– Honnan, honnan, Árva Pál?
– Innen az irodából, ott dolgoztam egész nap.
– Hová, hová, Árva Pál?
– Ide a kávéházba vacsorázni.
– Miért nem a vendéglőbe, Árva Pál?
– Mert a kávéház olcsóbb. Rendelek rántottát, vagy fél debrecenit, vagy
kis imbiszt, ha nagyon elszánom magamat. E mellé végignézem az összes
budapesti napilapokat, meg a friss szépirodalmi lapokat, meg a
vicclapokat, meg a külföldi illusztrált lapokat, meg a színházi és
művészeti díszfolyóiratokat, meg a Szoboszló és Vidékét, mert odavaló
vagyok. Mikor mindent elolvastam, akkor jobbkaromra könyökölök,
végignézek egy százas billiárdpártit.
– Hát osztán, Árva Pál?
– Osztán fizetek, kimegyek a kávéházból, osztán bemegyek a moziba.
Nagyon szeretem a hadihajók vízrebocsátását, mert látni a tengert, meg
az exotikus tájakat is szeretem, mert nem volt módom utazni. A német
regényképeket nem szeretem, mikor azok mennek, behúnyom a szemem, alszok
egy kicsit.
– Hát a mozi után, Árva Pál?
– A mozi után lesétálok az Andrássy-úton a Műcsarnokig meg vissza,
sétaközben forgatom kétkoronás botomat, osztán hol felnézek az égre, hol
a hírdetési oszlopot nézem meg. Elfáradok, egy padra leülök, de hamar
felállok, hogy meg ne hűljek, nincs, aki ápoljon.
– Mit csinálsz osztán, Árva Pál?
– Akkor osztán bemegyek a kivilágított zeneüzletbe, ahol két kagylón
mérik a muzsikát. Veszek egy pár nickel-jegyet, azon meghallgatok egy
áriát egy híres operából valamelyik híres tenoristától, meg a
Coppélia-keringőt egy külföldi zenekartól, meg egy színésztől egy szép
magyar nótát, amit otthon szeretnék húzatni a Juki bandájával. Lesütöm a
fejemet, bezárom a szememet a zenemagazinban.
– Tovább mondjad, Árva Pál.
– Akkor már tizenkét óra éjszaka, akkor oszt odaállok a Nagymező-utca
sarkára, ott sétálnak át a hölgyek az egyik kávéházból a másikba, azután
a másik kávéházból az egyikbe. Már vagy tíz esztendeje látom őket,
ugyanazokat a hölgyeket a két kávéház között andalogni. Mindig több a
miderjük és mindig kevesebb a jókedvük.
– Kedvesed néked nincsen, Árva Pál?
– Kedvesem nékem nincsen. Se ismeretségem, se rávaló időm, se rávaló
pénzem. Az irodában gépen ír egy kedves kisasszony, de az férjhez akar
menni, nekem meg nincsen lelkem azt hazudni, hogy elveszem.
– Fáj a szíved, Árva Pál?
– Nagyon.
– Hát osztán azután, Árva Pál?
– Azután osztán kimegyek a Körútra, ott sétálok a Körúton. Megéhezek,
bemegyek a ragyogó amerikai büffébe, se köszönni nem muszáj, se leülni
nem lehet, kihúzok egy szardiniás kenyeret, csapolok egy pohár sört.
Kimegyek.
– Hová mégy, Árva Pál?
– Nem tudom én. Őgyelgek tovább, szombat éjszaka van. Egyszer csak
benyitok a Bohém-Tanyára, mert nagy lárma van benne. Kérek egy feketét,
zongoráznak, danolnak. Ott ülök reggelig.
– Ilyen a te fiatal életed Pesten, Árva Pál?
– Ilyen az én fiatal életem Pesten.