a diplomatia történetét, hogy Napoleon idejében Sándor czár kétféle
külügyi hivatalt tartott, egy nyilvánosat, meg egy titkosat. A nyilvános
a világ elbolonditására volt, a titkos pedig a valódi szándékait
érvényesité a czárnak. Nálunk is igy van. Andrássy csak a nyilvános
külügyminisztere a monarchiának; de a titkos külügyminisztere Verhovay.
Sőt az mondatik, hogy egy ember mind a kettő (Gyula lévén), csakhogy
egyszer a gesztenye szinü, másszor meg a savószinü parókáját teszi
fel.--Tanultam azonban az ethnografiát is. Tudom, hogy a törököknél
szent állat a pók. Azért bizta meg a török szultán Herman Ottót, a ki a
világ minden pókjait összeszedte, hogy képviselje Törökországot. A
stratégiát is kitanultam alaposan. Ha Garibaldi ezered magával
elfoglalhatta Siciliát, Nápolyt, a kik pedig igazi rómaiak, hát mink
háromezer székelylyel, a mi Gáborbaldink élén, hogy ne foglalhattunk
volna el két ilyen rongyos országot, a minek a népe csak czikória római
nép? Végtére pedig a népjogot is tanulmányoztam bőségesen, s tudom, hogy
ha a muszkát nem szabad is megtámadnunk, de szabad az oláhot, mert az a
török szultán lázadó alattvalója. Ennélfogva kérem a magyar
belügyminiszternek a rajtunk elkövetett csendháboritás vétségében leendő
elmarasztaltatását.
Elnök kimondja az itéletet. No most az egyszer lilek-lilek-adta
beste-karaffia góbéi tovább mehettek száraz lábbal; de ha még egyszer
lúvá hagyjátok magatokat tétetni, teremtucscse megnyergellek benneteket.
(Általános megelégedés.
Egy régi csodareczept.
--Hogy az embernek se puska-, se ágyugolyó ne ártson.--
A mostani háboru viselős világban czélszerünek találtuk egy régi
könyvből kiirni a következő reczeptet, mely mindenkit megóvni képes a
fenn czimzett veszedelemtől.
Egy kutyabőrből készült háromszögletü czédulára leirandók e büvszavak:
O
/ \
/ \
/ \
/ Ana \
/ iremi taharámathi \
/ ale melam rejah \
/ arani nazdoru arabi \
/ zanabar inhas inobe ave \
/ velasal raleh menüzes erinata fer mikas.\
-------------------------------------------
Ezt a háromszegletü czédulát egy szál lószőrre füzve kell felakasztani a
nyakba, ugy hogy a hegyével fölfelé álljon és soha többé le nem tenni.
Mikor aztán az ütközet elkezdődik, hogy akkor mit kell vele tenni az
megmondatik a tulsó lapon.[3])
Lábjegyzet:
[3] Olyan helyre kell állni, a hová nem lőnek.
Krónikás adomák.
II. József császár ujitásai között két dolog volt különösen, melyek a
magyarokat leginkább elkeseritették: a nemesi birtokoknak erőszakos
felmérése, és a német nyelv behozatala, ugyanazért halála után a nemzeti
visszahatás e kettő ellenében a legzajosabban is nyilatkozott.
Mihelyt a császár meghalt, a dimensionalis munkálatokat, térképeket, a
megyék (Zemplén az akasztófa alatt) azonnal megégették s a hamvát
szélnek eresztették. Biharmegye a német földmérőket--kik jókor odább nem
állottak--befogatá s katonáknak állitá mint bitangokat.
A német ruhákat, kalapokat tüzbe hányták, s még az asszonyok is alsó
ruháikra felül dolmányt s mentét öltöttek, fejökre kócsagtollas csákót,
vagy kalpagot tüztek,--a mint őket egy akkori költő leírja:
„Alól szoknya, felül csákó, mente, dolmány,
Azt gondolnád fiu, nézzed: egy szép leány!“
A visszakapott magyar korona őrizetére 1790-ben minden megye gazdag
öltözetü lovas bandériumokat küldött Budára, kik között az ország
legelébb való családaiból s legfőbb hivatalnokaiból voltak egyének.
A hevesmegyei banderiumnak forma-ruhája volt: tengeri görény
kócsagtollas kalpag fekete kifüggővel, királyszin veres nadrág és mente
fekete prémmel, arany zsinórokkal, öt sor aranyos gombbal, széles arany
paszománttal körül keritve,--fekete dolmány, fekete tarsoly az ország
czimerével, bogláros fekete lószerszám és szintén fekete csótár, vagy
nyeregteritő. Ezen fekete szinnel megsértett jussaikon való bánatjukat,
a veressel pedig keserüségöknek örömre lett fordulását kivánták
jelenteni.
A hevesi bandériumnak egyik főhadnagya Pankotai Józsa Gábor volt,
tiszafüredi lakos, gazdag ur, kinek Hevessel egyesült Külső-Szolnok
megyében tizezer hold birtoka volt, és a ki II. József alatt csak
katonai erő alkalmazása mellett engedte meg, hogy birtoka
felmérettessék.
Mint banderistának kolcsag tollához még néhány aranyból csinosan
készitett buzakalász is vala tüzve, jelképeül az élettermő rónaföldnek,
a hol lakott.
--Hol termettek ezek a buzakalászok? kérdi tőle gunyosan egy udvari
ember Budán.
--Illyeket termett a magyar föld, mig a német föl nem mérte,--válaszolá
boszusan Józsa Gábor, ki nemesi birtokának erőszakos felmérését el nem
felejtheté.
Bölcs Salamoni fogás.
A delegatio törvény szerint minden határozatnak szóról-szóra egyezőnek
kell lenni mind a magyar, mind az osztrák bizottság szövegzetében. Egy
időben, mikor Rajner volt a magyar bizottság referense, a delegatiók már
elvégezték minden teendőjüket s indulóban voltak haza felé, Rajner maga
is utban volt már; hát egyszer csak rohan lélekszakadva az indóházhoz
báró Krausz, az osztrák delegatio referense s elkapja Rajnert a
vaggonban:
--Tessék leszállni rögtön! Még egy delegatioülést kell tartani, a két
szöveg nem egyezik!
--Mi a különbség?
--A magyar delegatio szövege szerint a krakkói erőditmények költségében
több van fölvéve 17 és 1/2 krajczárral.
--Ugy? szól Rajner--s nyugodtan a zsebébe nyul.--Itt van a 17 és 1/2
krajczár!
Nyomta az osztrák kollega markába s azzal „fertig“ robogott a vonat
Budapest felé.
Boszniai huszárkaland.
(Egy huszár főhadnagy naplójából.)
A mint Bánjalukába bemasiroztunk, ez a szedte-vette bosnyák nép olyan
alázatosan fogadott bennünket; azt gondoltam, vizet sem tudnak zavarni.
Én egy jómódu rőfös kereskedőnek a házához jutottam, tizenkét
huszárommal. A gazda nem volt ugyan otthon; hanem a felesége, egy csinos
takaros menyecske elég szivesen látott bennünket. Tudott németül is,
látszott, hogy nem valami neveléstelen személy, ilyenformán megértettük
egymást. Sietett a jó asszony legelébb is kimenteni az urát, a mért
nincs itthon, hogy nem a rebellisekhez állt, hanem csak elment
Salonikiba portékát vásárolni, ha soká ittmaradunk, lehet hozzá
szerencsénk. Bántam is én, akárhol járt az ura? A szobával meg voltam
elégedve, a mit számomra berendezett, s miután jó vacsorával
fenyegetett, attól sem ijedtem meg. Egy kissé ugyan elvaditott, a mint
körültekintek a szobámban s megláttam a falra akasztva Szent Miklós és
Szent György képei mellett Miletics és Csernajeff arczképeit.
Az asztalon fénykép-album is volt, az is tele a moszkvai ethnografiai
kiállitás zarándokaival.
Este felé, mikor már a legények kiverték a „hét sor port“ s elkezdték
dalolni a Kerekes András nótáját, a háziasszony bekopogtat hozzám, s
nagy óvatosan körültekintve a szobában, ha nincs-e más is jelen? belép,
odajön hozzám és térdre esik előttem.
--Kérem asszonyom, parancsoljon, mi kivánsága van? keljen fel.
Csak akkor kezdtem észrevenni, hogy milyen gyönyörü szép fekete szemei
vannak az ifiasszonynak, ha olyan erősen ki nem volna pingálva a
szerecsikával, okvetlenül szépnek volna nevezhető. Alig lehet több
harminczkét évesnél.
--Minden szentekre kérem, nagyságos generális ur,--kezdé a menyecske,
megragadva a kezemet,--tegyen irgalmat velem, szegény kétségbeesett
asszonynyal, különben mindjárt a kutba ugrom.
--Generális ugyan nem vagyok; hanem azért parancsoljon velem, én mindent
megteszek a kedvéért, a mi a katonai becsülettel összefér.
--Azt, azt! A katonai becsületet akarom önnél épen igénybe
venni,--folytatá az asszony.--Ön nemes szivü, lovagias férfi, a ki egy
anya kétségbeesését fel tudja fogni; nekem van egy gyönyörü szép
leányom, a kit nagyon féltek a huszároktól.
--No már arra lovagias szavamat adom önnek asszonyom, hogy az ön
leányának semmiféle bántódása nem fog történni.
--De csak mégis nagyon félek, mert gyönyörü szép leány ám! Aztán nem
lehetek mindig mellette, hogy őrizzem. Éjszaka rám ronthatnak. Csak
akkor tudnék nyugodtan aludni, ha ezredes ur megengedné, hogy éjszakára
ide hozzam be a leányomat az ön szobájába, a mig itt méltóztatnak
mulatni.
--Az én szobámba? Éjszakára?
--No, mert egyedül itt hiszem őt egész bátorságban. Az ön lovagias
védelme alatt. Itt tudom, hogy semmi baja nem történik. Az ön adott
szava megvédelmezi a leányomat.
--Mennyi idős az ön leánya?
--Még csak a tizenhatodikba fordult. De valóságos angyal!
(Teringettét! Én most itt egy tizenhat esztendős angyalt őrizgessek
éjszakánkint, a saját szobámban, a kit előre lekötött lovagias
becsületszavammal igértem megvédelmezni! Ez lesz még csak a szép
provincia!--Mindenféle módjára készen voltam Bosznia pacificatiójának,
csak erre az egyre nem.)
--No, ugy-e megengedi ön, hogy majd ugy éjfél tájon, mikor mindenki
alunni megy, behozzam ide önhöz az angyali szép leányomat? Oh köszönöm,
az ég áldja meg önt e nagylelküségért.
De bezzeg nem köszönöm én az ilyen ég áldását.
Becsületszavammal igértem, hogy e leányt megvédelmezem, s már most, hogy
annál jobban gyakorolhassam a becsületszavam beváltását, idehozzák
éjszakára a szobámba.
S én itt strázsáljak egy szép leányt felvont fegyverrel éjrül-ejre, mint
a stambuli Kadun-Kiet-Chuda a bajrám ünnepi szultán menyasszonyt. De ezt
a strófot nem állom ki! Hiszen nem vagyok én Szent Antal. Aztán könnyü
volt Szent Antalnak, mikor jól tudta, hogy az a szép leány, aki kisérti,
maga az ördög; de lenne csak az én helyemben, mikor az anya maga hozza
ide a leányt, s azt mondja, hogy az egy angyal, majd szeretném látni,
hogy meddig tartana a szent-antalsága?
Aztán utoljára is nem esküdtem meg én a királynak arra, hogy az ő
hadseregében anachoreta leszek.
„Ne kivánd, a mi a másé!“ Azt mondja a tizparancsolat.
De hisz én nem is kivánom, a helyembe hozzák; valjon ha egy anya maga
viszi a leányát egy huszárhadnagy szobájába, hogy rábizza a rend és
nyugalom fentartását, nem valóságos európai mandátum-e ez? Ez már az
igazi bosnyák kérdés!
De hát az adott szó? hát a katonai becsületszó? Szabad-e azt megszegni?
Ez a nő bennem egy mesebeli hőst sejt, egy Lohengrint, a ki az
ártatlanságot védni jön hattyu hátán. Szabad-e ezt a hitet megczáfolnom?
Szabad-e az adott szót megszegnem?
Nem! vasbul leszek. Megtiltom a szemeimnek, hogy ránézzenek. Csupa
szomoru dolgokról fogok gondolkozni. Előveszem a dienstreglement s végig
olvasom. Patiencet fogok játszani. Miattam ott fekhetik s lehet olyan
szép, mint Semiramis. Kővé válok. Hanem holnap reggel megyek rapportra,
s kikérem, magamnak, hogy engem jövő éjszakára küldjenek ki az előörsre.
Nagyon szeretem, mikor az eső szakad a nyakamba.
Megállj! Még egy argumentum van, a mely erőt ád az önuralkodasra. Hátha
ez csak kelepcze? Hátha ugy akarnak velem tenni, mint Judit
Holofernessel? Ugy van! Ha azt nem akarom, hogy holnap reggel fej
nélkül ébredjek fel, ascétának kell maradnom!
Azonban minden bölcselkedésemet halomra döntötte egyszerre az a halk
papucscsoszogás, a mi éjféltájon ajtóm felé közeledett; a szivem
egyszerre elszabadult s nyargalt velem árkon, bokron keresztül; minden
csepp vérem bosznyák lázadóvá lett egyszerre, éreztem, hogy nem fogok
ismerni kegyelmet!
Koczogtatnak.--Szabad.
Az ajtó nagy csöndben felnyilik, s belép rajta a háziasszony, titkolózó
mosolygással, s hozza a karján a leányát,--egy szép kis, pólyába takart
babuskát.
--Itt van „ő“ uram! Ugy-e milyen szép, mint egy kis angyal.
--Mit? Micsoda? Hisz ön nekem azt mondta, hogy most fordul a
tizenhatodikba.
--Igenis, a tizenhatodik hónapba. De már el van választva, nem fog
alkalmatlankodni. Éjszakára mákhajat főztem neki tejbe, csendesen fog
alunni, uram.
--De hát ezer milliom angyal és liliom! Mi az ördögöt félti ön azt a
tizenhathónapos kis pulyát az én huszáraimtól?
--Hát--hát--rebegé a nő szepegve--attul félek, hogy--megeszik ...
...Jeges vizzel öntöttek végig. Ezek azt a hirünket költik, hogy a
huszárok a kis gyerekeket megeszik. Soha ilyen kalandot többet.
Egy kis ártatlan quaeproquo.
--Megtörtént humoreszk.--
X. ujonválasztott képviselő most került haza Amerikából, a hol huszonöt
esztendőt töltött s még nem látta Budapestet. Hogy könnyebben tájékozza
magát, elővette a pártlapot, az „Egyetértés“-t, megnézte rajta a
szerkesztői iroda lakczimet, ott majd ellátják aztán mindenféle
utasitással.--„Himző-utcza IV. 2. sz.“
Hanem azt persze Amerikában nem tudják, hogy az a római IV-es annyit
jelent, hogy „Belváros“.--Képviselő ur tehát bérkocsist hivat s mondja
neki, hogy vigye őt rögtön himző-utcza, numero négybe.
--Odatalál-e ön?
--Elhiszem azt,--szól a bérkocsis, hamis mosolyra hunyoritva pofáját.
--Ez már aztán a népszerüség!--mond magában a képviselő,--még a
bérkocsisok is mosolyognak, mikor a lakczimet mondja nekik az ember.
Megérkeznek, a bérkocsis becsenget, X. ur belép: a kapusné fogadja.
--Itten van az Egyetértés?--kérdé a képviselő ur.
--Hogy ne volna itt egyetértés? csak tessék felsétálni a lépcsőn.
--Én vagyok X. képviselő. Jelentsen be!
--Szükségtelen. Jár ide képviselő száz is. Tessék csak felsétálni.
(Száz! Ez már hatalmas párt!--gondola magában X. ur.--S még a
„habarékok“ azt merik mondani, hogy csak hetvenen vagyunk! Micsoda
hetvenkedés!)
A pompásan butorozott salonban egy jól táplált asszonyság fogadja az
érkezőt.
Pompás salon, kövér dáma, ez nem lehet demokrata nyusz pepersz
szerkesztőségi iroda.
--Nem tudom, jó helyen járok-e?
--A legjobb helyen, kérem alásan.
--Én a directeurt keresem. (Külföldön a lapszerkesztőt directeurnak
csufolják.)
--Az én vagyok!
--Ez már derék! Amerikában is vannak mistressek, a kik ily vállalatok
élén állanak. (Most kezdte már érteni X. úr, hogyan lehet az, hogy,
annyi disznó gorombaságért, a mennyi az Egyetértésben napvilágra kerül,
hogy nem lőtték még rostává a directeurt! Hát mert az egy mistress. Nőt
nem lehet provocálni!)
--Vannak már munkatársak is jelen? (Korán reggel volt az idő.)
--Mindjárt meg fognak jelenni.
Arra egyik ajtón is, másikon is kezdtek beszállingózni:--egy szőke, egy
barna, egy alacsony, egy magas, egy piros, egy creolszin; csupa merő
missek.
Ez már igazi amerikai világ! Csupa hölgy szerkesztőség. Most már érteni
lehet azt a hatalmas, erőteljes stylust! Ilyenre csak hölgyek képesek!
Bemutatják őket névszerint. Valószinüleg csupa irói pseudonymok.
--És azok mind „függetlenek“?
--Tökéletesen függetlenek!
--És republikánusok is?
--De még igazán azok!
--No ez már örvendetes előhaladás! Hát én választási kérdésben jöttem
ide, kérem, missis!
--Csak tessék választani!--szól nyájasan a madame „le directeur“.
--Damned!--mormogja az amerikai.--Talán mégsem jó helyen járok. Ez
Csávolszky urnak az irodája?
Erre aztán mind valamennyien elkezdtek nevetni.
--Nem épen: az odaát van a szemközti házban.
--Alászolgája!
Semmi maliczia!--A hová a képviselő ur tévedt, az egy „komornákat,
bonneokat és társalkodónőket elhelyező“ intézet volt.
A csodabogarak.
(Olyan novella-gyüjtemény, a mit nagyobb érdem lesz elolvasni, mint
megirni.)
Szerzette: Kakas Márton.
I. Tolvaj história.
Éj volt, sötét volt, petroleum még világon sem volt: a retek-utcza 212.
sz. ház ajtaján egy köpönyegbe burkolt férfiu surrant be, ki ugyanonnan
a leghirhedettebb tolvajoknak éji gyülhelyül szolgáló 8. számu
pinczeszobába lebotorkázott.
--Hah? ki az?--kiálta egyszerre tizenkét alak, kiket a dohányfüstben nem
lehete egymástól megkülönböztetni.
--Én gróf Karthágoy Hannibál vagyok; a zsebmetszők hirhedett vezérét
keresem, a kitünő tekintélyü Knödlfressert.
--Én vagyok az! szólt rekedt hangon egy gyanus külsejü alak, gyanus
léptekkel mozdulva előre.
--Örülök, hogy van szerencsém önnel megismerkedhetni. Szólt a gróf: én
egy sajátságos megbizással jöttem önhöz. Holnap termeim meg fognak
nyilni az előkelő világ crémje előtt; holnap szükségem lenne önre, és
még vagy hat ilyen gentlemenre, mint ön, a kik estélyemet jelenlétükkel
megtisztelnék; a megjelenéshez szükséges frakk, fehér mellény és egyebek
kiállitása az én feladatom lenne.
--És mi lenne a feladatunk?
--Semmi egyébb, mint a mulatság alatt minden férfi nemen levő vendégnek
a tárczáját ellopni, a mi levélféle van bennük, azt nekem
átszolgáltatni, a mi pénznemü, azt maguknak megtartani.
--Ha csak ennyi kell, legyen ön felőlünk megnyugodva.
Gróf Karthágoy Hannibál nem szoritott kezet ugyan Knödlfresser urral,
hanem ilyen férfiunak tolvaji szavában a nélkül is meg lehet bizni.
* * *
Karthágoy Didonia grófné egyike azon hölgyeknek, kik szépek.
Didonia a szó szoros értelmében nő volt; mert hiszen, ha férfi lett
volna, valószinüleg nem lett volna Hannibál gróf felesége.
Egy napon Hannibál gróf megtudta, hogy Didonia grófné valakinek levelet
irt. Sejtelmei megsugták, hogy az a valaki: férfi; hanem azt nem sugták
meg, hogy kinek hiják azt a férfit?
Karthágoy Hannibál gróf erre azon gondolatok egyikére jött, miszerint
egy napon fényes estélyt fog adni; arra meghivja diszes kőnyomatu
betükkel szervezett jegyekkel ismerősei fényes koszoruját; különösen
pedig hatot azon fiatal dandyk közül, a kikre gyanuja van, hogy
valamelyikhez a felesége levelet irt.
Az ilyen levelet gavallér ember, mindig tárczájában szokta hordani; mint
valamely utazó a Geleitscheint, vagy ujságiró a belépti jegyet. Azon
estélyen tehát Knödlfresser és czinkosai, kik a társaságnak, mint most
érkezett porosz kreuzjunkerek lesznek bemutatva, minden embernek el
fogják lopni a tárczáját. Valamelyikben aztán majd csak megkerül a
kérdéses levél.
El kell ismernünk, hogy e gondolat pokoli volt, de eredeti.
* * *
Másnap az estélyen pontosan megjelentek Knödlfresser és collegái;
kegyetlenül felfodoritott hajjal és beillatszerezett zsebkendőkkel.
Éjfélig az egész társaság igen jól mulatott velük. A retek-utczai
gentlemanek ugy viselték magukat, comme il faut.
Hanem éjfél után, mikor a társaság arról kezdett beszélgetni, hogy jó
volna egy kis écarté; mindenki ugy vevé észre, hogy tárczája távolléte
által kezd meglepővé lenni. Mindenkinek ellopták a tárczáját.
Nem baj, legalább nem fáradtak a pénzük elveszitésében reggelig.
Hannibál gróf nagyon meg lehetett elégedve a tolvajaival, mert az ő
saját tárczáját is ellopták.
* * *
Másnap korán reggel fél tizenkét óra előtt csengetnek a ... azaz, hogy
nem csengetnek, mert a grófnak portása van: hanem hát hoz a komornyik
egy rejtélyesen bepecsételt csomagot, mely a grófnak volt czimezve.
Hannibál sejtette már a nagy fokhagymaszagról honnan jön a küldemény s
komornyikjának visszavonulást inte.
Midőn egyedül maradt, jobb lábát bal lábára téve, és himzett
hálóköntösével a jobb lábát betakarva, felbontá a kérdéses csomagot, és
ime benne találta a tegnapi estélyen ellopott tárczákat mind.
Ott voltak Arthur, Eduard, Guido, Alfréd, Leo, Rafael tárczái, kiket
gyanuba vett.
Mohó sietséggel fürkészte ki azoknak tartalmát, melyikben találja meg
Didonia szerelmes levelét?
És ime mind a hatban megtalálta azt, a mit keresett.
Ezt nevezhetni aztán bolond szerencsének!
II. Putifár kis fia.
Azt körülbelül minden ember tudja, hogy Putifár ur kicsoda volt? Ő volt
Putifárné asszonyságnak a férje.
Ez nevezetes qualitas! Sok ember van, a ki a világtörténetbe ugy jött
bele, mint a feleségének a férje.
Igaz orthodoxus emberek lévén, nem illik feszegetnünk, valjon abban a
történetben, a mi József és Zuleika között történt (Putifár nejét
Zuleikának hitták--az ujabbkori historikusok), melyik részen volt az
igazság?
József azt állitja; hogy ő el akart futni s ugy maradt ott a köpönyege,
Putifárné pedig ellenkezőleg. Négyszem között történt a
dolog,--számitsuk mi is azon esetek közé, a mikre jobb fátyolt boritani.
Azt is tudja minden ember, hogyan vetették tömlöczre Józsefet, hogy
szabadult ki onnan? hogy jövendölte meg Farao hét sovány tehenét, bár
csak ezt az idei esztendőt is odaálmodta volna nyolczadiknak, s hogy
lett aztán belőle egyptomi miniszterprezidens?
Hanem azt ugyan kevés ember tudja, hogy József urfi hogyan kerülte azt
ki, hogy ily gonosz vád következtében sonica fel ne akasztassék? Én is
csak nem rég tudtam meg.
Tehát azt bizony Putifár ur kis fiának köszönheti.
Volt tudniillik Putifár urnak egy kis fia, a ki azután a lárma után, a
mit a nagyságos mama támasztott, szájtátva hallgatta a pro és contra
replikákat, s a mint a Putifár ur a legjobban adtateremtettézik, nem
tudva, hogy melyiknek adjon igazat, a gyerek megrántja az apja
paletótját:
--Papa!
--No mi kell?
--Nézd meg annak a zsidóinasnak a köpönyegét, a melyik a mama kezében
maradt; ha a köpönyeg elől van összetépve, akkor a mamának van igaza; ha
pedig hátul van elszakitva, akkor a zsidólegénynek.
Biz az hátul volt elszakitva.
Igy köszönheté az életét József egy gyerek észrevételének, a ki nélkül
bizonyosan fölakasztották volna, s akkor a zsidók nem jöttek volna ki
József hivására Mezepotámiából, nem szaporodtak volna el Egyptomban, nem
mentek volna ki a Kánahánba, nem üzettek volna szét a világba; nem
adnának most előleget a gyapjunkra, s az bizonyára nagy baj volna.
III. Hogy támad a divat?
Gróf X. Kázmér a szalonok szemefénye volt azon időkben, mikor elkezdett
divatba jönni, hogy a magyar születésü arisztokráczia Bécset Párizsért
elhagyva, Pesten kezdjen mulatságra való tért keresni. Különösen mikor
egyszer farsang elején megjelent a casinóbálban, ez olyan hazafias
actusnak imputáltatott tőle, a miről, ha jól emlékezem rá, vezérczikket
irtak akkoriban.
Ezen bál alkalmával történt, hogy X. Kázmér grófnak olyan magyaros kedve
támadt, hogy a nyakravalója is féloldalra csuszott bele. Neki persze az
is rendkivül jól illett.
Egyszer körüljár a teremben s csodálkozva látja, hogy minden
gavallérnak, akár ifju, akár öreg, féloldalt van kötve a nyakravalója.
Eleinte azt hitte, hogy az csak véletlen, hanem azután, hogy látta,
miként az valódi következetes rendszabály, megszólitá egyik ismerősét:
--Hát tinálatok mit jelent az, hogy a nyakravalótok mind féloldalt van
kötve. Valami uj Freymaurer-rend jelvénye ez, vagy mi?
A megszólitott elbámult:
--Hiszen ez párisi divat: te magad hoztad onnan. Nézd csak, a te
nyakravalód is félre van. Azt hittük; az divat.
--Vagy ugy?--mondá a gróf s aztán átment az étterembe vacsorálni.
Theát hoztak és fáczánsültet.
A gróf próbára akarta tenni tisztelőit. Elkezdte a fáczánsültet
darabonkint villára szurva a theás csészébe mártogatni.
A publikum tökéletesen megfelelt a várakozásnak.
Másnap minden vendéglőben, étteremben követték a legujabb párisi
divatot, s mártogatták széltére a ludczombot, bifszteket és
roszprádlit--a theás ibrikekbe.
Igy támadnak a divatok.
IV. A pathologicophysiologiai pöreset.
--Ugyan tisztelt doktor ur, mondja meg én nekem lehetséges-e az, hogy
valakit az unalom megöljön?
E sajátságos tárgy felől interpellálta gróf Berzy háziorvosát, a tudós
doktor Pipitért.
Doktor Pipitér azt felelte rá, hogy „lehet“.
--Magyarázza meg azt nekem, kérem.
--Hát az ugy van, hogy az unalomból támad a vértespedés, a vértespedés
szüli a rásztkórt, a rásztkórból keletkeznek különféle organikus
hiányok, a sápkór, a lépkór után következik a májdaganat, a szivtágulás,
a szivtágulásra jön a szivütér-csontosulás; innen támadnak a
gerinczagybántalmak, azokból jön ismét a hátgerincz-sorvadás, ezen
complikált bajoknak egymással való találkozása okozza utóbb a gümőkórt,
nem ritkán az agyvelőlágyulást, s minthogy az ember unalmában sokszor a
fogát szokta piszkálni, ebből támad a csontszu, a csontszu hozza magával
a félfő fájdalmat, abból idült baj lesz; mig végre a test csupa merő
unatkoztából általános elgyengülés miatt megtér egy mulatságosabb
hazába.
--Ugyan kérem, tisztelt doktor, nem adná nekem ezt az orvosi véleményét
irásban?