SZAKÁCSNÉ: Mondom, hogy tessék!
SZENDREI: Szakácsné, lelkem, nem hallotta, hogy csöngettem?
SZAKÁCSNÉ: Az elsőt nem halottam.
SZENDREI: És a másodikat?
SZAKÁCSNÉ: Arrul azt hittem, hogy a fülem cseng.
SZENDREI: Kettőt cseng a maga füle, lelkem?
SZAKÁCSNÉ: Kettőt, mert két fülem van. A nagyságos ur sokallja?
SZENDREI: Nem, lelkem, én egyebet sokallok. Ami magának csak egy van _(a
száját mutatja.)_ De csak azt akartam mondani, hogy, ha az előszobában
csöngetnek, akkor maga beereszt egy nagyságos urat.
SZAKÁCSNÉ: Be. Mert én vagyok a szobalány.
SZENDREI: Azt én nem mondtam.
SZAKÁCSNÉ: Nem is vóna tanácsos. Na, ilyen furcsa házba se szegődtem
még! Ahány ajtó, azt mind én nyitogatom. Mért nem tesznek a konyhába
kiküldeni a szobalányt, hogy az keverje a galuskát helyettem?
SZENDREI: A szobalány nem tud főzni.
SZAKÁCSNÉ: Ugy nézem, ajtót nyitni se tud, ha nekem muszáj az előszobába
silbakolnom.
SZENDREI: Ezek katonai müszavak, lelkem, amiknek a provenienciája nem is
homályos előttem. Mindamellett nyissa majd ki az ajtót és ereszsze be
azt a nagyságos urat.
SZAKÁCSNÉ: A nagyságos ur nem ereszthetné be a nagyságos urat?
SZENDREI: Nem.
SZAKÁCSNÉ: Mért nem?
SZENDREI: Mert én mingyárt nem leszek itt.
SZAKÁCSNÉ: El tetszik menni?
SZENDREI: Nem.
SZAKÁCSNÉ: Akkor itt tetszik lenni.
SZENDREI: Nem.
SZAKÁCSNÉ: Hát ugy még senkise vót kérem, hogy valahun ne lett vóna.
SZENDREI: És mégis ki tetszik nyitni az ajtót, még akkor is, ha nem
tetszik.
SZAKÁCSNÉ: Jó.
SZOBALÁNY _(kinyitja a 3 ajtót és kinéz)_.
MAGDA _(hangja)_: Szendrei! Maga még itt van?
SZENDREI: Itt vagyok Magdácska, itt vagyok!
MAGDA _(hangja)_: Hát ne legyen itt!
SZOBALÁNY _(áll az ajtóban)_.
SZENDREI: Megyek már! Megyek már!
_(Csöngetés.)_
SZOBALÁNY _(visszaszól az ajtóba)_: Kisasszony, kérem, most csöngetnek
csak!
MAGDA _(hangja a szobalányhoz, aki áll a III. ajtóban)_: A kegyelmes
asszonyt vezessétek be hozzám, Lehotai urat ültessétek le a szalónban.
SZOBALÁNY _(átszalad és kifelé mondja)_: A kegyelmes asszony
kegyeskedjék befáradni a müvésznőhöz, a nagyságos ur sziveskedjék várni
a szalónban. A kisasszony még nem öltözött fel. _(Ezt akadozva mondja,
miközben a szeme kimered a csodálkozástól. Átjön a szalónon, megy a III.
ajtó felé és hangosan mondja)_: Szentisten, kisasszony! Csuda! De ilyet!
Nem lehet elhinni! _(becsapja a III. ajtót.)_
_Tizenötödik jelenet._
ASSZONY _(félénken jön, szemrehányó arccal néz Lehotaira; különbség,
sápadtabb, mint Magda, a szemöldöke sötétebb, a szája szélesebb és
vastagabb, szóval olyan külömbségek vannak, amiket könnyen és hamar
meglehet csinálni. Vigyázni csak arra kell, hogy másfajta cipő legyen
rajta, okvetlenül. A toálett egy külön e célra szerkesztett übervurf.)_
SZAKÁCSNÉ _(jön utánuk és némán csodálkozik)_.
LEHOTAI _(halkan)_: Ne féljen, szivem.
ASSZONY _(a hangja vontatott, kicsit éneklő)_: Nem félek. Nem szoktam
félni. De ez a megalázkodás…
LEHOTAI: Nem, nem! Ez egy igazán kiváló nő… Nagyon kedves nő. Okos.
Megértette.
ASSZONY: És… és… nekem is… meg kell… erre kérnem?