De valjon miért irja valaki a nevét egy vasuti kocsi ablakára?
A hölgy újra felhúzta ujjára a gyűrűt s aztán a keztyűt.
Incze aztán egészen lehúnyta a szemeit.
A bátya pedig, a ki aludni látszott, halk hangon megszólalt s azt mondá
a szép hölgynek csehül.
«Hanna, ha kiszállunk a waggonból, én azt az ablakot véletlenül ki fogom
törni.»
Azt hitte: utitársuk nem tud csehül. Az pedig értette ezt a nyelvet is;
s most aztán gondolkozott a mondat előzményeiről és következményeiről.
Egy szemrehányó hang aztán azt súgá lelkébe: «mi közöd neked egy idegen
hölgy titkaihoz? Mit találgatod azt? ő a másé!»
S ez a gondolat erőt vett rajta. Úgy lezárta a szemeit, hogy valóban
elaludt, és aztán álmodott.
Azt álmodta, hogy ismét a tengeren van és repűl sebesen vitorlás hajón.
Éjszaka van: a csillagok ragyognak, a hold világít.
S a hold fényében egy gőzhajó tűnik fel: egy lobogós steamer, mely
szemközt jő. Incze távcsövét veszi s a közeledő hajó nevét iparkodik
elolvasni. Ez az Ossian, Ossian! Ugyanaz a hajó, mely alatta törést
szenvedett, melynek roncsában Serena elmerült. Pedig valóban az. Már a
hajó orrára faragott hárfás skót bárdot is ki lehet venni. Hát nem
sülyedt volna el? A födélzeten egy hölgy sétál magányosan, fekete
ruhában. Kék fátyolát, fekete köpenyét lebegteti a szél. Ha ez Serena
volna! Miért ne lehetne? Ha az Ossian megvan, akkor neki is rajta kell
lenni. Csakhogy ő nem viselt fekete ruhát. A gőzhajó még közelebb jön a
vitorláshoz. A hosszú ezüst vonal végig nyúlik utána a holdsütötte
hullámokon, s a hosszú fekete füstkigyó az égen. A távcső azt hazudja,
hogy ez a hölgy mégis Serena. Hiszen találkozásra jön. Már a távcsőre
sincsen szükség: puszta szemmel is kivehető arcz és alak. Serena!
Csakugyan te vagy az? Látsz engemet is? A hajón levő alak fehér
kendőjével int felé.
Aztán eszébe jut az álmodónak, hogy most csak álmot lát. Eredj! Hiszen
csak álomkép vagy. Sokszor ámítasz így. Mindjárt fölébredek s aztán nem
leszesz itt.
És az Ossian az ismerős alakkal egyre közelebb jön.
De mi ez? Alusznak a kormányosok mind a két hajón? Hiszen ezek egyenesen
neki vágtatnak egymásnak. Ohé! Stewart! Kapitány! Ohé!
A közeledő gőzös dübörgése már hallik, a lapátcsapások egyre jobban
zuhognak. Most elevenűl egyszerre a fedélzet. Matrózok szaladnak.
Kormányosok ugranak a kormánykerékhez: csengetnek, süvöltenek
veszedelmesen. Késő! Az összeütközés kikerülhetlen.
A Steamer backbord oldalával jön neki a vitorlásnak. Ott áll a mellvéd
előtt a hölgy. Ő az maga, Serena. Már oly közel van, hogy a másik hajó
mellvédjéről kihajló férj karjai elérhetik az övéit. Még közelebb is fog
jönni. Egy villámpercz múlva egymásba ütődik a két hajó; kábító recsegés
hangzik; a hölgyet odadobja a hajó férje keblére s a két roncs
összeszorítja őket egymáshoz.
Incze felriadt álmából. Az idegen hölgy ott feküdt a keblén, hozzá
szorítva erőszakosan; arcza az arczán, karjai a vállain. Bátyja pedig
oda volt sajtolva két formátlan tömeg közé, csak feje állt ki belőle,
rettentően eltorzult arczczal. Körülöttük roncs; forgács, tört vasak.
A vonat egy szemközt robogóval összeütközött s ők az egymásra döntött
waggonok romjai alá kerültek.
AHA! NANA! Mondák rá a körülálló tarka házak.