MAGDA: Éppen ezért megkérem, halasszuk holnapra talán. A kegyed
érdekében mondom, kedves… _(keresi a nevet, a névjegy után nyul)_.
LEHOTAI _(szerényen)_: Lehotai.
MAGDA:… Lehotai ur. Holnap délután szivesen állok rendelkezésére. Nagyon
kérem, ha lehet… Ha lehetne… Holnap.
LEHOTAI: Megbocsát, nagyságos asszonyom. Lehetetlen. Vakmerőség, hogy
feljöttem háborgatni önt, vakmerőség, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy
fogadjon s még nagyobb vakmerőség, hogy mikor ön ilyen kedves kérést
intéz hozzám, azt felelem rá, hogy lehetetlen. Elnézést kérek, a
halmozott illetlenségért. Az ügy fontossága…
MAGDA: Kérem. Ön tudja. Foglaljon helyet.
LEHOTAI: Nagyságos asszonyom… A legnagyobb, a legkinosabb zavarban
vagyok… Nem vagyok már fiatal ember…
MAGDA _(ránéz)_: Nem öreg.
LEHOTAI:… mindamellett az első percekben ugy viselkedem, mint egy
gyerek, akire virgács vár, vagy egy diák, aki professzor előtt áll.
MAGDA: Csak az első percekben? Azután nem?
LEHOTAI _(szerényen)_: Legalább ugy remélem… Nagyságos asszonyom, olyan
okosnak és megértőnek mutatkozott már eddig is, hogy ugy érzem, ki fog
segiteni a zavaromból.
MAGDA: Jó. Akkor üljön le, először. Másodszor ne szólitson nagyságos
asszonynak, mert nem vagyok asszony. Leány vagyok. Viszont igaza van, ha
nem akar kisasszonynak szólitani, mert az a szobalányom cime. Tudja mit?
LEHOTAI: Parancsoljon.
MAGDA: Szólitson kegyednek, önnek, magának, vagy ne szólitson sehogy. Ez
a legegyszerübb.
LEHOTAI: Igen… A legegyszerübb… Igen… arra akartam megkérni, nagyon
szépen megkérni, hogy egy negyed óra mulva, mikor már elmondtam, amiért
idejöttem, ne kergessen ki.
MAGDA: Ejnye… de furcsa. Ne kergessem ki?
LEHOTAI: Igen… azt kérem.
MAGDA: Hát azt hiszi, ki fogom kergetni?
LEHOTAI: Ki, biztosan.
MAGDA: Különös. Ezennel megigérem Önnek, hogy nem kergetem ki.
LEHOTAI: Köszönöm. És még arra is meg kell kérnem, hogy abból, amit mi
ketten most beszélni fogunk, senkise tudjon meg, soha, egyetlen igét se.
MAGDA: Érdekes. Vasárnap délután, két előadás közt, eljön hozzám valaki,
nem engedi elküldetni magát… Bejelenti, hogy olyan dolgokat fog mondani,
amikért kikergetem… És aztán titoktartási esküt tétet velem. Érdekes. Az
esküt leteszem.
LEHOTAI: Ezt… ezt… engedje meg… komolyan veszem.
MAGDA: Komolyan is teszem. Mindig komoly vagyok; ha nevetek, akkor a
legkomolyabb.
LEHOTAI: Én… Én most ugy beszélek Önnel, nem mint egy nővel, hanem ugy,
mintha férfival beszélnék… uriemberrel. Nem is ugy… mint a gyóntatómmal…
olyan sulyos és bünös és csunya dolgokat mondok el… Kérem… Legyen
türelemmel…
MAGDA _(bólint)_.
LEHOTAI: És tekintsen régi barátjának… vegye ugy, mintha gyerekkora óta
ismerne…
MAGDA: Legyen nyugodt. Barátomnak tekinthetem. Olyan kevés barátom van.
LEHOTAI: Köszönöm. Akkor engedje meg, hogy hirtelen, behunyt szemmel,
ahogy veszedelmes árkot szoktak átugrani, megmondjam, hogy van ebben a
városban egy nő, aki meglepően hasonlit kegyedhez, a haja szine, az
arca, a termete, a járása… s az a nő…
MAGDA: Az ön szeretője?
LEHOTAI: Az. Hálás vagyok, hogy megkimélt a szó kimondásától. Férfinak
égeti a száját.
MAGDA: Tudom, barátom. Van egy olyan nő, magam is ismerem. Az ilyesmit
mint kedves csemegét tálalják fel a művésznő ismerősei. Beszéltem is
vele.
LEHOTAI: Megbocsát, megbocsát… lehetetlen. Ha igy volna, nekem tudnom
kellene róla.
MAGDA: Pedig igy van. Beszéltem vele abban a virágos boltban, ahol a
kislány eladó-mamzell. De ön, ugylátszik, nem nézett a szemébe… elég
csodálatos. Vagy az enyémbe nem nézett. Annak a kislánynak kék szeme
van… az enyém barna.
LEHOTAI: Nem, nem, nem, az én asszonyomnak is barna a szeme. Asszony.
Férjes nő. Bocsásson meg, hogy folytatom a csuf indiszkréciót. Egy
nagyrangu államtisztviselőnek, arisztokratának, a felesége.
MAGDA: Méltóságos asszony?
LEHOTAI: Kegyelmes.
MAGDA: Szép?
LEHOTAI: Nézzen a tükörbe.
MAGDA: Kedves?
LEHOTAI: Nekem sokáig a legkedvesebb volt.
MAGDA: Nem merek kérdezni tovább… Nem tudom, nem lépem-e át a határokat,
amiket ön, aki régi jóbarátom ugyan, de akit mégis ma láttam először,
engedélyez számomra.
LEHOTAI: Ezer, ezer bocsánat. Én most egy szerelemről beszélek, ami önt
nem érdekli…
MAGDA: A szerelem mindenkit érdekel.
LEHOTAI: S főként egy szerelemről, amiből önre csak kinos
kényelmetlenség… De ezt hagyjuk későbbre.
MAGDA: Hogy hivják azt az asszonyt? Csak a keresztnevét kérdem.
LEHOTAI: Margit a neve. De a másik nevét is meg fogja tudni. Mert ahhoz,
amit még mondanom kell, önnek ismerni kell az összes adatokat… Margit a
neve. Két gyönyörü gyereke van… Mondja, folytathatom? Nem rettenetes,
hogy ilyeneket mondok?
MAGDA: Rettenetes. De ön tudja, hogy mért mondja, folytassa.
LEHOTAI: Három esztendeje, hogy egymásra akadtunk… és… és… megszerettük
egymást… Kérem, nagyon kérem, ne gondoljon szaladó, léha és ostoba
szeretkezésre.
MAGDA: Nem gondolok. Szerelemre gondolok.
LEHOTAI: Igazi, vad és bolond szerelemre. Mikor a férfi elveszti az
eszét, ha két lépésről megérzi a nő hajának az illatát, vagy meglátja a
csipője ringását, vagy meghallja a hangjának zengését, mikor tele van
azzal a nővel, csordultig tele… mikor, mikor szeret… És mikor a nő nem
tud magáról, nem a világról, csak szédül és összeroskad és mindig a
férfi karjába roskad…