A fiatal kungráti mollah, ki további utazás végett Szamarkand felé
karavánunkhoz csatlakozott, használni akarta Khivában mulatásunkat, hogy
szülővárosának s ottani rokonainak „Isten hozzád“-ot mondhasson. Közölte
velünk szándékát s nagy volt öröme, mikor megtudta, hogy magam is azon
gondolkozom, hogy őt oda elkisérjem, részint azért, hogy egy kolduló
köruton valamit összekaparinthassak, részint pedig azért, hogy az
unalmas veszteglést a tikkasztóan forró Khivában kikerülhessem. A mollah
aranyhegyeket igért nekem s mindent a legtündöklőbb szinekkel ecsetelt,
hogy elhatározásomban megerősitsen. Egyébiránt buzgólkodása egészen
fölösleges volt, mert ez alkalom épen kivánatom szerint jött s két nap
mulva már utban valék Jengi-Ürgends felé, hogy onnan az Oxust elérjem,
hol egy félig megrakodott hajó készen állott, hogy minket szerény
vitelbérért magával vigyen.
Khivából Kungrátba nyárban többnyire vizen szoktak utazni és az utazás
az Oxus gyors futása miatt lefelé sohasem tart 5 napnál tovább. Ezt a
forró nyári hónapokra kell érteni, ha a viz a Hindukus-on és bedäkhsáni
hegyek ormain fekvő hó olvadása miatt legfőbb magasságát éri el. Ősszel
s tavaszszal alacsonyabb vizállás mellett az utazás hosszadalmasabb s
télen egészen félbe van szakitva, mivel az Oxust, bár nem épen
mindenütt, de sok helyen jég boritja.
Már Khiva falai előtt mindjárt hajóra ülhetne az ember, t. i. a
Hazreti-Pehlivan csatornán, de akkor nagy kerülőt kellene tenni,
minthogy ez észak helyett délen Hezareszp-nél ömlik az Oxusba; ugyanez
áll a másik csatornáról, a Gazavat-ról is, hanem az a várostól
meglehetősen távol van s ez is inkább Kelet felé mint északra foly.
Ennél fogva inkább mennek Jengi-Ürgends-be, a Khánságnak egy igen
szorgalmas és kereskedő városába és onnan a part mellett fekvő
Akhun-Baba-ba, mely egy szent sirja nehány szerteszét fekvő udvarral
(Havli) és kikötőhelyül szolgál az emlitett két városnak. Az egész,
körülbelől 4 német mértföldnyi terület meglehetősen népes és jól van
művelve. Az út szántóföldeken, kerteken és réteken visz keresztül; itt
találhatók a legszámosabb és legnagyobb eperfák s ennélfogva a
selyemtermelés is virágzó, sőt e vidék jogszerüleg megérdemli, hogy az
egész Khánságban a legszebbnek nevezzük.
A parton izzó, csaknem tűrhetetlen hőség uralkodott, s midőn e miatt
aggodalmamat fejeztem ki, a hajósok azzal nyugtatának meg, hogy e bajon
lefelé igen könnyü lesz segiteni egy Pesekhane (szunyogház) által, mely
minthogy a hajót csakis a két végén vezetik, senkinek sem fog utjában
állani. Ezt egy mennyezet alakjában azonnal föl is állitották, hogy
nappal a nap ellen, éjjel pedig a veszélyes szunyogok ellen védelmezzen
s miután az elindulásnál megkivántató Fatiha-kat (áldóima) elvégezték,
négy hajós és két más utazó társaságában a partot elhagyók.
Kezdetben az ut felette egyhangu volt. A két hajós a jármű felső és alsó
végén a folyónak mindig olyan helyeire kormányozta azt, hol a viz
legzavarosabb és legsárgásabb volt, mivel ott, a mint nekem mondák, a
folyam gyorsasága legerősebb. A kormányrudak hosszu póznákból állanak,
melyeknek végei laposra vannak faragva; és a kormányosok, mert a hajót
mindkét felől együtt vezetik, ott a hol különös figyelem nem kivántatik,
ülve szokták végezni teendőjöket. Körülbelől minden két órában
fölváltják egymást. A kimerültek, vagy jobban mondva a naptól
megaszaltak, olyankor társaságunkba jöttek a fedél alá, nagy
alkalmatlanságunkra, egész hosszaságukban végig nyujtózkodtak s
nemsokára azután rágyujtottak duettben horkolni, mig ujból fölváltották
őket. A mi két utitársunkat illeti, szerencsére csak az egyik volt
beszédes, és mennyire örültem, a mikor láttam, hogy tatáromat gyakran
fölvilágositá egy vagy más dolog felől, mindegyre kiigazitólag vágott
beszédébe s tudnivágyamat hosszadalmas magyarázgatásokkal elégité ki.
Az Oxus partjai nem igen birnak valami különös érdekességgel, ámbár
sokkal többet nyujtanak, mint a mennyit Buteniew utleirásából
olvashatunk, a ki követsége alkalmával 1858-ban ugyanazt az utat tevé
meg Kungráttól Jengi-Ürgends-ig a folyamon fölfelé. A jobb parton, azon
hely átellenében, a hol mi hajóra szálltunk, láthatók Sáhbáz-Veli (a
szent hős) nagyszerü romjai, mely az előkorban, a mint állitják, erős
vár vala és a Kalmüköktől dulatott szét. Átalában ugy látszik, hogy a
khivai Khánság történelmi szétrombolói a Kalmükök voltak. Dsingiszkhán
alatti becsapásuk idejekor az akkortájban virágzó Kharezmet kegyetlenül
elpusztitották, de az mégis tulzás, mintha minden rom pusztitásaik műve
lenne, miként azt a hagyomány állitja. Még beljebb egy más, az előbbinél
sokkal terjedelmesebb rom is van kőépületek maradványaival és ezt Gaur
Kalisszi-nek (a gaurok várának) nevezik. Kezdetben azt hivém, hogy
Gaurok alatt az őskor Gebreit vagyis tűzimádóit értik, de nagy
bámulatomra azt hallottam, hogy e név alatt egész Közép-Ázsiában az
örményeket, vagy helyesebben mondva, nestorianusokat értik, kiknek ott
az iszlam előtti időkben egészen a mongol uralom elenyésztéig
jelentékeny telepeik voltak, melyek az Aral tótól messze Khináig
terjedtek. Az előbbnevezett romtól lefelé három órányira, a jobb parton,
egy meglehetősen sürű, Khitabegi nevü erdő (Tokaj) terül. A fák
különösen magasak, de a nap az Oxustól táplált posványokat nem képes
kiszáritani és az erdőt csak kevés helyen lakják a marhatenyésztést üző
Karukal pagok. A bal parton, melyet a tulajdonképeni erdőnek
tekinthetünk, a Havli-k (udvarok) lánczolata ritkán van félbeszakasztva,
imitt-amott nagyobb falvak is mutatkoznak egészen a part közelében, igy
pl. az özbeg falu Taskale, mely egy magas partvidéken fekszik, és a kis
Vezér falu, melynek közelében a Kilidsbaj csatorna ömlik, vagy jobban
mondva, tör be az Oxusba, hogy aztán Szilali mögött a homokban
elvesszen.
Theafőzés, Pilau készités, szent regéknek elbeszélése és hallgatása
valának a nap szüntelenül változó foglalkozásai. Néha az egész
utitársaság, a kormányosokat kivéve, álomba merült, s e szünetelés nekem
kedves változatosságot nyujtott és a vén Oxus sárga hullámaira tekintve,
képzelmem oly örömest röpkedett nehány európai folyó tükre felett,
melyeknek habjait száz meg száz hajó sustorogva szeldeli, melyeknek
virágzó partjai duzzadó élettel vannak telve – mily óriási különbség! Az
Oxus megtestesült képviselője azon vidéknek, melyen átbarangol.
Futásában vad és fékezhetetlen, mint a közép-ázsiaiak természete,
sekélyeit és zátonyait épen oly nehéz kipuhatolni, mint a turkesztáni jó
és rosz tulajdonait; naponként uj ágyat ás magának, mert valamint a
nomád nem tud sokáig egy vidéken időzni, ugy látszik, hogy régi ágyát ő
is megunta.
Másnap korán reggel Görlen városa előtt haladtunk el, mely a parttól egy
kissé távol van, s a tulajdonképeni kikötőhely egy Isimidsiran nevü
falu. Ezzel átellenben, a jobb parton, fekszik Rehmiberdi-Beg vára,
melyet csak azért emlitünk meg, mivel a délkeletről észak felé vonuló
Oveisz Karajne[11] hegység innen kezdődik. Első tekintetre mind
magasságra, mind alakra nézve sok hasonlósága van a Khiva és Asztrabad
közti pusztaságon fekvő nagy Balkánnal; de közelében csakhamar
észreveszszük, hogy terjedelme nagyobb s különösen a buja növényzet és
erdőségek lepnek meg kellemesen, melyekkel csúcsa fedve van. Az emlitett
hegy egyik csúcsán van Oveisz Karajne állitólagos sirja, egy hires
bucsujáróhely Khivában, s a távolban csakugyan több épületet fedezhetünk
föl, melyeket Rehimberdi-Beg épittetett a buzgólkodók kényelmére. Ettől
oldalfélt fekszik a Munadsat daghi (buzgalom hegye), melyet egy Amberene
(Ambra anya) nevü szent nő nyughelyének tartanak. A szent nők a szunnita
Iszlamban nem igen gyakoriak, de mégis van egynehány Közép-Ázsiában, mi
uj bizonyitéka annak, hogy az iszlam nem bánik a szép nemmel épen oly
mostohán, miként azt Európában hiszik. Ami Amberene nagysámat illeti, a
monda azt beszéli, hogy őt, ki szépségben egy Zuleikha, erényben egy
Fatima volt, férje azért gyűlölte, s később azért üzte el magától, mivel
ő az Iszlamot vallá, holott férje halálos ellene volt annak. Fejedelmi
lakából Jengi-Ürgends-ben kénytelen volt e vadon vidékre menekülni, s
bizonyosan éhen veszett volna el, ha egy szarvastehén barlangja
nyilásánál naponként meg nem jelent volna, mely türelmesen hagyá magát
megfejni és akkor ismét eltünt. Kinek nem jutna itt eszébe Genovéva
története? Az akkori párisiak nem voltak jobbak a mai özbegeknél s
hányszor nem találunk azonosságot vallási és világi mondákban a szellem
nyilatkozványait illetőleg egymástól oly messze élő népeknél is?
Ha Görlentől négy órahosszat lefelé mentünk, a parttól másfél órányira
fekvő Jengi jap-hoz érünk, mely egy földfaltól körülvett jelentéktelen
mezővárosocska s körülbelől két órányira tovább a khitaji kerületbe
jutunk, mely ott kezdődik, hol a Jumalak, egy kúpalaku halom, közel a
balparton, emelkedik. E közben a jobb oldalon az Oveisz hegység mind
közelebb nyomul az Oxushoz, a kiálló Jampuk hegycsúcs mellett
elhaladunk, melyet egy régi kastély romjai koronáznak és Jumalakkal
átellenben a keletről nyugotra terjedő Seikh-Dseli hegyláncz már egy
szorosutat (melyet itt Kisrak-nak neveznek) képez, mely sokkal
keskenyebb, mint a Vaskapu a Dunánál és a két szikla közé szorult folyam
hatalma miatt a hajósoknak gyakran veszélyes. A viz e helyen tompa
morajt okoz, ugy tetszik, mintha az Oxus a kemény kövekre morogna, hogy
azok őt, a fékezhetlen csavargót, ugy bebörtönözték. Különben a
legszűkebb hely igen rövid, a balparton a hegy hirtelen végződik,
ellenben a jobb parton a magasság fokonként apad s miután a balra eső
Tama-t elhagytuk, a vidék mindenfelé sik.
A hegyes vidékkel az Oxuspart minden regényes oldala is eltünik. Két
napi utazás alatt a képzelem és szem jóllakott s habár a reggeli és esti
órák még nyujtanak is némi kedves dolgot, de már nappal a hőség s éjjel
a szunyogok és legyek, melyek mellett a kolumbácsi szunyogok az
Al-Dunánál gyöngéd pillangók lehetnének, csaknem kiállhatatlanok.
Mihelyt a nap lement, mindenki szorgalmatosan a durva vászonból
készitett szunyogház alá bujt és keserves vala kinom, hogy az
utitársaimtól megrontott levegőt üdével nem cserélhetém föl. Estve felé
végre elértük a Mangit kerületet, melynek hasonnevü városa a parttól két
órányira fekszik és a folyóról egy kis erdő miatt láthatatlan. Itt
hosszasabban mulattunk a parton s miután a hajó keskeny tüzelője helyett
a szabadban kényelmesen ételt főztünk, utunkat tovább folytatók. Barátom
nagy sajnálkozására az egy órányi távolra eső Bászujap-ot csak éjjel
értük el. Meg akarta látogatni velem együtt az itt lakó igen hires
nogaji Isánt, hogy tanácsát és áldását utiterveire kikérhesse. Ezeket a
nogajokat, kik mindnyájan az orosz hatóságok vagy a katonai szolgálat
elől menekültek ide, Közép-Ázsiában a szabadság és Iszlam vértanuiként
tisztelik, de köztök mégis igen gyakran találtam kitünő gazembereket,
kik valószinüleg valami jól megérdemlett büntetés elől szöktek meg.
Korán reggel már Kipcsak-ot is elhagytuk, mely második állomásnak van
kijelölve. Az Oxusban azon a részen, melylyel átellenben a város
fekszik, egy a folyam széltében huzódó szikla emelkedik, mely a
folyamágynak csaknem felét átfogja és a hajóknak csak a másik, azaz
szabad felén enged átmenetelt. Alacsonyabb vizállásnál egynehány
sziklaél is látható és a gyermekek egy lábnyi mély vizben gázolva
játékból e sziklákon szoktak sétálgatni. Hanem a hajósoknak ez a hely
nagy félelmet okoz, s csakis nappal merészelnek ott elhaladni. Kipcsak
maga jelentékeny hely, az özbegek hasonnevü törzsétől lakva, több
mecsettel és kollegiummal, mely utóbbiak között a jobb parton fekvő és
Khodsa Niaz-tól alapitott ennek gazdag adományai miatt a leghiresebb.
Nem messze e magányosan álló épülettől egy szorosan a part mellett
fölemelkedő hegyen láthatók Csilpik romjai, melyről a rege azt beszéli,
hogy a régi időkben erős vár volt és egy herczegnőnek szolgált lakásul,
ki atyja rabszolgájába szeretett s minthogy a vadul fölingerelt papa
bosszujától félt, kedvesével ide menekült. Hogy vizet kaphassanak, a
hegyet egészen az alapjáig át kelle fúrniok; a földalatti ut még mai nap
is meg van.
Kipcsaktól fölfelé a jobb parton kezdődik az az erdő, mely kevés
félbeszakitással a folyó hosszában Kungrát-on is jóval túl terjed. Hogy
szélessége kelet felé mennyire terjed be, a vizről nem láthatám, de a
mint álliták, maximuma 8–10 órányi. A parttal határos része általán véve
posványokkal és mocsárokkal van fedve s csakis egy nehány ponton lehet
hozzá férni. Kevésbé sűrü helyein a karakalpagok száz meg száz
marhacsordája legelész és vadakban sem szenved hiányt, de a számtalan
vad állatok között különösen a párduczok, tigrisek és oroszlánok felette
sok bajt okoznak. A folyam bal partja, melyen innentől fogva Görlenig a
legtöbb sekélyes hely van, annyira, hogy szüntelenül fennakadtunk, az
emlitett ponttól kezdve egy messze északnyugotra terjedő fennsíkot
képez, melyet a bennszülöttek Jilankir-nak (kigyómező) neveznek és a
puszta nyugoti határánál épen oly meredek lejtőben végződik, mint a
Kaflankir vagyis az egész üszt-jarti fennsík. Az Oxus part ezen részének
népessége jomutturkománokból és tsandorokból áll; az elsőbbek a folyó
közelében barangolnak, Porszu és Jilali vidékén; az utóbbiak a pusztaság
szélén és az Üszt-Jurt oázain és, a mint könnyen gondolható is, egymás
között örökös villongásban élnek, mely épen ugy saját hátrányukra, mint
az özbegek előnyére szolgál, minthogy egy egyesült erős nomád nép
közvetlen közelsége a letelepültekre nézve mindig veszedelmes.
A harmadik nap estéjén Khodsaili[12] előtt állottunk meg, a mely város a
parttól két órányira fekszik. A lakosok nagyobb része azt állitja, hogy
ők Khodsa utódai s nem kevéssé büszkék arra a többi özbegekkel szemben.
Az egész kerület sűrűn van lakva és a balpart messzire egész
Nöksz-ig[13] az erdőségek és művelt földek egy szakadatlan lánczolatát
képezi. Az Oxusnak egyik legveszélyesebb helye itt van, tudniilik egy
vizesés, mely utazásunk idejekor csaknem három lábnyi magasságról
irtózatos zúgással, mely már egy órányi távolságban hallható volt, és
nyilsebességgel zuhant alá. A bennszülöttek Kazankitken-nek nevezik azt,
a mi azt jelenti, hogy: ott, hol az üstök elmerültek, minthogy itt egy
jármű, a mint mondják, az emlitett konyhaedényekkel telve elsülyedett;
és a hajókat a vizesés felett már egy negyedórányira a parthoz vonják és
vontatókötelekkel gondosan vezetik le. Innentől kezdve lefelé a folyam
áradások által jelentékeny tavakat képezett, melyek egymással apró
természetes csatornák által összeköttetésben állanak s tavaszszal ugyan
kicsinyek, de csak ritkán száradnak ki egészen. Legjelentékenyebbek
Kujruklu, Köl és Szari-Csöngül. Az első hir szerént egynehány napi járó
földnyire terjed északkelet felé, az utóbbi területben ugyan kisebb, de
annál mélyebb.
Nöksz előtt a negyedik napon haladtunk el. A műveltség már a bal parton
is mind jobban tünedezik el. A folyót mindkét felől erdők koszorúzzák s
fele utjában Kungrat felé egy jókora széles és mély Ögüzkitken nevü
csatornát alkot, mely délnyugoti irányt vesz és a Sorkacsi tavába ömlik,
mely utóbbit a nagy folyamtól gátak épitése által hiába kisérlették meg
elvágni; mert a viztömeg szerfölötti kiterjedése miatt épen itt
legnehezebb a hajózás. Egy Afak-khodsa nevü szent sirjánál az erdőnek
vége szakad s kezdődik a kungrati kerület, mely, a meddig csak a szem
lát, kertekkel, szántóföldekkel és Havlikkal (udvarház) van boritva.
Maga a város csak az ötödik nap estvéjén lett láthatóvá, miután egy vár
romjai mellett, melyet a lázadó Törebeg épitett Mehemmed Emin idejében s
egy közel levő örvény mellett elhaladtunk.
Tartózkodásunk a khivai khánság e legészakibban fekvő városában csak
igen rövid tartamu volt, mert fiatal utitársam, ki szülőit már egy évvel
ezelőtt elveszté, egy itt lakó rokonától csakhamar elbucsuzott s maga
sürgeté a gyors visszautazást. A városnak sokkal szegényesebb kinézése
vala, mint a délen fekvő helységeknek s leginkább nagy vásárai miatt
nevezetes, melyeken a szomszédságban lakó nomádok felette sok marhát,
vajat, nemezszőnyeget, teveszőrt és gyapjut adnak el. Halakkal is,
kivált pedig a száritottakkal, melyeket az Aral tó partjáról szállitanak
ide, jelentékeny kereskedést üznek a khánság többi részei felé. Mint
nevezetességet kell megemlitenem, hogy itt két Iszlamhoz áttért oroszt
is találtam, kik jó lábon álló háztartásnak s gazdaságnak és népes
családnak örvendezének. Foglyok valának a Perowsky-féle hadseregből és
Mehemmed-Emin khántól azon kikötés mellett nyerték vissza szabadságukat,
hogy az Iszlamot elfogadják. Az egyiket egy persa rabnővel ajándékozták
meg; a barna iráni nő s Észak szőke fürtű fia jó egyetértésben él
egymással s bárha az utóbbi előtt a hazatérhetés már több izben
lehetségessé vala téve, mindazáltal még eddig nem tudta rá szánni magát,
hogy adoptált hazáját az Oxus partján odahagyja.
Végezetül még meg akarom emliteni azon kevés tudósitásokat, melyeket itt
az Oxus további futásáról Kungráttól az Aral tóba ömléséig hallottam. Az
utóbb nevezett várostól két órányira lefelé a folyó két hatalmas ágra
oszlik, melyek egymástól csak igen keveset külömböznek. A jobb ág, mely
az Amu-Derja nevezetet megtartja, hamarább éri el a tavat, de gyakori
szétágazása miatt nagyon sekély, és alacsony vizállásnál a hajózásra
nézve szerfölött alkalmatlan. A bal pedig, mely Tarlik (szorosság)[14]
nevet visel, keskeny, de általán véve mély s csak azért járnak rajta
ritkábban, mivel a tóig menő utjában igen nagy kerülőt tesz. A mi az
Oxus legalsó futásán üzött forgalmat illeti, ezt hasonlitni sem lehet
ahoz, mely a Csardsuj és Kungrat közt eső téren végbe megy, mely Bokhara
és Khiva között a fő kereskedelmi utat képezi. Ősszel különösen a
halászás üzi az özbegeket a tóhoz és a száritott tói halakkal üzött
kereskedés a három Khánságban jelentékeny. Oly áruczikk az, melyet a
sivatag lakói nem nélkülözhetnének, mivel nyájaik gazdagsága daczára is
sokkal fösvényebbek, mint hogy hússal táplálkoznának és pótszerül inkább
száritott halat használnak. Tavaszszal ismét a vadludak, melyek nagy
számmal tartózkodnak a torkolatoknál, csalogatják a vadászatkedvelőket
az Aral tó partjaira, a mely évszakban a legtöbb bucsujárás is történik
arrafelé, melyeket a kegyes özbegek visznek végbe Tokmak-Baba sirjához,
egy kis hasonnevü szigeten a torkolathoz közel. Ez a szent, ki
egyszersmind a halászok védszentje is, egy kis mausoleum alatt pihen,
melynek belső tere még most is hiven őrzi a szentnek nagy régiségü
öltönyeit és konyhaeszközeit, melyek közül az üst nagy tisztelet tárgya
s azt beszélik, hogy magok az oroszok is, kiknek az idejövetel a gőzösök
által meg van könnyebbitve, e szigetre csak ritkán lépnek s ha ide
jönnek is, önkénytelen tisztelettől indittatva az ereklyékhez soha se
nyulnak.
Ha már most e nevezetes folyó egész futására forrásától a Szer-i-kul-nál
(tó kezdete) kezdve egészen az Aral-tóig egy általános tekintetet
vetünk, észre fogjuk venni: 1. hogy hajózhatósága nem terjed ki egész
hosszára, mint Burnes állitja, hanem hogy kissebb vagy nagyobb
járművekkel csak Kerki-től, vagy jobban mondva Csihardsuj-tól lefelé
járható. Felső futásától kezdve az emlitett helyekig csak tutajokkal
találkozunk, melyek tüzi- és épületfát, melyekben a bedähsáni hegység
lejtői meglehetős gazdagok, szállitanak a fátlan sikságok partjaira s
csak ritkán láthatunk eféle tutajokon olyan egyes családokat, melyek az
alsóbb Oxusvidékre települnének át. A Hezareszp és Elcsig közt fekvő
téren, mely utóbbi város Bokhara főrakhelye, már nagyobb járművek is
járnak Khivából vagy oda portékákkal és élelmi szerekkel; legélénkebb
forgalmat kétségtelenül mégis azon a részen találunk, mely a khivai
Khánságban foly, ahol a folyó, minthogy partjai közvetlen közelében sok
város fekszik, ugy föl- mint lefelé kedvelt és olcsó eszközül szolgál
nagyobb terhek szállitására, sőt a szegényebb osztály személyes
közlekedésre is használja. 2. Ugy tetszik nekem (mert elégtelen
szakismeret miatt biztosan állitani nem merem), hogy az Oxus bajosan
fogja valaha Közép-Ázsia forgalmának életerét képezni, melyet a
politikusok, Turkesztán jövőjéről beszélve, róla föltesznek. Hogy
sohasem játszhatik oly fontos szerepet, mint a Jaxartes, melynek
hullámait már ma is orosz gőzösök szeldelik, már csak ezen körülményből
is elég világosan kitűnik, valamint abból is, hogy az oroszok
hajócsapataikkal az Aral-tóba nem az Oxuson, hanem a hóditási tervekre
kevésbbé kedvező Jaxartesen voltak kénytelenek Turkesztánba hatolni.
Hogy az utóbb emlitett folyó néptelen partjai a pétervári udvarra nézve
nagyobb fontosságuak lennének, esztelen állitás, s pusztán csakis
Közép-Ázsiát illető földrajzi ismereteink hiányán alapszik. Három
gőzössel nem csak az egész khivai Khánságot sakkban lehetett volna
tartani és Kungrát, Kiptsak és Hezareszp várakat megszállani, hanem
Karakölön át Bokharába, tehát Közép-Ázsia szivébe is, könnyen lehetett
volna egy hadosztályt küldeni, ha ezen vizi ut szerfelett nagy
természeti nehézségei egy oly szándékot lehetetlenné nem tettek volna;
miről azonban az oroszok már Közép-Ázsiában tett első felléptök
alkalmával eléggé meggyőződtek. Az Oxusnak, a Khodsa-ilk mellett levő
vizesést, a kipcsaki veszélyes sziklákat és a Jampuk melletti Kisznak-ot
kivéve, legnagyobb nehézsége számtalan s néha órákig elnyuló
homokzátonyaiban fekszik, melyek a homok nagy mennyisége következtében,
mit a folyam hord magával, oly gyorsan változnak, hogy azok megjelölése
teljes lehetetlen és a jó hajókázható vizet a leggyakorlottabb hajósok
is csak szinéről ismerik meg, de biztosan soha sem tudják meghatározni.
3. E folyam szabályozása, mely tavasz kezdetével s késő ősszel csak nem
két harmaddal csekélyebb, mint nyárban, eltekintve attól, hogy a
ragadozó vizár az eféle vállalatot szerfölött megnehezitené, már csak
azért sem volna előnyös, mivel a sok ág és csatorna nem csak a
szántóföldek öntözésére mulhatatlanul szükséges, hanem mivel még a
legtávolabb eső vidékeket is azok látják el ivóvizzel. Ha a khivai Khán
birodalma valamelyik lázongó részének hadat akar izenni, akkor legelébb
is a csatornákat és vizvezetéseket vágja el tőle, mely legérzékenyebben
sujtja azt; és az a kormány, mely, hogy az Oxus főágyában a vizet
nagyobbithassa, zsilipeit betömné, annyit tenne, mintha egész
birodalmának egyszerre izenne hadat.
Hogy az Oxusnak az emlitett tulajdonságokon kivül még szerfelett gyors
folyása is van, a sok kitérésből, miket régi ágyától tesz, eléggé
látható. Ezek alsó futásában a Hezareszp melletti elhajlás után
kezdődnek s számosabbak, mint ahogy az előttünk maig ismeretes. Ha e
felől a lakosokat megkérdezzük, ők ugy a jobb, mint a bal parton
nyolcznál is többet szoktak előszámlálni s habár ez talán régibb
csatornákra vonatkozik is, mindazáltal borzasztó szabálytalansága
kétségbevonhatatlan s ezen állásponttól indulva ki, semmi kétség sem
foroghat fenn aziránt sem, hogy az Aral-tó, miként azt Sir Henry
Rawlinson egy becses persa kézirat után állitja, a korábbi időkben
teljességgel nem is létezett.
Az utazás Kungráttól Khiváig többnyire a szárazon történik, mivel a
folyón felfelé 18–20 napot venne igénybe s ennél fogva csakis teher
szállitásra használtatik. Száraz földi út 3 van s még pedig: a)
Köhne-Ürgendsen át, melyet nyári útnak neveznek s az Oxusnak minden az
emlitett évszakban megnövekedett tavát, kiöntéseit és karjait kikerüli;
56 Farszakh-ot számlál s ennél fogva leghosszabb; b) Khodsa-ili-n
keresztül, ezen csak télben szoktak járni, ha az emlitett tavak stb. be
vannak fagyva s csak 40 Farszakhnyi hosszu; c) mely az Oxus jobb partján
Surakhán-on keresztül vezet és nagy kerülői s a mellett számtalan homok
sivatagjai vannak.
Visszautazásunknak a lehető leggyorsabbnak kellett volna lennie,
mindazáltal kénytelenek voltunk a Köhne-Ürgendsen keresztül vivő hosszu
útba belenyugodni. Szerencsénkre egy kis utitársasághoz
csatlakozhattunk, melyből nehányan Köhne-Ürgendsig, mások pedig egészen
Khiváig utaztak. Mindnyájan jó lovakon ültek, sőt még azok is, melyeket
nekünk „lillah“ (kegyes jószivüségből) rendelkezésünkre bocsájtottak,
fiatal erős állatok voltak, s minthogy egynehány sütemény- s egy kevés
utikészleten kivül semmit se vittünk magunkkal, igy a hőség daczára is,
mely már a kora reggeli órákban is nagyon érezhető volt, gyorsan
lovagoltunk előre. A városkaputól kezdve a kungráti jól mívelt kerületen
keresztül északnyugot felé tartottunk s onnan kezdve pedig egy puszta
vidéken haladtunk át, mig egy nagy álló vizhez értünk, melyet Atjolunak
neveznek s mely első állomásul van kijelölve és 7 Farszakhnyi hosszu.
Annak egy keskeny részén egy híd vezet keresztül és az út itt kétfelé
válik, az egyik a Kazak-Örge nevű vadon hegység hosszában az Üszt-jort
nagy fensíkon át Orenburg felé visz, a másik pedig Köhne-Ürgends felé
tart. Mi az utóbbit választottuk. Erdőségeken és homokos vidékeken
vonultunk át, jobbra és balra romok valának láthatók, melyek közül egyet
kiemeltek, t. i. Karagömbez-t (fekete kup), melynek közelében kristály
fehér sót kapnak, mely a Khánságban legjobb, és a Barszakilmez-t (a ki
megy, vissza nem jön), egy még a jelenkorban is gonosz szellemektől
lakott veszedelmes fészket, hol már sok kiváncsi lakolt életével. Öt
órai lovaglás után a második állomást is elértük, mely Kabilbeg-Hauli
nevet visel. Ez egy magánosan álló udvar; de birtokosok régtől fogva
bevett szokás szerint igen jól megvendégeltek s minthogy a legközelebbi
állomásig, Kiziltsagala-ig nyolcz órányi hosszu lovaglás állott
előttünk, vendégszerető gazdánk nem feledé el minket reggelire hussal és
kenyérrel is ellátni. Még sötét volt, mikor elindultunk. Fegyert viselő
utitársaink rendkivüli gonddal vizsgálták meg fegyvereiket, én azt
gondolám, hogy talán valamelyik ellenséges turkomán törzsön kellend
áthaladnunk; de megnyugtatának e tárgy felől, midőn azt mondták, hogy
egész nap egy sürű erdőn fogunk keresztül menni, melyben sok oroszlán,
párducz és vaddisznó van, melyek néha az utazót is megtámadják. Bárha a
veszedelmes helyet csak fényes nappal értük el, mégis mindig a
legnagyobb óvatossággal lépdeltünk előre; igen sok bizalmat helyeztek a
lovakba, mert mihelyt ezek füleiket hegyezték vagy horkolni kezdettek,
mindenki fegyvert ragadott. Hogy az oroszlánok és párduczok Közép-Ázsia
égalji viszonyai következtében nem oly veszélyesek, mint indiai és
áfrikai testvéreik, könnyen megfogható. Nem is osztám fiatal tatár
utitársam félelmét, sőt inkább nagyon vágytam valami érdekes
vadászkalandban résztvenni. De valamint minden ázsiainak, ugy az
özbegnek is tulfeszitett képzelőtehetsége van; egy nyom, egy hang sem
árulta el, hogy az állatkirály lakhelyének közelében vagyunk, csak egy
nehány csürhe vaddisznót láttunk, melyek nagy csörtetéssel vonultak a
sürűn át. Annál nagyobb, mondhatnám mesés volt a gyöngytyukok és
fáczánok száma, melyekkel találkozánk, és gazdag vadászzsákmányt vittünk
magunkkal az esteli állomásra. Ezen vidék emlitett szárnyasai sokkal
izletesebbek, mint a mazendrániak, és az özbegek jobban is megtudják
készitni azokat, mint a persák. Ott, hol az erdő végződik, a
megerősitett Kiziltsagala helység, melyet özbegek laknak, nemsokára
láthatóvá lesz; elég jókor érkeztünk meg oda és más nap reggel utunkat a
Jomutoktól lakott kerületen keresztül folytatók tovább.
Köhne-Ürgendset negyedik állomásnak veszik, noha az út oda csak három
óráig tart. A Közép-Ázsiában kitünő hirű Kharezmnek eme régi fővárosa a
legszegényebb minden sorstársai között Ázsiában, s bár mennyire dicsőiti
is letünt fényét a szó és irás, a meglevő romok látásánál ugy fogjuk
találni, hogy az csakis tatár műveltség központja volt. A mai város
kicsiny, piszkos és jelentéktelen, de hajdan sokkal nagyobb lehetett,
mert a falon kivül szétszórva heverő romok gyanitni engedik hajdani
terjedelmét. Ezek csak az iszlam korból, Sahi Kharezmian míveltségi
korszakából származnak. Legnevezetesebb itt az utleirásomban már
emlitett Törebeg-Khamin (nem Khan) mecset, mely nagyobb és pompásabb,
mint a Hazreti-Pehlivan, pedig ezt Khiva város legszebb emlékének
tartják és Kási műveivel, melyekben a sárga szin túlnyomó, Turkesztán
hasonnemü épitészeti emlékeinek nem áll utánna. Seikh-Seref siremléke
magas, azurkék kupolájával, valamint Pirijarnak, a nagy hirü Pehlivan
atyjának sirja és Seikh-Nedsm-ed-din Küberának.
Az utóbbi, mely az összeromláshoz közel volt, ujabb időben Mehemmed
Emin-Khan bőkezüségéből ujból helyreállittatott. Hir szerint a
környékben több kőből épült egyes torony és fal van, mint pl. Puldsajdu
(pénzt pusztit), mely 3 órányi távolra fekszik. Ha ott egy-egy vihar a
homokfelületet fölszántja, pénzdarabok s egyéb ezüst- és aranyszerszámok
jönnek a fölszinre és az emberek, akik ott homokat szitálnak, munkájokat
gyakran gazdagon jutalmazva látják. Ajszanem, vagy Ajszanem és Sahszanem
kettős kioszkja, a hires szerelmes páré, kiknek sorsát, egy regénybe
gyüjtve, a troubadourok gyakran megénekelték. Ugy látszik, hogy ez
minden magányosan álló rompárnak gyüjtőneve, mert Sahszanemek épen ugy
találhatók Khiva és Bokhara más részeiben is, mint Herat közelében, és
kevés változtatással ezekről is ugyanazon mondákat regélik el.
Köhne-Ürgends-ből az út kétfelé válik, melyek a távolság tekintetében
csak igen csekély külömbséget tesznek. Az egyik, kevésbé lakott, Porszu
és Jilali felé megy és csak nagy utitársaságok járnak rajta, mert a
rabló Csaudorok és Jomutturkománok közelsége az utat legalább Tashauz-ig
nem igen teszi nagyon biztossá. A másik mind inkább közeledik az Oxushoz
és annak csekély félbeszakitással majorudvaroktól (Havli), falvaktól és
mezővárosoktól fedett partvidékén vonul végig. Nyárban legtöbben mégis
az utóbbi utat választják, bárha hosszabb s az útban találtató sok
öntözőcsatorna és árok miatt fáradságosabb is; mert mig az elsőbben a
karaván csak Tashauznál oszlik fel, mivel utját mindenki csak egyedül
folytathatja, ez eset az utolsó uton már Kipcsaknál beáll.