virág szára fölfelé indulva csigásan vissza kunkorodik s e csigavonal
zárja magába a két alsó virágot (I. 15). Egy nagy nyárszói törülköző
dísze ez; a már említett elválasztó egyenes vonal közepén kis
kacskaringós vonal van, fölötte egy ívvel elzárt részben csillag; e
csillag felett indul ki a középső és a két oldalág, végükön nagy
rózsával; a csillag mellől a két csigavonal nő ki. E csigavonalon jól
felismerhető az az egyik jellemző mód, amivel a vékony szárakat
kiszélesítik: kis csigavonalak s hasonló nagyságú levelek váltakozva
simulnak itt szorosan egymáshoz, mintegy a növényi szárak levelét és
kacsait utánozva; a virág, amiben e csigavonal végződik, tulajdonkép
körbe helyezett s «majorannás»-nak nevezett elem; ugyanez az elem
képezi, egymásnak szembe fordítva, a szokásos szegély alsó és felső
részét. Gyakran megismétlődik ez a majoránna; bizonyos szögben kiinduló
két kis levélből áll, melynek nyilásába egy szögalakban meghajtott egész
kis sinyór-darabka van szögével felfelé beillesztve; többnyire más
elemekkel van gazdagítva ez az egyszerű kis virágalakzat, jelen esetben
a szegély felső részén az egymás mellé sorakozók közé, kis
háromszögecske tölti ki a megmaradt közt, lent pedig, a majoránna alatt,
két csigavonal van, – ez az, amit «majoránna-horgassal» néven ismernek.
A felső virág szárain csak egy-egy levélke és csiga van (az egész
varrottas a kevésbé tömöttekhez tartozik), a szárak végén pedig virágok;
a négyszög vagy levél felé közeledő konturvonalak külsején csipkeszerűen
csatlakozik a sinyór, belül a dupla középvonallal két részre osztott
teret vízszintesen fekvő és egymáshoz simuló levelek töltik ki,
paszomántszerűleg. A virágok, fölül, az ismert majoránna-motivummal
végződnek, mintegy a gyümölcs (alma vagy körte) virágos végét
stilizálva; a középső virág alján a két levél és «horgas», a rózsa
csészéjére emlékeztetnek; a két oldalvirág alatt két kis csillag a
túlsoknak tartott hézagot tölti be s baloldalt még tyúkszem is van; a
középső és baloldali közt lévő kérdőjel-forma kacskaringó, felfelé
törekvő nyúlványával, szintén csak hézagtöltő, – a baloldali virág,
ugyanis, alul hegyesebben esvén ki, nagyobb tér maradt s ezt sokalta aki
varrta. Jegyezzük meg különben, hogy a varrottas készítése mindig
bizonyos tömöttséggel indul meg s készítője ezt az arányt igyekszik
betartani mindvégig; ezért használja e kis töltelékeket, mert, mint
említettük, e varrottasok rajzát minden méregetés, törülés, javítás
nélkűl, koromlével egyszerre írják a vászonra s nem csoda, ha nem
teljesen pontos; ilyen utólagos kis pótlásokkal érik el a kivánt
egyensúlyt s valóban első pillanatra fel sem tünik, például e
varrottason, ez a kis rajzhiba.
Hosszasabban foglalkoztunk e példánynyal, de néhánynak ily részletes
taglalása a többit is könnyen érthetővé, áttekinthetővé teszi s
megértjük csakhamar a legzsufoltabbakat is.
A III. 9. magyarbikali kendőn kevés változtatással ugyanezt látjuk, –
már az I. 2, damosi törülközőn a három felső virág végződésen két-három
«majoránna» van egymás fölött s így e virágzat alakja az ananászra
emlékeztet; baloldalt, a felső részen, ismét tértöltő szerep jut a
majoránnának, de formáját újítják a fölfelé kunkorodó horgasok; ezzel az
ollóformájú alakkal gyakran találkozunk még.
A I. 5. kalota-szt.-királyi varrottason ismét más formájú kitöltését
látjuk a nagy virágoknak, a körvonalon belül párhuzamos öltésekkel van
kitöltve, úgy, hogy magát a tömeget két keskeny hézag választja ketté; a
középső virág három mezőre van osztva, épúgy kitöltve, szintén hézaggal
tagozva; a két alsó virág közepén kis üres kör van hagyva. Az eddig
említett hézagtöltőkhöz újabb alak járul: balról lent egymásra rakott
levelek.
A I. 6. varrottas két felső oldalának virágjai a konturával párhuzamosan
vannak kitöltve. Hasonló a I. 16. nagy törülköző fél rajza s mégis, a
ritkásan tartott virágok szinte másmilyennek tüntetik föl. A I. 11.
középrózsájában két csillagalak van; az oldalvirágok elnyúltak, tojásdad
alakúak, száraikon pedig egy-egy dupla majoránna ül, horgassal.
A daróci III. 15. kis kendő virágai négyszögletű edényféléből indulnak
ki, amelyen négy majoránna van; a középrózsa belső elválasztó vonala két
sinyórból s köztük párhuzamos öltéssel készített fogasos varrásból áll,
felső két oldalán két-két majoránna; az oldalsó virágok keskeny
levélalakúak, belső részük vonalakkal s pontokkal van kitöltve; az alsó
csigákon levő virágzat közepén csillag s körülötte hézagos levelek.
Éppen ilyen, csak kissé tömöttebb, a I. 13.
A I. 14-en a két alsó virág belseje csillag, köröskörül majoránnákkal,
fönt pedig sujtásos kitöltésű rózsákat látunk. A zentelkei I. 14.
varrottason hálósan diszített edényből nőnek ki a virágok; a középső
virág közepének kicsiny hézagában keresztvonalat látunk, a két alsó s
két oldalsó közepe üres; a szegély majoránnái két tömött csigát
képeznek. Egészen tömött a I. 4.; két oldalsó virágából indul ki a
majoránnás virág szára. Zentelkén leltük a III. 3.-at is; két oldalsó
virágának közepén rózsaalakot látunk. A XIII. 1. oldalvirága
szilvamagalakú, körül csipkeszerű sinyór, fönt majoranna horgassal
(képünkön a varrottasnak csak az egyik fele látszik; hasonló a III. 7.,
I. 12., XIII. 11., XIII 5., de azért mindeniken van némi változat).
A I. 3. zentelkei nagy törülközőn két alakzat kerül egymás mellé s
érdekesek az aránybéli változatok, amelyek világosan mutatják, hogy a
tér egyenletes betöltése volt a cél s ezt különféle járulékokkal el is
érték. Egészen eltérő külső alakulása van a III. 8.-nak: az alsó tömött
két csigából emelkedik magasra, keskenyen, a két oldalvirág, négy sor
sinyórral bélelve. A I. 7.-nél aprók a felső virágok, de meg leljük
bennök mégis a jellegzetes elemeket; a vezető szerep két csigavonalé.
Egy inaktelki (III. 2.) kis kendőn a három egymás mellé helyezett
virágformának oldalvirága dupla majoránna; egy zentelkei kendő (I. 10.)
oldalvirágának közepén fekvő keresztet látunk s az így képzett négy
mezőcskében egy-egy tyúkszemet. Elnyúlik a csigavonal szára a III.
14.-en, úgy, hogy még egy csillagalak elfér a rendes alsó virág mellé; e
szárak fölött két rövidebb szár van mint térkitöltő, folytatásában
pedig, két oldalt, egy-egy majoránnás rózsa; ez az átmeneti alakítás a
nyolc virágos alakhoz. Kis ablakszerű formából nőnek ki a virágok egy
zsoboki (I. 1.) varrottason; hosszú, keskeny levélalakú az oldalvirág,
vaskos majoránnákkal. Egy magyarvalkói varrottason (III. 13.) rácsozva
van a virágcserép s a középvirág belső része is.
Nagyon ritkás varrású a (I. 8.) kendő; közép- és két alsó virága
majoránna, oldalsó virágai keskenyek; viszont, mennyire túltömött a I.
9., – középső virága hozzásimuló keskeny mellékvirággal, erősen
kidomborodó töltelék van a felső virágok belsejében, ami a különben
tömött diszítést némileg érthetőbbé teszi.
Az eddigiektől különbözik az ötvirágos alakzatúak egy másik csoportja
annyiban hogy az alsó virágok nincsenek mintegy csigavonalba
begöngyölgetve, mint ezt idáig láttuk, hanem a tőből egyenesen nőnek ki
vagy pedig lefelé csüngenek.
A II. 12. és II. 13. zsoboki és magyarvalkói varrottas mutatja ezt a
különbséget; az alsó virágok tojásdad alakúak, bévül párhuzamos
öltésekkel kitöltve s ugyanígy varrott nagy pontok vannak körülöttök; e
kettő teljesen hasonlít egymáshoz, csak a szegélyük különböző.
Különös a diszítés a XIII. 12.-en, de ez is a majoranna változata, két
lecsüngő alsó virággal. A II. 20. zsoboki varrottason a hosszú két
oldalszárból csüng le a két alsó rózsa; a II. 6. alsó virága egészen az
alapvonalra fekszik lecsüngő felső részével s két oldalt hullámvonal
tölti ki a megmaradt teret. Alulról kunkorodik föl egy damosi varrottas
(II. 11.) csillagalakú alsó virága, a szárakon levélerezetszerűen befelé
összefutó öltésekkel, hegyesedő véggel. Széles vaskos formái vannak a
II. 19.-nek; a II. 5. magyarbikali varrottason a középvirág komplikált,
többszörös virágzattá lesz; a II. 18. zsoboki varrottas keskeny
oldalvirágjai alatt csillagalak is ül a száron s az alsó virágok
száraiból az előbbiekhez hasonlók nőnek ki; a szegély felső részén
mákformákkal találkozunk. Nagy csigavonalai vannak az oldalvirágnak a
XII. 14.-en s az alsó diszítés csillag. Tömött, vaskos formákat látunk a
XII. 10-en; középvirága mellől nagy horgasvonal nő ki; az oldalsók fölé
vízszintesen fekszenek az alsók. E csoporthoz tartoznak még azok az
alakítások is, amelyeknek alsó virágai kifejezetten majoránnák, nagyok,
vízszintesek (III. 4., III. 5., III. 19., III. 12., III. 11., XII. 8.)
vagy lecsüngők (III. 18., III. 17., XII. 19.); további változata e
csoportnak a III. 16. s a kissé tömött III. 6. A III. 10. két
oldalvirága rácsos, hosszú, lecsüngő szára van az alsó virágnak s
rózsákkal vannak kitöltve az üresen maradt közök; a 364. ábra három
felső virágának szárába csillagok vannak szorítva.
E csoportba sorozhatjuk még azokat a varrottasokat is, amelyek
hasonlítanak ugyan az elébb ismertetettekhez, de a két oldalvirág a két
leveles szár oldalából nő ki, nem pedig végéből; ilyeneket leltünk
Zsobokon (II. 3., II. 10.), Nyárszón (II. 17.), Zentelkén (II. 15.) és
Magyar-Bikalon (II. 2., XII. 4.). Ugyancsak egy bikali kendőn (II. 4.)
két-két csillag van az alsó száron s ebből lefelé kis ágacska kanyarodik
az alsóbb alá. E két újabb virágalak valószinűleg csak térkitöltő volt s
a szár folytatásába jutván, bevonták magába a szerkezetbe, épúgy, mint
azt azon a kalota-szt.-királyi varrottason (II. 8.) látjuk, ahol az
oldalvirágok szárai alatt lévő csillag jutott ilyen helyzetbe.
Különösek a II. 7. 365. 366. bikali varrottasok: a három felső virág
nagy mákalakú, az alsók majorannák csigavonalban vannak, – az
oldalsókból, a szerkezetbe nem is illesztve, két-két többszörösen
ismétlődő majoranna nő ki.
Magyar-valkói a II. 16. melyen a főszár egymásra helyezett apró
karikákból áll, erre rózsa következik és föléje ismét egy nagy rózsa;
kétoldalt s lennt, nagy mákok vannak lefelé fordítva. Egy bikali (II.
1.), egy szentkirályi (II. 9.), s egy zentelkei (II. 14.) varrottason a
főszár kimaradt és a felső virágok vízszintes vonalon ülnek, – nyilván
csak az előbbiek változatai.
Az eddig ismertetett varrottasok diszítésének bizonyos egyöntetű
jelleget adott az ötös fővirág, – egy újabb, harmadik csoportba
sorozhatjuk azokat, amelyeken ötnél több a fővirág. Azzal is
megszaporodik egygyel az ötös szám, hogy már a kiindulás pontjában levő
kis virágzat- vagy edényféle lesz határozottan virágalakúvá (IV. 9.) s
ezt feltünően tapasztalhatjuk egy magyar-gyerővásárhelyi varrottason
(IV. 19.): egy pontból sugarasan nő ki a hat virág; a IV. 9. különösen
szép, gondos munkájú példány, csomózott szélcsipkével. Az utóbbihoz
hasonló a kissé sovány IV. 13. érdekesen központi megszerkesztésével a
diszítésnek.
Sok varrottasnál a főszárból három oldalszár nő ki, amelyek közül
többnyire a két középső vízszintes irányú s a felsők fölfelé, az alsók
lefelé kunkorodnak. Ilyen például a IV. 13., – szép ritkás varrásu, két
középső virágja mák; hasonló, bár kissé fölületesebb munka egy zentelkei
(V. 13.), s kisebb eltérésekkel hasonlókat leltünk Szentkirályott (IV.
5. V. 11. V. 2.).
[Illustration: (364)]
[Illustration: (365)]
[Illustration: (366) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK (MAGYAR-BIKAL).]
Szép s új alakításokat mutat a XIII. 2.; a tőnek mintegy gumója
gömbölyűaljú edényfélében van, az egyenes szár közepe mákalakú virágon
halad keresztül s fent nagy rózsában végződik, a hosszúkás oldalbimbók
hullámosan vannak két sor sinyórral bekerítve, az oldalsó középbimbók
mintegy virágcsészébe vannak foglalva s félig kinyílt bimbóhoz
hasonlítanak, míg a felsők egészen zártak; az alsó rózsák is szokatlan
formájúak; hullámvonal tölti ki a teret oldalt s a szegély alsó része
apró csészés rózsákból áll. Egy mákói (IV. 8.) varrottas fő középvirága
kicsiny, jelentéktelen s két oldalt, középen, körtealakú, mácsonyaszerű
ornamentum van kiemelve, széles, tömött, domború belsővel. Kissé zavaros
egy zsoboki (IV. 3.) varrottas; csillagtőből párhuzamos vonalak indulnak
ki, közük hullámvonallal vannak betöltve, – fönt tölcséresen szélesül
ki, különös virágot alkot, úgy, hogy az egész hosszúkás virágzathoz
hasonlít; oldalából két-két széles száron, nehezen kivehetőleg,
túlhalmozott tulipán nő elé. Egyszerű a IV. 14., – kis virágban végződő,
széles szárak képezik díszét. Szintén túlhalmozott a XII. 18.; fönt is,
oldalvást is, tulipán van rajta, alul rózsák, a szegély felső része
ismét tulipános; különben hasonlít a IV. 9-hez, kissé tömöttebb s
főtörzse meg van vastagítva.
Az első csoportba sorozhatnók a IV. 1-et, de az alsó csigavonalas virág
fölé a törzs közepéből kiinduló oldalvirág szárából, vízszintesen, még
egy rózsa is nő ki, beilleszkedve a megmaradt közbe. A IV. 10. nagy
törülköző, különös terjedelmes tulipánjával, kerékre emlékeztető
oldalvirágaival, lecsüngő alsó rózsáival szintén ide tartozik, – épígy a
IV. 6. is.
Tömött nagyvirágú a XII. 12., – kicsiny a törzs tetején levő majoránna,
oldalt, egymás alatt nagy tulipán van lent széles száron kis csillagok.
Egészen középpontos kialakulás a XII. 12. neve: «ágatlan virág
lapickával», középen köralakban körülvevő majoránnák s csillagok teszik
még nagyobbá, ebből indul szét, sugarasan, a sok szár; fölfelé s lefelé,
egy-egy rövid száron, négyszögletes virágalak; két szár tartja a két
oldalsó szintén négyszögletes virágot, a szegletekbe, középről,
tulipánok, majoránnák nyulnak ki. Ez és a következők kétszer megismétlik
ornamentumukat, – párnacsúpok, ágyfűtől valók és lepedőhajtások. Ilyen a
367., gömbölyű rózsáival. A magyar-gyerő-vásárhelyi IV. 18., szintén
«lapickás», alatta párhuzamos szárak haladnak el oldalt s végükre cifra
tulipán jut, – lent két elmetszett lapicka s benne virág. A IV. 15. is
ehez hasonló, sok szárral; a felső lapicka és tulipán közé, ismét virág
van szorosan beillesztve.
A IV. 17., V. 4., V. 8, varrottasok hasonlítanak egymáshoz; a hosszan
elnyuló oldalvirágok jó nagyok; a varrottas alsó fele a képen le van
metszve, de ha tükörben nézzük, megkapjuk az összhatást. A IV. 17-en
tömött a varrás, a fekvő oldalvirágok négyszögletesek.
Ritkásan van tartva a V. 10. lepedő «ágatlan rózsa» nevű dísze, nagy
oldalsó rózsákkal; hasonló a V. 3., de tömöttebb; a V. 6. lapickás, az
oldallapickák levélerezetesek; kissé zavaros a varrottas a sok apró
virág és a sok vékony ág miatt; a V. 9. és V. 12. masszásabbak és
érthetőbbek is. E csoport igen gazdag, sikerült példái a magyarókerekei
V. 2. V. 7. V. 5. V. 1. amelyeken az eddigi formai elemek változatai
föltalálhatók. Masszás megoldású a IV. 4. V. 14.; ez utóbbi sűrűn
tartott varrottason csak annyi hézag van hagyva, amennyi a tömegek külön
választására szükséges. Középponti elrendezésű a IV. 11. párnacsúp
dísze; egy nagy komplikált majoránna a középvirág, mellette az
alapvonalból nő ki a nagy oldalrózsa s úgyanannak szárából az alsó mák;
ez ismétlődik az elválasztó vonal alatt; hasonló 368 és 369. de az
elrendezés nem egészen középponti, az elválasztó vonal alatt a szegély
van nagy lefelé csüngő rózsákból.
A 370. IV. 12. IV. 7. egyenes, szegletes alakítások, sűrűn bevarrva
nehezen kivehető rajzzal; különösen a IV. 7. elszórt közeivel valósággal
szövethez hasonlít.
Szabadabb, egyénibb s a szokottól eltérő alakításokat mutatunk be a
bikali VI. 14. és VI. 7. varrottasokon; tömött majoránnasorból indul ki,
mereven, a VI. 14-en az egyetlen sinyórból álló törzs s belőle nagy,
merev, vízszintesen álló hosszúkás rózsák, «körték» nőnek ki; fölül
majoránna; ehez hasonlít a VI. 7., de inkább levélfűzér, mint virág az,
ami két oldalt van rajta. A törzsnek nagy köralakú kiszélesedését
mutatja a nyárszói 371 példány; rózsa van a vaskos kör belsejében, külső
részéből, fönt és lent, két kis levélszerű forma nő elé, a felső közt
kis csenevész majoránna tölti ki. Hasonló a kalotaszentkirályi VI. 3.
példány, de fölül három virágzattal, lennt horgassal, a kör belsejében
majoránnával. Ilyen megoldású, de gazdagabb, a daróci V. 15. példány; a
nagy kör könnyebb s csipkés, csak a belseje tömött, körül majoránnák,
csigák, levelek s fönt három majoránnás virágzat. Némileg hasonló ugyan,
de sokban eltér e kettőtől a kalotaszentkirályi VI. 18. varrás, –
túlgazdagon van díszítve s a formai alapgondolat nehezen ismerhető föl
rajta; két vonal indul ki az alapvonal közepéről, csigásan görbülve, két
oldalt majoránnás rózsában végződik; középen egy csipkésen kitöltött
tojásdad alak a tő kezdete s egy másik, kisebb, tojásdad alak köti össze
a nagy csipkés körrel, amely körül majoránnák vannak, fölötte pedig nagy
virág fejezi be a törzset; a csigavonalból, két oldalt, az előbbihez
hasonló alakítású törzs nő ki s két oldalt kisebb virágok nyúlnak elé
belőle, egészen betöltve a teret. Ezekhez hasonló a XII. 2., – a törzs
kezdete rózsa, ebből nő ki a nagy kör s mellőle, hozzá símulva az alsó
ívoldal virágokat hordó vastag szár, felső részén nagy majoránnával.
Kissé soványabb de hasonló megoldású a XIII. 7. A VI. 1-esnél a törzsből
kehelyszerűleg szétválik a két oldal virágszára s benne foglal helyet a
nagy tulipán; a törzs mellett kisebb csillagok vannak. Érdekes a
magyarókerekei 372., melynél az öt virágzat annyira megnövekszik, hogy
egymással érintkezve teljesen betölti a teret; – a XII. 17-nél a két
alsó csillag kiemelése jellemző, vékony szárakon van a két kis
oldalrózsa s a nagy középvirág, alatta vízszintes csipkézett vonal;
hasonló csipkézett vonal van a magyar-bikali VI. 5. varrottason is, a
vonal alatt az alsó virágot magában fogadó csigavonalú szár s fölötte a
két oldalmajoránnát viselő vastag szár; a szár közepéből nő ki a
középvirág. A csigavonalas csoporthoz tartozik a VI. 2. is, – maga a
vonal csipkézett, a virágok nagy tömött horgasokkal vannak kivarrva.
Ezekhez tartozna a kalota-szentkirályi 373. is, mely érthetlen
szerkezetével és izléstelen, durványos megoldásával igazi korcspéldány a
szép varrottasok között. A sok melléktulipánnal terhelt nyárszói VI.
19-en is csigavonalba vannak elhelyezve az alsó virágok, a fő- és
oldalszárak közét nagy tulipánok töltik ki. Különös a daróci VI. 6.
tömöttsége miatt alig kivehető vízszintes levélfűzér nyugszik a szegély
alapvonalán s belőle négy hosszúkás, egész végig egyforma vastag virág
nőtt ki, köztük keskeny, vékony hézag. Szokatlan alakítás a XIII. 6.,
homályos szerkezettel.
[Illustration: (367)]
[Illustration: (368)]
[Illustration: (369)]
[Illustration: (370)]
[Illustration: (371) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]
Valamennyi eddig bemutatott példány között a leggazdagabb, talán
legegyénibb a VI. 16.; kis rózsából nő ki a két hosszú nagy oldalvirág s
a két alsó virág; a középső nagy virágmajoránnának a tovább képzése;
alul, két oldalt, a két nagy rózsa csak térkitöltő s nincs szervi
összeköttetésben a többivel; hasonló szerepük van a mellettük lévő
szokatlan háromszögű alakzatoknak is; a nagy gazdagságnak megfelelőleg a
szegély felső része is nagy rózsákból áll, kissé elnyomva a szegély alsó
keskeny, majoránnás részét.
Egészen szabad, könnyed, nem részarányos, nagyon ritka megoldása az öt
virágzatnak a VI. 4.; kis horgassal nő ki az alapvonalból, ívalakban, a
főszár, belőle lent egy leveles ágacskás virág tör elé, mellőle egy
másik szár, amelyen kerek rózsa ül s ennek szárából egy másik virág
szára indul és keresztezi a fő szárat, amelynek végén majoránnaféle
ornamentumot látunk; lent térkitöltő rózsák, oldalt horgasos
hullámvonal. A szárak keresztezése oly motivum, amely egyedül csak ezen
a varrottason fordul elő.
E legutóbbi és a következők, nagyon elütők, mondhatni idegenszerűleg
hatnak a többi varrottas mellett, egyik-másik emlékeztet székely
varratosakra, – a csipkézett akantusos levelek idegen befolyásra
mutatnak s egészben oly ritkásan vannak tartva, hogy ez által is kirínak
a többiek közül. Ilyen a zentelkei VI. 12. példány, egy nagy törülköző
dísze, rózsából nő ki a középszár, csipkés, szokatlan levelekkel,
horgasos majoránákkal s fent nagy rózsa; különös a két oldalvirág szárán
levő ágazat; a virág alatt az alsó rózsák alulról fölfelé kunkorodó
száron csüngnek. Ehez hasonló a VI. 11.; a kidolgozás kissé hanyagabb, –
két oldalt térkitöltő egyenes leveles száron álló mákkal. Ilyenféle a
VI. 13. nagy törülköző varrása; ez különben egészen székelyes, nincs is
sinyórral varrva, de vannak kalotaszegi elemek is rajta. A VI. 17. nagy
törülköző ritkás díszén a virágok már díszesebb füles vázából nőnek elé,
középen nagy tulipán van, két oldalt különös rózsák; az alsó virágok
hiányzanak s helyüket két kétfejű sas foglalja el; e motivum elég
gyakori Kalotaszegen, különösen a templomok mennyezetén, de kancsókon s
kályhacsempéken is. A VI. 8. egészen elüt a kalotaszegi formáktól; a
csipkés levelek idegenszerűek, virágai a varrottasokon nem fordulnak
elő, csak az egésznek elrendezésében marad meg valami kalotaszegi
jelleg. Kezdetleges, sovány alakítás a VI. 9. végig egyforma részei nagy
szegénységre vallanak, erős ellentétben a varrottasokon szokott
díszítéssel. Még soványabb, még ügyetlenebb a XII. 13.; annyira
felületes, hogy inkább ecsettel odacsapkodottnak, mint himzettnek
látszik. Hasonló a XII. 1. ágyfűtől valónak szegélye; maga a dísz egy
rózsából mint tőből indul ki, vékony száron van a széles ívbe foglalt
rózsa vagyis inkább mák; a tőből két oldalra nő ki az oldalszáron három
kis virág s azután visszafelé kunkorodva, nagy rózsában végződik;
alulról is össze van kötve e virág a tővel; két, a középső elemhez
hasonló virágzat van jobbról s balról. Ágyfűtől való a XII. 3. is; nagy
tulipán van lent a középen, aljából nő ki a különös hoszszúkás virágzat
s belőle, oldalt, fölfelé s lefelé egy-egy mák; a középvirág ismétlődik
jobbról-balról s a XII. 13. már látott egyszerű motivumok formálják a
szegélyt; – ehez hasonlít, kissé elütő szegélylyel, a XII. 5. A VI. 10.
ágyfűtől való formai alapgondolata egy hullámvonal («fojó»-nak nevezik e
vonalat) s belőle tulipán és egyéb alakú virágzatok nőnek ki váltakozva
fölfelé, lefelé pedig fordítva; a szegélyen mák van. E nehány
vékonyvonalú varrottasnak formailag rokona a VII. 6. «fojó tulipántos»;
főmotivuma, a tulipán világosan van tartva, de a mellékrózsák masszások;
a hullámvonal domború felén van a tulipán fölfelé és lefelé fordítva;
homorú felében ritka majoránna. A hullámvonal gazdagabb kialakítása
látható a «kapusi formában». A VII. 5. lepedőhajtás kissé egyszerűen
kidolgozott ornamentumán jól felismerhető a «kapusi forma» lényege. Az
egyenes vonalok közé szorított díszen hullámvonal, az egyenes által
képezett trapezalakú mezőben ennek a keskenyebb részéből fejlődik ki a
virágzat, betöltve a teret, itt szegletes keretben levő rózsa van s e
keret, fölül, nehezen felismerhető majoránnában végződik; a megmaradt
helyet hullámvonalból kinövő rózsák és horgasok töltik ki; a szegély
alul is, felül is, hármas ágú virág, köztük majoránna; magán a lepedőn
meg nagy fehér rózsák vannak, és szinte empiros hatású ez a díszítés.
[Illustration: (372)]
[Illustration: (373)]
[Illustration: (374)]
[Illustration: (375) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]
A hullámvonal rendesen nem oly egyszerű, mint ezen a példányon, hanem
különféle, már ismert módon, vastagabbá fejlesztve, két különálló
egyenes, vagy csak kevéssé meghajtott vonalból áll, amelyek ferdén állva
s csigavonalakban végződve érintkeznek egymással. E csigavonalak
érintkezése pontjából nő ki a nagy komplikált virág, amelynek rendesen
majoránnákból képzett három nyúlványa, fölfelé kiszélesedve, tölti be a
teret; ilyen a VII. 2. párnacsúp, ahol két rózsa is van egymás fölött s
rajtuk két nagy majoránna, oldalt pedig két virágból képezett nyúlvány
nő ki s fölnyulik a felső vonalig; az egész, megfordítva, lefelé
ismétlődik; tömött, különálló négyszögeket képező, _ötös_ virágzatok
képezik az alsó és felső szegély díszét. Hasonló a XIII. 9. párnacsúp,
de kissé ritkább, egyszerűbb rózsával. A VII. 11. 3. 9. 4. 8. 10.
párnacsúpok díszének túlsó fele nem látszik (az előbbi kettő fel van
fejtve és szétterítve); lefelé mindig a szomszéd motivum fele kerül
mindegyik alá. Egymáshoz többé-kevésbé hasonlók ezek, csak a VII. 10.
tér el némileg a többitől. A XII. 6. kiterítve, egész mivoltában
megmutatja a VII. 1. és VII. 7. párnacsúp díszét is; ezeken láncból áll
a hullámvonal, s nem nagy rózsából indulnak ki az ágak, amelyek a tért
betöltik.