) XIV. 22. párnacsúp ritkás díszén szintén levelek vannak
a virágzatok mellett. A «mákos»-nak nevezett XIV. 7. példánynak törzse
ferdén áll az alapvonalra s több ilyen motivum ismétlődése adja ki az
egész ornamentumot.
Az ágas virágos dísz mellett vannak, mint az írás utáni varrottasoknál,
egyéb formai alapgondolatú díszek is; ilyenek a (XVI. 10.) «fojó», (XV.
4.) a «körte», (XV. 7. és 6.) a «patkós» párnacsúpok, amelyeknek váza a
hullámvonal, stilizálva.
Az írás utáni varrottasok «selyemkeszkenős» mintájának szintén
megtaláljuk itt is a párját, meg a «rózsabimbós»-t (XVI. 7.), a
«vitorlás»-t vagy «szarufás»-t (XVI. 15.), meg a «pünkösdirózsás»-t
(XVI. 6.) s ilyen a XV. 14. XVI. 6. és 13., XV, 1. 3. 11. 12. 13. 14.,
XVI. 3. és 1–8-ig valamennyi: egy központból kiinduló átlók és átmérő
vonalak megoldásai.
Hatszögekből képzett alakok, amelyekben rózsák s csillagok vannak, adják
motivumait a XV. 10. XV. 2. és 378. és XV. 9. párnacsúpoknak; a XV. 16.
és XV. 8. abroszokon az írás utáni «abroszforma» változik át központi
sugaras alakítássá.
Vegyes alak a «mákos» (XVI. 2.) szokatlan a XV. 5. úgyszintén a
«pávadíszes» XV. 15 és XV. 18. A XV. 17. a szőttes, nagyon
egyszerűsített formákkal.
A XVII. és XVIII. táblákon mutatjuk be a még szokásos mintákat.
A 352–360 ábrákon mutattuk be a kalotaszegi asszonyok írását; a 361.
ábra két felső rajza «mejjrevaló» minta s a két alsó dulandlé sarok; az
elnevezéseket maguk az asszonyok írták a rajzok alá.
A 379. ábrán néhány szép régi csomózott recemintát mutatunk be,
amilyenekkel régente a lepedőket toldották össze; a 380 és 381 ábrákon
régi és újabb vagdalásos minták vannak.
A rece nem régi eredetű, de például Gyerő-Monostoron nagyon el van
terjedve és pedig nemcsak inggallérkötésekre, hanem rúdravalókon és
párnahéjjakra is használják. A recét (a hálóját) lencérnával «kötik» és
azután «tőttik», – mint Monostort mondják, – «miszerrel», gyöngébb
cérnával; a nagyobb recét teljesen miszerből kötik s tőttik. A kötéseken
alkalmazott gyakoribb receelnevezések: körmös rózsás, inos (inas), kerek
gerezdes; a kerek gerezdesnek öt motivuma van: rózsa, cserelevél,
másféle rózsa, gerezd, rózsa és tulipán. Kézelőre alkalmazzák, Körösfőn,
a szép «butykós»-at.
Térjünk vissza, néhány szóval, a varrottas harmadik, manapság egész
Kalotaszegen legelterjedtebb formájához, a vagdalásos- vagy fehéreshez.
Elnevezése, említettük, onnan ered, hogy kis ollóval arányosan
kivagdalják a vásznat, a szálakat kihúzzák s a lyukat körülvarrják. A
«fehéres» elnevezésnek nyilván az a magyarázata, hogy többnyire
fehérnéműn alkalmazták a varrásnak ezt a módját, még pedig – régente –
csak fehérrel. Hajdan, vagdalásos varrással díszítették a férfiingen az
ingújjat, – de ez már divatját múlta, ma már nem viselik, az
elnevezéseket azonban, még tudják az öregek. Edvi-Illés Aladár
munkatársunk gyűjtötte Zentelkén a következő «fehéres» ingújjminta
elnevezéseket: nagy könyökös, nagy paripás, kis paripás, nagy rózsás,
félen rózsás, szembe rózsás, foglalós, öt máku, három máku, két máku,
egy máku, gatyás bokrétás, cifra bokrétás, szénvonós, fecskefarkas,
macskanyomos, asztallábas kis rózsával, félen töltéses barack, maggal,
rostélyos félen töltéssel, nagy abrudi, kis abrudi, Pál Bandiné formája,
alattomos. Ime, csak egy faluban, még tudnak ma ennyiről, – holnap már
hírmondója se lesz! Egyetlen ilyen kézelőmintán pedig, például a «nagy
könyökös»-mintán, a következő részeket nevezik meg: fog, karima, sujta,
akasztalat, cérnázás, töltés, bimbó, inasfog, csipafog, hányás, fél
macskanyom, szénvonó, könyök.
Szép volt a vagdalásos varrás a sárgásszürke fodor vászon-lepedőkön;
láttunk is még ilyet, de csak kettőt, Körösfőn, Korpos György Páléknál.
De hogy mivé nem nyomorodott ez a szép ősi munka, amióta piaci árucikk
lett belőle, amióta urimunkára biztatta a népet a városi kereslet s a
falusi szükség! Mert ma bizony ezt a varrást készíti a kalotaszegi nép,
lélek nélkül, kedv nélkül, a nevét se ismerve az egyes mintáknak, amiket
szintén elnyomorít a tudáskodó városi beavatkozás. Szerencse, hogy még
Gyarmathy Zsigmondné foglalkozik az ősi mintákkal s némileg irányítja a
népet, bár ő is sok elemet kölcsönöz a kastély művészetéből s kevesebb
ügyet vet a népies jellegre. A varrogató falvak egynehány banális,
munkaemésztő, gyilkosan unalmas mintát ismételgetnek, nem adva belé
(amit különben ez a varrási mód meg sem enged) azokat az egyéni
változtatásokat, azokat a művésziesen naiv eltéréseket és
véletlenségeket, amelyek az írás után való varratosnak annyi zamatos
eredetiséget kölcsönöznek. A gyönyörű fodorvászon helyét lassankint
elfoglalja a sokkal silányabb lenvászon s a fejtő, a cérna helyett
selymet húznak a tűbe, lehetetlenül színes selymet, sárga, kék,
rózsaszinű s rikító piros selymet, – mert az jó az uraknak!… Akárha
gombolós lakkcipőt húzna piros csizma helyett a muszuj alá a kalotaszegi
leányzó.
Jellemző különben, hogy ez a holmi csak piacra készül, az úgynevezett
«iparosasszony» bódorog vele országszerte, – nincs Kalotaszegen ház,
ahol ilyesmi volna kiakasztva rúdra vagy ágyra terítve, pedig
posványosodik már a nép ízlése is.
Itt, a varrottasok kapcsán emlékezzünk meg arról a változatos, sokféle
varrási módról is, amivel a női ingek gallérjai, kézelői és az ingújjak
kötései (az a varrás, amivel összekötik az ingújjat képező vászon két
szélét) készülnek. A recéről már szólottunk; mellette talán legszebb a
Bogártelkén divatos «pókos» kötés, amelyen, fölülről lefelé, következők
az elnevezések: szinelés, békaláb, elhányás, pók; a békalábat egyszer
elhányják, kétszer beszinelik, egyszer összehúzzák.
[Illustration: RÉGI KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (380)]
[Illustration: DARÁZSOLÁS. (XVIII. tb.) 1. Horgas, Kőrösfőről; 2.
Rózsás, – leszedve, kockázva, darázsolva B.-Hunyadról; 3. Kétfelől
fecskefarkas, közbül nagy foglalós, Mákóról; 4. Összefordított foglalós,
Mákóról; 5. Asztallábos, gyászosan, Mákóról; 6. Tulipántos,
Bogártelkéről; 7. Jármos, B.-Hunyadról; 8. Négy rózsás, B.-Hunyadról; 9.
Szélin rózsás, közbül kis foglalós, Mákóról; 10. Tulipántos, Mákóról;
11. Kétfelül kis rózsa, Mákóról.]
[Illustration: RÉGI S UJABB KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (381)]
Ide tartozik még Kalotaszegnek egy sajátságos díszítővarrása, a
kötényeken alkalmazott, úgynevezett «darázsolás». (XVIII. tb.) Ezt
legtöbb helyütt hárászszal (pamut), de az inkább városiaskodó Hunyadon
selyemmel is varrják, ami tagadhatatlanul szép, mintha csupa
gyöngyszemet fűztek volna korcba. Megértjük a darázsolás készítési
módját (a XVIII. tábláról) lapról, ahol a varrás három fázisát
láthatjuk: ráncba szedik, mint ők mondják, leszedik a kötényt, azután
hosszában mindegyik ráncát kétszer átöltik hárászszal; miután ezt végig
az egészen elvégezték, következik a kockázás, kockákra való beosztása az
egésznek, – és végül a kockák kitöltése, a «tőttés» (mint a recénél a
hálószemek kitöltése), a tulajdonképpeni darázsolás. Teknikájában, a
darázsolás legváltozatosabb mintáira Mákón találtunk, de vannak ügyes
minták Bogártelkén, Zsobokon, Bánffy-Hunyadon is. Az elnevezések
kölönbözőek nagyon, egyazon mintának falvak szerint más és más
elnevezését kapjuk. Zsobokon: mákos, soros, lajtornyás, macskanyomos,
asztallábas, egenyes, barackmagos, madaras, Szalainé-forma, két rózsás,
négy rózsájú, cifra rózsás, kis rózsás, loptás (labda) rózsás keresztes,
mézespogácsás, kulacsos, korniceres, foglalós, kigyós, csillagos,
fékenmenős, nagy foglalós; Mákón: kétfelül kis rózsás, közbül
barackmagos, új módi, szőllőgerezdes, nagy rózsás, sok rózsás, kétfelül
kis foglalós, közbül pápaszemes, szélin kis rózsás, közbül nagy foglalós
egyeles (elegyesen) asztallábbal, asztallábas, szíves új módi,
tulipántos, szélin rózsás, közbül kis foglalós, barackmagos nagy
rózsával, kétfelül kis rózsa, közbül horgas rózsa, kétfelül
fecskefarkos, közbül nagy foglalós, összefordított foglalós;
Bánffy-Hunyadon: jármos, nagy rózsás; Körösfőn: horgas. Bogártelkén
láttuk egyikét a legszebbeknek, a tulipántost. (XVIII. tb.)
[Illustration: PÓKOS KÖTÉS (BOGÁRTELKE).]
[Illustration: I. TÁBLA. 1. Zsobok. – 2. Damos. – 3–4. Zentelke. – 5.
Kalota-Szt.-Király. – 6. Ketesd. – 7–9. B.-Hunyad. – 10–12. Zentelke. –
13–15. M.-Bikal. – 16. Daróc.]
[Illustration:]
[Illustration: II. TÁBLA. 1–2. M.-Bikal. – 3. Zsobok. – 4–5. M.-Bikal. –
6–7. B.-Hunyad. – 8–9. Kalota-Szt.-Király. – 10. Zsobok. – 11. Damos. –
12–13. Zsobok. – 14–15. Zentelke. – 16. M.-Valkó. – 17–19. Nyárszó. –
20. Zsobok.]
[Illustration:]
[Illustration: III. TÁBLA. 1. Zentelke. – 2. Inaktelke. – 3–5. Zentelke.
– 6. Zsobok. – 7–8. Zentelke. – 9. M.-Valkó. – 10–11. B.-Hunyad. –
12–13. Jákótelke. – 14. K.-Szt.-Király. – 15–16. Daróc. – 17–19.
M.-Valkó.]
[Illustration: IV. TÁBLA. 1–2. Kalota-Szt.-Király. – 3–4. Zsobok. – 5–6.
K.-Szt.-Király. – 7. Daróc. – 8. Mákó. – 9–10. M.-Bikal. – 11–12.
Inaktelke. – 13–15. Zentelke. – 16–17. M.-Gyerő-Vásárhely. – 18–19.
Bánffy-Hunyad.]
[Illustration: V. TÁBLA. 1–3. Magyarókereke. – 4–5. B.-Hunyad. – 6.
Zsobok. – 7. Magyarókereke. – 8–9. Sztána. – 10. Nagy-Petri. – 11–12.
K.-Szt.-Király. – 13–14. Zentelke.]
[Illustration: VI. TÁBLA. 1–3. Kalota-Szt.-Király. – 4–5. M.-Bikal. – 6.
Daróc. – 7–8. M.-Bikal. – 9–10. Daróc. – 11–13. Zentelke. – 14.
M.-Bikal. – 15. Daróc. – 16–17. M.-Bikal. – 18. K.-Szt.-Király. – 19.
Nyárszó.]
[Illustration: VII. TÁBLA. 1. Nyárszó. – 2–3. Sárvásár. – 4–5. M.-Bikal.
– 6. Zentelke. – 7–8. Kis-Petri. – 9–10. M.-Bikal. – 11. Bogártelke.]
[Illustration: VIII. TÁBLA. 1. Körösfő. – 2. Nyárszó. – 3–5. Körösfő. –
6–7. M.-Gyerő-Vásárhely. – 8. M.-Bikal. – 9. Sztána. – 10–11. Zentelke.
]
[Illustration:]
[Illustration: IX. TÁBLA. 1. M.-Bikal. – 2. Ketesd. – 3. M.-Valkó. –
4–5. Zentelke. – 6. Mákó. – 7–9. Inaktelke. – 10–11. M.-Bikal. – 12–13.
Zentelke. – 14–15. K.-Szt.-Király.]
[Illustration: X. TÁBLA. 1–3. Zentelke. – 4–6. M.-Bikal. – 7–8. Nyárszó.
– 9–10. Zentelke. – 11. B.-Hunyad. – 12. Inaktelke. – 13. M.-Bikal.]
[Illustration:]
[Illustration: XI. TÁBLA. 1. M.-Gyerő-Vásárhely. – 2. Zentelke. – 3.
Jákótelke. – 4. M.-Gyerő-Vásárhely. – 5–6. K.-Szt.-Király. – 7–8. Mákó.
– 9. M.-Gyerő-Vásárhely. – 10–11. Szt.-Király. – 12. B.-Hunyad.]
[Illustration: XII. TÁBLA. 1–3. M.-Gyerő-Monostor. – 1–5. M.-Bikal. –
6–7. Körösfő. – 8–9. Mákó. – 10. B.-Hunyad. – 11–12. Körösfő. – 13–16.
Nyárszó.]
[Illustration:]
[Illustration: XIII. TÁBLA. 1–2. Körösfő. – 3–5. Magyarókereke. – 6.
Zentelke. – 7–8. M.-Bikal. – 9. Daróc. – 10–12. M.-Gyerő-Monostor.]
[Illustration: XIV. TÁBLA. 1–2. Körösfő. – 3–4. Nyárszó. – 5. Zentelke.
– 6. Nagy-Almás. – 7. Kis-Petri. – 8–10. Inaktelke. – 11–12. Nagy-Almás.
– 13–15. Zentelke. – 16–18. Inaktelke. – 19–20. Nyárszó. – 21. Bábony. –
22–23. B.Hunyad. – 24–25. M.-Bikal.]
[Illustration: XV. TÁBLA. 1–2. Zentelke. – 3–6. B.-Hunyad. – 7.
M.-Bikal. – 8. Zentelke. – 9. K.-Szt.-Király. – 10–11. Inaktelke. –
12–13. B.-Hunyad. – 14–15. M.-Bikal. – 16–18. Nyárszó.]
[Illustration: XVI. TÁBLA. 1. Bogártelke. – 2. Daróc. – 3–5. Kis-Petri.
– 6–7. B.-Hunyad. – 8–9. M.-Bikal. – 10–12. Zentelke. – 13. B.-Hunyad. –
14–16. Nyárszó.]
[Illustration: XVII. TÁBLA. 1–2. B.-Hunyad. – 3–4. Zentelke. – 5.
K.-Szt.-Király. – 6. Magyarókereke. – 7–9. Jákótelke. – 10–14. M.-Bikal.
– 15–16. Inaktelke.]
[Illustration: XVIII. TÁBLA. 1–2. B.-Hunyad. – 3–4. Nyárszó. – 5–7.
M.-Bikal. – 8–9. Zentelke. – 10. Mákó. – 11–12. Körösfő. – 13–14.
K.-Szt.-Király.]
TEMETŐ
[Illustration: KALOTASZEGI TEMETŐ. (XIX. tb.)]
[Illustration: (M.-VALKÓ, M.-GY.-VÁSÁRHELY, KIS-PETRI.) FEJFÁK.]
Kalotaszegen, a mult század elején még, a temető békésen megfért a
templom körül s az volt a cinterem, a «cintrum»; régi sirok ma is vannak
még a templom körül az egyházfinak termő gyümölcsfák közt, a hatvanas
években oda temették még a papot s a presbitereket, de a temető –
nyilván a modern egészségügyi rendszabályok folytán – lassankint
kiszorult a falu alá a lejtőkbe vagy a falu fölé, a szelid hajlású
domboldalokra s nem szomorú hely az. Oh, dehogy szomorú! A magyar
paraszt nem fél a haláltól. Bölcs józansággal tudja: az a vége az
életnek s bizony, sokszor még jutalom, mert megpihenés a tenger
fáradalom után. Ezt bizonyítják a sírföliratok, ezt bizonyítja, hogy
akárhány helyt ott a házban, a pitarban a sírkő vagy a fejfa, amire majd
szükség lészen.
Egy erdélyi öreg paraszt oktatott bennünket, ilyenformán:
– A halál!… Nem baj az, instállom. Dehogy baj! Apránkint szokik abba az
ember. Elsőbb a foga potyog ki az embernek, aztán a szeme romlik, utóbb
az inaink roskadnak meg, oda lesz a gyomrunk, mint az elnyűtt bocskor,
szertemállunk, mire elérkezünk odáig. A halálig. A végin már áldás,
olyan jól esik meghalni. Mintha aludni mennénk. Lám, a gyerek, az bezzeg
nem szeret lefeküdni esténkint. Inkább rí, mer’ a’ még mindegyre élni
akar. De aztán, amikor munka alá kerül, a napi robot után jól esik az
esti megpihenés. Ötven-hatvan esztendős korunkban, nincs más, csak az
ágy!… Úgy gondolom én azt, instállom, mindig, hogy amíg élünk, mind csak
a halálhoz szokunk. Este, amikor lefekszünk, meghalunk egy-egy kicsit,
minden áldott nap. Egyszer aztán, a legvégin, amikor úgyis nehéz már a
fölkelés reggel: elkövetkezik a nagy lefekvés, megpihenünk mindenkorra,
a jó Isten áldott földjiben. Ebbe a jó földbe, aki a verejtékünkért
kenyérrel szógál, amíg élünk…
[Illustration: A SZTÁNAI TEMETŐ. (383)]
Nem szomorú Kalotaszegen, színes, festői a temető is. Elköltözött
kedveseik kertje, ahol az elhunyt leányzó sírján ott leng a színes
fejkeszkenő, ott lobognak a hajfonat színes pántlikái (Keleten, a
leánysírokon az egész hajfonatot márványba, kőbe faragja a mohamedán) s
a fejfába bokréta van dugva, virágból, tollúból; piros, kék föstés a
gombfákon – és a jóságos természet betakargatja pázsittal, behinti mezei
virággal hazatért hű gyermekei kertjét. És ahány sír, a kelő nap felé
tekint valamennyi, hogy a hajnali sugár első csókja a halott orcáját
érje. És együtt vannak a sírokban, ketten, hárman, négyen is, együtt a
halálban is, akik az életben egymáséi voltak. Az eltemetett feleség
sírkövén s viszont, ott a férj neve, születési dátuma, csak az évszámot
kell utána róni, amikor béteszik majd elköltözött párja mellé a földbe.
A temetés közügy, felebaráti kötelesség, böcsület és vallás.
[Illustration: RAVATAL, NYÁRSZÓN. (382)]
[Illustration: AZ INAKTELKI TEMETŐ. (384)]
Három rúd és két temetési tábla (385.) évente másnál, az utca
elüljárónál áll. Temetéskor, jó reggel, elindítják a két táblát, egyet a
jobb-, mást a balszomszédságba s adják tovább, házról házra, a
hagyományos üzenettel: «Pengő forint bírsággal mindenki harangszóra
hallgasson, a temetkezésre menjen, X. y. házához.» Harangszóra, tartozó
kötelessége szerint asszony s ember, a halottasházhoz bégyűl az utca, –
a tanító énekel s viszik a koporsót a cinterembe. A pap elbúcsuztatja,
imádkoznak s az utcabéliek, a szomszédok viszik, lebocsátják a sírba.
Sírhantolása után a szószólló mond köszöntőt. (Híres szószólló volt a
hunyadi harangozó, Juhász András Gyi Bandi.) Temetés után torozás, a
sírásóknak egy kis kolláció a legszegényebb helyről is dukál. Fiatal
leányt, fiatal legényt bandaszóval temetnek, – a leányok rúdra kötik
gyöngyös pártáikat, pántlikáikat, legszebb színes kendőiket s úgy
kisérik utolsó útján társukat.
[Illustration: B.-HUNYADI TEMETÉSI TÁBLA. (385) (_Négyszeres
kissebbités._)]