SZENDREI: Talán megengeded egy szinésznek, hogy fáradt legyen, ha
háromszor végigcsinálta a Hamlet ötödik felvonását. _(Szaval)_:
Óh! meghalok, Horáció!
Túlzajg az ádáz méreg lelkemen
Nem élhetem meg az uj hireket…
és igy tovább, a többi esti lapokat. És ezt az egész jelenést háromszor…
Mert a rendező uj felfogásban akarja a meghalást. Mért nem hal meg ő, ha
olyan nagyszerü uj felfogással tud meghalni? Az ember meghal háromszor,
aztán hazaliheg a próbáról és nincs otthon senki. _(Magda bejön.)_
Senki! Egy lélek se.
PAULA: A cseléd otthon van!
SZENDREI: A cseléd nem a feleségem.
MAGDA _(közbeszól és Szendrei elkezd egész kicsi lenni)_: De a
feleséged, az cseléd, ugy-e?
SZENDREI: Kérem, egy szóval sem mondtam.
MAGDA: Szendrei, egy kicsit szégyelhetnéd magadat, hogy veszekedni mersz
a feleségeddel…
SZENDREI: Bocsánat, Magda… _(morog)_ igaza van, majd otthon.
MAGDA: Se itt, se otthon. Mért bántod ezt az asszonyt?
PAULA: Ne bántsd, Magda, hiszen nem bánt ő engem.
SZENDREI _(kap rajta)_: Na látja, hogy nem bántom. Csak megkivánhatok a
feleségemtől annyit… hogy otthon is legyen egy kicsit és ne üljön egész
nap egy idegen lakásban.
PAULA _(félénken)_: Most jöttem csak.
MAGDA: A feleséged nem ül itt egész nap, Szendrei, de te itt ülsz. És ha
a feleséged itt ülne is, az nem volna olyan nagy baj. Mert a feleséged
okos és kedves asszony.
SZENDREI: Nna!
MAGDA: Nem na! Hanem a feleséged okos és kedves asszony, csak most nem
az, mert most abban fárad, hogy megkérje a kezemet – a te számodra.
PAULA: Ne… ne!
MAGDA: Nem mondtam igazat talán?
PAULA: Ne beszélj róla, édes angyalom.