Az öröm és bánat elvitázhatlanul azon tűkör, melyben egy népnek
jellemét, szokásainak hű képét megláthatjuk. Az öröm és bánatban tova
tünnek a szinlés mesterségének jelei; az ember mivoltának valódi
szinében tünik fel, árny- és fényoldal egyiránt lesznek előtérben; mert
a hol az érzelmek visznek szerepet, ott hasztalan volna másnak
mutatkozni, mint a milyenek vagyunk, másként szólani és cselekedni, mint
ezt belső szózatunk parancsolja.
Az emberi nem nagy családjában az életnek három állapota van: születés,
házasság és halál, ama képek, melyekben az öröm és bánat vonásait
legjobban tanulmányozhatjuk. A körvonalak ugyan mindenütt egyenlők, de a
szin- és kivitelben imitt-amott találunk külömbséget, melyek a
legmíveltebb népeknél sem hiányoznak. Az ethnografia fáklyája e tárgyat
a világ különféle részeiben gyakran világosságba helyezte; de
mindazonáltal meg kell vallanunk, hogy Közép-Ázsia mezején még
meglehetős setétség uralg. Ezért egy pár szikra nem lesz épen
felesleges, és ha a vad polinésiai és közép-áfrikai hiában daczoltak a
vizsgáló szemeivel, miért ne szellőztetnők a fátylat a durva és
gyanakodó özbeg felett is? Ez az első, és igy csak gyenge kisérlet.