Tovább már nem bírtam magam tűrtőztetni. Izgatottan kinyitottam az
üvegajtót, térdre estem, sírni kezdtem. A hangoló meglepődve nézett
reám. Nem értette, mi a bajom. Valamit mondott németül. Én pedig
hosszan, idegesen – magyarul – gagyogtam néki, elmeséltem, mennyit
gondolok reá, a halott asszonyára, a fehér báli ruhára, az elefántcsont
legyezőre, az arcképre, de egy árva szót se értett belőle. Megsimogatta
a homlokomat, kézen fogott, az anyámhoz vezetett. Az este aszpirint és
forró teát kaptam s rögtön ágyba kellett feküdnöm.