_Este_.
(Szin: Az ebédlő; berendezés mint fentebb.)
_Egy vendég_: Pinczér!… Pinczér ur, kérem!… Garçon!… Kérem… Izé… Kérem,
legyen olyan szives!…
_Az őrgróf_ (nem mozdul; ugy áll az oleander-fa mellett, mint egy kerti
szobor).
_A vendég_ (oda megy érte): Kérem, jőjjön csak ide!…
_Az őrgróf_: Mi az? Mit óhajt? (Oda fárad a vendég asztalához.)
_A vendég_: Mondja, kérem, mi ez?
_Az őrgróf_ (lenéző tekintetet vetve az ételre, a melyre a vendég
mutatott): Ez? Filets de baleine à la Brahmaputra. Czethal-szelet
Brahmaputra módra. Ön couvert-t óhajtott, nem?
_A vendég_: De hisz ennek szaga van!
_Az őrgróf_: Parbleu! Meghiszem azt.
_A vendég_: A czethal kissé idős lehetett.
_Az őrgróf_: Mintegy ötezerkétszáz éves. Ez az a czethal, a mely annak
idején Jónást lenyelte.
_A vendég_: E szerint történelmi nevezetességü czethal? Ó, az már más,
egészen más!…
_Az őrgróf_: Már kevés van belőle, s azért meglehetősen drága.
_A vendég_: Akkor hát vigye vissza ezt is, hogy el ne fogyjon végképp a
kiváló őslény! Tisztelem őt, mint történelmi relikviát, de enni nem
eszem belőle.
_Az őrgróf_: Egyéb megjegyzése nincs? Igazán nincs? No, hála istennek!
(Boszuból csak egy félóra mulva hozza a sültet.)
_A vendég_ (ki a késével és villájával egy egész Wagner operát dobolt
végig az asztalon, pihent erővel esik neki a sültnek. De ezt kés nem
vágja): Kérem! kegyeskedjék csak ide fáradni!…
_Az őrgróf_ (előkerül): Már megint?…
_A vendég_: Mi ez?
_Az őrgróf_ (fagyosan): Czipőtalp őzmártással.
_A vendég_: S ezt itt megeszik?
_Az őrgróf_: Hja, más nem igen van; minden elfogyott.
_A vendég_: De hisz ezt el se lehet vágni!
_Az őrgróf_: A sült egy kissé kemény, de a mártás párisi. Különben, nem
beszélem rá, hogy megegye. Én nem enném meg, de ez izlés dolga. Vannak
emberek, a kik akármit megesznek.
_A vendég_: Mondja, kérem, ön oly egészségesnek látszik!… Csak nem
szokott itt étkezni?!…
_Az őrgróf_: Nem vagyok beteg, hogy itt étkezzem! S ha akar egy jó
tanácsot, azt ajánlom, hogy ha egészséges akar lenni, vacsoráljon
otthon.
_A vendég_: Köszönöm, barátom.
_Az őrgróf_: Azért semmi konfidenczia! (Boszuból csak egy óra mulva
jelentkezik ismét.)
_A vendég_: Hogyan, ön már a fagylaltot hozza?
_Az őrgróf_: Hallja, én türelmes ember vagyok, de ennyi faggatás
idegessé teszi az embert. Van még egyéb kérdezni valója is? Igen? Nos,
én azért vagyok itt, hogy önök a konyhában ne igen lábatlankodjanak, de
nem azért, hogy tudatlan felnőtteket oktassak… Végre is, egy bolond
többet tud kérdezni, mint a mennyire száz bölcs…
_A vendég_: Hogy őszinte legyek, ön kissé szókimondó. Mondja, kérem,
mennyivel tartozom?
_Az őrgróf_: Öt és fél mázsa sterling az egész.
_A vendég_: Igazán csekélység.
_Az őrgróf_: A népkonyhában olcsóbb.
_A vendég_: Egy félesztendeig oda fogok járni; meg kell bőjtölnöm ezt a
lakomát. (Édes mosolylyal el. Az ajtóból még egyszer, hosszan, visszanéz
s félhalkan ezt a szót suttogja): Adieu! Adieu! Adieu!…