_(Körúti kávéház. Egy Auer-láng virraszt a sarokasztal fölött, hol az
Agglegény és a férj ül. Már söpörgetni kezdenek, a székeket lapjával az
asztalokra rakják, az ajtókon léghuzam süvít. A kávéház személyzete nem
viselkedik valami kitüntető figyelemmel a két kései vendég iránt. Az
asztalon sörösüvegek, pálinkáspoharak, melyek alján zöld és piros
folyadékok csillámlanak és egy üvegszelence, melyben szódabikarbóna van.
A Férj és az Agglegény körülbelül egyidős. Valaha iskolatársak voltak,
most a húszéves találkozóról jönnek, álmosak, mámorosak, már unják is
egymást, de mégse tudnak elválni. A Férj kövér, kopasz, a potrohán
aranylánc. Az Agglegény dereshajú, a szeme ábrándos, verseket ír. Reggel
négy óra.)_
Agglegény _(végigásít egy skálát)_: Menjünk haza.
Férj: A kedvemért, öregem, maradj még. Várjuk meg a hajnalt. _(Két kanál
szódabikarbónát eszik, de a fehér por fele a mellényére hull.)_
Agglegény _(ásít)_: Én nem szeretem a hajnalt.
Férj: Nincs szebb, mint a hajnal, öregem. Míg ránk nem kékül az ablak…
az ég… a föld… addig nem megyünk haza.
Agglegény: Utálom a hajnalt. _(Ásít.)_ Én mindig szaladok előle, hamar
be az ágyba, elfújni a gyertyát, lefeküdni, míg sötét van. A házmestert
ilyenkor majd felöklelem a lépcsőházban. _(Gyorsan felhajtja a likört.
Maga elé néz.)_ Azután a feleségem…
Férj: Mit, te megházasodtál?
Agglegény _(mosolyog)_: Nem tudtad?
Férj: Nem.
Agglegény _(játszik)_: Szegény feleségemnek megigértem, hogy éjfélre
otthon leszek. Most gyöngélkedik.
Férj: Nem hittem volna, öregem, hogy te megházasodtál. _(A Férj is
felhörpint egy pohár likört. Ő is maga elé néz. Ő is mosolyog és
játszik.)_ Hát cserben hagytál bennünket, te rosz csont? Elpártoltál?
Nem emlékszel, mit fogadtunk az érettségi banketten? De legalább boldog
vagy-e, édes öregem?
Agglegény _(ábrándosan lehunyja a szemét)_.
Férj: Ne is beszélj, látom az orrodról, hogy boldog vagy, öregem. Ej-ej,
ki hitte volna, öregem.
Agglegény _(közelebb húzza a széket)_: Te, ha tudnád, mi egy asszony.
_(Most már olyan komolyan játszik, hogy maga is elhiszi.)_ Nézd, most
négy óra. Az asszony már éjfélkor felébredt. Azóta nem tud elaludni, a
szemét kinyitja, de nem gyujtja meg a villanyt, úgy vár rám. Negyedóra
mulva hallja, amint kezemet csendesen a kilincsre teszem. Én belépek. Ő
szinleli az alvást és a pillái mögül néz rám. Ó, te nem tudod, mi az egy
asszony… egy hajnali asszony…