Az egriek eddig csak gyülölték a törököt, most már utálták is. Az
asszonyok sirtak. A katonák ki akartak rohanni.
De Dobó lezáratta a kaput.
Ali pasa a gyalázatos kegyetlenség után bekiáltotta a várba:
– Tudjátok meg, hogy a segitségtekre jött királyi hadat széjjelvertük!
Nincs kegyelem többé. Ha meg nem adjátok magatokat, valamennyien igy
jártok, mint ezek itten.
A nép sápadtan hallgatta ezeket a szavakat. A török gaztette annyira
megdermesztette a dobosokat is, hogy elfelejtettek beledobolni a
kiáltásba.
– Hazudnak az alávalók! – szólt Gergely a körülötte álló katonáknak. Úgy
hazudnak, mint ahogy nekünk kiabálják minden éjszakán, hogy a
feleségünk, menyasszonyunk, gyermekünk fogva van. A király hada jön.
Minden órában várhatjuk.
– De hátha nem hazudnak? – szólt egy nyers hang vissza.
Gergely amúgy is szintelen volt. Erre a felszólalásra úgy elfehéredett,
hogy a szakállát bajuszát szinte szálankint meg lehetett volna olvasni.
Hegedüs hadnagy volt ez a visszaszóló.
Gergely ránézett, s kezét a kardjára szoritva felelte:
– Ejnye hadnagy uram! Kellene annyit tudni a hadak szokásából, hogy a
szétvert had zászlóit el szokta venni az ellenség. Ha csakugyan
megverték volna őket, nem mutogatták volna-e fel a zászlókat?
S végig nézett rajta.
A templombástyán történt ez. A bástyán ott állt Dobó is. Mellette Cecey
botra támaszkodva, Zoltay, Fügedi meg Márton pap; ez fehér ingben,
stólában. (Most végezte egy sulyosan sebesültnek a temetését.)
Dobó csak elhült a Hegedüs szavára, de Cecey a Gergely magyarázatára
odakiáltott Hegedüsnek:
– Ostoba beszéd! Meg akarod-e félemliteni a katonaságot?
Hegedüs dühösen nézte vissza Gergelyt:
– Idősebb katona vagyok mint te, tacskó! Hogy mersz engem oktatni! Hogy
mersz engem végignézni!
S kardot rántott.
Gergely is.
Dobó közéjük állt, és nyugodtan szólott:
– Az ostrom után elvégezhetitek. Mig a vár meg van szállva, egymásra
kardot huzni ne merjetek!
A két összeháborodott hadnagy visszadugta a kardját.
Dobó hideg hangon rendelkezett, hogy Hegedüs az ókapunál legyen
szolgálaton a Mekcsey seregében, Gergely pedig fontos ok nélkül el ne
hagyja a külső várat.
– Az ostrom után… szólt mégegyszer Hegedüs, fenyegető szempillantással.
– Nem búvok el, – felelte Gergely fagyosan.