Később gyakran néztem vele farkasszemet. Ha büntetésből nem kaptam
ebédet, vagy el akartam bújni, hogy senkise lásson, vagy minden ok
nélkül a magányt kerestem, akkor a kép elé futottam. Már megtudtam
egyet-mást róla. Egy muzsikus vette feleségül, aki azóta elzüllött, most
egész éjjel iszik, nappal pedig zongorákat hangol. Bármennyire tetszett
azonban a halál ünnepélyes külsősége, kilenc éves fejjel is éreztem,
hogy a nő elmulása borzalmasabb mint a férfié. A férfiaknak csak a feje
szép és csak a feje hal meg, de a nőnek mindene szép, mindene meghal,
egyenkint, az ujja, a szemhéja, elfagy és megrothad a fehér, hullámos
melle is és minden egyes tagja, mely nagyon hozzá tartozik. Kétségbeejtő
harag szorította a torkom arra a gondolatra, hogy ez a drága, virágos
baba a kedves orrával, a reszkető kezével, a finom kontyával most a
kukacok közt van és a teste hideg, nyirkos, meredt, nem különbözik
semmit a téli földtől.
Figyelmesen néztem a képet. Kékes csillám reszketett rajta.
Megállapítottam, hogy az élők arcképei _megbarnulnak_, a halottakéi
pedig _megkékülnek_.