Lóversenyek idején a szerkesztőségek gyakran kapnak ilyen vagy ehhez
hasonló tartalmu, mérges leveleket:
„Tisztelt Szerkesztő Ur!
Quosque tandem abutere Catilina patientia nostra?! Meddig fog még
visszaélni a közönség türelmével Steerforth ur, ez a mélakórban szenvedő
jockey, aki idült szeszmérgezés következtében oly sulyos idegbajba
esett, hogy immár csak a ló hátán tud álomba szenderülni?! Még
mindnyájunknak élénk emlékezetében van a Kalakaua-Cimborasso botrány,
meg az _Árvalány_-nyal üzött sajnos visszaélés s ez az epileptikus
alva-lovagló, a hazai lótenyésztés ügyének végtelen kárára, tegnap ismét
oly hallatlan botrányt idézett elő, hogy csak nagynehezen sikerült illő
bünhödésétől: a meglyncheléstől ép bőrrel szabadulnia. Menekülését
egyes-egyedül annak köszönheti, hogy sokkal jobban tud futni, mint a
lovaglása alatt versenyző paripák, mert különben a méltán felingerült
sportsman-ek és sporting lady-k skalpját okvetetlenül megszerezték volna
a turf-botrányok örök emlékéül. Hogy ez nem történt meg, annyival
sajnálatosabb, mert ez a Steerforth névre hallgató pálinka-rezervoár,
akit Ausztráliából illetéktelen sintérkedésért kergettek ki s aki most a
közönség zsebére álmodja a delirium tremens lázálmait: fájdalom,
_Bismarck_ jó hirét örökre ellovagolta, ámbátor eddig ez a nemes állat
minden nervozitástól ment, korrekt, hüséges futásaival a legteljesebb
közbizalmat érdemelte ki.
A szomoru eset következőképp történt. A 3000 koronával dotált 2600
méteres Viztorony-handicap-et Bismarcknak kellett volna megnyernie. Ez
holt bizonyosság volt, amit azonnal kimutatunk. _Bismarck_ tizenkét
ellenfele közül csak _Yvette_, _Higany-labdacs_ és _Kente-fente Nánika_
jöhettek számitásba. De mig nevetséges volt arra még gondolni is, hogy
_Yvette_, akit a laikusok előtt multkori győzelme ajánlott, mint
_Bibornok_-ivadék, 2600 méteren győzelmes lehessen, másrészt
_Higany-labdacs_, akit Bismarck 9½ kilo, majd 10 kilo tehertöbblettel
canterben vert meg, _Higany-labdacs_ Bismarcknál most csak 3¼
kilogrammal vitt kevesebbet. Maradt volna még _Kente-fente Nánika_. Igen
ám, csakhogy, mint Szerajevo és Lomnicz óta tudjuk, _Kente-fente Nánika_
most nincs abban a helyzetben, hogy bármit is adhasson Bismarcknak s a
Viztorony-handicap-ben 3 kilogrammot volt kénytelen czedálni neki.
_Anarkista_ nem fut s _Vanda_ még most sem heverte ki azokat a
strapácziákat, a melyeknek Krakóban volt alávetve. _Nosza csak előre,
kedvesem_ a szezon első napja óta oly tartós indiszpoziczióban szenved,
hogy _Kisbiró_, ez a gebe, a multkor egyszerüen megszaladt tőle.
_Toréador_, izombénulása óta, nem a régi többé s rég elmultak az agg
_Czupász_ aranjuezi szép napjai is. Ezzel végeztünk volna, mert csak
agykérlobból frissiben felépült egyének vonhatták kombináczióikba _Ne
nyulj hozzám_-ot, _Diadal_-t, _Little Girl_-t és _Kanonok_-ot, amelyek
az eladó klasszisba tartoznak s amelyek, _Gonfaloniere_-et véve
mértékül, már előre meg voltak verve.
És csakugyan, akik helyesen kombinálva, tudták, hogy a versenyt
Bismarcknak kell megnyernie, örömmel látták, mily jó helyen fekszik
Bismarck a versenyben _Vanda_ és _Kente-fente Nánika_ között. Az utóbbi
előtt Yvette vezette a társaságot, jókedvüen mutogatva patáit az egész
mezőnek, mig Bismarck nyugodtan várta a harangjelzést, hogy az egész
vert csapatot a faképnél hagyja. Mögötte a többiek egy csomóban; a
hátvédet _Dalos_ és _Nosza csak előre kedvesem_ képezték. A fordulónál
Kanonok javitott helyzetén s üzőbe vette Kente-fente Nánikát, mely semmi
ellentállást sem tudott kifejteni. Csakhamar eljátszotta kis játékait
_Yvette_ is s egyszerre visszaesett, mig _Higany-labdacs_. _Ne nyulj
hozzám_ és _Anarkista_ előre vetették magukat. Csöngetéskor készen volt
_Vanda_ is s bár _Higany-labdacs_ és _Kanonok_ kétségbeesett
erőfeszitéseket tettek, hogy a dijat Bismarcktól elvegyék, minden
szakértő látta, hogy a győzelem Bismarcknak már a zsebében van. Ekkor
azonban Bismarck lovasán, Steerforth uron, erőt vett a delirium tremens,
letargiába sülyedt s elmerülve kóros álmába, hagyta, hogy Bismarck
kiejtse tenyeréből a tányéron hozott győzelmet. A kedvező alkalmat
megragadva, Plunkett _Ne nyulj hozzám_ szügyébe vágta sarkantyuját,
_Kanonok_ megnyult s _Higany-labdacs_, mintha puskából lőtték volna ki,
nekiesett, hogy emezeket elfogja. Rövid derékfutás után _Ne nyulj
hozzám_ egy félhosszal első, _Higany-labdacs_ előtt, melynek fejhosszal
sikerült megvernie a teljesen kipumpolt _Kanonok_-ot. Negyedik
_Anarkista_, _Vanda_ és _Yvette_ előtt, melyek után a győzelem
elajándékozója következett. _Diadal_ és _Nosza csak előre kedvesem_
utolsók.
Ehhez a felháboritó esethez nem kell kommentár. Az előadottak után csak
azt vagyunk bátrak megkérdezni a lovaregylettől, mikor szándékozik
Steerforth jockey elmebeli állapotának megvizsgálására az elmekórtan
egyetemi tanárait felkérni, s ha netalán ez nem volna szándékában, nem
tartaná-e czélszerünek, ha _Bismarck_ további lovaglására tulajdonosa
mindjárt Gyömbér Jánost, az amerikai hétalvót szerződtetné?!
Tisztelettel kérjük a Szerkesztő urat, jelen sorainkat az igazság
érdekében minél hamarabb közzé tenni.“
*
A hasonló szövegü felszólamlások alatt többnyire ilyen egyszerü nevek
állanak: Rosenzweig Edömér, Kovács Levente, Aranyváry Mór, Suba János.
Néha ezzel a közelebbi meghatározással: „VII. gymn. oszt. tan.“ De a
fiatalság mégis inkább csak a gyönge praxis mellett marad. Akik nem
sajnálják a fáradságot, papirra tenni az ily rémes Justiz-mordokat, egy,
még csak ezután szerkesztendő Turf-Pitaval számára, nagyobbára: komoly
kereskedősegédek, idősebb városi napidijasok s az életbiztositási ügy
emeritált bajnokai.
Nem tünik-e fel a legelső pillanatra: micsoda kápráztató tudás lakozik
ezekben az egyszerü emberekben?! Micsoda szakértelem nyilatkozik meg
ezekben a sujtó kritikákban?! Valóban, ha a tudomány rendszeres
ismereteket jelent, micsoda kábitó tudomány az, amelylyel ezek az
ismeretlen nevü levelezők kiválnak embertársaik közül! Ezek a
turf-szakértők ismerik az összes „szereplő“ lovak geneologiáját,
históriáját, érdemkönyvét, tehetségeit és egészségi állapotát. Könyv
nélkül meg tudják mondani, hogy _Berzencze_ hányadik helyre futott
utolsó versenyében, s az esztendőket _Kincsem_, _Fenék_ és _Buzgó_
éveinek nevezik. Pontosan, fél fontokra kiszámitják, hogy egyik ló
mennyivel „ér többet“ a másiknál; kitünően vannak informálva, melyik
köhög és melyiknek szokott vérezni az orra; s bizonyára akad köztük, aki
ekként számitja ki magában a fia születése napját: „Az nap történt,
mikor _Czimbora_ megverte _Agamemnon_-t a Nyilt handicapben, tehát:
1882. szeptember 5-én“.
Naivság volna azt képzelni, hogy az ily rengeteg tudás csak ugy a
levegőből ragad rá az emberre. Ezek az egyszerü emberek szorgalmasan
forgatják a Turflexikonokat, müveltségüket folyvást gyarapitják
szakszerü olvasmányokkal, fáradhatatlanul buvárkodnak az antik
sport-irodalomban, s egy nap ötvenszer is megnézik a verseny-naptárukat.
A budapesti nagyobb kávéházakban megvannak az összes angol, berlini és
bécsi sportujságok, a turftudósok mindennap órákat töltenek ezeknek az
átböngészésével. És ez csak a kisebb fáradozásuk. De mennyit izzadnak,
rohanvást a tribünről a nyergelőbe, meg vissza, mily türelmesen nézik
végig a ló-világ élitejének összes toporzékolásait, hogyan lelkesülnek
ama matadorok futásán, amelyeket nemsokára gebéknek fognak nevezni,
milyen izgalmakat élnek át amiatt, hogy az egyik ló szőre fényes, a
másikon pedig, ah, a másikon, aggasztóan sok a fölösleges hus!
Ha volna a földön igazság, akkor ezeknek az egyszerü embereknek,
fáradozásaik és izgalmaik kárpótlásául, össze kellene nyerniök a
totalizatőrnél megforduló összes százasokat, vagy legalább is uri módon
kellene megélniök vagy müveltségükből és zseniális kombináczióikból. De
– ó iróniája a sorsnak! – összes tudományuk nem elégséges
megakadályozni, hogy „a leghitványabb gebék“ minduntalan „keresztet ne
huzzanak“ legelmésebb számitásaikon s hiába minden tudomány,
statisztika, logika, tapasztalat és kombináczió: a lovak a legaljasabb
perfidiával hol elül jönnek be, mikor hátul kellene kullogniok, hol
pedig „sehol sincsenek“, mikor a legféktelenebb közbizalommal állnak ki
a starthoz. És az egyszerü emberek egyszerüen elvesztik összekuporgatott
garasaikat.
*
Igenis, nyerniök kellene, ha volna igazság a földön. Az orvos, a jogász,
a nemzetgazda, a filologus, ha annyi ismeretet szerez össze, mint ők,
szépen értékesiti a maga tudását, csak épen az ő tudásuknak nincs egyéb
eredménye, mint egy légió értéktelen ticket, amelyekből legfeljebb
spanyolfalat lehet csinálni. Ha azt a temérdek fáradságot, azt a kitartó
érdeklődést, melyet kedves foglalatosságukra pazarolnak, más,
háládatosabb valamire forditanák, tizszer annyit keresnének vele, mint
amennyit igy, ha nagyon szerencsések. De ezek az emberek, akik olyan
zseniális számitók, ezt a legvilágosabb dolgot nem tudják kiszámitani.
És, hasonlóan az alkimistákhoz, akik koruk egész tudásának birtokában,
soha sem szünő lázzal törték magukat, örökkön reménykedve, hogy egy szép
nap majd sikerülni fog aranyat csinálniok, ezek a sötét hivatalszobákban
vagy fodrász-atelier-k magányában ábrándozó tudósok, egyre folytatják s
kezdik ujra meg ujra csalhatatlan számitásaikat, melyeket ujra meg ujra
megsemmisit egy kis semmiség. A számitásaik, ó, azok mindig kitünőek: s
mindig találnak egy-egy iszákos jockeyt is, akinek a bűne kimentse, hogy
a számitás csak számitás maradt. Ezek az egyszerü emberek mindent
kombináczióba vesznek a világon, csak azt az egy dolgot nem, hogy
aranyat egyszerüen – nem lehet csinálni.
(1895.)