– Mily kár, hogy nem élünk a lovagkorban! – mondtam ma nevelőmnek.
– Már mért volna kár? – kérdezte meglepetve.
– Sajnálom a lovagi tornákat, a bajvivásokat lóháton, a pályabért, mit
szép nők keze nyujt és a többi!
– Ön megfelejtkezik róla, hogy azok a lovagok néha otthagyták a fogukat.
– Erről csakugyan megfelejtkeztem. Igaza van, a mi korunknak is meg van
a maga előnye.
– Nem is beszélve arról, hogy ha ön lovagi tornán óhajt vitézkedni, csak
szólnia kell. – Minden megvan hozzá: helyiség, paripák, fegyverek,
kosztümök… s a papa örülni fog, hogy egyszer végre az egész világnak
megmutathatja a családi klenódiumokat.
– De hátha legyőznek a tornán?
– Azt maga meg nem éri! Grog báró utasitásul kapja, hogy neki kell
legyőzetnie magát, s akkor maga csinálhat akármit. Grog bárónak el fog
törni a lándzsája!
– És ha megijedek? Ha elszaladok?
– Akkor utána szaladnak önnek, lefogják, s mielőtt ön magához tér, Grog
báró már legyőzeti magát.
– De egy ilyen torna sok költségbe kerül.
– Majd megfizetik a plutokraták. A plutokraták semmi pénzt nem sajnálnak
azért, hogy közelről lássák a herczegeket. Ön ugyse magának akar
vitézkedni, hanem minél nagyobb közönség előtt. Nos, majd jól
megfizettetjük a páholyokat és a karzatot. A mig plutokratákat lát a
herczeg, addig ne féljen.
– Még meg fogom gondolni a dolgot.