A keleti fejedelmek udvarai gyakran és többféleképen le voltak már irva.
A Bosporus partjaitól kezdve, a hol Dolma Bagcse, Besiktas és
Szerajburnu képezik e csodásan szép album első lapjait, egészen a
pekingi és jedoi paloták festményeiig nagyon sokat olvashattunk már a
keleti élet fényüzési vágya, hiu pompája, gyémántcsillogása és
aranydiszitményei felől. De mégis hiányzik még egy nehány vázlat a
turkesztáni uralkodók udvari életéről, és egy olyannak leirása bizonyára
nem lesz fölösleges.
Valami elvakitó, elkábitó, bámulatra ragadó nagyszerüséget ne várjon
senki, de mégis megérdemli a fáradságot, hogy minket az olvasó Khiva
görbe utczáin és az ívezett Bazáron át az Ark-ba (királyi vár) kisérjen.
Mint a közép-ázsiai fejedelmek minden lakhelye, ugy e vár is hatalmasan
meg van erősitve és kettős kőfal veszi körül. Egy keskeny kapun át az
első udvarba jutunk, mely tömve van testőrséggel, más katonákkal és
szolgákkal. A bemenet közelében két hosszucsövü ágyu van felállitva,
melyeket a hatalmas Nadir hozott ide, és a gyors visszavonuláskor
kénytelen volt itt hagyni. Igen csinos, részarányos ékitményekkel vannak
diszitve s ugy látszik, hogy Delhiből származnak. Ha a második kapun is
áthaladtunk, egy más, kissé már téresebb udvarba jutunk, melynek egyik
végén egy jelentéktelen, nyilt kocsiszinhez hasonló épület áll, melyben
a magas hivatalnokok töltik hivatalos óráikat a Mehter (belügyminiszter)
elnöklete alatt. Ezen épülettől balra egy őrtanya-forma ház fekszik,
melyben nappal különféle szolgák, poroszlók és hóhérok tanyáznak s
várják a fejdelmi parancsokat. E két helyiség között egy szerény
ajtócska a khivai felség tulajdonképeni lakába vezet. Ez, miként a város
többi házai, kivülről egy nyomorult agyagkunyhóhoz hasonlit,
természetesen ablakok nélkül; hanem a belseje sem árul el valami
nagyszerü fényüzést, s a háziur fejdelmi állására csakis a nagyobb és
becsesebb szőnyegek, egy néhány kerevet és kerek párna (vánkos) s egy jó
rakás málha emlékeztetnek, melyek e helyiségek egyedüli butorzatát
képezik. A szobák száma igen csekély s mint mindenütt, ugy itt is két
részre van különitve az egész épület: a Harem (női lakosztály) és a
Szelamdsaj-ra (elfogadó terem).
Szemeink sehol se találkoznak valami különös pompával. Csakis a
szolgacsapat különbözteti meg az uralkodót a közönséges emberektől s
egyetlen hatalmi jelvénye csak az inasokból áll. Ezeket is szemügyre
fogjuk venni egy kissé. A háztartás élén a Desztur khandsi áll (szóról
szóra: asztalteritő), kinek tulajdonképeni hivatala abban áll, hogy a
királyi asztalra felügyel. Az ebédnél is jelen szokott lenni teljesen
fölkészülve és diszruhában s a többi szolgák felett való főfelügyelet is
rá van bizva. Utánna következik a Mehrem, egy neme a hivatalos udvari
szolgának (valet de chambre in officio), de voltaképen több mint titkos
tanácsos, mivel a házi ügyeken kivül államügyekbe is beleavatkozik és az
előbbivel együtt királyi urára leghatalmasabb befolyást gyakorol.
Következnek már most a többi szolgák, a kik közül mindeniknek meg van a
maga meghatározott foglalkozása. Az Aspez vagy szakács ételeket készit,
az Asmehter pedig fölhordja azokat. A Serbetcsi theát, szorbetet s
egyébféle italokat készit, hanem azonkivül jártasnak kell lennie sokféle
bájitalok (elixir) és csodás decoctok előállitásában is. A Pajeke a
Csilin-re (pipa) visel gondot, mely az udvarnál aranyból vagy ezüstből
készittetik és a melyet minden megtömés alkalmával friss vizzel kell
megtölteni. Közép-Ázsia többi udvarainál e hivatal nem létezik, mert a
dohányt a törvény szigoruan tiltja. Az igaz, hogy öltöző szobája
(budoir) a tatár fejedelem ő felségének nincsen, de azért toilettejével
mégis elég szolgálatkész szellem van elfoglalva. Mialatt a Silapcsi
térden állva a mosdótálat tartja, addig a Kumgandsi (kannatartó) ezüst-
vagy aranyedényből vizet önt és a Rumaldsi azonnal kész az ujja hegyével
tartott törölköző-kendőt fejedelmének átnyujtani, mihelyt az előbbiek
visszavonultak. A khánnak egy külön Sertaras (fejborotváló) van, kinek
gyors ujakkal s ügyes kezekkel kell birnia a koponyanyomogatásra, mely
Keleten mindenfelé közkedvességü; azonkivül van a fejedelemnek egy
Ternakcsi-ja, vagyis körömlevágója, egy Khadimdsi-je, ki ő felségének a
hátát szokta megdögönyözni s rajta keresztül-kasul térdelni, hogy tagjai
ropogjanak, ha a khán hosszas fáradtság után tagjai megropogtatása által
akarja magát kipihenni. Végre még van egy Tösekcsi-je is, egy ágyvetője,
kinek az a hivatala, hogy a puha nemezdarabokat vagy mádráczokat éjjel
elegyengesse. A pompás nyeregszerszámok és fegyverek a Khaznadsi
(kincstárnok) felügyelete alatt állanak, a ki nyilvános kilovaglások
alkalmával az uralkodó közelében szokott menni. A Dsigadsi vagy
kócsagtartó a szolgaszemélyzet élén halad.
A fejdelem ruházata és ételei csak igen keveset különböznek azoktól,
melyeket gazdag kereskedők vagy előkelő hivatalnokok házaiban
találhatunk. A király ugyanoly nehéz juhbőr-sapkát, ugyanoly esetlen s
több rőfnyi vászonkapczával teletömött csizmákat, épen olyan vastag
bélésü karton- vagy selyemkabátokat visel, mint alattvalói s épen oly
rettenetesen izzad e szibériai öltözékben a nyomasztó juliusi hőség
miatt, mint amazok. Egészben véve a kharezmi fejdelem sorsa épen oly
kevésbé irigylésre méltó, sőt mondhatnók, sokkal silányabb, mint a többi
keleti fejedelmeké. – Oly országban, hol rablás és gyilkolás,
féktelenség és törvénytelenség napi renden vannak, a fejdelem személye a
tulságos félelem és páni rettegés miatt, melyet annak szükségképen
ébresztenie kell, bárminemü érzelmet képes előidézni, csak ragaszkodást
és szeretetet nem. Sőt legközelebb álló környezete is fél tőle korlátlan
hatalma miatt és rokonai épen ugy, mint saját neje és gyermekei is
gyakran leskelődnek élete ellen. A mellett az uralkodó kénytelen az
iszlam erényesség és özbeg szokás és erkölcs mintaképe lenni, mert ő
felségének minden legkisebb, legjelentéktelenebb vétsége azonnal a
városi pletyka tárgyává lesz s jóllehet senki se merészli a fejedelemnek
még nagyobb hibáit is ócsárolni, mindamellett is az ily tények miatt a
befolyásos Mollahk sértve veszik magokat, a mi pedig egészen a fejedelem
érdeke ellen van.
Mint minden igazhivő, ugy a khán is tartozik napfelkeltekor ágyát
elhagyni s a gyülekezetben a reggeli imánál jelen lenni. Ez után, mely
egy fél óránál tovább tart, egy nehány csésze theát iszik, mely zsirral
és sóval van fűszerezve s melyre gyakran több tudós Mollah is
meghivatik, a kik aztán a szent törvények magyarázgatásával vagy bármi
más vallásos kérdés vitatásával, melyhez ő felsége természetesen csak
nagyritkán ért valamit, szokták a reggelizést élénkiteni. A mélybeható
vitatkozások az álmot lassanként előcsalogatják, s miután a khán
hatalmasan horkolni kezdett, a tudós világ visszavonul. Ezt reggeli
álomnak nevezik, mely rendszerint két-három óráig tart. A fölébredés
után kezdődik a miniszterek s más magas hivatalnokok Szelam-ja
(elfogadás). A khán teljesiti uralkodói tisztét, tanácskoznak a
tervezett rablótámadások felett, magas politikát űznek a szomszéd
Bokharát, a Gomud- és Tsaudor-turkománokat, kozákokat és mostanság
hihetőleg a mind közelebb-közelebb nyomuló oroszokat illetőleg is; vagy
számadásra vonják a tartományok kormányzóit és a kiküldött
vámhivatalnokokat, kik a legnagyobb pontossággal tartoznak a fölszedett
pénzről számolni, mert a legcsekélyebb hibánál is könnyen az történhetik
a feleletre vont egyénnel, hogy feje nélkül lesz kénytelen eltávozni. A
több óráig tartó kormányügyek elintézése után szolgálják fel a
tulajdonképeni reggelit, mely nagyobbára könnyebb ételekből áll,
természetesen egy özbeg gyomorra nézve „könnyebbek“-ből, mert ő khivai
fölségének Dejeuner à la fourchette-je (villás reggeli) nálunk több
izmos hordárnak is elég lenne. Az evés alatt minden jelenlévő
tiszteletteljesen körülállva tartozik végignézni azt s csak annak
bevégezte után szólittatik fel nehány kegyencz a leülésre, hogy az
uralkodóval nehány partie sakkot játszodjanak, a mely mulatság egészen a
déli imáig tart. Ez utóbbi körülbelől egy óráig foly. Annak bevégezte
után ő felsége az előudvarba megy, ott egy lépcsőzetes magaslaton helyet
foglal s kezdődik az Arz (nyilvános kihallgatás), melyre a népnek minden
rendje és osztálya, férfiak, nők vagy gyermekek, a legnagyobb
pongyolában vagy félmeztelenül is, megjelenhetnek. A bemenetnél tolongó
sokaság kiáltozva, orditozva várja a kihallgatást. Mindenik magára
bocsáttatik be; egészen közel járulnak az uralkodóhoz,
előterjesztéseikben egészen fesztelenek, kérnek, néha ellenvetéseket is
tesznek, sőt igen gyakran a leghevesebb szóvitába bocsátkoznak a
khánnal, vele, kinek egyetlen intése elég arra, hogy bárkit is a
legkisebb ok nélkül a hóhér kezére juttasson. Kelet a legszembeszökőbb
ellentétek országa volt mindig s az jelenleg is. A tapasztalatlanok ez
eljárást igazságszeretetnek tarthatják, én részemről semmi egyebet nem
látok benne, mint szeszélyességet, mert egyiknek meg van engedve, hogy a
királyi tekintélylyel a legdurvább szavakban daczolhasson, mig a másik
éltével lakol, ha az illemet a legkisebb mozdulatával megsérti. Az Arzon
nemcsak nagy szereket intéznek el, nemcsak halálitéleteket hoznak s
hajtanak végre, hanem gyakran a legaprólékosabb czivódásokat is, mint
például házasfelek között, elintézik. Egy szomszéd bepanaszolja a
másikat egynehány krajczárért, egy szomszédasszony a másikat egy lopott
tyúkért; senkit sem szabad visszautasitani. A khán elküldhet később
valakit a Kadihoz (biró), de elébb ő maga kénytelen kihallgatni. Csak a
késő délutáni ima vet véget e fárasztó foglalkozásnak. A későbbi órákat
sétalovaglásra forditják a városon kivül, de a fejedelem közel
naplemente előtt vissza szokott térni. A negyedik, az esti ima,
hasonlóképen társaságban végeztetik s azután a fejedelem estebédjére
vonul vissza. A vacsora leggazdagabb s tovább is tart, mint a többi
étkezés. Khiva és Bokhara fejedelmei csak ritkán élnek szeszes
italokkal, bárha a királyi család többi tagjai és az ország nagyjai e
tekintetben a kelleténél is tovább mennek. A vacsora után énekesek és
zenészek vagy szemfényvesztők jelennek meg, a kik egynehány darabot
adnak elő. Az elsőbbeket kivált Khivában igen kedvelik és művészetök
miatt Turkesztánban, sőt az egész iszlamhitü Kelet-Ázsiában a
leghiresebbek. A hangszert, melyen művészkednek, Girdsek-nek nevezik. Ez
általán véve a mi hegedűnkhez hasonlit, csakhogy hosszabb nyaka s egy
sodrony- és két selyemhúrja van; vonója is hasonlit a miénkhez.
Ezenkivül van még Tambur kopoz (koboz) és Dutara is, melyeket a Bakhsi
dalainak kisérésére használ. A közönséges életben csak mindennapi
hősöket énekelnek meg, ellenben a királyi udvarnál többnyire Nevaji-ból
s a persa költőkből vesznek át ghazeleket s minthogy az ifju herczegeket
a zeneművészetben is oktatják, néha a khán őket is fel szokta szólitani,
hogy magokat vagy magánosan vagy az udvari dalnokok kiséretében
produkálják. Különös vidámságot és jó kedélyt, miként az a teheráni
lakosoknál s a Bosporus melletti palotákban otthonos, az özbegi
fejedelmek udvaránál nem igen találunk; az itt ismeretlen, vagy legalább
is nincs gyakorlatban. A tatárok nemzeti jelleme főképen a komolyságban
és szilárdságban áll; a tánczolás, ugrálás és bármi egyéb csintalanság
szerintök csak asszonyhoz vagy gyermekhez méltó. Nem is láttam soha
egyetlenegy előkelő özbeget sem szerfölött nevetni.
Naplemente után mintegy két óra mulva az uralkodó a hárembe vagy
hálószobájába vonul vissza, és ezzel a khivai fejedelem mindennapi
munkája be van végezve. A hárem itt a világért sem az, a mi a török vagy
persa udvaroknál. A nők száma csekély, a hárem-élet tündérszerü
szinezete egészen hiányzik, minden a legszigorubb szűziességre és
erkölcsösségre van számitva és e tekintetben a khivai udvar felette is
áll a többi keleti udvaroknak. A jelenlegi khánnak csak két törvényes
felesége van, bárha a Korán négyet enged meg. Ezek mindig magából a
királyi családból választatnak, s nagyon ritka eset, hogy vagy egy
magasabb hivatalnok leányát, ki nem tartozik a családhoz, e méltóságra
fölemeljék. Bárha a fejedelem neje felett épen ugy mint minden
alattvalója felett korlátlanul uralkodik, mindazáltal neje, ha valami
különös vétket elnem követett, szelidebb bánásmódban részesül. De czime,
vagy valami más előjoga épen nincs; udvartartása csak annyiban
különbözik a többi háremektől, hogy neki több cselédje és rabnője van. A
nőcselédek rendesen hivatalnok nejei és leányai, a rabnők többnyire
persa nők s egynehány fekete arab nő; s minthogy ezek, főképen Iran
leányai testi szépség tekintetében az özbeg dámáktól nagyon hátra
állanak, igy az uralkodónőnek semmi oka sincs vetélytársaktól tartani. A
mi a külvilággali érintkezést illeti, e tekintetben a khivai
fejedelemnők sokkal inkább meg vannak szoritva, mint Kelet többi
uralkodónéi. Az emlitett szűzesség törvényei követelik, hogy a nap
legnagyobb részét a háremben töltsék, ahol cziczomára és öltözködésre
lehető legkevesebb időt pazarolnak; de nem is igen sok pazarolni való
idejök van a hárem hölgyeinek, minthogy egy országosan divatozó szokás
azt követeli, hogy a ruhákat, szőnyegeket s egyébb kelméket, miket a
fejedelem használ, ha nem is mind, de legnagyobb részét, saját felesége
készitse el. Ez hatalmasan emlékeztet a régi patriarchális életmód
szokásaira, melyből Turkesztán, durvasága daczára is, még elég sok
kedves vonást őrzött meg.
Sétákat és kirándulásokat a khivai fejedelemnő csakis a város közelében
fekvő kéjlakokba és nyári palotákba tehet, a mely alkalommal soha sem
lóháton megy oda, mint az Persiában közönséges szokás, hanem egy tarkára
festett, vörös szőnyegekkel és posztókkal bevont és elzárt nagy
szekérben. A jármű előtt és után egy nehány lovag baktat, kik fehér
botokkal vannak ellátva. Utjában mindenki tiszteletteljesen áll fel
üléséről s mély hajlongással üdvözli őt. A szekér belsejébe merész
vizsgatekintetet vetni senkinek sem jut eszébe; nem is érne az semmit a
gondos elleplezés miatt. Különben egy ily merész tett, nem csak az
uralkodó nejénél, de minden más hivatalnok nejénél is halált vonna maga
után. A persa királynő sétalovaglása alkalmával a számtalan Ferras
(szolga), kik a menetet megnyitják, a kiváncsi néptömeget jobbra-balra
bőven osztogatott csapásokkal szokta elüzni. De a komolyabb természetű
özbegeknél erre nincs szükség, mert a háremélet ott nem oly szigoru s
jól tudjuk, hogy minél elnézőbbek a törvények e tekintetben, azoknak
megszegései is annál ritkábbak.
Nyáron át a királyi család Rafenek-ben és Tashauz-ban, két közelfekvő
kéjlakban, tartózkodik, melyek régibb fejedelmektől persa izlésben
épittettek s ablaküvegeik és tűkördarabjaik által tűnnek föl; főképpen
ez utóbbiak a khivaiak szemében nagy fényüzési czikk gyanánt
szerepelnek. Tashauz nincs minden izlés nélkül épitve. A kastély egy
tágas kertben áll, nehány viztartója is van s erősen emlékeztet a
nigarisztami kastélyra, mely Teheran kapui (Simran) közelében fekszik. A
telet a városban töltik; de még itt is többre becsüli ő özbegi felsége a
falakon belől felütött sátort, a mi különben nem mutat rosz izlésre,
mert a kerek, hófehér posztóból készült lakás, melynek közepén
barátságos tűz lobog, nem csak hogy épen oly meleg, mint bármely
kőépület, de azonkivül valami sajátságosan vonzó is van benne és nem
gyakorol olyan mogorva, bárátságtalan benyomást, mint Turkesztán
ablaktalan agyagkunyhói.