A lány ásítozva járt a műteremben és hangosan, kihívóan mondogatta:
– Unatkozom!… Unatkozom!…
Tass, a festő elfehéredett arccal kelt fel és odalépett a lányhoz.
– Te, – mondta neki – te, meg akarsz csalni!… Megfojtalak!
A lány vállat vont. A festő fogta a kalapját és elment a képeit
megnézni.
A tárlaton egy barátja sietett elébe.
– Te, – kiáltotta nagy örömmel – _Rachelt_ megvette a miniszter, a
_Gladiatorokat_ pedig Weisz Antal…
Tassnak felderült az arca. Bement az irodába: a Gladiatorokért mindjárt
megkapta a pénzt. Jókedve támadt. Csettintgetett az ujjával és az utcán
kocsiba ült. Az emberek az út szélén – úgy gondolta – felé intenek:
– Ni, Tass, a híres festő…
Tele volt jókedvvel, bízással, megbocsátással. Otthon örömriadallal
törtetett be a lányhoz:
– Nagy ünnep, – kiáltotta bolond jókedvvel – pénz van a háznál…
– Mi történt?
– Megvették Ráchelt, a Gladiatorokat…
– Látod, – mondta a lány – mert én is rajtuk vagyok.
– Buta vagy – mondta mély meggyőződéssel a művészi önérzetében érintett
festő.
… Az volt a lány: buta, de felségesen szép. Lusta párductermet,
klasszikus görög fej, mély zöld szemek. De tudatlan volt, önző,
elrontott, elkényeztetett. Tass, akinek állandó modellje volt, feleségül
vette volna már, ha nem félt volna attól, hogy az esküvő után otthagyja
egy napon. Igy állandóan pokoli féltékenység kínozta a festőt és
mindennap veszekedtek.
… Leültek ebédelni. Tassnak jókedve volt, pezsgőt hozatott. Ebéd közben
bejött a szolgája:
– Egy ember akar beszélni a nagyságos úrral.
– Jőjjön ide.
Egy lerongyolódott alak állított be. Lesütött szemmel, félénken és
óvatosan lépett be az ajtón a szőnyeges szobába.
– Gyuri! – kiáltotta Tass meglepetten – megint itt vagy?
A fiatalember nem válaszolt semmit, csak az ajka remegett.
– No, nem tesz semmit, Gyuri. Ülj le, ebédelj velünk.
A lány kíváncsian nézte az idegent. Tass bemutatta őket egymásnak:
– Az öcsém!… A ház úrnője!…
A fiú leült az asztalhoz és enni kezdett. Tass biztatgatta, a lány pedig
nagyranyitott szemmel nézte. Gyuri mohón evett, éhesen falt fel mindent,
amit elébe tettek. A hosszú éhezés látszott a sovány arcán és az evésén.
A fekete kávénál azt mondta Tass:
– No, Gyuri, most beszéld el, mi történt megint veled.
… A fiú elbeszélte. Az történt, ami minden évben meg szokott történni
vele. A család szerzett neki valami állást, egy ideig jól viselte magát,
azután felébredt benne a szabadságnak és a vándorlásnak csodálatos módon
beléoltódott szomja, a hivatalban összeveszett mindenkivel és azután
nekivágott az országútnak. Most itt van, tele megbánással és jó
elhatározásokkal.
Tass nevetett:
– Egy félév mulva újra az országútra kerülsz… Nem értem, hogy a mi
sűrűvérű családunkba hogyan került a te cigánytermészeted.
A fiúnak is jobb kedve támadt, mikor látta, hogy a bátyja nem haragszik.
Elbeszélte az útját. Ezuttal sokat szenvedett. Brassótól Budapestig nagy
út gyalog; és hideg volt és nem volt mit ennie…
Tassnak megtelt szánalommal a szíve.
– Gyere no, – mondta az öccsének – adok ruhát.
Bementek a másik szobába. A lány elgondolkozva nézett utánuk.
Mikor kijöttek, azt mondta Tass:
– El kell mennem egy órára. Mulassatok addig.
Elment. A fiú zavartan ült az új ruhákban és a lány kigyuló szemmel
nézte. Lustaságát, vadságát izgatta és vonzotta a szabadságnak ez a
koldus és lerongyollott hőse, érezte, hogy hozzá, a pincelakások
leányához az országutaknak ez a fia való. Tetszett neki a fiú sápadt,
kiéhezett, megsoványodott arca és két égő, nagy szeme.
– Beszéljen – mondta neki.
A fiú csendesen beszélni kezdett, azután hevesen folytatta, szinte
lázban beszélt:
– Három hét óta nem is láttam asszonyt…
A lány kitárta felé a karjait.
… Tass csendesen nyitotta ki az ajtót. Nem vették észre. A festőnek
öccse sovány, elkínzott arcára esett a pillantása és a szívét újra a
forró szánalom öntötte el. A fiú megölelte a lányt és benne nem ordított
fel mindig lázas féltékenysége. Gazdagnak érezte magát, jónak; és jó
szíve úgy érezte, hogy abból a bőségből, amelyben él, két kézzel kell
adnia szegény, kiéhezett öccsének. A fiú karjai szorosan kulcsolódtak a
lány körül és Tass csendesen, halkan, óvatosan újra behúzta az ajtót.