János velök ment a sűrűig. Itt leszálltak a lóról. János visszavezette a
három lovat a faluba, ők pedig gyalog mentek tovább a szikláig.
Ez a szikla az országút mellett állott. Körülbelül öt ember magasságú
volt s a tetejéről végig lehetett látni az országutat egészen a
vadkörtefáig, ahol a pap immáron elrejtőzött.
A török egy nyaláb lombos ágat tört le a fákról és a sziklát úgy
bástyázta körül a lombokkal, hogy ők ketten mindent láthassanak onnan,
de alulról senkise gyanithassa, hogy ott emberek rejtőznek.
– Amoda is rakjunk lombot, – mondotta Gergely a szikla északi oldalára
mutatva.
– Minek?
– Hát ha a szultán erre elment, akkor megfordulunk és utána nézünk.
A nap akkor kelt. Az erdőt harmat boritotta. A távolban felporzottak az
első lovasok.