egy embert Pesten. Egy szimpla úriembert, aki köpcös termetén közömbös
szabású szürke meg barna sacco-öltönyt s vasárnaponkint kétgombos
jaquette-et hordott csíkos nadrággal, keményített fehér inget az
ingujjra gombolt manzsettákkal, dupla gallért és a gallérban gyárilag
összevarrott unalmas kis csokrot, a haját meg nullás géppel nyíratta,
mert kopaszodni kezdett. A lenyírt fej közepén az apróhaj alól
kifehérlett a fejbőr, ahogy a fiatal vetésben látjuk feketélleni a
földet ott, ahová kevesebb mag hullott. Egy kis pocak is tolakodott már
a mellénye alá s a mellény egyik gomblyukán átbújva, kétfelé sétált a
két mellényzsebbe az arany óralánc, a polgári érzések aranykoszorúja. A
jobbkeze középső ujját szelíd jegygyürű ölelte szorosan. Hogy bele
vannak nőve ezek a karikagyűrűk a férjek megvastagodott ujjába.
Bizonyosan a természet rendelte, hogy a férjek ujja megvastagodjon, hogy
mindig érezzék a jegygyűrűt, ahol az ujj nem vastagodik meg, ott a gyűrű
lesz szűkebb magától és szorítja, szorongatja, inti, félti, fenyegeti a
férj és családapa ujját. Harminchárom esztendős most az az úriember,
akit tegnap bezártak vagy ridegebben szólva, letartóztattak. Arca,
termete, tekintete, hangja, ruházata olyan, mint azoké, akik életüket
egy bizonyos hivatalban, egy bizonyos háromszobás otthonban, egy
bizonyos kávéházban, egy bizonyos pártkörben, egy bizonyos nyaralóhelyen
forgatják szabályos időközökben, míg meg nem halnak és egy bizonyos
kellemesen megható formájú, virágokkal szépített domb alá nem feküsznek
le a feltámadás reményében.
Hát ezt a rendes, boldog úriembert, aki semmi különösebb dicsőre és
végzetesre hivatva nem volt, tegnap előzetes letartóztatásba helyezték a
rendőrségen. Elébb kihallgatták és a szimpla úriember szimplán
elmesélte, hogy kártyázott, nyert, azután vesztett, azután megint
vesztett, azután mindig vesztett, azután ide kapkodott, azután
odakapkodott, és végre harmincezer koronát kért valakitől valami
alapításra, mert alapítani akart, de mégsem alapított, hanem ezt a pénzt
is elvesztette a baccarat-asztal mellett.
A szimpla úriember vallomását szeretném szóról-szóra leírni és
elküldeném a hatalmas Balzacnak, ha a hatalmas Balzac élne. Elküldeném
mellé a budapesti kártyaklubok termeinek fényképét s néhány adatot írnék
a pesti kártyázó világról, mi a mestersége egy-egy játékosnak, mennyi
időt töltenek a klubban és mennyit egyebütt, miket beszélgetnek maguk
közt, mennyit és hogyan foglalkoznak a nőkkel, mennyit törődnek az
évszakokkal, a művészetekkel, a nagyvilággal, min gondolkoznak, mikor
késő este a vendéglőben vacsora után a szivar füstkarikáit nézik vagy a
mulatóhelyen a pezsgő mellett összedugják izgatott fejüket. Közölném
Balzaccal, hány foknyira síklanak félre arcvonásaik évről-évre, meg
milyen arányban hull a hajuk, meg mindent. Vallomása után a tegnapi
szimpla úriemberrel közölték a letartóztatási határozatot és a szimpla
úriember olyan szimplán, ahogy beszélt, bement a részére kijelölt
zárkába és rendesen lelült, kétfelé emelvén a jaquette-ja szárnyait,
mintha nem is ő lenne az, akivel ez a rendkívüli dolog történik.