Hogy az angol politikusok hibáit orosz vetélytársaikkal szemben jobban
megérthessük, szükség, hogy szemügyre vegyük azon előnyöket, miket az
utóbbiak a tények mezején kivivtak s még folyvást birnak. Európában
bámulattal szokás Oroszország óriási ázsiai birtokaira tekinteni,
anélkül, hogy eszébe jutnának valakinek azon módok, melyek e birtokok
megszerzését eszközölték. Az oroszok ázsiaiak, nem annyira eredetük,
mint inkább földrajzi helyzetük és társadalmi viszonyaik alapján, s
csupán azáltal, hogy az ázsiaiak „ejh, ráérünk arra még“-jével
összekapcsolják az európaiak elhatározását és kitartását, mérkőzhetnek
meg leginkább az ázsiai népekkel. A khinaiakkal, tatárokkal, persákkal,
csirkassziakkal és törökökkel való érintkezéseikben, a körülményekhez
képest mindig tudták magukat khinainak, tatárnak, persának stb. mutatni.
Egy angol történetiró mondja, ha nem is egészen harag nélkül, mégis
meglehetős igazsággal, hogy az oroszok előnyomulása hasonló volt egy
tigriséhez. „Eleintén óvatosan csuszik s gyáván zsörtölődik előre a
porban, mig a kedvező pillanat megengedi neki a végzetes ugrást. Békét
lehelő baráti mosolylyal, emiszáriusaik édeskés, sima szavaival gyakran
el tudtak altatni minden félelmet, minden elővigyázatot mindaddig, mig
terveik biztos volta feleslegessé tett minden félelmet, meghiusitott
minden elővigyázatot. Vak tehát és áruló az a kormány, mely az
oroszoknak a határokhoz való közeledésére, történjék az bármi lassan, s
legyen a hóditó és meghóditandó közt levő távolság bármi nagy,
szundikálni tud!“ Mint ázsiaiak sohasem állanak oly éles ellentétben
szomszédaikkal akár erkölcseik, szokásaik, akár gondolkodásmódjukra
nézve, mint az angolok, kik magasabb míveltségi állapotaiknál fogva nem
tudnák meghozni azon áldozatot, hogy lemondjanak polgárositási
törekvéseikről. Ők nem igen sértik a népek gondolkodás módját, s a hol
érdekeik kivánják, könnyebben tudnak a körülményekhez simulni. Az angol
kormány maig is méltóságán alulinak tartotta magát közvetlen
összeköttetésbe tenni a bokharai emirrel, s a mit mindeddig a zerefsáni
fővárossal közölt az angol kabinet, az mind az indiai alkirály
közvetitése folytán jutott oda. Oroszországban más az észjárás, s maga
Miklós czár, ez a gőgös autokrata, ki oly soká vonakodott megadni a
franczia császárnak a „mon frère“ czimet, a középázsiai tatár khánnal
szemben nem ugy viselte magát, mint az oroszok mindenható czárja, hanem
mint egy névamelléki khán. Ilynemü eljárás után látjuk aztán, hogy
Oroszország egész ázsiai határvonalai hosszában, mind a nomádok, mind a
települtek, mind a budha, mind a mohamedán vallásuak oly jó viszonyban,
ha nem is barátságban, élnek az oroszokkal, mint különben egy európai
hatalom idegen birtokain sem.
Az ázsiai gondolkodásmód ez előnyei, melyeknek elsajátitását különös
ravaszságnak és számitásnak tekinthetjük, a politika terén is sokkal
nagyobb sikerrel járnak, mint a nyiltság és igazságosság nyelve, melyet
az angolok mint alapelvet látszanak követni. Csak Nagybritannia európai
ellenségei, csak az angol hatalom irigyei tehetnek szemrehányást Albion
fiainak Indiára nézve; de a ki tüzetesen ismeri politikai
érintkezéseiket a benszülött fejedelmekkel s a határos szomszédokkal, ki
alapos ismerője az ázsiaiak jellemének, az az angol államférfiak
tévedését épen e hibák teljes hiányában fogja látni.
Kezdve az Amur nagy területétől a legkisebb birtokokig, melyeket
Oroszország ujabb időben Ázsiában elfoglalt, mindenütt ugyanazon
ármánykodásokat, a pártviszályok szítását, a vesztegetést, a legaljasabb
eszközök általi csábitást találandjuk, melyek egy invasiót meg szoktak
előzni. Először kereskedelmi viszonyok által érintkezésbe lépnek idegen
elemekkel; azután a legcsekélyebb pártviszályt elegendő okul szolgál egy
casus bellire; a hol erre nincs alkalom, ott a földet emissariusok
aknázzák alá, a főnököket ajándékok által csábitják magukhoz, vagy
fejeiket Vodkival (orosz pálinkával) kábitják el s ugy csalják be a
végzetes varázskörbe. A háborura, az invasióra sehol sem lehetne
egykönnyen alapos okot találni, s a Romanoff-ház óriási birodalma
bizonynyal inkább gyarapodott ázsiai politikusainak ármánykodásai, mint
fegyvereinek hatalma által. Ehez járul még az, hogy Oroszország fent
elősorolt tulajdonainál fogva közelebbről ismeri az ázsiai népek
viszonyait, s sokkal jobban van tudósitva arról, mi a határos államokban
magát előadja, mint az angolok, vagy a többi európaiak emissariusai nagy
vigyázatának, diplomatái fáradhatlan buzgalmának köszönheti, hogy
kabinetje a szomszéd országok legtitkosabb dolgairól gyakran gyorsabban
és alaposabban van tudósitva, mint maga az érdekelt kormány. Eltekintve
attól, hogy egy, a legderekabban kiképzett férfiakból álló társaság
értékesitheti Szentpétervárt Ázsia legkülönbözőbb részeiben észlelt
tapasztalatait, még itt-ott egy kirgiz, egy buriat, egy csirkassziai
vagy mongol is hasznos eszközül szolgál nekik egészen vagy félig
leigázott hazájok ellen, természetesen, miután orosz nevelés és észjárás
által kellően átidomitották.
Angliában mindenütt épen az ellenkezőt látjuk.
A ki ismeri az angol közvélemény vastag tudatlanságát, India eseményeit
s e nagy birtokok szomszéd államainak viszonyait illetőleg, a ki egy év
lefolyása óta figyelemmel kiséri azon képtelen és nevetséges
tudósitásokat az angol sajó távirati sürgönyeit, melyek Kalkuttán és
Bombayn át Angliába és Európába jutnak, a ki ismeri azon csekély számu
angol államférfit, kik jól lévén értesitve az ázsiai viszonyokról, a
keleti politika kérdéseiben helyes itéletet hozhatnak, annak bámulnia
kell, mint alapithatta meg Anglia idegen birtokait, sőt mint volt képes
azokat maig is megtartani.
Valamint azon angolok, kik hosszabb idő óta tartózkodtak Ázsiában,
nemzeti jellemöknél fogva távol maradtak a benszülöttektől s igy
nyelvökkel és erkölcseikkel ritkábban lépnek közelebbi összeköttetésbe,
ugy az angol kormány is az oly fontos követségeknek, mint pl. a
konstantinápolyiak tolmácsi állomásait, a kölcsönös közlekedés e
lényeges organumát, nem tölthette be angolokkal, hanem naturalizált
levanteiekkel. Oroszországban, Francziaországban és Ausztriában már rég
alapitottak diplomatiára készülők számára keleti akadémiákat; Angliában,
daczára a dúsgazdagon dotált kollegiumoknak, iskoláknak és egyetemeknek,
ilynemü intézet felállitására még nem gondoltak. Igy a törvényhozó
testületben, valamint a miniszteriumban is, hol pedig a legcsekélyebb
ügyeket is szakférfiak intézik, az ázsiai nagyfontosságu viszonyokat
illetőleg csak nehány embert lehet illetékesnek tartani, s a felszinen
levő pártfogóskodási szellemnél fogva még ezek is ritkán juttathatják
érvényre tapasztalataikat.
Ez a közöny minden idegent meg fog lepni; de annál inkább fel fogja
kelteni bámulatunkat az, ha a szabadelvű töredék szóvivőit igy halljuk
beszélni: „Mit érdekel minket Ázsia, mit a barbár csorda, mely sok
fáradalmat okoz, de kevés hasznot hajt, mit a gazdag India, melynek
jövedelme épen nem fedezi a kiadásokat, annál kevésbé a foglalás
költségeit!“ Ily megjegyzéseket gyakran hallottam e párt
legjelentékenyebb tagjaitól; nem lehet kétségbe vonni vallomásaik
őszinteségét, de ha kérdeztem, mivel fognák a nagy gyarmatországból
eredő politikai befolyást pótolni, mindig adósak maradtak a felelettel.
Azt egészen feledni látszanak, mily sok fiatal angol lép minden
osztályból Indiában politikai és katonai pályára, feledni látszanak azt,
hány lelkész és tiszt gyermeke gazdagszik meg a Ganges és Indus melletti
jövedelmes hivatalokból, kiknek a szigetország szűk köre különben semmi
hatáskört sem nyujtana, hogy aztán ifju éveik szerzeményét otthon
nyugalmas vénségükben költsék el; egészen számitáson kivül hagyják a
kereskedők tengernyi számát, kik a legkiterjedtebb kereskedelmi
érdekeket képviselvén, lakják ázsiai birtokaikat, s kiknek munkálkodása
által milliókkal gyarapszik az angol tőke. Ezen szabadelvüek, kik előtt
egy ily gyarmatbirtok, mint India, közönyösnek vagy épen nélkülözhetőnek
tünik fel, igen rövidlátóak. Hogy az angolok hazájuk nagyságát nem az
idegen népek fölötti uralomra, hanem belföldi gyáriparuk virágzó
állapotára akarják alapitva látni, ma, midőn csupán indiai
vasutvállalatokba 60 millió font sterling van fektetve, nem birhat
általános érvénynyel Angliában; mert hogy sem a gyárak mozgalmas ipara,
sem az angol kereskedők vállalkozó szelleme nem mutatott fel valami
különös eredményt ott, hol nem vehették igénybe az angol uralom
segélyét, látni való Algir, Középázsia s egyéb nem brit birtokok
kereskedelmi viszonyaiból.
Ezek a téves nézetek nyomták háttérbe az angol egyéniség előnyeit
szemben az orosz politikával, mely kitartással és következetességgel űzi
munkáját. Ezeknek kell tulajdonitni azt, hogy Oroszország oly hihetlenül
rövid idő alatt emelkedett Anglia hatalmas versenytársává s lépett oly
közel annak Achilles sarkához. Ma már hasztalan volna visszanyomni
akarni ez óriási hatalmat, miután a Kaukázust teljesen elfoglalta, s
állását a Kaspi és Aral tónál, valamint roppant előnyeit Középázsiában
kivivta. A mit 20 év előtt még nem nagy nehézséggel lehetett volna
kiküzdeni, az ma már késő, s ha Anglia el akarja kerülni a kereskedelmi
államok közös sorsát, Karthago, Velencze, Genua, Holland és Portugal
végzetes sülyedését, csak egy ut van hátra: szigoru vigyázat és őrködés,
s a még érvényre emelhető rendszabályok gyors foganatositása.