MAGDA: Mért kergeted ilyesmibe ezt az áldott jó asszonyt?… Ez a csacsi,
a szemedből kiolvassa, hogy mit akarsz. Hisz ez az asszony olyan jó
hozzád, hogy kenyérre kenhetnéd, mint egy darab vajat.
SZENDREI: Tiltakozom… tiltakoznom kell!
MAGDA: Kérj tőle bocsánatot, hogy olyan gyalázatosan viselted magad.
SZENDREI: Majd otthon.
MAGDA: Nem. Ezt nem otthon, hanem itt. Csókold meg a kezét.
PAULA: De Magda!
SZENDREI: Igazán azt akarod, hogy…?
MAGDA: Azt. Egy-kettő. Csókolj kezet neki. Ugy _(megtörténik)_. És
csókold meg szépen a homlokát is.
PAULA _(tulboldogan)_: Ó Magda, angyalom!
SZENDREI: A homlokát?
MAGDA: Igen, a homlokát meg a száját.
SZENDREI _(megteszi)_: Ahogy’ parancsolod.
MAGDA: És mondj le arról, hogy engem elveszel.