A Mecsek országútján egy augusztusi holdfényes éjjelen két lovas
vágtatott fel a hegynek. Az egyik egy beretvált arcu fekete köpenyeges
sovány ember, bizonyosan pap. A másik egy alig tizenhat éves hosszuhaju
úri fiu.
Mögöttük egy lovas szolga kocogott az úton. Ez nyereg helyett két tömött
zsákon ült. Mind a két zsák olyan volt a holdvilágnál, mintha lisztet
vinne. Ezeken kivül a hátán is volt egy nagy bőrturba, vagy amint ma
mondjuk: tarisznya. A turba meg volt tömve s három nyélszerü valami
állott ki belőle. Az egyik, hogy megvillant olykor, láthatóképen puska
volt.
Egy vén odvas vadkörtefa sötétlett az út mellett. Ott ugrottak be az
útról a lovukkal.
– Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.
– Ez, – felelte a fiatal ember. Gyerekkoromban bagoly fészkelt benne,
azóta az odunak is meg kellet tágulnia: ha több nem, egy ember elfér
benne.
A ló hátáról mindjárt felcsimbeszkedett a vadkörtefára és egy ugrással
ott volt a vastag, vén törzsökön.
Beleturkált a kardjával a pudvás faderékba, de hogy nem röpült ki belőle
semmi, beleereszkedett.
– Ketten is beleférünk! – kiáltotta vigan.
Azzal ujra kimászott és leugrott a gyepre.
– Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.
És ledobta magáról köpönyegét.
Gábor pap volt, a diák meg Bornemissza Gergely. Azóta, hogy nem láttuk
őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a
szemöldöke nőtt ki. A szakálát, bajuszát bizonyosan a forróviz nyomai
miatt beretválta. Éshát egy kicsit megsoványodott.
Annál erősebben változott a fiu. A nyolc év csaknem férfivá tette. De
csak a termetben. Az arca az a határozatlan se szép se csunya valami,
amilyen a tizenöt esztendős fiuké szokott lenni. Csak az arca szine
maradt meg, az a pirosas barna gyönge szin. A vállig érő hullámos haj az
akkori idők gyermekdivatja volt.
A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap ragadta
fel, a másikat a fiatal ember.
Lementek az országutra, és az ut közepén a fa irányában gödörásásba
fogtak.
A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s viszszatért a lovakhoz.
Levette róluk a kantárt, és békót vetett a lábukra. Hadd legeljenek a jó
harmatos erdei fűben.
Azzal ő is az országutra ment. Az öblös bőr tarisznyából kirakott
mindent; kenyeret, kulacsot, fegyvereket, s ezek helyett azt a köves
földet kotorta bele, a mit a két ásó kiforditott. Széjjelszórta az
árkokba. Visszatértében meg erős nagy köveket hordott a gödör mellé.
Nem telt belé egy óra, derékig volt már a két ember a gödörben.
– Elég, – mondotta a pap. – János most már a zsákot ide.
A szolga odavitte a két zsákot.
– A puskát is, – szólt a pap.
János odavitte a puskát is.
– Most fogd ezt az ásót és áss árkot a gödörtől addig a vadkörtefáig. Az
árok itt az úton egy rőf mély legyen, a gyepen aztán fele mély is elég.
A gyepet úgy szedd fel, hogy visszarakhassuk. Semminek se szabad a
munkánkból meglátszania.
Mig a szolga az árkot ásta, a két úriember beleüritette a két zsák
tartalmát a gödörbe.
A zsákokban puskapor volt.
A puskát a pap felhúzta. Megmozgatta a kakasban a kovát, hogy erősen
áll-e, azután egy hosszu összekarikázott zsineget vett elő; rákötötte az
egyik végét a puska ravaszára.
Most aztán úgy rakták körül a port meg a puskát kővel, hogy a zsineg
szabadon mozoghatott. Óvatosan rakták tovább és tovább a követ a
puskaporra, mig végré a gödörből nem látszótt semmi.
A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig s megfalazta kővel. A zsineg
ebben az árokban huzódott tovább. Lapos kövekkel fedték be mindvégig
úgy, hogy sehol ne szoruljon.
– No, – mondja a szolga, – most már tudom, mi készül itten.
– Hát micsoda János?
– Valaki itt az égbe röpül.
– És mit gondolsz kicsoda?
– Kicsoda? Hát biz azt könnyü kitalálni. Holnap jön erre a török
császár.
– Ma, – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.
Mikor a kelő nap megvilágitotta az országutat, nem volt már semmi nyoma
sem a gödörnek, sem az ároknak.
A pap megtörülte a homlokát és igy szólt:
– Most, János fiam, ülj lóra és menj föl a Mecsek tetejére. Menj
mindaddig, mig csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni Pécsig.
– Értem uram.
– Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött husz harminc lépésnyire. Te
pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első lovast meglátod,
nyargalj vissza és költs fel bennünket.
A pap ezzel bement az erdőbe. Jó gyepes helyet kerestek a diákkal.
Leteritették a köpönyegüket és egy perc mulva elaludtak mind a ketten.