Feltetszett himes Husvét hajnala.
A parittyási fiuk kiugráltak az ágyból s egybe hozzáfogtak öltözni.
Most nem lustálkodtak szurtosan, murczosan a kuczkóban. Zaklatták erősen
édes szüléjöket, hogy öltöztesse már őket. Adja elé a vasárnapló ruhát,
a csipkés kis kendőt, a darutollat a kalap mellé.
De az öreganyjuk előbb rájuk zörgött:
– Nem addig, mig tisztára nem fényesititek a sok apró sáros csizmát,
olyanra, mint a tükör, meg a Salamon orczája.
A zsivajgásban úgy sem lehet aludni, hát a gazda is mind felneszelt s
apai szeretettel nézte el csemetéit, hogy készülődnek.
A türelmetlen és ügyetlen kis kezekből kivették apámuramék a sárbafult
csizmákat s egy-kettőre tisztába tették őket.
Mire igazán kivirított a hajnal virágos kis kertjében a nap rózsája,
akkorra rendben haladt egyik raj pulya a másik után Parittyásról
Galambosra.
Legelől vezetett Korczos Pesta a két testvérével. Szél fujta, fujdogálta
pántlikás kalapját s pirosra csipte az orczáját is.
Csengett a sarkantyus csizma, a gyarmati vásárról csak a mult héten
hozta az édes apja.
Folyvást azon törte a fejét, hogy fogadja majd Zsuzsika. Vajjon
ráismer-é? Mert ő ráesmerne száz lány közt is, ezer közt is.
De a galambosi lányok sem aludtak ám délig.
Mire az első róta fiú beért a faluvégen, nem volt olyan ház, a hol
rendbe ne lettek volna a lánykák. Hajukat szépen, feszesen simára fonta
az édes anyjuk, csak úgy ragyogott a tiszta fehér homlok. Újmódi
ruhájukon libegett-lobogott a szalag, csipke. S a ház is tiszta volt ám,
mintha lánykérők jöttek volna.
Korczos Pesta többször is volt már Galamboson, erre kell átmenni az
újlaki vásárra, de bizony idáig még nem törődött vele, merre laknak
Szabados Zsuzsikáék.
Ezért nagy gondba volt most.
El volt tökélve, hogy addig másfelé nem megy, mig őt meg nem locsolja,
de megkérdezni restelte, hol laknak.
Mitevő legyen most?
Csak ment előre, csak ment. Itt-ott fiuk jöttek szembe velük, ezek is
rózsavizes üveget szorongattak, locsolódni jártak.
Csak leány nem látszott sehol. A lányok odabent várják ilyenkor a kis
gavallérokat.
Hej törte-marta Pesta koma a fejét, hogy találjon rá Zsuzsára.
Egyszerre csak meglepetve néz fel.
A falu közepén egy szép új ház homlokára fel van irva:
„Isten segitségével. Épitette Szabados Gábor.“
– Tyhő, ez lesz az a ház! Ez a Zsuzsika apja.
– No, ide bemegyünk, – szólt oda öcscseinek s már be is lépett a rácsos
kis kapun.
Beállitott a pitvarba. Onnan a szobába.
Megállottak egymás mellett az ajtóban szépen, azzal Pesta rákezdte jó
hangosan:
Ma nyilt meg az égnek ragyogó kebele,
Ma szállt le a földre az égnek szelleme,
Megtörte a halált a földnek porában,
Dicsőséget szerzett az ég tárházában…
Mondta ő a jó hosszú verset szorgalmasan végig, de azért közben
furtonfurt szerteszét nézelődött, hátha meglátná, a kit keres.
Nem látta sehol Zsuzsikát. Volt ott nagyobb lány is, kisebb is, csak ő
nem volt sehol.
Már az öcscse is elmondta a maga versét:
Locsolódni jöttem, rózsavizet hoztam,
Vigyázzatok lányok, megöntelek mostan…
Még a legkisebb is elsorolta, hogy:
Én kis Múzsa
Gyenge rózsa,
Nem jártam még
Iskolába,
Mégis tudom azt az egyet,
Hogy a Jézus ma született.
Szivemből kivánom,
A garast elvárom.
Pesta csak akkor neszelt fel, mikor hatalmas kaczagással fogadták a
kisöcscse versét a háziak. Ő is akkor vette észre, hogy a kis bölcs a
karácsonyi rigmust mondta el kétségbeesésében.
Restelkedett szörnyen, rá is mordult a kis Jóskára, de a házigazda
vállára veregetett a kicsi pironkodó fiunak:
– Jó van öcskös, legalább tudom, mért van két ünnepünk. Tegnap meghalt a
Jézus, ma ujra megszületett. Ezért a versért két himest kapsz… No, hol
az a lány a himessel?
Pesta is ezt várta nagyon.
Ekkor nagy dolog történt.
Az oldalszoba ajtaja kinyilt és megjelent a küszöbön Zsuzsika,
torkaszakadtából visítva.
– Mi baj, mi baj! – ijedt meg mindenki.
– Valaki összetörte a himeseket! – rebegte Zsuzsa, szinte fuldokolva a
zokogástól.
– Ki volt az, ki tette azt! – kiabált haragosan apja, anyja.
Ki volt az? Ki tette azt? Hát ki más, mint Marcsa. Tót Marcsa.
Tegnap este itt volt a kis rossz s elpanaszkodta, mi történt vele
Parittyáson. Aztán eldicsekedte, hogy azért az ő anyja mégis egy egész
kosár tojást himez neki. Megbámulta, megdicsérte, megirigyelte a
Zsuzsika tojásait s ő volt, ki más lett volna, hogy mikor eltették s
magára maradhatott a kamarában, mind összetörte.
Pesta csak nézte, nézte, hogy sir Zsuzsika, egyszer odalépett hozzá:
– Ne sirj Zsuzsi, lesz még himes tojás! Ne félj, mert téged meglocsol
minden parittyási fiú a nélkül is, de annak a szeplősnek senki se lép be
a kapuján. Ezt én mondom, én la, Korczos Pesta.
Zsuzsi egyszerre felnézett.
– Hát te vagy a! Hiszen a te tojásod megvan. Azt én jó helyre tettem.
Odalépett az öreg ruhaszekrényhez, kivett a szépen rakott czifra
szőttesek közül három gyönyörű himes tojást és odaadta mind a hármat
Pestának.
Ezt ő már tegnap jókor elkészitette, hogy valamikép el ne cserélje
másnak.
Pesta ránézett Zsuzsira, melegen, csak úgy sütött a szeme. Azután azt
mondta:
– Ugyi hogy megismertelek. Ugyi hogy te nem ismertél meg?
Zsuzsika megrántotta a vállát, kaczagva.
Olyan furcsa volt igy. A szempilláján köny csillogott, de a hamis kis
szája már nevetett. Mintha már nem is sajnálta vón az összetört
tojásokat.
Az öregek, az apjuk, meg az anyjuk összenéztek és szeretettel paskolták
meg a két gyerek hátát.
A két kisebb Korczos fiú egyenesen ott is maradt a házban, mert Pesta
kimondta, hogy bizony ő nem megy tovább locsolódni.
A helyett kiállott a kapuba s minden érkező parittyási fiúnak elmondta,
mi történt.
És Zsuzsikát sorra meglocsolta minden fiú. Galambosi, parittyási, tojás
nélkül is.
De Marcsának ott vesztek a himes tojásai, az egész szakajtóval, senki se
nyitott rá ajtót.
Délfelé három czigány-rajkó mégis bement hozzájuk.
A Marcsa anyja mérgében nekik adta az egész szakajtókosár himes tojást.
De Marcsa utánok ment és mind visszavette tőlük. Még ezektől is
elirigyelte.
Nem is nézett többet feléje még a czigánypurgyé sem.